2011. szeptember 30.

kulisszatitkok

és amiről nem beszélnek és nem találsz semmilyen bejegyzést az ezerokoskiskönyvben, amit a terhességed alatt a kezedbe nyomnak, mint promociós cucc. na, szóval azért vannak elhallgatott, vagy el nem mondott további fájdalmas dolgai is a nagy boldogságnak, hogy végre megszületett a bébi és innentől minden bódogságos és csodás. a nagy túúrósbuktát...
fájdalmas és egyben a szülés legviccesebb része a gátvarrás volt. amikor már azt hittem, hogy tényleg vége és innentől pihi van, akkor jött a hab a tortán. elvileg kaptam érzéstelenítőt, de ennek ellenére majdnem minden öltést éreztem. a vicces meg az volt, hogy a lábam között két jóképű rezidens nőgyógyász osztotta meg egymással, ki, hogyan szokta csinálni és felváltva egyik másik mutatta a helyes öltési technikákat, miközben én sziszegtem, hogy fáj ám... az ügyeletes nőgyógyász pedig a háttérből figyelte a srácok ténykedését és bólintott, ha jól csinálták. szóval ez a fájdalmon túl meg is nevettetett. férfi goblen klub a lábaim között.
kértem őket, hogy szép legyen ám és ha lehet, akkor még jobb, mint előtte... de asszem nem nagyon vették a humoromat. diskuráltak tovább. a végeredmény pedig majd kiderül...
a másik fájdalmas rész, amiben azóta minden nap részem van az pedig a szoptatás. ezt sem mondták ám, hogy fáj. jó nyilván a fájdalom a kezdeti bénázás miatt is van, főleg az egyik cickómba. de ez valami iszonyat... amikor a fiam a szájába veszi és el kezd szopizni én szinte sírni tudnék a fájdalomtól. de remélem ez idővel elmúlik és regenerálódik a cickóm.
persze mindezek ellenére továbbra is csodás érzés, hogy van egy szuszogó kis mazsolám, de azért csessze meg az élet, hogy minden kínt és szenvedést a nő nyakába aggat...

2011. szeptember 27.

szülni jó

"... tudni fogod, hogy elkezdődik..." és valóban így is volt.
már napok óta valami izgalomféleség volt bennem, hogy na majd biztos ma este, mert már tényleg jön a hidegfront... meg ha már a telihold sem hozta ki... vagy reggelente, amikor enyhe, nagyon pici görcsök voltak a hasamban. aztán mégse.
a következő reggelen viszont 5-6 körül ismét valami előérzetre vagy anemtommire megébredtem és nem hiába... ez már az lesz, igeeen... próbáltam visszaaludni, mert görcseim nem voltak és nem éreztem, hogy pánikolnom kéne és rohanni a kórházba. és ez így volt pár óra múlva is, de már biztos voltam benne, hogy elkezdődött. hívtam is, drága szülésznő barátnőmet, aki mondta is, hogy akkor irány a kórház.
nyugodt voltam. születendő gyermekem apja is mellettem volt, ő asszem izgatottabb volt, mint én.
lezuhanyoztam, reggeliztem, kávéztam és még a kutyát is megsétáltattuk.
közben hívtam az aznapi ügyeleteseket, hogy szülünk! jöhet a fuvar!
továbbra is mindenki izgatottabb volt, mint én.
beértünk, vizsgálat, ultrahang. ők aztán nem észlelnek magzatvíz szivárgást. de felvettek az osztályra, hogy egy napig megfigyelnek.
később újabb vizsgálat, szívhang jó, fájások minimálisak és szerintem kezdenek állandósulni. kapok egy görcsoldó injekciót és aludni küldenek, hogy pihenjek, mert szükségem lesz az erőre.
aludtam is volna, ha a fájások nem kezdtek volna valóban állandósulni és fokozatosan erősödni éppen annyira, hogy nem sikerült egy percet sem aludnom éjjel 11-től másnap reggel 6-ig. reggeli vizit után újabb vizsgálat. bő 2 ujjnyi... kismama, irány a szülőszoba. előtte reggeli, mert kell az energia. lekvár, ami tuti nem látott még élőben semmiféle barackot, kenyér és tea. letoltam, bár nem nagyon ment.
majd egy gyors telefon az érintetteknek, hogy szülünk, most már tuti. jöjjön, akinek jönnie kell, segítség gyanánt.
újabb vizsgálatok, de már a szülőszobán. szívhang remek, fájások erősödnek. olyanok, amik eddig még nem voltak.
járkálok, fekszek, masszíroznak, labdára ülök, szóval tartanak, terelik a figyelmemet. jönnek a telefonok, sms-ek. egy darabig még tudtam ezekkel is foglalkozni, de egy idő után nem maradt más csak ÉN és a fájdalom.
elmondhatatlanul jó volt, hogy ott volt mellettem az anya és a barátnőm. mindent megtettek, hogy enyhítsék az enyhíthetetlent. ha tudták volna, át is vették volna, de ezzel az egésszel nekem kellett megbirkóznom.
még érzékeltem magam körül az embereket, de már nem tudtam rájuk figyelni, már a szavakat sem tudtam formálni. a fájdalom olyan erős volt, hogy vagy hánytam, vagy szívem szerint elfutottam volna, hogy na, köszi, ebből ennyi bőven elég volt... és amikor már az elviselhetetlen után is jött még erősebb, akkor már tudtam, nem lehet olyan sok hátra és végre láthatom a pocakom lakóját és ez újabb erőt adott.
innentől ismételten tudtam a szülésznőre figyelni, aki remekül irányított. mondta mikor, mit csináljak. nem volt innentől sem könnyű a dolog, de már nem volt visszaút. utolsó nagy erőbedobással kibújt az új földlakó. abban a pillanatban az előző órák fájdalmai elillantak és megszűnt minden és csak arra vártam, hogy mikor láthatom már. a kölök beletekeredett rendesen a köldökzsinórba, úgyhogy eltelt pár pillanat, amíg kibogozták... nekem hosszú perceknek tűntek... mikor láthatom már??... és aztán ott volt a mellkasomon... pici, tömzsi orrú, szuszogó kisember... az én pici babám... megérkezett!

ott is és most is kijelenthetem, hogy szülni tényleg jó! remélem nem ez volt az első és utolsó...
és innen üzenem és köszönöm a tényleg amindenkinek, aki szorított és szurkolt nekünk. tudom, hogy nem voltak kevesen. és azt is köszi, hogy a terhességem csodás 9 hónapja alatt is mellettem voltatok Amindannyian!

2011. szeptember 26.

hazaértünk

na, kicsit hosszabbra sikeredett a kórházban való tartózkodásunk, de most már végre itthon.
az új földlakó pontos volt (ezt a tulajdonságát sem tőlem örökölte), a kiírt napon 2011.09.20-án megérkezett 49 cm és 2850 g.


élményből akad bőven. igyekszem beszámolni mindenről, de egyelőre sok a dolog és szokjuk az itthoni légkört megamindent...

2011. szeptember 15.

semmi

jele továbbra sem, hogy a pocaklakó elő akarna bújni. ezek szerint még nem áll készen. sebaj. várunk.
mindannyitoktól  nagyon jól esik a figyelem és az aggódás. egész nap szinte forró drót van, hogy naaaa, van-e már valami, érzel-e valamit... köszi Mindenkinek!
de most már biztos hamarosan... Ő tudja, hogy mikor kell jönnie.

2011. szeptember 12.

napi szám

ha már tegnap este elbúcsúztattuk a NYÁRT  :)  tuuudom nyarat. akkor illik ide egy remek szám, amit szintén a napokban fedeztem fel és olyan ízig-vérig nyári hangulatú és a spanyoloktól megszokott nem mindennapi képi világgal felruházott videoklippel. vigyázat, nem biztos, hogy mindenkinek bejön...

El Guincho_Bombay

2011. szeptember 9.

gasztroklub újratöltve

ja, mer'hogy mostanában nem igazán sikerült egyet se összehozni. a munka mindenkit betemetett, meg ugye a lelkünk a vállalaté. de ez mostantól máshogy lesz. a lelkem a kiccsaládomé lesz. 
előzmény, hogy pár napja már nem dolgozom, hanem készülök a szülésre. eddig minden fasza, asszem minden megvan, megfestettem a kölök falát is. elégedett vagyok az eredménnyel. képet még nem mutatok, mer' még hiányzik a lámpa, meg agyerek a kiságyból. :)
na, szóval a lényeg, ha már eccer itthon vagyok és a többieknek is valamelyest már enyhült a munka tempója és mennyisége, miért ne lehetne összejönni egy kis főzésre. enni kell, egyedül ez esték a legszarabbak, a csajok meg hiányoznak. szóval főztünk és együtt voltunk.
semmi nagy konyhai bravúrra nem kell gondolni, hiszen ki szeret órákat szöszölni egy ételen aztán ugyanúgy percek alatt elpusztítja az ember... szóval sima eccerű csirkecomb sütőzacskóban megsütve. ez még asszem a hülyéknek is megy. nem is tudom, hogy került a fűszereim közzé ez az egységcsomag. nagy valószínűséggel jó anyám vette, amikor legutóbb itt volt, hogy ezzel is megkönnyítse a mindennapjaimat. köszi mami! nekem nem nagyon jutna eszembe ilyet venni.
a husi frankón megsült, hozzá olyan mindent bele saláta, de úgy igazán jóó szottyosan és hagymásan. zibi köszönjük az isteni joghurtos öntetet, amit készítettél hozzá!
aztán már napközben az előkészületek alatt olyan hiányérzetem volt, hogy valamit még kéne csinálni és hát mivel mostanában megint olyan kívánós lettem, nem volt mit tenni.
túrógombócot kívántam...
még sosem csináltam. csak kaptam, drága szomszédomtól, ilonka nénitől.
na, de csak nem lehet az olyan bonyolult. és nem is az kérem szépen. elsőre nem is lehetett volna jobb.
nem lett kemény a gombóc és a prézlit sem égettük oda. bár két anya telefonos segítsége kellett hozzá, hogy megértsük, ne előre cukorral összekevert búzadarába akarjuk megforgatni a kész gombóckákat, hanem pici olajon aranysárgaára pirított zsemlemorzsában, amit csak a végén cukrozunk meg.
anyák! jó hogy vagytok! így most már ezt is tudjuk.
legközelebb még egy kicsit megédesítem magát a gombócot is és még lehet citromhéjat is reszelek bele, csak hogy még pikánsabb legyen azííze.
ezek után részemről csak a pálinka maradt ki, de helyettem is ittak a csajok... aztán majd hamarosan én is...

ui: a upc meg bekaphatja... és a retz is... grrrr... brrrr...bffff... @@@xx###¤$Ł¸¸¸¸˘˘˘˘...

2011. szeptember 6.

útravaló

Tőletek, drága munkatársaim, akik a családom voltatok és vagytok!
köszönöm!

Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy én csak egy rongybábu vagyok, és még egy kis élettel ajándékozna meg, azt maximálisan kihasználnám. Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de meggondolnám azt, amit kimondok.

Értéket tulajdonítanék a dolgoknak, nem azért, amit érnek, hanem azért, amit jelentenek.

Keveset aludnék, többet álmodnék, hiszen minden becsukott szemmel töltött perccel hatvan másodperc fényt veszítünk.

Akkor járnék, amikor mások megállnak, és akkor ébrednék, amikor mások alszanak. Ha Isten megajándékozna még egy darab élettel, egyszerű ruhába öltöznék, hanyatt feküdnék a napon, fedetlenül hagyva nemcsak a testemet, hanem a lelkemet is.

A férfiaknak bebizonyítanám, mennyire tévednek, amikor azt hiszik, az öregedés okozza a szerelem hiányát, pedig valójában a szerelem hiánya okozza az öregedést!

Szárnyakat adnék egy kisgyereknek, de hagynám, hogy magától tanuljon meg repülni.

Az öregeknek megtanítanám, hogy a halál nem az öregséggel, hanem a feledéssel jön.

Annyi mindent tanultam tőletek, emberek... Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül hogy tudná, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik.

Megtanultam, hogy amikor egy újszülött először szorítja meg parányi öklével az apja ujját, örökre megragadja azt.

Megtanultam, hogy egy embernek csak akkor van joga lenézni egy másikra, amikor segítenie kell neki felállni.

Annyi mindent tanulhattam tőletek, de valójában már nem megyek vele sokra, hiszen amikor betesznek abba a ládába, már halott leszek.

Mindig mondd azt, amit érzel és tedd azt, amit gondolsz. Ha tudnám, hogy ma látlak utoljára aludni, erősen átölelnélek, és imádkoznék az Úrhoz, hogy a lelked őre lehessek. Ha
tudnám, hogy ezek az utolsó percek, hogy láthatlak, azt mondanám neked, "szeretlek", és nem tenném hozzá ostobán, hogy "hiszen tudod".

Mindig van másnap, és az élet lehetőséget ad nekünk arra, hogy jóvátegyük a dolgokat, de ha tévedek, és csak a mai nap van nekünk, szeretném elmondani neked, mennyire szeretlek, és hogy sosem felejtelek el.

Senkinek sem biztos a holnapja, sem öregnek, sem fiatalnak. Lehet, hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz. Ezért ne várj tovább, tedd meg ma, mert ha sosem jön el a holnap, sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra, és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz, hogy teljesíts egy utolsó kérést.

Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz, mondd a fülükbe, mennyire szükséged van rájuk, szeresd őket és bánj velük jól, jusson időd arra, hogy azt mondd nekik, "sajnálom", "bocsáss meg", "kérlek", "köszönöm" és mindazokat a szerelmes szavakat, amelyeket ismersz.

Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért. Kérj az Úrtól erőt és bölcsességet, hogy kifejezhesd őket. Mutasd ki barátaidnak és szeretteidnek, mennyire fontosak neked.
 Gabriel Garcia Márquez

2011. szeptember 5.

napi szám

húúú, nem is tudom mikor hallottam az utóbbi időben olyan számot, ami elsőre megfogott volna.
na, de ma, az első munkamentes napomon, Katicával a városban meghallottam és megragadt a fülemben. asszem megint nagyon jó érzékkel szelektált a fülem.
Yukimi Nagano énekesnőt már többféle zenekarral is hallottam, de ezzel a svéd bandával még nem. és ez már a harmadik albumuk, ami most nyáron jelent meg. nagyon bejön ez a kis sárkány... és ezzel a régi filmrészlettel meg különösen élvezhető...

Ritual Union | Little Dragon

2011. szeptember 4.

szopipárna

van egy új társam, a szopipárna... pár napja kaptam meg drága barátaimtól, hogy segítségemre és az új földlakó kényelmemre szolgáljon majd a szoptatás alatt. de bizony nem csak ilyen funkciót tud ám az betölteni... mivel olyan mint egy babzsák, nagyon frankón alakítható, gyömöszölhető, ide-oda hajlítható egyszóval most az én kényelmemet szolgálja.

és most jön a reklámba illő duma: amióta velem van, könnyebb és kényelmesebb az alvás, nem forgolódok nyűgösen egyik oldalamról a másikra, hanem egyszerűen csak magam köré tekerem a szopipárnát és reggelig kényelmesen alszok.
és ez valóban így van. szinte nincs is kedvem felkelni. egész nap csak döglenék az ágyikómban. na, jó ez nyilván az igen csak megnövekedett pocakom miatt is lehet, hogy újra rámtelepedett a fáradtság és az éhség, vagy legalább is a folyton ennék avalamit. de tényleg sokkal-sokkal kényelmesebb az ágyban töltött idő.
szóval drága Panni-Peti, hálás köszönetem ezért a szuper ajándékért! remek ötlet volt!

2011. szeptember 1.

genya bogarak vagy rovarok

elegem van a bogarakból, rovarokból.
az egész lakást ellepték a rohadék muslicák. nem tudok velük mit csinálni. már minden lehetséges étel és zöldség és bármit elpakoltam, amire esetleg összegyűlhettek és még mindig ott csücsülnek sorban, rajban a polc szélén, a függönyön, a konyhapulton. kis rohadékok. még a bogárölőszerkezetem sincs rájuk hatással.
a másik négylábú, bazi nagyot ugró kis genyák, a bolhák. amiket szegény ebemből nem tudok kiírtani. itt is bevetettem már minden csodaszert. csepp, nyakörv, spray és még mindig hemzsegnek benne. megőrülök.
szomszédnénit is riasztottam már, aki 91 éves, nem lát nem hall, így nyilván a macskájában sem látja meg a bolhákat, pedig tuti ő a bűnös. talán már vett neki valami szert, mert megígérte, de ebemen még mindig nem tapasztalok változást. pont ez hiányzik most nekem.
fogalmam sincs már mit tegyek és mi a szart szórjak, cseppentsek, fújjak szegény ebemre, aki már a wc sprayt-ől is megijjed. ő tehet róla a legkevésbbé. de valami megoldást sürgősen kell találnom, mert ez így gáz.
ha megérkezik a pocaklakó, még kevesebb időm lesz rá és nem szeretném ha a lakást is elbolházná az a rohadék macska.
valakinek valami tuti jó, bevált tanács, vagy ötlet?
nekem már nincs ötletem...