2016. december 27.

ügyelek

nem, nem maradt el idén a karácsony. nagyon is volt, remek, örömben és elégedettségben úszós baráti és családi karácsonyom volt. azt hiszem nem is kívánhatnék jobbat.
csak az odáig vezető út volt keserves... iszonyatosan fáradt vagyok, még most is. persze most épp azért is, mert tegnap este nem bírtam a seggemen megmaradni és aludni egy jót, hanem még beletrappoltam az éjszakába, és hajnalban hosszasan osztottam az észt nálamnál sokkal-sokkal fiatalabbaknak. na, de mindegy is.
ez a december megviselt, meg alapvetően a november is, de ha innen nézem, akkor az egész év. iszonyatosan sokat dolgoztam. mindenféle átmenet nélkül az egyik őrületből belecseppentem egy másik örültbe. pénteken még öleltem a táboros és napközis gyerekeket, könnyeket hullatva írtam meg az elköszönő levelet a kollégáknak, aztán hétfőn már ültem a rideg hivatalban és zúdultak rám az infók, hogy minél gyorsabban beletanuljak a dolgokba... és ez azóta is tart. én próbálok kapaszkodni, kitartani, megfelelni, beérni, nem elkésni, szokni, megszokni, átlátni, megérteni, megtalálni benne a jót, ami erőt adhat, és elhitetni magammal, hogy ez valóban jó, jó lesz... de még azt hiszem nem mondhatom ki a végérvényes véleményemet az egészről. 
megvisel, felemészt, kifáraszt... most ezt érzem. ez az egész váltás, ez az egész év cakumpakli meglátszik rajtam. hiába az optimista, erőt adó felirat a tükrömön, hogy gyönyörű vagy, nem sikerül minden nap elhinnem. látom az arcomon az idei évet. újabb ráncok, foltok, karikák, ami mögött persze iszonyatosan sok-sok jó élmény és tapasztalat van, de van sok szar is, ezt kár lenne tagadni. nagyon sokszor felteszem magamnak a kérdést, hogy jó ez így? erre van nekem szükségem? nem lehetne másképp csinálni? vagy hogyan lehetne könnyíteni a mindennapokon, hogy ne azt érezzem, hogy minden nap meghalok egy kicsit. de a makacsságom, erőm valahogy mégsem fogy el és visz tovább, és mindig sikerül elindítanom és végigvinnem a napot. csak mindig ott motoszkál bennem, hogy másképp kéne, hogy lehetne még jobb... ahhh... ez kicsit őrjítő ám, de remélem nem golyózok be. tegnap este a kutyaséta alatt épp egy nő jött mögöttem, és végig magában beszélt, vitatkozott, majd megbékélt, de mindezt hangosan. rémisztő volt. idáig soha nem szeretnék eljutni. ha rajtam múlik, talán nem is fogok. sejtem egyébként, hogy lehet egy olyan pont az ember életében, amikor kész, nincs tovább, összecsapnak a hullámok és megroppan az ember. de én nem akarok megroppanni...
még túl sok mindent akarok megvalósítani az életemben. annyi terv és minden van még bennem, hogy megyek tovább.
csak közben ezek és ezekhez hasonló gondolatok és kérdések vannak bennem. ezek tulajdonképpen a vágyott kontroll mozgatórugói. ha már a külső kontrollt nem bírom és nem is hagyom, akkor a magam kontrollja kell, hogy legyek.
és tudom, hogy ebben a nagy kuszaságban valahol meg fogom találni magam újra, és a harmóniámat is. csak most egy kissé felborult. és emiatt maradt el és engedtem el egy csomó mindent. mert úgy éreztem, ha mindent meg akarok csinálni, akkor megőrülök.
szóval, ha bárki neheztelne rám, hogy kevesebb figyelmet kapott, az csak emiatt van... a karácsonyi képeslapot, ami az elmúlt évek alatt már hagyománnyá vált, idén elengedtem... nem volt hozzá erőm. ne várjátok. sajnálom. de persze ugyanúgy fontos nekem mindenki, aki itt van a szívemben. és fejben írtam és el is küldtem mindenkinek a jókívánságaimat. 
a rendszerem átalakítás vagy újrarendezés miatt kicsit lassabb... olyan fáradt vagyok...

2016. december 13.

napi gúz

az esti elalvás mostanság nehézkes. na, persze nem az én részemről. sokszor akár egy órát is ott gubbasztok a gúz ágyában, mire végre valahára elalszik. mostanság a csukd már be a szemed, úgy gyorsabban el tudsz aludni mérges felszólításomra, a felháborodott válasza csak ennyi:
- azért nem csukom be anya, mert aztán meg megint nyithatom ki...

2016. december 8.

vannak szar arcok, vannak

mondtam már, hogy mennyire uuuutálom a búvalbaszottbélelt hülye picsákat? akiknek ha bajuk van a világgal vagy a világban betöltött nem megfelelő helyükkel, és nem bírják elviselni, hogy mások jól érzik magukat, akkor addig addig lobbiznak, hogy odabasznakszúrnak neked, hogy nehogy már neked jó legyen, ha neki rossz...
akkor most mondom! utálom. szedjen hangyát... és akkor fogaimat összeszorítva, legalább ezerig elszámolva... finom voltam... irtó finom...