2012. február 27.

tökéletes

vasárnap volt. olyan, amilyennek lennie kellett. ugyan szinte minden napom olyan, mintha hétvége lenne, de ez most kerek volt és nem akartam, hogy vége legyen. örömmel éltem meg minden percét.
volt benne anya, apa, gyerek, kutya. jöttek barátok gyerekkel. közösen, sokan ültünk a naagy asztal körül, ettünk fincsi, cuppoktatós csirkeszárnyakat, beszélgettünk jókat, nevettünk sokat. 
aztán bár az időjárás nem nagyon kedvezett, de elmentünk az első túránkra. a hely, maga az idill. remélem lesz alkalmam ott, azon a helyen a barátnőm esküvőjén hüppögni a meghatottságtól...
az ebem végre kifutkározhatta magát, nem kellett az a nyavalyás póráz. viszont egy fürdetés annál inkább... a gyerekem a végére békésen bealudt apa ölében, mi meg mindannyian átfagytunk, de megmelegedhettünk egy másik nagy asztalnál.
ohh, Perenye... szeretek ott lenni, szeretem azokat az embereket. boldog vagyok a társaságukban.
köszönet mindenkinek a részvételért.

2012. február 25.

hirtelen

lett tavasz... félek is még úgy igaziból beleélni magam. reggelente már a naaagy ágyon ejtőzünk, ablakon keresztül napfürdőzünk a gyerekemmel és élvezzük a napocska meleg sugarait. ő annyira nem csípi, ha a szemibesüt, viccesen hunyorog és tüsszent nagyokat... na de ezt is meg kell ismernie.
ma viszont még a madarak is másképp csiripeltek és olyan csalogató volt a terasz. gyorsan iziben a magamnak megengedettnél több koffeint csempésztem a poharamba, jómagam köntösben, a kölök a meleg bundazsákban és kiültünk a padra, az ebem meg már ott sütkérezett egy ideje... hmmm... az év első kávéja a teraszon... fasza!
nem csak mi éreztük ezt a faszányos érzést, a szomszédokat is kicsalogatta a nap. rögvest be is lelkesedtünk és megint jól elterveztük, hogy akkor miket és hogyan fogunk az idén felújítani és megjavítani a házon... na, de ez szinte minden évben így van és alig történik valami. tervekben nagyon jók vagyunk, szinte egyet akarunk, csak a megvalósítás hibádzik mindig. a kerítés, az eresz, az ágyásszegély, a lépcsőház, a homlokzat... éreztem is már a zsigereimben a tettrekészséget... bármire képes lennék a megvalósításokat tekintve, ha lenne mellettem egy valamirevaló ember, mert egyedül kevés vagyok... úgy érzem... aztán gyorsan a kezembe vettem a gereblyét és kicsit kaparásztam a kertben, aminek igazán semmi értelme nem volt, mert a diófa még mindig ott áll, addig meg minek bármit is csinálni. de ezé csináltam két-három kupac levél halmot... és már bújnak, amiknek bújnia kell ilyenkor... élettel teli rügyeket is láttam. és a két fenyőfa, csak ragyog és zöldell. várom már, hogy ne legyen itt ez a bazi nagy fa és kapirgálhassak kedvemre... gyere tavasz, gyere...

2012. február 24.

csöpög

az ereszem megállíthatatlanul. ugyanis kilyukadt. pont a bejáratom előtt. már ká régen sejtettem, hogy ez lesz. valamiért pont a lépcsőm felett nem megfelelő a dőlésszöge az eresznek, emiatt ott mindig megállt a víz és a szmötyi. az udvarunk madarai előszeretettel használták madáritató és fürdető gyanánt. már régóta vágyom egy helyes kis madáritatóra, de spec a kertemben és nem a lépcsőm felett... szóval, most hogy itt a tavasz és minden olvad a lépcsőm meg úszik a vízben és nem győzöm a kis vödröt cserélgetni, de már nincs mit meglocsolni vele... és elég nehéz úgy elslisszolni alatta, hogy nem cseppenjen a fejemre vagy a nyakamba... kéne egy bátor bádogos, aki nem fél  a magastól... hmm... kevés olyan bádogos meló lehet, ami 5 m alatt folyik... szóval ismét szakemberre van szükségem.

2012. február 23.

golyócskák

ba... meg, aki kitalálta, hogy a csecsemőknek abármire, jelen esetben a fogzásra homeopátiás golyócskákat kell beadni. persze, nem tudja elszopogatni, azt egyelőre csak a cicimmel tudja csinálni...
oldjam fel egy kanál vízben... ba... meg, pont arra van ideje egy egyedülálló anyukának, hogy fél óráig a kezében tartva azt a buzi kanalat, óvatos körkörös mozdulatokat téve csak várja, csak várja, hogy azok a tetves golyócskák feloldódjanak... a rohadt életbe... közben ordít a gyerek... de figyelj arra, hogy fél órával előtte és után ne igyon... a feles poharas módszer sem jobb... eddig kábé majdnem minden alkalommal kiverte a kezemből a gyerek a kanalat, vagy a poharat, vagy melléfolyt, miközben próbáltam a kanálba célozni azt a mütyürnyi ragadós cseppet...  nemáá, hogy csak ez az egyetlen módszer erre, vagy csak én lennék ennyire béna... minden szarra van már csecsemőváltozat, erre mééénincs... megint kezdhetem elölről az egészet... és ragadok mindenhol... áááá...

2012. február 20.

hűűha

úgy alszik mint a nagyok. hason fekve. először. csodás! és mindezt napközben... anya örül...

2012. február 18.

fog(adok)

hát nem tartott sokáig. mármint a turbó hormon. alig tudtam elaludni, de aztán nem is tudtam sokáig. a gyerekem megint egy órával korábban ébredt és utána aludt volna, de nem ment neki... tényleg jön az a fog... szegényem nagyon kínlódott. meg aztán én is, mert iszonyat zombi voltam. oly annyira hogy egy rövidke szunyókálás alatt a gyereknek sikerült leküzdenie magát a naaagy ágy közepéről a földre. a huppanásra és sírásra ébredtem... basszus... na ilyenkor érzem, hogy a francba, hogy egyedül vagyok... nehogy már emiatt legyen bármi baja is a gyerekemnek... elővigyázatosabbnak és éberebbnek kell lennem... ezzel csak az a baj, hogy néhány óra alvással ez nem fog menni... szóval asszem elfogadok néhány óra alvást napközben, ha segítetek...

2012. február 17.

turbó hormon?

lehet nem így hívják, de tuti van ilyen. ma megtapasztaltam. úgy esett, hogy a gyerekem hajnali 4 után jóllakottan frissen és üdén, hangos nevetgéléssel kísérve, úgy döntött, hogy na, ő ugyan aztán nem alszik tovább. hajnal ide, vagy oda, fittyet hányva drága anyukájára, akinek bizony nagyon is lett volna kedve visszakucorodni a meleg ágyikóba. így nem volt mit tenni, még ha morcosan is, de azt kellett tennem, amit ő kívánt. na, jó azért először bevetetettem a tv-s trükköt. egy kis mesével majd fél óra időt nyertem némi szunyára. aztán persze már a mese sem volt érdekes, így felkeltünk. és úgy folytatódott a nap, mint máskor csak nem 8 után hanem pár órával korábban.
és így visszanézve, nemtom hogy mi a szösztől de bírtam, és bazira turbó voltam. a nappaliétkezőgyerekszombaegyben és a konyha között cikáztam énekelve, nyált törölgetve, ételt kavargatva, gyerekemmel játszva, ebemet ki-be engedve, porszívózva, törölgetve, szőnyeget rázva, összerittyentettem egy ebédet magamnak, bár már rég csesztem el ennyire egy ká egyszerű ételt, de ezt beteszem annak, hogy a gyerekem nyűgös mer' jön a foga, nyilván a korai kelése is emiatt volt, meg hogy ennyi mindent csináltam egyszerre... és kurva szar íze van a meg nem fűszerezett sült húsnak... de megettem... és a maradékot is meg fogom enni. talán még szerencsésnek is mondható, hogy elromlott a mikróm és a gázon vagyok kénytelen megmelegíteni mindent, mert talán így még bele tudok csempészni némi ízt az elcseszett kajába. a süti viszont megint pompás lett, amit a csapatösszetartási összejövetelre készítettem. 
szóval ott is voltunk, a gyerekem még mindig nem aludt és még én is bírom. a nyál meg csak folyik és folyik... aztán hazaértünk, turbó fürdés, aztán végre vége... alszik... remélem reggelig meg sem mukkan. és ami igen csak fura, hogy még mindig nem érzem magam fáradtnak... ez csak a turbó hormon lehet, amit az anyaság termel bennem, hogy kibírjam a gyereknevelés árnyoldalait... a 3in1 kávé nem hiszem, hogy ilyenre lenne képes...

2012. február 16.

napi szám

fasza a két kis csaj... már régóta tetszik... és igen, csak egy életünk van, és ez az... és úgy élem, ahogy én akarom, aztán majd alakul minden úgy ahogy megálmodtam, elképzeltem... minden rossz elem meg elmehet a szöszbe...

First Aid Kit_Hard Beliver

2012. február 14.

máá megint...

na, akkor ma csöpögős láv mindenhonnan... bakker, nemáá még a reggelihez készülődés közben is... ilyen az én formám. bár a gonoszkópikus néni is megmondta a tévében, hogy szenvedélyes napok várnak rám... valami titkos hódolóm, rajongóm fog elhalmozni a szerelmével... na, kíváncsi vagyok én erre... ha kérhetném, hogy módjával, jusson minden napra...

2012. február 11.

ebsex

dobpergés, trombitaszó, fütty, konfetti... táncoslányok... huijjjéééé... az ebem túl van az első szexuális együttlétén. hurrá! oly régóta terveztük már ezt... már szinte azt hittem nem is képes rá. olyan úriember módjára tudott udvarolni fiú és lány kutyának egyaránt, nem rontott ajtóstul a házba. aztán ilyen-olyan ügyeit jobbára a csücsközős rongyával végezte el. aztán belépett az életébe Klárika, a kis finom hölgyike... szinte első perctől kedvelték egymást, jó barátok lettek. minden egyes találkozás után ebem szétnyálazta a kis hölgy fülét, jobbára így fejezte ki rajongását, szeretetét.
a legutóbbi találkozás előtt már érezhető volt, hogy többet akar a finom hölgyikétől, de akkor azt hiszem megakadályozta ostromát a piros pöttyös kis bugyogó, amit oly kecsesen tudott riszálni a fenekén.
ma viszont minden olyan gyorsan történt, nem is gondoltuk, hogy bármiféle megelőzést kéne tenni, és mire feleszméltünk, már az udvaron vonatoztak.  megszeppenten álltak egy helyben, összeragadva, ahogy kell. nézett az egyik erre, a másik amarra. a szemeikből azt lehetett kiolvasni... hmmm... lehet valami olyat csináltunk, amit eddig még soha és akkor most mi is van... ?!...
én ujjongtam, barátnőm kétségbe esett... persze a helyzettel már nem lehetett mit csinálni, ez van, megtörtént.
az ebemnek csaja lett, sőőőt utódokat nemzett... dilemma van, megtartsuk... vagy ne tartsuk... remek, stramm, hálás, mókás kisebek lehetnének... gazdikat keresek...

2012. február 7.

van. tegnap esett vagy köbö két centi. ez nem is lenne para. de a szél olyan durván fújt, hogy mindet egy helyre hordta. a teraszomra, ami persze nem is azenyém, hanem bakker közös tulajdon a ház összes lakójával... na, de nyilván nem fog Ilonkanéni idejönni és leseperni, nyilván. na, meg a házunk elé a járdára. szívás. ilyenkor szeretnék az utca másik oldalán lakni. nekik fasza, nem kell havat lapátolni. nálunk meg a házban az egy helyre jutó nők, gyerekek és nyugdíjasok száma jócskán üti a valamirevalóférfiemberét, aki ezeket a dógokat megcsinálná kérem. szegény szomszéd, az egyetlen valamirevalóférfiember... jó fej ám, baromira bírom, de nem szakadhat száz felé. szegény ember...
én meg sunnyogok, mert a lépcsőház takarítást is már nemistom mióta nem csinálom... de bakker az ebemre mégsem bízhatom a gyerekemet... de holnap megcsinálom, ígérem, becsszó... teszek valamit a házé'...

2012. február 6.

farkasordító

annyira hideg van, hogy kutyasétáltatás közben, igen rendes kutyatartóként össze akartam szedni a kutyakakit, de nem tudtam a földön lévő sok kakiból megkülönböztetni az ebemét, amit frissen nyomott... bakker egyből megfagyott... tuti ennyit nem szarhatott...  de inkább mindet feljégcsákányoztam... nagy nehezen... én, a hős.

rossz választás

ma végre eljutottam abba a kávézóba, nem nevezem nevén, mer' le fogom húzni, ahova már régóta el akartam jutni. na, jó annyira talán mégsem, mer' akkor már nagy valószínűséggel régen túl lettem volna ezen a látogatáson.
azért választottam eme helyet a mai találkozásnak, mert reméltem, hogy az új dohányzás elleni törvény következtében füstmentes lesz a hely, meg a róla hallottak után is ezt gondoltam volna alapból. hát nem nyertem hangszórót. első rossz pont. a mellettünk levő asztalnál egy a korátmegnemmeremsaccoolni csajszi pöfékelt, majd kicsivel később kiderült róla, hogy ő is ott dolgozik. ezek után nem lett volna értelme a pártneremnek se megtiltani, hogy ne gyújtson rá. 
aztán azt is hallottam, hogy családias, meg meghitt... hááát, meghittnek talán még nevezném, de családiasnak nem nagyon. nyilván mert nem ismertem senkit magamon és a találkozó pártneremen kívül. na, de ez nem jelent rossz pontot. legközelebb, ha lesz legközelebb, akkor már a felszolgálót talán meg fogom ösmerni.
aztán, amit inni szerettem volna, kiéhezetten, szoptatós anyaként, végre nem otthon, nem az én konyhámból és ráadásul még fel is szolgálják nekem, hááát az sajnos elfogyott... és semmilyen olyan ízű sincs?... nincs sajnos... bakker... második rossz pont.
na, jó, amit végül is választottam, két-három lehetséges közül, nem is volt olyan rossz. igen csak gusztán is nézett ki. viszont nagyon kellett volna hozzá a szívószál, ha már volt olyan kedves, hogy totál teletöltötte a poharat, amihez, ha hozzányúltam túlcsorduló nyomként megjelent a pohár szélén. az orromat meg nem nagyon volt kedvem beledugni a tejszínhabba. harmadik rossz pont. persze azé valahogy megoldottam a dolgot, de ha nekem eccer evős-ivós helyem lesz, ilyen nüansznyi kis picsaságokra is oda fogok figyelni.
aztán, a mai világban wifi nélkül kérem egy helyet működtetni... hööö... és bakker pont most váltanak szolgáltatót... legyek genya... negyedik rossz pont.
és akkor a legvégén, amikor fizetni szerettünk volna... tuudom ez már nagy genyaság tőlem... de nem tudott visszaadni... hétköznap, délután... ötödik rossz pont.
nem nagyon valószínű, hogy még valaha én ott megint... tudom, genya vagyok.

2012. február 3.

edényfogó?!

esetünk az edényfogóval úgy volt... hol is kezdjem...  nagyon-nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert igazán rendes és önzetlen barátaim és rokonaim vannak a világon mindenhol. történetesen uncsitesóm ameeeerikában, akinek szintén nagyon kalandosan alakult az élete, kár, hogy nem blogol...  most már boldog családapa... szóval náluk úton van a következő csemete, akiről már tudható, hogy leányzó lesz, így minden ruhát, amit a fiúk kinőtt rám hagyományoztak. már a nyáron is kaptunk egy szeretetcsomagot, csupa szépséggel, de most egy óóóóóriááási bőröndnyi ruha érkezett. tele csudaszínesvagány ruhácskákkal és minden egyéb más aprósággal, ami kellhet a gyeröknek. és ezen apróságok között vagyon kérem ez az edényfogó?!... vagy mi a szösz... a bőrönd tartalmát válogatva, nézegetve a szoba közepén ülve, drága keresztanyám kommentált minden egyes darabot és a következő csomagocskához érve, csak ennyit mondott... ez meg edényfogó... teafőzéshez...
hmmm... gondoltam, úgyis hideg van, mint az állat. ilyenkor nálam a teafogyasztás napi 2-3 literre növekszik. ezalatt neki sem állok. na, de erről majd egy másik posztban.
szóval jóóvan, edényfogó... hát, akkor majd arra használom. csini kis repülős... amerikaaa, ott minden bizbaszra van valami kütyü... félre is raktam...
majd később, elővettem, nézegettem... hát mondom ez tuti, nem edényfogó... az valamivel nagyobb, meg mittomén... pont kedves barátaim voltak látogatóban, olvassuk a használati útmutatót... nagyon mókás szöveg:
hold feet with one hand so leggs are at a 90° angle and place pee-pee teepee on wee wee during diaper changes. 
szóval kérem a frászt edényfogó... annál sokkal jobb...
csak azt tudnám, hogy ki a szösznek jut ilyen az eszébe... vazzeg...
még nem próbáltam ki, pedig legutóbb is frankón lepisilte magát a kölök pelenkacsere közben...
szóval az edényfogónk valójában kukira helyezhető pisifelfogó, puha, plüss bizbasz... na, de ha már megvan, akkor ki is fogjuk próbálni, a kisebb balesetek elkerülése végett... és lehet néha a a bögre forró piros tejámat is naagy ráérősen ezzel emelem majd a szájamhoz... jaa, mer' mosható ám...

hmm, ha valaki esetleg szeretne egy ilyen klafa edényfogót... választék van... csekdisz

2012. február 1.

zöldiVi és a szemét

hát ma totál ledöbbentem. aránylag nagy sétát tettem a gyerekemmel és az ebemmel a városban, ügyes-bajos dolgok intézése miatt, meg aztán így le lett tudva mindkettőnek az eüsétája is, na meg én is levegőztem a mínusznemtomhányfokban. de a napocska sütött ránk ezerrel és az kafa volt.
na, de a lényeg nem a mínusz és nem is a séta, hanem a látvány, ami fogadott... egyszerűen döbbenet, hogy milyen szemetes a városunk. nem volt olyan méter, ahol ne lett volna egy eldobott valami a földön. komolyan mondom, az volt az érzésem, hogy valaki végigsétált a városon, kezében a lakásából kihozott szemeteszsákokkal és szétszórta amindenhol, amerre járt. égett az arcom, hogy ez mi??? és mé??? bakker?...
veri a város a mellét, mert fasza sport város, meg egyetemváros, meg virágos város, meg a tökömsetudja még miféle kitüntetés és akkor ez van... ilyen látvány fogadja az idelátogatót, vagy éppen a gyerekét vagy kutyáját sétáltató városlakót. az eszem megáll... a kutyám szarán is gondolkodtam, hogy összeszedjem-e, mer' az legalább lebomlik... de jó gazdi vagyok, összeszedtem és cipeltem több száz méteren keresztül...
mert azé' hozzá kell tennem, a város több részén, hosszabb gyalogos és bicikliútján viheti az ember a szemetét a zsebében, vagy a táskájában, mert egy szemeteskukát sem talál, mer vagy ellopták, vazzeg kiásták a földből betongombócostul (miaizét kezd egy szemeteskukával, felszereli lakásában vagy a kertjében vagy esetleg gyűjtő? pedig aztán nem egy dizájnnyertes darabok...) vagy inkább fel sem szerelték... na, de kérem, eldobni mégsem kéne... vagy ezeket az embereket nem tanította meg az anyukája vagy az óvónénije vagy akárkije, hogy a szemetet nem dobjuk el?
szóval ez engem baromira irritál és zavar. képes vagyok és már nem egyszer meg is tettem, hogy rászólok az utca emberére, ha azon kapom, hogy eldob egy csokipapírt vagy abármit, de ha ezt a valakit láttam volna, lehet belelógatom a perintbe, hátha ráébred  vagy megvilágosodik azagya... gyanítom, hogy nem egy ember műve és nem is egy nap alatt történt, de akkor is gáz... nagyon gáz...
így arra jutottam, hogy ezentúl egy kisebb méretű szemeteszsákkal fogok a városban sétálni és összeszedem az utamba eső szemetet. kicsit ugyan azt sejtem, hogy elég reménytelennek tűnő kezdeményezés a részemről, mert asszem nem lesz túl hosszú a séta... lehet még azadytérig sem jutok el... nem lehet ezt valahol kérvényezni, hogy orvosolják a fájdalmamat? vagy olyat nem lehet, mint a filmekben, hogy a rabokat kiterelik, hogy megtisztítsák a köztereket, utakat, vízpartokat. nem ráérnének?
de az is lehet, hogy lelkesen, alkalmanként összeröffentem a cimbiket egy kis várostisztításra, itt-ott kiválasztva egy-egy parkot, utcát, vízpartot és hátha mások is kedvet kapnak... mér' ne lehetnénk a legtisztább város?
na, ezt valahogy frankón átgondolom és megvalósítom... fasza kis cél... ki tart velem?