2011. december 30.

számot vetek

a kis kertemben, aztán meglátjuk mi nő majd ki belőle jövőre...
megint eltelt egy év... lássuk csak mi volt a fogadalmam az ideire... asszem nem volt semmi, vagy legalább is nem emlékszem ilyesmire... azt tudom, hogy tavaly, ilyenkor mindet bizonytalannak éreztem magam körül, a munkámat, a párkapcsolatomat.
kapcsolatom, a gyermekem apjával már igen csak hidegült, nem éreztem a jelenlétét, szeretetét, szerelmét, és hát ezek nélkül mit sem ér egy kapcsolat. aztán vége is lett...
a munkám is bizonytalanná vált, legalább is a történtek azt sugallták...
azon morfondíroztam az új év beköszöntével, hogy mihez is kezdjek magammal, az életemmel, merre tovább? nem igazán tudtam, hogyan folytatódjon az utam... aztán ahogy ez mindig lenni szokott az életem megmutatta, hogyan is legyen tovább, hiszen a szívem alatt ott fejlődött egy picinyke élet. egy percig sem volt kérdés, mi a feladatom, utam a teszt két kék csíkja láttán. pici pánikérzés, kétségbeesés volt ugyan bennem, hiszen mégis csak egy ismeretlen, új dologgal álltam szemben, de azt hiszem frankón megoldottam az ezzel járó feladatokat és azt hiszem jobban nem is lehetett volna élvezni a terhességemet. na, jó, de... de azt persze nem tudhatom biztosan, hogy milyen lett volna ketten várni a buckalakót, ketten átélni amindennapokat.
ez a része sajna nem úgy alakult, ahogy kellett volna, vagy mittudomén... azt hiszem ennek így kellett lennie, ahogy volt.
sőt egy társ helyett volt mellettem számtalan barát, akik tényleg minden lépésemet, tettemet hihetetlen figyelemmel és egy társtól is elvárható aggódással kísérték. azt a sok Mindent, amit Tőletek kaptam, azóta sem tudom, hogy fogom majd meghálálni... és csak ismételni tudom önmagam, hogy Köszönöm!
szóval nem éreztem magam egyedül és olyan szuper élményekben volt részem a pocakommal, amiket nem is gondoltam volna... 


aztán persze az év nagy tette és legeslegeslegszuperebb élménye a szülés... vazzeg szültem egy gyereket!...
hihhhhetetlen... máig is, hogy átélhettem a teremtés csodáját és világra hoztam a méhemnek kicsinyke gyümölcsét... több lettem, több vagyok ... azóta is, hogy naponta részese lehetek ennek a picinyke emberpalánta fejlődésének... a mosolya, a ragaszkodása, a mindene leírhatatlanul csodás...
és, amit nem gondoltam volna, hogy a gyermekem apjával is rendeződött a viszonyunk... persze nem lett a társam, ahogy egy tündérmeséhez illene, hanem ő a gyermekem apja, de azt hiszem frankón szót értünk, no, nem mindenben, de ez egy jó házasságban vagy párkapcsolatban is így van. remélem sikerül majd a gyereknevelés útvesztőjében valahogy ellavíroznunk és megtalálni a helyes és megfelelő és nem utolsósorban közös utat.
szóval tartalmas egy év volt ez, ezt leszögezhetem... és az idei is izgalmasnak ígérkezik... a palántámat már elültettem... 
és ha tavaly nem sikerült fogadalmat tennem, akkor most iziben, amíg el nem felejtem, gyorsan lejegyzem...
az új évre megfogadom, hogy igyekszem jó anya, jó barát, jó gazdi, jó kertész, jó nő, jó blogger és ha lesz rá módom, akkor jó társ is lenni... .
barátaim, akik itt is velem vagytok sok örömet az új évre... ölelek mindenkit...

2011. december 27.

este 10 után

az életem majdnem olyan, mint régen. igazából ekkor élek. igaz csak pár órát és nem azokat csinálom, mint korábban, amikor még nem volt gyerekem, de mégis ezt a néhány órát várom, mert ilyenkor csak magammal foglalkozok. ami fontos, szükséges, kell a kicsiny nőségemnek, egómnak, magamnak, szívemnek, lelkemnek.
ez a pár óra tényleg nem sok mindenre elég, sokszor tényleg csak az egész nap áhítozott sörömre, vagy csak éppen arra, hogy megírjak egy blogbejegyzést, válaszoljak az e-mailekre, tervezgessek, hogy mit csinálok majd, ha még több időm lesz magamra, vagy megnézzek egy jó filmet, vagy olvassak... és akkor persze még ilyenkor be kell sűrítenem az egyéb más teendőket is, ami asszem már rutinból megy, meg szerintem az anyasággal jár, ilyenek a mosogatás, összepakolás, gyors rendrakás, teregetés, takarítás és a kutya, a négylábú kiscimborám, mert hogy neki is kell hogy jusson belőlem egy kicsiny szeretet... aztán éjfélre már ágyban vagyok, különben nem bírnám a következő napot...
két óra, mennyi mindenre elég két óra. erre is csak mi NŐk vagyunk képesek, azt hiszem.
van egy olyan sanda gyanúm, hogy ez a magunkra fordított két órába tömörített teendők a későbbiekben nem, hogy csökkennének, hanem még több teendővel egészülnek ki... és valószínű, hogy az alvásra szánt órákból kell majd időt lopni magamra. hmm... pedig már most sem alszok annyit, mint valaha siheder koromban, amikor a hosszútávalvás nagy-nagy mestere voltam...
de ez a két óra akkor is csodás ajándék, minden apró szösszenetével.

2011. december 24.

kívánunk

talpad alá ropogós havat, szívedbe boldogságot és békét, köréd barátokat és családot, otthonodba meleget, asztalodra bejglit, bort, pálinkát, bukszádba annyit, amennyi kell, találkozáskor ölelést, beszélgetéshez őszinte, kedves szavakat,  gondolataidba vágyakat és célokat. mindezekhez láthatatlan segítő angyalokat...


boldog karácsonyt

szopás egy nap

de szó szerint. persze pozitív értelemben.
a ház szalad... a gyerekem hajnal kettőtől masszívan szopik három óránként. asszem betett neki a gyomorrontásomból eredő diéta és nem elég tápláló a tejci. de kitartunk... a fa már áll, nem kis küszködés árán... persze ez mindig így szokott lenni... az égősor már villog, a lakásban már terjeng a korhelyleves illata... sajna csak az illatával táplálkozom... nem kéne egy újabb epegörcsöt bevállalni csak az ízek miatt...
ledaráltam egy zacskó mákot, ami persze rossz volt, mint utólag kiderült... szóval szopás ez is... de van még egy zacsival, karizom meg nem árt ha van.
a gyerek beszart, de úgy igazán, ahogy ilyenkor szent karácsony ünnepén kell... nyaktól bokáig... csak a zuhany segített...
de persze tudom, hogy mire besötétedik, az angyalok már itt fognak a ház körül repdesni és minden kisimul és elkészül, ahogy kell...

2011. december 23.

istenhátamögött

na, kis segítséggel sikerült az őslaptopomon a család nem is lassú net-ét beüzemelni. a gépük bazi lasssú, hozzá képest az én kis csiga gépem szélsebes száguldó paripa.
a kis segítség az arctalan telefonos ügyfélszolgálatos fickó képében, vagyis inkább hangjában testesült meg. ezeknek bakker tök egyforma a hangjuk. nem sokszor beszélek ilyen láthatatlan segítő angyalokkal, de valószínű nem minden telefon végén ugyanaz a fickó ül. na, mindegy is, a lényeg, hogy jó fej volt és most már újra a világ részének érzem magam. milyen kis apróságoktól lesz otthonos az ember. bár itthon vagyok, de ez a kicsi még hiányzott a komforthoz, itt az istenhátamögött, bazira messze minden barátomtól. persze egy cseppet sem érzem magam rosszul, sőt nagyon is frankó minden. a legjobb barátom itt van, akivel hosszú évekig egy óceán választott el minket és olyan, mintha el sem ment volna. és, ami a legmókásabb, hogy mind a ketten babázunk. kicsit fura is volt magunkat így látni, gyerekkel... de igen, felnőttünk és most már más szerepünk van.
nagyjából berendezkedtünk a kölökkel és az ebbel, de tényleg csak nagyjából, asszem még mindig bombatámadás érzés van, csak kicsit rendezettebben. már az utcára is kimerészkedtünk, elég fura babakocsival menni az emelkedőkön, dombokon... de izmosodunk legalább.
a nagyszülők teljesen bele vannak szerelmesedve az unokába. jó őket ilyen szerepben látni. valahogy én a háttérbe is szorultam kicsit, tényleg csak kicsit... de ma anya megszeretgetett, megölelgetett... apa meg minden este hámoz nekem almát és behozza a szobámba... és persze mindenben segítenek nekem, hagyják, hogy pihenjek... jó, hogy vannak... nagyon jóó...
holnap meg karácsony... más lesz, mint eddig... a hó továbbra is kitart... söröm van... boldogság van...

2011. december 21.

első hó

ismét nem csalódtam az itthon töltött téli szünetben. ezt főleg a hóra értem. itt talán még nem is volt olyan karácsonyom, telem, hogy ne lett volna legalább a hegyek tetején hó. de most már nem csak ott van... és erre hóban forgó bizonyítékom is van...

2011. december 19.

napi döbbenet

ami ugyan már nem a mai napé, de azé döbbenet... bakker hazafelé jövet az autópályán olyan iszonyat szél volt, hogy két kézzel alig bírtam az úton tartani az autót. ilyet én még életemben nem tapasztaltam. félelmetes volt.

gyors jelentés

az elmúlt napok mozgalmasan teltek. a diófa ugyan még áll, de már igen csak kopasztott állapotban.
az évet kellemesen elbúcsúztattuk a kollégáimmal. benne voltam az iccakában egy kemény órára egyhén spicces állapotban egy finom búzasörtől. (ez régen nem így volt.)
aztán sikeresen átutaztattam a kiccsaládomat az országon. fiam iszonyat jól bírta, csak egyszer kellett megállni szopiztatni. és még így is, az egy órás pihenővel 7,5 óra alatt hazaértünk. ez igazán klassz teljesítmény. négylábú ebem előtt is le a kalappal, pedig nem is a kutyabuszában utazott, hanem mellettem az anyósülésen. szóval igazán remek, stramm kiccsaládom van. hagyták anyát kocsit hajtani.
köszönet drága barátnémnak az önfeláldozó támogatásáért és segítségéért, ez a teljesítmény nélküle nem ment volna.
aztán amióta ITThon vagyunk, minden lassabb és könnyebb. még a net sem olyan fürge, mint OTThon, emiatt lehet nem leszek olyan naprakész a bejegyzésekkel. de valamit majd kiagyalok vagy valami okos számííítótekknikus segítségét kérem.
asszem a szülői segítségnek köszönhetően a szervezetem is feladta magát. most már nem kell keménynek lennem, lehetek gyenge és elesett egy kicsit... van aki gondoskodik rólam... szóval tuti emiatt, de faszán kiütöttem magam. két napja epegörcseim vannak. ma már kicsit jobb, talán megmaradok. csak elég erőtlen vagyok így étlen... persze anyámtól sem volt olyan fasza ötlet, hogy frankfurti levest és rántott töltött káposztát csináljon nekem, meg persze nekem sem kellett volna két pofára tömnöm. most tessék itt az eredménye. dijéééta.
szerencsére a kölök ebből nem észlelt semmit, ő nagyon jól érzi magát, lehet észre sem vette a helyváltoztatást.
szóval a székhelyünk áthelyezve északra. csend és nyugalom és béka. ugyan még nem rendezkedtünk be teljesen... olyan a szobánk, mint ha bombatámadáson lennénk túl, de ahogy a szaros pelenkának, úgy minden más cuccunknak meg lesz a maga helye.
és jelentem itt már hó is van. két napja havas a hegyek teteje, szóval itt garantált a fehér karácsony. aki erre vágyik jöjjön ide, meleg szeretettel várom.

2011. december 13.

megválok

a vén diófánktól. hosszas tanakodás, dilemmázás után így döntöttem. sőt mi több, a fele már hiányzik is. kedves kollégám, barátom nekiesett és nagyon sokat haladt, már csak az maradt a fából, amivel egyedül nem bírt el, kell ide a motorosfűrészes segítség... meg aztán a kicsi hely miatt szimplán kidönteni nem lehet, áganként kell haladni, és hát ká magas a fa.
döntésem oka, pedig az, hogy sokkal több macera volt vele, mint az, amit adott. igen, tudom a dió nagyon drága és nagyon finom, de a kertem meg túl kicsi ahhoz, hogy csak dióm legyen és semmi más ne teremjen meg benne. meg aztán az eddigi életvitelem sem nagyon engedte, hogy kellő figyelmet fordítsak mind a diófára, mind a kertre. most meg aztán, hogy gyerkőcöm is van, talán időm is egyre több lesz és végre hódolhatok annak a nagy vágyamnak is, hogy kertészkedhetek, termeszthetek ezt-azt, persze csak kicsiben, egészen kicsiben. ha csak annyi eprem, málnám, szedrem, sóskám, spenótom, zöldségeim lesz, amennyit mi majd a törpével megeszegetünk, akkor már nagyon boldog és elégedett leszek. és persze a korábban ültetett csemeték is nagyobb élettérhez jutnak végre, megerősödhetnek a kicsiny fenyőfácskák, amik kedves emlékmorzsákat csalogatnak elő és talán jövő karácsonykor már a kis mazsolával díszítjük fel a madaraknak finom eleségekkel.
talán Ilonka néni sem fog annyit morogni, hogy csak ő gondozza az udvar növényeit és végre lepipálhatom az én kis gondozott virágos kertecskémmel...
talán lesz majd hinta és homokozó is...
talán nem csak tavasszal lesz majd pompázatosan virágzó a kertem, hanem a többi évszakban is...
talán végre a régóta a pincében várakozó kerítéslécek is elfoglalhatják méltó helyüket a kertünk határán...
talán lesz időm mindezeket kellően élvezni is...
köszi Balázs a lelkes segítségedet... bármikor a vendégünk vagy egy bivalyerős kávéra... csákiféle pálinkára... egy jóó levesre... egy kedves beszélgetésre...

a radiátor és a ruhaszárító

mesecímnek se lenne rossz, de nem az, hanem ők a gyermekem új barátai.
egy ideje már megfigyeltem, hogy ezt a két tárgyat percekig képes bámulni, mosolyogni rá és most már dumálni is hozzájuk. sőt ma reggel már sokkal érdekesebbnek is találta, mint a eledelt adó mellemet. hangosan sikogatott a teljesen snassz, mezei, hófehér radiátornak. a ruhaszárítót még meg is értem, mert színes, mindenféle ruhadarab lóg rajta, na, de a radiátor? abban szerintem nincs semmi érdekes, tök fehér... max a csíkozása lehet érdekes. na, mindegy is. szóval mehetnek a sarokba, a kosárba a színesebbnél színesebb, csörgő, zörgő csodajátékok, a radiátor és a ruhaszárító a menő.

2011. december 10.

napi szám

annyira nem vagyok tőle elájulva, de valamiért feldobott, amikor ma meghallottam. azürge nagyon hajaz a Jamiroquai hangzására. nekem spec a hangja valahogy nem is jön be, de mindegyik számában van valami, ami tetszik. lehet pont a hétköznapisága... aztán meg azt találtam róla guglin, hogy hétvégi soul, hétköznapi szinten. na, mindegy napi számnak megteszi és felveszem a slágereim közzé.
asszem most már lassan meg kéne csinálnom, főleg így év vége felé, napi számaim éves gyűjtőalbumait. asszem annyira nincs rossz fülem, az eddigi felhozatalt újra-újra meghallgatva... hmmm... ajándéknak nem is rossz ötlet...

Something For The Weekend | Ben Westbeech

2011. december 9.

zöldiVi és a sör

avvan, hogy barmira kívánom. mármint a sört. a terhességem előtt is nagyon szerettem, a terhességem alatt még inkább kívántam, mer' hogy nem lehetett annyit inni, mint amennyit igazán szerettem volna, most meg aztán... ma már kettő citromos gössert benyomtam...
nincs lelkiismeret furdalásom (mondja az alkesz anyuka), mert tudom, hogy jótékony hatással van a szervezetemre és nem utolsó sorban még a tejtermelést is serkenti.
na, jó nem kell azt gondolni, hogy egész nap sörözgetek gyerekkel a karomon, neeem... este mikoron már a kölök szépen elszenderült, anya hűtőt kinyit, söröt kivesz, bontót leakaszt, psssz... az a csodás hang... (ennél már csak a dobozos sör hangja szebb)... aztán szépen élvezettel bekortyol... csak az a baj, hogy hamar kiürül az üveg... vagy a doboz... (azüvegesssset preferálom, mer'hogy védem a környezetemet)
majd az lesz még vicces, ha az összegyűlt sörösüvegeket, gyerekkel a karomon visszaviszem az üvegvisszaváltóba széles vigyorral az arcomon...
megjegyzem, jótékony hatása mellett a visszaváltott üvegekből befolyt összeg sem elenyésző, be lehet fektetni újabb üvegekbe... na, meg aztán nem elég korán kezdeni a környezettudatos nevelést sem.

2011. december 7.

kívánságlistám a Jézuskához

húúú, baromira közeledik a karácsony. ez miden évben nagy para. minden évben megígérem magamnak, hogy jövőre már szeptemberben el kezdek készülni rá. de talán majd jövőre sikerül. eddig a meló miatt nem volt időm soha frankón átgondolni, kinek, mit, most meg a kölök miatt nincs időm. ezt persze nem bánom, mert ő a legfontosabb. idén asszem Mi leszünk az ajándék mindenkinek. ötleteim pedig még lennének is, csak időm nincs rá, hogy megvalósítsam. na, de jó lesz az majd jövőre is, vagy egy másik alkalomra. persze azért nekem is lehetnek titkos vágyaim és kívánságaim, amik ahogy elnézem, már nem is a magam óhajait tükrözik, hanem a gyermekem boldog mindennapjaiért kerültek a listára.

a kistöki hamarosan elfoglalja a szoba padlózatát, ami bár szép és régies hangulatúúú a nyári nagy beruházásnak köszönhetően, na, de a puha és biztonságos játékra vannak erre szuper megoldások, ilyen a habtapi. az itthon kaphatóak nekem valahogy nem jönnek be, túlságosan rikítóak és csiricsáré, bazárimajmosak. viszont találtam egy nagyon menőset, ami talán az ízlése finom formálására sem utolsó és persze anyának is baromira tetszik. ezt a szuper habtapit még akkor találtam, amikor még útban sem volt a méhemnek gyümölcse.
csudálatosan visszafogott... és többféleképpen variálható... és persze nem olcsó, de azé álmodozhatok róla...

úgy látom, hogy végre lesz időm olvasni is, miután a gyerekem rendszeresen átalussza az éjszakákat. ezért nagyon hálás is vagyok neki. és ezt persze a leginkább úgy tudnám meghálálni, ha olyan könyveket olvasnék, amikből megtudhatom mi is a legjobb és a legmegfelelőbb neki, és mi, miért történik a fejlődése alatt. persze a legtöbbet józanparasztiésszel is kitalálom, de akkor sem árt, ha képben van egy kezdő anya.
erre asszem ez egy nem rossz választás. az öregnek nagy neve van a témában.
erről meg azt olvastam, hogy abban nyújt segítséget a kezdő anyukáknak, hogy hogyan foglalkozzanak saját magukkal és a lelkükkel is.
 állítólag nagyon mókásan ír a tapasztalt anyuka...

és továbbra is szeretném ha a Vanish szponzorálná a családomat...
és továbbra is szeretném, hogy több időm lehessen az ebemre is...

asszem most ennyi, kedves Jézuska.

2011. december 6.

rém

álmomban férfi voltam és éppen nagyon genya egy nővel... aki talán meg sem érdemelte... még sírt is szegény, nagyon... aztán horrorba váltott a dolog, mert kivettem a szemeit, pontosabban kiharaptam... még az ízét is éreztem... és egy befőttesüvegbe tettem... szép szemei voltak.
öööö... mit is néztem elalvás előtt a tv-ben?... vagy honnan ez a sok szar a fejemben...

2011. december 5.

egy dolog

van, amit ki nem állhatok, sőt úúútálok, ebben az egész gyerekneveléses izében, az pedig a fejés, vagy ahogy jobban hangzik és ahogy elneveztem, fejőséva projekt. egyszerűen nem tudom megszokni. tuuudom, hogy azért kell, hogy a következő szoptatásnál több tejem legyen, meg, hogy ne gyulladjon be a mellem, de akkor is... nyűg... baromira nyűg... persze csak abban az esetben szar, ha van mit kifejni... és ez persze mindig akkor van, amikor a leginkább baromi gyorsan be akarnám fejezni. hajnalban. naná, hogy ilyenkor bealszik a kölök a cickón és ágyúval sem tudom felébreszteni, hogy ugyanmááá', hiszen azéé keltem fel... de nem, nem veszi a lapot. alszik. mélyen, mint még soha. zombiba kezdődhet a projekt, a mellnyomorgatás, nyomkodás, masszírozás, ami mindig úgy tűnik, hogy soha nem lesz vége. persze az eredmény ilyenkor igen csak jelentős, hiszen a mennyiség olyan, mint egyébként több napi nyomorgatás után... juhééé... örülhetnék, de nem tudom, minek, hiszen nem kapja meg a gyerek. gyűjtögetem, kis kockákba fagyasztom, bezacskózom, feliratozom. aszonták gyűjtsem, majd a hozzátáplálásnál frankó lesz ezzel csinálni a főzelékeket... más meg aszongya, baromság, ő utálta, mert gusztustalanul büdös lesz, amikor felolvad... valaki a kávéjába keverte... lelkes barátaim egyszer már pálinka helyett is kértek tőlem egy-egy kupicával... szóval nem tudom, hogy van-e értelme a gyűjtögetésnek...
na, és a fejés... ezt mégis meddig kell? lesz valaha olyan, hogy nem kell a mellemet basztatni?...

2011. december 4.

két gyertya

igazi bekuckózósra sikeredett a mai napunk. ki sem léptünk a lakásból, sőt áthelyeztük a székhelyünket a hálószobába a naaagy ágyra.
ott bandáztunk. szunyókáltunk, énekeltünk, tv-t néztünk, csöpögős előkarácsonyi, családi filmeket. a gyerek szopizott, mandarint nyalogatott, anya meg benyomott egy egész doboz bon-bon-t... jujj, tudom, nem volt szép... de olyan csábító volt és finom és mivel a kölök nem kért belőle...
kellenek ilyen napok, együtt, nyugiban...
 és persze a napi két szarás a háton, sőt már a hason is, ma is meg volt, a rend kedvéért.

közösségi

életet éltünk tegnap. részt vettünk a kölök első mikulás buliján a színházban. láthatóan remekül érezte magát, nem nyafizott, hanem érdeklődve nézte a nagy forgatagot és tömeget. nekem még szoknom kell asszem ezeket a tömeges, gyerekes összejöveteleket, na, de a törpéért mindent. menni fog ez is. ő egyre aktívabb lesz, én meg úgyis csak egy közvetítő személy vagyok...

2011. november 29.

férfiségek és f(h)iúságok

avagy, hogyan kerül a szar a gyerek hátára?

már egy ideje ezen agyalok, ugyanis majdnem minden nap, egyszer biztos, de ma éppen kétszer sikerült ezt a mutatványt megcsinálnia. na és persze széles vigyorral az arcán.
eddig azt hittem azért, mert éppen ölben tartom a gyereket, és mivel pont a fenekénél fogom, ezért a szelek felfelé nyomják a motyót. de nem, rácáfolt már erre fekve is a kölök.
ilyenkor a motyó szinte teljes mennyisége a gyerek hátán van és a mindig gondosan feltett pelusban meg szinte semmi... ez egy őrület... főleg azért mert az összemotyózott rucikat rendre be kell áztatni folttisztítóval átmosni... asszem most már megkérem a Vanish-t, hogy szponzorálja fiam eme mutatványát, de mindenképpen küldjön mellé egy olyan csini magentapolós csajt is, aki kimossa ezeket a makacs foltokat...
na, de vissza a problémához... a gyerekem apja szerint a motyó gellert kap a golyókon és ezért folyik felfelé, amit persze megcáfolni nem tudok, mert nincs lányom, én meg azé' mégsem fogom kipróbálni, meg aztán nem is csak anyatejet iszok napi hatszor, hétszer...
apám szerint a motyónak lefelé kell folynia, ezé' kerül a háta közepire...
én nemtom, de szerintem a szelek és a fizika a megoldás kulcsa... és lehet csak a fiúkkal van így?

2011. november 28.

közös csont

elfogadta ebem teljes mértékben az új családtagot. már a múltkor megfigyeltem, hogy cimbiként még egy ötöst is adott a fiamnak, de ma végképp biztos vagyok, hogy nem lesz gond kettőjük között. rágócsontját ma teljes szívből odaadta neki csócsálásra... meg is csócsáltuk, persze csak játszásiból és utána őrült közös játékba kezdett volna, ha a kiskopasz képes lett volna rá, de csak egy mosollyal viszonozta a kedves gesztust.
de lesz majd idő, amikor közösen esznek a kutyatálból és a rágócsont egyik végén ebem, a másik végén fiam csócsál majd.

2011. november 27.

egy gyertya

hmmm... tavaly ilyenkor nem gondoltam volna, hogy egy év múlva a gyermekemmel a karomon gyújtom meg az első adventi gyertyát. pedig így lett és innentől így is lesz. történjen bármi, neki kell ezeket a csodás hagyományokat átadnom, mesés pillanatokat megteremtenem.
ez maga a boldogság...

2011. november 26.

teeeej

para van folyton. na jó annyira nem parázok, de kicsit dühítő a helyzet, vagy mittomén.
a gyerek 4 napja átállt a napi 7 szopizásról az 5-re. ez abban remek és fasza, hogy reggel 5-ig nyugiban van és így kurva sok időm van minden másra napközben is. abban viszont genya és szar, hogy az ember melle szétrobban a sok tejtől, vagy ami még rosszabb lázzal járó mellgyulladás lesz belőle. szóval a ...aszkivan... nem lehet egyik kényelmes helyzetbe se belehelyezkedni, mert nem tart sokáig.
tapasztalt barátném aszonta, hát igen játszani kell a szoptatásokkal, hogy nehogy az legyen a vége, hogy nincs tej... hát most játszok... próbálom 6-szor szoptatni, hogy a melleim rájöjjenek, hogy kell a teeej... és asszem mégis éhezik is a gyerek, de talán holnapra visszaáll a rend... talán...

2011. november 22.

napi szám

na, egy újabb remek muzsika. a ficek első albuma Berlinben jelent meg tavaly. jómagam abba a zenei fiókba teszem, ahol Jose Gonzalez, Beirut és a Kings of Conveniences is lapul. kellemes hang gitárral és csellóval, bejön, jó hallgatni... sőt el tudnám viselni, hogy esténként altatáshoz élőben nyomja itt a nappaliban... hmm...

David Lemaitre_Six Years



és az albumon tisztán

napi pisi

na ez nem megint egy újabb sorozat blogbejegyzés kezdő posztja, hanem kicsi fiam napi ajándéka.
általában közvetlenül fürdetés után, vagy hajnalban, amikor a leginkább zombizok és húznék már be aludni az ágyamba, de mindennap meglep egy kis langymeleg pisivel, persze széles vigyor kíséretében. van humorérzéke a gyereknek, na.
nekem meg még van mit tanulnom, hogy kivédjem ezeket az orv támadásokat.

2011. november 21.

csengő

úúútálom, hogy van csengőm. és, hogy a házban csak nekem és a szomszédnak van. ez abban érint hátrányosan, hogy van egy érdekes alsószomszédom, akivel mindig csak a baj van. asszem az a lakás el van átkozva, vagy nemtom. szóval mivel szoptatós gyakorló anyaként csak én vagyok itthon más, normális emberek munkaidejében, ezé' boldog boldogtalan hozzám csenget be. naná, hogy nem engem keres, hanem valakit a házból, és persze mindig akkor, amikor pont elaludna a gyerek, vagy szoptatni kezdenék, vagy nyugodtan befejezném, vagy fejőséva akcióban vagyok... ma pölö a gázos volt. (az elmúlt hetekben má' nemtomhanyadszor...) persze én megint pizsamában, szoptatás után... és nagyon be akart jönni, mert képes volt rám várni 20 percet... na, ja mert a szomszéd gázóráját kellett leszerelnie... szóval alul megint gáz van, vagyis jobban mondva nincs gáz... mi lesz még itt... holnap majd a villanyórás jön... mert tudtommal azt sem fizetik... lehet ki kéne húznom a kaputelefonom a konyektorból?

2011. november 16.

férfiségek és f(h)iúságok

címmel sorozatot indítok, melyben megfigyeléseimet próbálom meg lejegyezni, hogy mit is tudtam meg a férfiról, aki még egyelőre kicsi és törékeny, de a szemem előtt fejlődik és növekszik és mutatja meg férf(h)iúi mivoltát, lelkét, tetteit. talán ezáltal magam is közelebb kerülhetek a sokszor megfejthetetlen és érthetetlen férfi lélekhez, ami majd segítségemre lehet a megfelelő királyfi/lovag kiválasztásában, aki majd társam lehet a jövőben... remélem, a jövőben majd ha a fiam is olvassa a blogomat, akkor nem fog megkövezni ezekért a sorokért...

na, szóval így az elején olyan nagy dolgokat még nem sikerült megfigyelnem, de ezek az apróságok is jelentősek és hasznosak lehetnek majd a jövőben.
annyi már most leszögezhetek, hogy az én kicsi férfim, aki immáron hamarosan betölti a két hónapos kort, tagadhatatlanul férfi. ennek nyilvánvalóan ékes bizonyítékai külső jelei. igen, van neki kukija és zacsija. ez utóbbi testéhez képest igen méretes példány. és nem utolsó sorban fontos mutatója a kicsiny test hőmérsékletének. teljesen közelről tapasztalhatom meg a férfiak azon kijelentéseit, hogy illlyenhidegavíz... és valóban hidegben és a meleg fürdővízben egészen másképp fest az a helyes kis zacsi. keresztanyám, mint tapasztalt mogyorószakértő azt is elárulta, hogy ha nagyon lázas lesz a kicsi, azt a zacsiján is látni fogom. szóval a zacsi egy fontos mutató.
ezenkívül az arcvonásai teljesen férfiasak és össze sem téveszthető a lányok kedves, finom arcocskájával. persze most még az övé sem borostás, szőrös vagy pattanásos, de ezen jelek nélkül is módfelett férfias vonásokkal rendelkezik. ezek a vonások még alakulnak és változnak és egyelőre magamból nem sokat fedezek fel benne, viszont annál többet az apjából.
a külső jeleken kívül egy tuti biztos férfiakra jellemző tulajdonságot véltem felfedezni, ez pedig a mérhetetlen éhsége. mint tudjuk a férfiakat a hasuknál fogva... és ez basszus már ilyen pici korban is mennyire látszik. imád enni, és baromi ideges és ingerült, ha nem csatlakozhat azonnal a tejet adó cickókra. ha ez megvan, akkor azon nyomban kisimul és megnyugszik.
persze tudom, hogy még bébi és a cici a legfontosabb számára, de ez azt hiszem később sem fog sokban változni...

2011. november 12.

sapka, sál, kesztyű

és papír zsebkendő nélkül kimenni már nem igen tanácsos. brrrrr...

2011. november 11.

3 órás

kimenőt kaptam a fiamtól. persze az apukája segítségével. és ez mérhetetlen sokat töltött az energiaszintemen. peeersze, mit csináltam? nem is tagadom, ez női mivoltomból fakad... shoppingoltam. nem sokat, éppen csak annyit, ami annyi örömet ad, hogy egy hónapig talán megint kibírom. van új nadrágom, ami hála méretben maradt a régi és nem kellett a begomboláshoz segítséget kérnem, ... csak némi kibuggyanó dolgok vannak itt-ott, és nem éppen úgy kerekedő fenék, mint volt, de persze majd elmúlnak és visszakerekednek és akkor még jobban fogom magam érezni.

2011. november 10.

napi szám

ma egész nap ez a szám járt a fejemben... eszembe juttatva azokat a lelkes ifjú éveinket, amikor azt hittük, hogy meg tudjuk váltani a világot... és tettünk, terveztünk, létrehoztunk dolgokat... és mondhatom, hogy egy kicsit megváltottuk, legalábbis a mi világunkat biztos...
valakinek nincs meg az a Puk csoportos felvétel, amihez ezt a számot használtuk fel?... tudjátok a Spar parkolós... ?

Gary Jules_Mad World

édes élet

nagy elhatározásra jutottam. egy kis időre, vagy lehet hosszabbra száműzöm az étrendemből az édes, cukros finomságokat. ugyanis a mellem hatalmas mérete után, ami megrémít, az a feneköm. egyelőre még nem vészes, de már a vészes felé haladó fázisban van. és amennyire a terhességem alatt nem híztam, most úgy szaladnak fel rám a kilók észrevétlen. nyilván kevesebbet is mozgok, hiszen a négy fal között nem nehéz betunyulni, az a kevés kis séta meg nem sokra elég... szóval kérek mindenkit a közeljövőben NE hozzon nekem csokit, sütit, fagyit, drazsét és még sorolhatnám számos fajtáját kedvenceimnek, akik most ellenségeimmé váltak. viszlát csodás rózsaszín mignonok, töltött, kerek, szögletes és lyukas csokoládék... ha könyörögve kérném, se hozzatok!
... jajj, de nehéz ez...
... egy frissen megsütött fél tepsi finom papagáj süti torkos kis elfogyasztókra vár...

2011. november 6.

méret(eS)

még hogy nem lényeg? frászt. van amikor igen. jelen helyzetemben pedig nagyon is.
mégpedig a mellem tekintetében.
egy ideje már agyalok ezen... azzuniverzumlegjobbmelleikitüntetés után nagyon is... ugyanis megnőttek, ezt be kell valljam. kész. vanaza bizonyos melltípusokra mondott sorrend, és hát a legutóbbi a mellemre vonatkozó őszinte kijelentés a húúvazzeg kategóriába sorolta. (ami eme besorolásnak az utolsó kategóriája) ennek lehet egyes nők kifejezetten örülnének is, merhogy gondolom a nagyobb mindig jobb elv vezérli őket. na, de én nem ez a nőtípus vagyok. nagyon frankón 34 évig meg voltam teljesen elégedetten a tenyérbe illő, melltartót nem igénylő, feszes, pólót majdátlyukasztó csinos kis mellecskéimmel. ez asszem nem szégyen, hogy tisztában voltam mellbevágó tulajdonságaimmal. és most meg valahogy megváltoztak és az új jövevényekkel, ikrekkel (ahol az egyik mindig nagyobb) eddig csak barátkoztam, ismerkedtem, méregettem és az utóbbi években beszerzett najóhordokmertmitszólnak melltartóimba próbáltam betuszkolni szó szerint. egy ideig ment is, de most már nem megy... feladom... basszus... és be kell valljam, azt sem tudom, hogy milyen kritériumok alapján kell a megfelelő melltartót kiválasztani és megvásárolni. amit továbbra is utálok, de azt hiszem meg kell tennem. egy, amiatt, hogy az anyaságom és gyermekem táplálékának el-el cseppenő jeleit ne a blúúzomon hordjam; kettő, ha egy kicsit is hasonlatosan és a régiekre legalább emlékeztető külsővel szeretném megtartani és hordani életem hátralevő részében.
tapasztalt kosárszakértők, hogy is van ez? én csak életemben egyetlen egyszer vettem melltartót... bocs... kétszer, de a másodikat elbasztam sose tudtam hordani...

2011. november 4.

:)

napi szám

eccerűen ezeket a ritmusokat nem tudom megunni... bírom nagyon a hiphop-ot...
ők meg az új felfedezettjeim... azt írja róluk a gugli, hogy a zenéjük 3 in 1 pop produktum: hiphop, funk és reggie...
húúú, nem is merem elképzelni, hogy milyen jó lenne egy olyan igazán jó hiphop buliba elmenni... na, megyek inkább aludni...

A.S.M (A State of Mind)_Age of the Platypus

2011. november 3.

mi kő azidillhez?

nakéremszépen, én megmondom... legalább is a mai napunk után, bár még nincs vége, de így is ki merem jelenteni, hogy idilli volt. a tegnapi után biztosan. tegnap a kölök maratoni nemalvást nyomott hajnali 4-től, este 8-ig. ő jól bírta, én kevésbé.
na, de vissza azidillhez.
először is kellenek színek. nekünk a mai napon a sárga volt. olyan igazán sárga, nem répa, hanem az az égető, citromtól a napsárgáig. ebben sétáltunk nyakig. legalább is a Gagarin parkban, vagyis rendes nevén az Ezredév parkban. belementünk és jól megmártóztunk, jó nem szó szerint, vagyis az ebemnek sikerült, én csak jól magamba szívtam a gyereknek meg jól átsugároztam, mer ő persze aludt. de sárga sapiban volt.
aztán az a sárga végigkísért az egész sétán minket. visszaköszönt egy újabb levélözönben, vagy egy kertben kintfelejtett sárga kisszékben, vagy egy törött ruhacsipeszben...
aztán kell még hozzá, 'mámint azidilhez..., hogy jól induljon a nap. ahhoz meg, hogy jól induljon, az kell, hogy faszán kialudja magát az ember lánya... húú, de frankót aludtam. lehet azért is volt, mert bent aludtam a hálószobában a nagy-nagy ágyon... el is határoztam, hogy kicsit színesítsem és változatossá tegyem a négy fal közti életemet, hogy néha bent fogok aludni és még tv-t is fogok nézni... (de azidillhez, nem feltétlenül kell a tv, sőőt... csak a friss anyukák beszűkült életén javíthat valamicskét, asszem) na, de vissza azidillhez... nyugodt reggeli, kötött zokni, pléd a padon, forró tea a teraszon, miközben csíp a hideg.
aztán valahogy minden úgy alakult, ahogy elterveztem... szóval a gondolatok a fejben, azok is nagyon fontosak... kerülendő a negatív és búskomor hozzáállás kérem...
namármost, ha nem vagy friss anyuka, akkor még számos dologgal elérhető az idill... az imént mondtam egy kedves ismerősnek, hogy a canga, az igen... két keréken gurulni az maga az idill... ha van egy cangád, akkor azidillhez vezető úton megvan az első macskaköved...
aztán még klafa lett volna forraltbort szürcsölni kesztyűben, hozzá gesztenyét majszolni...
az alkoholos dolgokat sajnos kerülnöm kell, (ez mekkora kicseszés...) de a gesztenyém ippen megsült a sütőben és már csak a majsz van hátra...
szóval így iziben összeszedve: színek, ízek, helyek, helyzetek, tárgyak, gondolatok, emberek... ezek frankó összhangja kellenek azidillhez. ja és persze tervezni nem kell, friss anyukáknak meg nem is lehet... ahogy esik, úgy puffan...

2011. november 2.

kapja be

az Élet, most már tényleg. nincs elég küzdelmem, még rám zúdítja a kis genya hormonokat is, akik iszonyat ingerültté tesznek. mit vétettem, hogy sajnálja tőlem ezt a kicsiny ajándékot, hogy a szoptatási hónapok alatt ne kelljen a banyakorral megküzdenem...
ezennel megállapítom, hogy az Élet tuti hímnemű... kapja be... vagy nem is, inkább azt kívánom legyen nő és menstruáljon...

2011. október 30.

kicsi jók

vettek ma körbe. bár sokáig fel sem tűnt, hogy szülinapom van... meg asszem nem is azért voltak, csak én szedtem csokorba őket.
...anya figyelmesen minden hajnali szoptatásnál kijött hozzám, kivette a kezemből a pöttönt, ha elaudtam volna, vagy megbüfizette... kedves sms-ek... telefonhívások... kisütött a nap... árvácskákat ültettem a teraszomra, amiket úúúgy imádok... apró, kicsiny virágai egészen késő tavaszig vidámságot visznek reggeleimbe... és 'mer úgy szeretek a virágokkal szöszölni... apa hihetetlen praktikussága és kreativitása apró, pici dolgokban is... konyhapultom megnagyobbítására tett lépések, amik aztán megkönnyítik majd a dolgomat... végre kocsiba ültem és vezethettem a navvilágba... kölök hátul, baromira élvezte... a szoba négy fala után felüdülés volt a kék ég, sárga, narancs, piros falevelek... beszélgetések, amik nem csak a szoptatásról és egyéb anyai dolgokról szólnak... emberi ölelések... egy kicsi pohár finom édes szamorodni... egy nagy tányér frissen sült almás sütemény, házi zsírral jóó omlószra sütve... és hát az a plusz egy óra, ami ha a világ energiafogyasztásának csökkentésében nem sokat jelent, de az én energiaszintemben kicsi, de mégis jelentős növekedést hozott...
szóval ezek nem nagy dolgok, de nekem sokat jelentettek és egy-egy gyertyái voltak a képzeletbeli szülinapi tortámnak...  és boldog lettem tőlük...

2011. október 29.

napi morzsa

kicsi nosztalgikus érzés kapott el az imént kutyasétáltatás közben, amolyan emlékmorzsaszerű. az ősz fanyar szaga a levegőben, a színes falevelek, sehol egy lélek a sötét utcán...egyedül kutyagolok az ebemmel... eszembe jutott, az az októberi nap, amikor romba dőlt az életem és nagyon apránként, szinte hangyaléptekkel új rendszert próbáltam vinni az életembe. ebben egy biztos, vagy szinte egyetlen pont volt az ebem, akit nem hagyhattam cserben. és azóta is minden esti séta alkalmával belém mar az a bizonyos... a magány szívfacsaró érzése... azon az októberen a szülinapom sem volt az a nap, amit oly szívesen éltem át... igazából egyik napot sem kívántam átélni... pedig egy új életem kezdődött...
érdekes módon a mostani szülinapom is más mint az eddigiek. azt hiszem most is egy új életem kezdődött el... kaptam egy újabb életet, egy kisember személyében, akiért felelős vagyok... egy újabb biztos pont, akit nem hagyhatok cserben... élnem kell... értük!

2011. október 27.

imádom

és ráadásul mindennap láthatom és szagolhatom és gyömöszölhetem és szedhetem a szöszt a ujjacskái közül...
nem tudok vele betelni...
 ígérem, nem fogok átmenni nyálas imádatba és posztolásba, de ezt muszáj megmutatnom a navvilágnak...

2011. október 26.

ágy, asztal

mivel nagyon keveset alszok és azt is éberen, őrültebbnél őrültebb álmokkal, az álmok mellett néha elgondolkodom dolgokon, a múlton, a jelenen a jövőbe tekintve.
az ágy asztalról az jutott eszembe, hogy annak idején, amikor az ex vőlegényemmel ágy és asztalvásárlásba kezdtünk, a fő szempont a méret volt. ágyban azé, mert nagyon magas, szép szál legény volt, asztal tekintetében pedig azé, hogy jóó sokan köré tudjunk ülni a naaagy családi és egyéb eseményeket illetően.
na, ehhez képest most ott tartok, hogy mivel szinte le sem tudok ülni az asztalhoz, mert kutyafuttában, két sírás közt kell megennem az ebédet, vagy abármit. meg aztán normál esetben a gyermekem érkezése előtt sem volt kedvem leülni egymagam a batár nagycsaládos asztal mellé. meg aztán szinte csak aludni jártam haza. az evés nem volt központi része az életemnek.
a széép, naagy, kényelmes ágy meg ott áll egymagában a hálószobában, kihasználatlanul, hiszen én meg kiköltöztem a nappaliba a kanapéra a kölök kiságya mellé, ami nevével ellentétben rohadtul nagy a gyerek méreteihez képest.
kérdem én: jól van ez így?

2011. október 25.

elszállt

a hirtelen jött pánikérzetem. napok óta nyűgös a kölök és nem tudom elaltatni napközben... mi a szösz baja lehet?... szokásos kérdések... tuti kevés a tejem... éhezik a gyerekem... basszus... görcsben a gyomrom, úgy alszom el... mantrázom a fejemben van tejem, lesz tejem, jó anya vagyok, minden rendben...
másnap azaz majd ma kiderül, megyünk súlymérésre. persze megint dilemmázok, hogy szerezzek be egy mérleget? mérjem folyamatosan mennyit szopizott?... nemááá... ettől szerintem még görcsösebb leszek. gyors eszmecsere a csajokkal, a tapasztalt mogyorószakértőkkel. ivi előszed szakirodalmakat, utánaolvas... ez így normális, nem kell parázni, egyre éberebb a gyerek, le kell foglalni valamivel... tejem meg tuti van elég, hiszen gömbölyödik ez a miniférfiember.
és úgy ááám, nagyon szépen gyarapodott a súlya, hiszen már 3800 g. majd' 500 g két hét alatt. asszem nem rossz.
anya válláról mázsás súly gördült le... mégis csak jó anya vagyok!
lehet össze kéne járnom hasonszőrű, korú kismamákkal és porontyaikkal? húú, pedig én aztán nem vagyok az a nagy összejáró tííípus... na, ezt még meghányom vetem...
...van tejem, lesz tejem, jó anya vagyok, minden rendben...

2011. október 23.

napi szám

ezt a két norvég srácot régóta hallgatom. amolyan simulós, belemerülős, elernyedős, kellemes zenéjük van. bármikor hallgatható... gyerekaltatáshoz is remek...

kings of convenience_misread

2011. október 22.

bravúros

a kutya és babakocsi egyben séta. frankók vagyunk. nem is gondoltam, hogy ilyen hamar belejövünk.
igaz, néha még fenékbe kell billenteni az ebemet, de ez már apróság kéremszííípen.
úgyhogy rójuk délutánonként a sétákat. sőőőt, ma bűnöztem is, 'mer ittam egy 3in1 kávét, vagyis annak csak a felét kurva sok tejjel. a hatása ippen jó volt, mert a fejfájásom elmúlt és elég frissnek éreztem magam egy nagyobb sétához.
persze, mint már mondtam a kedvenc helyünkből, ami előtte egy jó kis kutyafuttató volt, már franyó bicikliút lett,és állítólag, mint a cikk is írja, azegyenruhások büntetik az ember lányát, ha elengedi az ebét... enye-benye... kicsit be is cidriztem, jelenlegi helyzetemben nem jönne jól semmilyen büntetés, így szegény, fürge ebem nem futhatott, csak okosan galoppolt a kocsi mellett.
pedig hogy szeret futni... és akkor mostantól ott már frizbizni sem frizbizhetünk?... és a Perintben fürdés?... ez nem igazság... pedig az én kutyám tök okos, és én a kutyakakit is mindig összeszedem.
hogy ezeknek nincs jobb dolguk?
csendben, szerényen lázadok...

szabályok

márpedig kellenek és vannak. és persze milyen jó a szabályokat felrúgni és nem úgy tenni, ahogy kellene. az milyen felszabadító érzés tud lenni... lázadni...
de ahhoz, hogy a kis életünk rendszere működjön, igen is meg kell hoznunk a szabályainkat, amiket vagy mi alkotunk, vagy már egy működő rendszer részeként beváltak és felvesszük azokat, használjuk, alkalmazzuk. ezek aztán nem feltétlenül azt jelentik, hogy nem élhetünk szabadon, sőt talán ez adja meg az életünk élhető szabad felületét, a mi szabadságunkat.
ééés, ha valaki bekerül a rendszerünkbe, életünkbe, hogy ne dobja ki a rendszer, a gépezet, alkalmazkodnia kell a szabályainkhoz és aszerint tenni, venni. ha tetszik, ha nem...
szerintem ez nem bonyolult, hiszen a mindennapjaink is így működnek.
csak aztán vannak helyzetek, amikor ezeket el kell mondani, vagy fel kell világosítani az rendszerbe újonnan érkezőknek...
azon vagyok, hogy megalkossam a kis életünk rendszerének nagy szabálykönyvét... milyen szigorúan hangzik... pedig nem az...

2011. október 19.

hangtalanul

ma reggelre teljesen elment a hangom. pelenkázás közben nyomtam volna a szokásos sódert a kölöknek, de nem jött ki hang a torkomon. vagy ami kijött, az elég fura volt... szóval ma csak suttogtam neki.
hála a nagymami jelenlétének, ebemmel is le tudtam nyomni egy napfényes sétát a szokásos kis útvonalunkon, amit szerintem már akkor is lenyomna a kutyám, ha csak kiengedném az ajtón.
és, ami a legszebb volt az egészben, hogy majdnem az elejétől a végéig egy ici-pici sárga pillangó kísérte kecsesen a sétánkat. valószínűleg az utolsó pillangó volt az idén, amit láthattunk...

ja, és csak egy aprócska üzenet a nemtomkinek, a városnak, ha már egyszer a fasza kutyafuttatóból bicikli és sétautat csináltak, amit persze nem bánok, mert zsír lett és olyan jó a sok bicajost látni, ahogy birtokba vették. ddde, még zsírabb lenne, ha padokat és kukákat is tennének az út mellé. zombi anyukaként és kutyatulajdonosként - és valszínűleg nem vagyok egyedül - szívesen leülnék, miközben az ebem fut, a gyerek meg alszik a kocsiban és süttetném az orcámat az utolsó langymeleg napsugarakkal, vagy csak nézném, ahogy lemegy a nap a sárga híd mögött... igen, tuuudom, el fogják lopni, meg fogják rongálni, de egy próbát tehetnénk, hátha mégis klassz lenne és mindenki rendeltetésszerűen használná... kicsi álom egy kellemesebb környezetért...

2011. október 18.

köszönöm

nincs jobb szó rá, csak ennyi köszönöm, vagyis inkább KÖSZÖNÖM.
egyszerűen ámulok, bámulok asokmindenért, amit a barátaim, ismerőseim, rokonaim tesznek értem és tettek értem. annyira jól esik és el sem hiszem...
nem is tudok mit felajánlani... de azt hiszem nem is kell, hiszem remélem tudjátok, hogy rám is mindig számíthattok. és, ha a pici utód nagyobb lesz, Ő is elhalmoz majd Titeket a szeretetével és önzetlenségével.
ölelek Mindenkit innen a kiságy mellől, miközben a napsugár cirógatja pöttöm fiam helyes kis pofiját, aki nagy tejjel teli cickókról álmodik, vagy a kisvakond kék, zsebes nadrágjával?

2011. október 17.

homeopátia

csodákra képes. ez elmúlt éjszaka csodás volt a szoptatást és az altatást illetően, viszont a nyavalyáim tekintetében szörnyű. a szúrós szem érzésnek kötőhártya gyulladás lett a vége. de nagyon durván, mind a két szememben. hajnalban már ki sem tudtam nyitni a szemem, mert összeragad. plusz az egészet még cifrázta a torokgyulladásom is. szóval ennyi fájdalom megint elég volt egy éjszakára.
a szemem már enyhült a csodaszertől, amit - na fene nevezhetjük így - a kedvenc homepatikusomtól kaptam. bár még mindig úgy nézek ki, mintha egész este egy durva szívós buliban lettem volna, de az állapot már tűrhető. most már csak arra kell ügyelnem, hogy nehogy megfertőzzem a kölköt. próbálom nem agyonpuszilgatni a heles kis lábikóit megamindenét.
a torkom meg már egyenesen bravúros, szintén egy csodaszertől, csak egy kicsit változott meg a hangszínem és már fájdalom nélkül tudok nyelni.
remélem a ma éjszaka nem tartogat újabb fájdalom meglepiket.
asszem tuningolnom kell a immunrendszeremet, mer ez így nem jó. én, aki soha nem szoktam beteg lenni, három hét alatt több komoly nyavalyán is túl vagyok.
genya bacik, felveszem veletek a harcot! a homeopátia velem van.

2011. október 16.

vágyom

egy jóó erős feketére, a kotyogósomon lefőzve, sok tejjel és édesen. valamint egy kiadós, minimum 8 órás pihentető alvásra.
ma indul az első esténk egyedül... és nagyon, de nagyon fáradt vagyok...
el sem tudom képzelni hogy valamikor el fog múlni ez a kótyagos, egyfolytábanfájafejeméségaszemem érzés... pedig biztos el fog...

2011. október 12.

hajnali csendélet

egyre jobbak vagyunk szopizásban. a hajnal az még nehéz, de fekve nyomjuk! :)

2011. október 10.

ja

eszembe jutott. mégpedig hurrrrráááá újra tudok hason aludni. bár még nagyon nem tudtam élvezni, 'mer ugye szinte alig alszok. de éljen, ez már haladás.
kettő, meg hogy pár napja észre vettem, hogy a kicsi fiam követ a szemével. ma pedig ezt már tuti biztosra mondom, hogy így van. fejlődünk, fejlődünk...

zombivi

az előbb, ami lehet már több órája is volt, eszembe jutott valami, ami érdemes lett volna arra, hogy lejegyezzem... de közben felsírt a gyerek... másfél órás próbálkozás, hogy elaludjon, hiszen basszus minnyá kezdődik a következő szoptatás. végre elaludt... mit is akartam több órával ezelőtt csinálni? ...ja blogbejegyzés... hmmm... nem elmlékszem... sőt abban sem vagyok biztos, hogy milyen nap van. még szerencse , hogy a napszakokat a sötétből és a világosból meg tudom különböztetni.... szóval strapa van, kemény strapa... miért sír? mi lehet a baja? mit kéne másképp csinálnom? mit tegyek a feje alá? hogyan tegyem be a kiságyba? csupa kérdés, amire csak próbálkozással találja meg az az ember lánya a választ? és akkor közben persze jó lenne aludni is, de mikor? hajnali szopizások között perceknek tűnik az a két óra, amit vízszintesben töltök, netán csukott szemmel. napközben már jobb, kicsit... egy óra alvás csodákra képes... bakker már megint nyöszörög... szóval nem tudom mit akartam lejegyezni, de ennyire futotta... megyek... sííííír...
a cumi csodákra képes! tudom, sokan ellenzik, de nekem most bevált és jó, hogy picit nyugiban van a mesterséges cicimmel.
a fejemet és a nyakamat szívesen lecserélném. kára fáj. egy helyen, asszem beállt. nem bírok betelni a fiammal szopizás közben és csak őt bámulom és a nyakam... ha valaki meglátogat, akkor szívesen fogadok egy kis nyak és fejmasszázst. egyébként mindezektől eltekintve minden zsír és csupa boldogság... és tanulom a trükköket, amivel csend és nyugalom varázsolható gyereksírástól hangos kis otthonomba.

2011. október 6.

2011. október 5.

jelentés felőlünk

huuu, eltelt jó pár mozgalmas nap. vagyis minden nap nagyon mozgalmas és baromi hosszú és még sincs időm semmire, mert a gyerek mindig felülírja. de azért eddig még mindent sikerült elintézni. asok hivatalos bizbasz, államkincstár, családipótlék és a többi nyalánkság. mintha pont erre lenne egy friss anyának ideje.
közben egy mellgyulladás két napos magas lázzal kiütött a sorból. nem volt kellemes, de ezt is túléltem. hála a védőnőmnek és keresztanyámnak, aki ezen a héten mellettem van.
csak azt tudnám, hogy honnan az erőm.
régen aludtam egy jót, pedig aztán én egy hosszútáv alvó vagyok, az tuti. ha lenne ilyen olimpiai szám, akkor, dobogós lennék. mély alvás helyett éber alvás van, a gyerek erősebb szuszogására is megébredek, emellett iszonyat zagyva álmaim vannak. tegnap például egy vulkánról csúsztam a hóban seggen az ex vőlegényemmel és barátjával. tegnapelőtt játékbaba nagyságú dédnagymamámnmal és egy kenguru társaságában éjszakáztam egy árokban...
szegény ebem van a háttérbe szorulva, de okosan és értelmesen tűri és örül minden pillanatnak, amit velem tölthet és hozza a pici labdáját, hogy játszunk.
gyermekem szépen cseperedik, formálódik. olyan szép minden pici porcikája.
friss képem továbbra sincs. 'mer fotogépen ugyan van, amivel megörökíthetném, csak a kábelt nincs időm megkeresni, amivel le tudnám tölteni az elkészült képeket. avalahova kurvára elkevertem, csak tudnám hova...

2011. szeptember 30.

kulisszatitkok

és amiről nem beszélnek és nem találsz semmilyen bejegyzést az ezerokoskiskönyvben, amit a terhességed alatt a kezedbe nyomnak, mint promociós cucc. na, szóval azért vannak elhallgatott, vagy el nem mondott további fájdalmas dolgai is a nagy boldogságnak, hogy végre megszületett a bébi és innentől minden bódogságos és csodás. a nagy túúrósbuktát...
fájdalmas és egyben a szülés legviccesebb része a gátvarrás volt. amikor már azt hittem, hogy tényleg vége és innentől pihi van, akkor jött a hab a tortán. elvileg kaptam érzéstelenítőt, de ennek ellenére majdnem minden öltést éreztem. a vicces meg az volt, hogy a lábam között két jóképű rezidens nőgyógyász osztotta meg egymással, ki, hogyan szokta csinálni és felváltva egyik másik mutatta a helyes öltési technikákat, miközben én sziszegtem, hogy fáj ám... az ügyeletes nőgyógyász pedig a háttérből figyelte a srácok ténykedését és bólintott, ha jól csinálták. szóval ez a fájdalmon túl meg is nevettetett. férfi goblen klub a lábaim között.
kértem őket, hogy szép legyen ám és ha lehet, akkor még jobb, mint előtte... de asszem nem nagyon vették a humoromat. diskuráltak tovább. a végeredmény pedig majd kiderül...
a másik fájdalmas rész, amiben azóta minden nap részem van az pedig a szoptatás. ezt sem mondták ám, hogy fáj. jó nyilván a fájdalom a kezdeti bénázás miatt is van, főleg az egyik cickómba. de ez valami iszonyat... amikor a fiam a szájába veszi és el kezd szopizni én szinte sírni tudnék a fájdalomtól. de remélem ez idővel elmúlik és regenerálódik a cickóm.
persze mindezek ellenére továbbra is csodás érzés, hogy van egy szuszogó kis mazsolám, de azért csessze meg az élet, hogy minden kínt és szenvedést a nő nyakába aggat...

2011. szeptember 27.

szülni jó

"... tudni fogod, hogy elkezdődik..." és valóban így is volt.
már napok óta valami izgalomféleség volt bennem, hogy na majd biztos ma este, mert már tényleg jön a hidegfront... meg ha már a telihold sem hozta ki... vagy reggelente, amikor enyhe, nagyon pici görcsök voltak a hasamban. aztán mégse.
a következő reggelen viszont 5-6 körül ismét valami előérzetre vagy anemtommire megébredtem és nem hiába... ez már az lesz, igeeen... próbáltam visszaaludni, mert görcseim nem voltak és nem éreztem, hogy pánikolnom kéne és rohanni a kórházba. és ez így volt pár óra múlva is, de már biztos voltam benne, hogy elkezdődött. hívtam is, drága szülésznő barátnőmet, aki mondta is, hogy akkor irány a kórház.
nyugodt voltam. születendő gyermekem apja is mellettem volt, ő asszem izgatottabb volt, mint én.
lezuhanyoztam, reggeliztem, kávéztam és még a kutyát is megsétáltattuk.
közben hívtam az aznapi ügyeleteseket, hogy szülünk! jöhet a fuvar!
továbbra is mindenki izgatottabb volt, mint én.
beértünk, vizsgálat, ultrahang. ők aztán nem észlelnek magzatvíz szivárgást. de felvettek az osztályra, hogy egy napig megfigyelnek.
később újabb vizsgálat, szívhang jó, fájások minimálisak és szerintem kezdenek állandósulni. kapok egy görcsoldó injekciót és aludni küldenek, hogy pihenjek, mert szükségem lesz az erőre.
aludtam is volna, ha a fájások nem kezdtek volna valóban állandósulni és fokozatosan erősödni éppen annyira, hogy nem sikerült egy percet sem aludnom éjjel 11-től másnap reggel 6-ig. reggeli vizit után újabb vizsgálat. bő 2 ujjnyi... kismama, irány a szülőszoba. előtte reggeli, mert kell az energia. lekvár, ami tuti nem látott még élőben semmiféle barackot, kenyér és tea. letoltam, bár nem nagyon ment.
majd egy gyors telefon az érintetteknek, hogy szülünk, most már tuti. jöjjön, akinek jönnie kell, segítség gyanánt.
újabb vizsgálatok, de már a szülőszobán. szívhang remek, fájások erősödnek. olyanok, amik eddig még nem voltak.
járkálok, fekszek, masszíroznak, labdára ülök, szóval tartanak, terelik a figyelmemet. jönnek a telefonok, sms-ek. egy darabig még tudtam ezekkel is foglalkozni, de egy idő után nem maradt más csak ÉN és a fájdalom.
elmondhatatlanul jó volt, hogy ott volt mellettem az anya és a barátnőm. mindent megtettek, hogy enyhítsék az enyhíthetetlent. ha tudták volna, át is vették volna, de ezzel az egésszel nekem kellett megbirkóznom.
még érzékeltem magam körül az embereket, de már nem tudtam rájuk figyelni, már a szavakat sem tudtam formálni. a fájdalom olyan erős volt, hogy vagy hánytam, vagy szívem szerint elfutottam volna, hogy na, köszi, ebből ennyi bőven elég volt... és amikor már az elviselhetetlen után is jött még erősebb, akkor már tudtam, nem lehet olyan sok hátra és végre láthatom a pocakom lakóját és ez újabb erőt adott.
innentől ismételten tudtam a szülésznőre figyelni, aki remekül irányított. mondta mikor, mit csináljak. nem volt innentől sem könnyű a dolog, de már nem volt visszaút. utolsó nagy erőbedobással kibújt az új földlakó. abban a pillanatban az előző órák fájdalmai elillantak és megszűnt minden és csak arra vártam, hogy mikor láthatom már. a kölök beletekeredett rendesen a köldökzsinórba, úgyhogy eltelt pár pillanat, amíg kibogozták... nekem hosszú perceknek tűntek... mikor láthatom már??... és aztán ott volt a mellkasomon... pici, tömzsi orrú, szuszogó kisember... az én pici babám... megérkezett!

ott is és most is kijelenthetem, hogy szülni tényleg jó! remélem nem ez volt az első és utolsó...
és innen üzenem és köszönöm a tényleg amindenkinek, aki szorított és szurkolt nekünk. tudom, hogy nem voltak kevesen. és azt is köszi, hogy a terhességem csodás 9 hónapja alatt is mellettem voltatok Amindannyian!

2011. szeptember 26.

hazaértünk

na, kicsit hosszabbra sikeredett a kórházban való tartózkodásunk, de most már végre itthon.
az új földlakó pontos volt (ezt a tulajdonságát sem tőlem örökölte), a kiírt napon 2011.09.20-án megérkezett 49 cm és 2850 g.


élményből akad bőven. igyekszem beszámolni mindenről, de egyelőre sok a dolog és szokjuk az itthoni légkört megamindent...

2011. szeptember 15.

semmi

jele továbbra sem, hogy a pocaklakó elő akarna bújni. ezek szerint még nem áll készen. sebaj. várunk.
mindannyitoktól  nagyon jól esik a figyelem és az aggódás. egész nap szinte forró drót van, hogy naaaa, van-e már valami, érzel-e valamit... köszi Mindenkinek!
de most már biztos hamarosan... Ő tudja, hogy mikor kell jönnie.

2011. szeptember 12.

napi szám

ha már tegnap este elbúcsúztattuk a NYÁRT  :)  tuuudom nyarat. akkor illik ide egy remek szám, amit szintén a napokban fedeztem fel és olyan ízig-vérig nyári hangulatú és a spanyoloktól megszokott nem mindennapi képi világgal felruházott videoklippel. vigyázat, nem biztos, hogy mindenkinek bejön...

El Guincho_Bombay

2011. szeptember 9.

gasztroklub újratöltve

ja, mer'hogy mostanában nem igazán sikerült egyet se összehozni. a munka mindenkit betemetett, meg ugye a lelkünk a vállalaté. de ez mostantól máshogy lesz. a lelkem a kiccsaládomé lesz. 
előzmény, hogy pár napja már nem dolgozom, hanem készülök a szülésre. eddig minden fasza, asszem minden megvan, megfestettem a kölök falát is. elégedett vagyok az eredménnyel. képet még nem mutatok, mer' még hiányzik a lámpa, meg agyerek a kiságyból. :)
na, szóval a lényeg, ha már eccer itthon vagyok és a többieknek is valamelyest már enyhült a munka tempója és mennyisége, miért ne lehetne összejönni egy kis főzésre. enni kell, egyedül ez esték a legszarabbak, a csajok meg hiányoznak. szóval főztünk és együtt voltunk.
semmi nagy konyhai bravúrra nem kell gondolni, hiszen ki szeret órákat szöszölni egy ételen aztán ugyanúgy percek alatt elpusztítja az ember... szóval sima eccerű csirkecomb sütőzacskóban megsütve. ez még asszem a hülyéknek is megy. nem is tudom, hogy került a fűszereim közzé ez az egységcsomag. nagy valószínűséggel jó anyám vette, amikor legutóbb itt volt, hogy ezzel is megkönnyítse a mindennapjaimat. köszi mami! nekem nem nagyon jutna eszembe ilyet venni.
a husi frankón megsült, hozzá olyan mindent bele saláta, de úgy igazán jóó szottyosan és hagymásan. zibi köszönjük az isteni joghurtos öntetet, amit készítettél hozzá!
aztán már napközben az előkészületek alatt olyan hiányérzetem volt, hogy valamit még kéne csinálni és hát mivel mostanában megint olyan kívánós lettem, nem volt mit tenni.
túrógombócot kívántam...
még sosem csináltam. csak kaptam, drága szomszédomtól, ilonka nénitől.
na, de csak nem lehet az olyan bonyolult. és nem is az kérem szépen. elsőre nem is lehetett volna jobb.
nem lett kemény a gombóc és a prézlit sem égettük oda. bár két anya telefonos segítsége kellett hozzá, hogy megértsük, ne előre cukorral összekevert búzadarába akarjuk megforgatni a kész gombóckákat, hanem pici olajon aranysárgaára pirított zsemlemorzsában, amit csak a végén cukrozunk meg.
anyák! jó hogy vagytok! így most már ezt is tudjuk.
legközelebb még egy kicsit megédesítem magát a gombócot is és még lehet citromhéjat is reszelek bele, csak hogy még pikánsabb legyen azííze.
ezek után részemről csak a pálinka maradt ki, de helyettem is ittak a csajok... aztán majd hamarosan én is...

ui: a upc meg bekaphatja... és a retz is... grrrr... brrrr...bffff... @@@xx###¤$Ł¸¸¸¸˘˘˘˘...

2011. szeptember 6.

útravaló

Tőletek, drága munkatársaim, akik a családom voltatok és vagytok!
köszönöm!

Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy én csak egy rongybábu vagyok, és még egy kis élettel ajándékozna meg, azt maximálisan kihasználnám. Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de meggondolnám azt, amit kimondok.

Értéket tulajdonítanék a dolgoknak, nem azért, amit érnek, hanem azért, amit jelentenek.

Keveset aludnék, többet álmodnék, hiszen minden becsukott szemmel töltött perccel hatvan másodperc fényt veszítünk.

Akkor járnék, amikor mások megállnak, és akkor ébrednék, amikor mások alszanak. Ha Isten megajándékozna még egy darab élettel, egyszerű ruhába öltöznék, hanyatt feküdnék a napon, fedetlenül hagyva nemcsak a testemet, hanem a lelkemet is.

A férfiaknak bebizonyítanám, mennyire tévednek, amikor azt hiszik, az öregedés okozza a szerelem hiányát, pedig valójában a szerelem hiánya okozza az öregedést!

Szárnyakat adnék egy kisgyereknek, de hagynám, hogy magától tanuljon meg repülni.

Az öregeknek megtanítanám, hogy a halál nem az öregséggel, hanem a feledéssel jön.

Annyi mindent tanultam tőletek, emberek... Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül hogy tudná, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik.

Megtanultam, hogy amikor egy újszülött először szorítja meg parányi öklével az apja ujját, örökre megragadja azt.

Megtanultam, hogy egy embernek csak akkor van joga lenézni egy másikra, amikor segítenie kell neki felállni.

Annyi mindent tanulhattam tőletek, de valójában már nem megyek vele sokra, hiszen amikor betesznek abba a ládába, már halott leszek.

Mindig mondd azt, amit érzel és tedd azt, amit gondolsz. Ha tudnám, hogy ma látlak utoljára aludni, erősen átölelnélek, és imádkoznék az Úrhoz, hogy a lelked őre lehessek. Ha
tudnám, hogy ezek az utolsó percek, hogy láthatlak, azt mondanám neked, "szeretlek", és nem tenném hozzá ostobán, hogy "hiszen tudod".

Mindig van másnap, és az élet lehetőséget ad nekünk arra, hogy jóvátegyük a dolgokat, de ha tévedek, és csak a mai nap van nekünk, szeretném elmondani neked, mennyire szeretlek, és hogy sosem felejtelek el.

Senkinek sem biztos a holnapja, sem öregnek, sem fiatalnak. Lehet, hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz. Ezért ne várj tovább, tedd meg ma, mert ha sosem jön el a holnap, sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra, és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz, hogy teljesíts egy utolsó kérést.

Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz, mondd a fülükbe, mennyire szükséged van rájuk, szeresd őket és bánj velük jól, jusson időd arra, hogy azt mondd nekik, "sajnálom", "bocsáss meg", "kérlek", "köszönöm" és mindazokat a szerelmes szavakat, amelyeket ismersz.

Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért. Kérj az Úrtól erőt és bölcsességet, hogy kifejezhesd őket. Mutasd ki barátaidnak és szeretteidnek, mennyire fontosak neked.
 Gabriel Garcia Márquez

2011. szeptember 5.

napi szám

húúú, nem is tudom mikor hallottam az utóbbi időben olyan számot, ami elsőre megfogott volna.
na, de ma, az első munkamentes napomon, Katicával a városban meghallottam és megragadt a fülemben. asszem megint nagyon jó érzékkel szelektált a fülem.
Yukimi Nagano énekesnőt már többféle zenekarral is hallottam, de ezzel a svéd bandával még nem. és ez már a harmadik albumuk, ami most nyáron jelent meg. nagyon bejön ez a kis sárkány... és ezzel a régi filmrészlettel meg különösen élvezhető...

Ritual Union | Little Dragon

2011. szeptember 4.

szopipárna

van egy új társam, a szopipárna... pár napja kaptam meg drága barátaimtól, hogy segítségemre és az új földlakó kényelmemre szolgáljon majd a szoptatás alatt. de bizony nem csak ilyen funkciót tud ám az betölteni... mivel olyan mint egy babzsák, nagyon frankón alakítható, gyömöszölhető, ide-oda hajlítható egyszóval most az én kényelmemet szolgálja.

és most jön a reklámba illő duma: amióta velem van, könnyebb és kényelmesebb az alvás, nem forgolódok nyűgösen egyik oldalamról a másikra, hanem egyszerűen csak magam köré tekerem a szopipárnát és reggelig kényelmesen alszok.
és ez valóban így van. szinte nincs is kedvem felkelni. egész nap csak döglenék az ágyikómban. na, jó ez nyilván az igen csak megnövekedett pocakom miatt is lehet, hogy újra rámtelepedett a fáradtság és az éhség, vagy legalább is a folyton ennék avalamit. de tényleg sokkal-sokkal kényelmesebb az ágyban töltött idő.
szóval drága Panni-Peti, hálás köszönetem ezért a szuper ajándékért! remek ötlet volt!

2011. szeptember 1.

genya bogarak vagy rovarok

elegem van a bogarakból, rovarokból.
az egész lakást ellepték a rohadék muslicák. nem tudok velük mit csinálni. már minden lehetséges étel és zöldség és bármit elpakoltam, amire esetleg összegyűlhettek és még mindig ott csücsülnek sorban, rajban a polc szélén, a függönyön, a konyhapulton. kis rohadékok. még a bogárölőszerkezetem sincs rájuk hatással.
a másik négylábú, bazi nagyot ugró kis genyák, a bolhák. amiket szegény ebemből nem tudok kiírtani. itt is bevetettem már minden csodaszert. csepp, nyakörv, spray és még mindig hemzsegnek benne. megőrülök.
szomszédnénit is riasztottam már, aki 91 éves, nem lát nem hall, így nyilván a macskájában sem látja meg a bolhákat, pedig tuti ő a bűnös. talán már vett neki valami szert, mert megígérte, de ebemen még mindig nem tapasztalok változást. pont ez hiányzik most nekem.
fogalmam sincs már mit tegyek és mi a szart szórjak, cseppentsek, fújjak szegény ebemre, aki már a wc sprayt-ől is megijjed. ő tehet róla a legkevésbbé. de valami megoldást sürgősen kell találnom, mert ez így gáz.
ha megérkezik a pocaklakó, még kevesebb időm lesz rá és nem szeretném ha a lakást is elbolházná az a rohadék macska.
valakinek valami tuti jó, bevált tanács, vagy ötlet?
nekem már nincs ötletem...

2011. augusztus 30.

37

a napokban elég sokat haladtam a pocaklakó érkezéséhez szükséges teendőkkel.
  gyerekorvos kiválasztva, meglátogatva, megismerve, bébi receptjei kezemben. a doki szimpi, szerintem nem lesz vele gond, a gyerek is csípni fogja. egyetlen bökkenő, hogy állítólag nem bírja, ha állatok vannak a gyerek közelében... na, mindegy, ilyenekről még nem beszéltünk... majd ráérek akkor aggódni...
  kiságy a helyén... nem kis akromata mutatványok végrehajtása után... egy csavar nagyon megizzasztott, de azt kedvenc barátnémmal ma reggel megoldottuk... bocs, hogy a pakoláshoz és bútortologatáshoz nem kértem segítséget, de tudjátok milyen vagyok... kicsit ugyan tovább tartott és kellően felhúztam magam és még sírtam is, hogy de szar, hogy csak ennyi erőm van és nem tudom megemelni a fotelt vagy a polcot, de azéé valahogy csak megoldottam... és hagytam még feladatot. most egy polc került a szoba közepére, amit már végképp nem vállalok és nem tudok levinni a pincébe. ez már tényleg felülmúlja az erőmet.
  szükséges pelenka mennyiség, popsitörlő betárazva. jóókora csomag, de állítólag villámgyorsan el fog fogyni.
  gyerkőc első ruhadarabjai kimosva, kivasalva, szekrénykéjébe bepakolva. édes kis darabok. hangyányi zoknik...
  kórházas bőröndöm összekészítve, abármikor is startolni kell... megjegyzem, sosem voltam még kórházban. ezé kicsit fura, hogy nem csak a szülés lesz egy új dolog, hanem maga a tény, hogy a kórházban vagyok és ki vagyok szolgáltatva idegen embereknek. na, mindegy, valószínűleg ez fog a legkevésbé foglalkoztatni, amikor bekerülök...
  zavaró és rossz helyen lévő szemölcs eltávolítva, félelmetes és baromi sokat beszélő, de annál alaposabb és megbízhatóbb doki által. nehéz eldönteni nála, hogy mit mond komolyan és mit nem... de lehet csak én vagyok naíva...
  holnap meg letudom a szülőszoba látogatást is. remélem megnyugtató és nem lehangoló és paráztató hatással lesz rám.
és még van egy rövidebb lista a még szükséges ezekről-azokról, amik tulajdonképpen már megvannak, csak be kell gyűjtenem a kedves, rendes felajánlóktól azinnen-azonnan.
egyébként meg továbbra is remekül vagyok. semmi komolyabb panaszom. a naagy melegben néha virslik lettek az ujjacskáim, de ez meg a pocakkal jár így a 37 héten...
mindezek mellett frankón sikerült a megérdemelt lazulást, karneváli forgatagba beolvadást is teljesíteni. magamon is meglepődtem mennyi időt töltöttem a lómaiak között. igazán élvezetes koncertekkel és emberekkel örvendeztettem meg pocaklakómat.
a gyerekem asszem a jazz mellett a népzenét is csípi...

2011. augusztus 27.

pocakhelyzet

naagy naagy örömömre feljött rám a fürdőrucim alja, de csak az alja... majd talán jövőre a tetejét is újrahordhatom... vagy majd eccer...


... és egy enyhén "erotikus" beállítással a pocaklakó tetkóval... bár a kistöki fekvő helyzete nem pont ilyen...


2011. augusztus 26.

közeledik

nagyon közeledik a szülés napja. emiatt kicsit megsokasodtak a teendőim. valahogy be kéne fejeznem a melót is, de nem nagyon megy. mindenesetre már napok óta a feladataimat és fontosabb kapcsolataimat próbálom összeírni, amik az elmúlt évek alatt összegyültek és hozzám tartoztak. háát nem könnyű minden kicsi részletre kiterjedően ezeket öszeszedni. de végül is nem megyek el végleg, nem megszűnik a munkaviszonyom, csak más fontos dolog lép be az életembe. innentől a lelkem nem a vállalaté lesz, hanem a gyermekemé, kiccsaládomé. meg aztán nem is akarok teljesen elszakadni Tőlük, hiszen eddig Ők voltak a családom. mindig, minden helyzetben számíthattam rájuk. napjaim nagy részét velük töltöttem és szinte csak aludni jártam haza.  hát ez most meg fog változni, gyökeresen. remélem nem okozok magamnak nagy törést, hogy nem hagytam túl sok időt az áthangolódásra és szinte átmenet nélkül csöppenek az új életembe. azt hiszem ez így van rendjén, hogy a naagy változások majdnem mindig hirtelen történnek az emberrel. persze azért ez a majd kilenc hónap, ami mögöttem van, nem múlt el haszontalanul és volt időm dolgokat megszokni és elfogadni. de biztos lesznek új dolgok, változások, amiket még el sem tudok képzelni. szóval most szortírozok, pakolok, másolok, rendszerezek, elköszönök, átadok, kiszállok, a háttérbe vonulok...
fura lesz, hogy nem csörög a telefonom egyfolytában és hogy, még a wc-n ülve is infokat adok és tájékoztatom a kedves érdeklődöket vagy a naptárba jegyzem a bejelentkezett csoportokat... hiányozni fog aminden, amit eddig csináltam és akikkel csinálhattam... nagyon...
de tudom, hogy minden rendben lesz és teljes lesz az életem és Ők is velem lesznek és minden úgy lesz, ahogy annak lennie kell...

2011. augusztus 24.

járgány

újabb négykerű járgánnyal bővült a családi gépparkunk. pocaklakó babakocsija is készen áll és várja a bébi érkezését. mindentudó, ezerféleképpen állítható, dönthető, összecsukható funkcióval remélehetőleg naaagy segítségünkre lesz a mindennapokban.


ezúton is köszönet érte apának!
és az elmúlt találkozásokért is, amik nagyon békésre és meghittre sikerültek.
hmmm, az idő és egy pocaklakó mikre képes két ember között... csak maradjon is így, többet nem is kívánok... szüksége lesz apukára a tökinek... én meg majd csak megtalálom a boldogságom a gyermekemen kívül egy avalakiben... eccccer biztos...

riviéránk

boldogságos, csudajó nap volt ez a drága, szeretett kollégáimmal és barátaimmal a Balatonon.
újabb egynapos nyaralás volt ez a mai.
égető nyomokat hagyott a bőrömön és a pocakomon az a több óra, amit vízi csatározással és néha reménytelennek tűnő evezéssel töltöttünk. pedig evezni nem nehéz, és eddig azt hittem tudok is... nagyon köszi, hogy vigyáztatok rám és nem borítottatok be a vízbe. azt hiszem, nagyon nehezen ment volna a visszakúszás vagy mászás a csónakba.
nehezen fekszem most le, jó lenne még Veletek... még érzem, ahogy hullámzik a Balaton...

2011. augusztus 21.

anya kocsit hajt

kiccsaládom szállító és utaztató eszköze megérkezett. a mi autónk immáron. ebem már megkedvelte és ahogy a pocaklakó rúgásait figyelem neki sincs ellenére. eme tűzpiros járgány fogja mindennapi életünket megkönnyíteni és kiccsaládomat az ország egyik feléből a másikba szállítani.
szerintem jól megleszünk.
még a névadás hátra van és még a neme sem világos, de egy-két nap és az is meglesz.