2015. február 26.

a mágikus henger használata köztelező! ha már egyszer van...

az elmúlt 4-5 évben azt hittem, hogy keményen kimaradtam a vilááág nagy párválasztó, nőket és férfiakat egyaránt megbolondító, őrült, játszmázós, vajonfelhívemég, mitgondolhat, szerintedbejövökneki, ésakkormosthogyantovább... mizériából. és ha nem is agyaltam folyton ezeken a faszságokon, de persze gondoltam rá, hogy azért csak csak jó lenne basszus egy pasi.
de most, hogy valami már tényleg kezd kinyílni bennem (és nem csak a bicska a zsebemben) és némi nemű érdeklődést kezdek mutatni a másik nem iránt, rá kell jöjjek, hogy jobb volt nekem csendes magányomban. nem zavart senki, nem volt bonyodalom, csak azt engedtem be a világunkba, akit én akartam, ha olyanom volt, ki sem mentem a lakásból, még ha nem is volt a társadalmilag elfogadott, megszokott és a fejlődés szempontjából is a legnépszerűbb formában kerek a családunk, nekünk az mégis csak kerek volt.
azt kell mondjam az eltelt évek alatt mit sem változott ez az egész katymasz. a pasik továbbra is töketlenek, hisztisek (tisztelet a kivételnek, mert azért tudom, látom, vannak még tisztességes példányok is a férfi nemből) és harapófogóval sem lehet belőlük kihúzni a dolgokat. az meg, hogy megadják azt, amire szüksége van a nőnek, még akkor sem tudják, amikor az ember lánya világosan fogalmaz, kizárva minden faxnit, félreértést és már majd hogy nem fényképes használati útmutatót is ad, ha már a szó nem lenne érthető. (ahogy az elmúlt héten egy üzemlátogatáson tapasztaltam, a szöveges kérések és utasítások, mindenhol képekkel is alá voltak támasztva. biztosamituti.) "a mágikus henger használata kötelező!"
szóval uraim, szedjétek össze magatokat és használjátok a mágikus hengereteket, arra, amire kell!

2015. február 23.

tininapok

az elmúlt bolond napokban például ilyen dolgok is történtek, minthogy egy kollégánk szülinapi zsúrjára mentünk, egy igazi játszóházba, sok labdával, csúszdával, gumilabirintussal, ugrálóvárral. ahol aztán elszabadultak a naaagy gyerekek...
óriási volt!



naná, hogy visszamegyek, de Bendét is viszem.

2015. február 22.

wellness, rántotthús, szerzetesek ésKarnis

e négy összetevő és hozzá három nem semmi nő (a kisSzösz, a miszőkénk, no meg én), bőven elegendő ahhoz, hogy egy remek hétvége kerekedjen, mindenféle kényszertől, faxnitól mentesen.
bár az elindulás sem ment könnyen a miszőkénkkel, akivel még be kellett térni egy gyógyszertárba is, ahol aztán nem kis gondot okozott neki a megfázás tüneteit enyhítő forró ital por értelmezése, de patikusi segítséggel ez is megoldódott. majd a semmiből előbukkanó, az utunkba vágtató és nem kis riadalmat, szívdobogást okozó szarvascsordának sem siketült megakadályoznia, hogy elhagyjuk a megyét. de sikerült, ha egy hangyafasznyira is, de megállt a kispiros a csorda előtt, aztán ahogy jöttek, egy szempillantás alatt el is tűntek a másik oldalon az erdőben. mi meg nagyon-nagyon megörültünk annak, hogy nem csak múltunk, hanem jövőnk is van még az életben.
irány a Bakony. a szálláshelyünk nem egy merő pompa és sok csillaggal ellátott luxushely volt. de az igényeinknek megfelelő volt, hiszen csak szállásnak és némi wellnessre használtuk. maga a település is inkább híres lehet az egy utcányira való barkácsboltokról és a majdnem minden üzletben kapható karnisokról, mint a lovakról. lovat egyet sem láttunk.
viszont rengeteg remek hely elérhető távolságon belül volt. nem terveztünk sokat, mert az sosem vezet jóra, hanem azt csináltuk, amihez éppen kedvünk volt. Pannonhalmára mindannyian vágytunk.


az a hely magával ragadó minden tekintetben. bár hármunk közül csak egyikünk vallásos, de mindannyiunkat elvarázsolt ott aminden. még a szerzetesek imáját is meghallgattuk az apátságban. olyan volt, mint egy mantra. és az a tiszacipős fiatal szerzetes... aki laza könnyedséggel halkította le az okostelóját és rejtette a reverendája alá, majd elmélyült a közös zsolozsmában.
persze, mi csacska nők le sem tudtuk venni róla a szemünket és azon rágódtunk, hogy vajon sosem rendült meg a hite, és, hogy biztosan, tuti biztosan szerzetes akar lenni örök életére?!... alkalmunk nem volt rá, hogy megkérdezzük, mert ahogy jött, úgy el is tűnt a kerengő valamelyik zárt ajtaja mögött...


majd az átszellemült, kilátózós, napon sütkérezős, igazi turistás, parkban kockás pléden termelői sajtot és sok más finomságot evős, együtt kávézós nap után visszaautóztunk a karnisok városába, hogy fejest ugorjunk a rántotthússzagba és egy szál szintivel nyomott élőzenére elfogyasszuk romantikus párocskák között a valentin napi vacsinkat. majd vacsi után még egy röpke wellness-re is tellett. a rántotthússzag pedig állandósult és beette magát mindenünkbe.
mivel előző este már felfedeztük a város szépségeit, karnisait, a hátralévő órákat inkább a szobánkban töltöttük és csokit majszoltunk az ágyban a csajokkal.
másnap a hazautazásunk napját sem szerettük volna tétlenül tölteni és  rántotthússzagúan, nagy bőröndökkel elhagytuk a szállodát.


ha már az előző napot is egy apátságban töltöttük, akkor Zircet sem hagyhattuk ki. a napon sütkérezés itt sem maradt el, és szerzetessel is akadt dolgunk, aki az idegenvezetőnk lett a zirci apátságban. ez a hely már nem volt annyira magával ragadó, mint a pannonhalmi, de a 85 éves szerzetes érdekessé és emlékezetessé tette nekünk nem mindennapi előadásával. tőle már meg tudtuk kérdezni, amit a tiszacipőstől nem sikerült. hogy mindig szerzetes akart lenni? és azt válaszolta, igen, már gyerekkorában tudta, hogy ez lesz belőle. és ő egy nagyon boldog ember, mert az lett belőle, ami mindig is szeretett volna. majd kedvesen elköszönt tőlünk és szeretettel invitált egy legközelebbi látogatásra, amin majd még több érdekességet oszt majd meg velünk az apátság történelméről.
hát ilyen is van! csodás!
még egy közös ebéd a kedvenc zirci vendéglőnkben (ami bár egy annyira imádni való hely, de a szar, nem helyi vezetés előbb vagy utóbb tönkre fogja tenni) és egy vidám utazás keresztül a Bakonyon, hogy Veszprémben szétváljon a remek hármasunk karnisostól, rántotthússzagostól, sajátos wellnessünktől feltöltődve.
imádtam így ahogy volt, veletek együtt!
ésKarnis

2015. február 13.

napi szám

az elmúlt hetek történései kicsit megbolondítottak. olyan dolgokat teszek, veszek, amiket eddig soha. azt hiszen ez az útja annak, hogy megnyíljak, hogy lássak, hogy elfogadjam magam olyannak, amilyen vagyok. mert tényleg tök mindegy, hogy mackóban vagy, vagy a legfaszább zsíródördön ruhában, sminkelve, vagy anélkül, ha úgy adódik, akkor eljön az amire várt az ember. és való igaz, hogy képesek vagyunk a teremtésre.
Ibi barátnőm meg is dicsért, hogy milyen remekül töltöm a szabadidőmet. valóban magamra, a kikapcsolódásomra és nem a befordulásra, kanapéba süllyedve. nem volt könnyű, de eljutottam idáig.
pár perc és indulok a csajokkal egy remek, fergeteges wellness hétvégére. ritkán vagyunk mi így hárman együtt, de akkor mindig csoda dolgokat művelünk. legyen ez így most is.
és miközben bikini alsó után rohangáltam, naná, hogy egy szám belemászott a fülembe...

Beck_Deadweight

2015. február 10.

nem hiányzik senkinek semmije?

mi sem bizonyítja jobban az ember lánya stabil baráti körét, mint az otthagyott tárgyak, ruhadarabok, ékszerek sokasága. ezeket a barátok vagy véletlenül hagyják ott, vagy azért hozzák hozzám, hogy adjam már oda xy-nak, mert ide úgyis hamarabb jön, mint ő összefutna vele. 
ezzel csak egy aprócska baj van, hogy az egyébként sem nagy lakásban csak rakosgatom a szatyrokat, biz-baszokat ide-oda, mert elrakni nem merem olyan helyre, ahol nem látszik és nem foglal helyet, mert akkor tuti elfelejtem a tulajdonosnak visszaadni.
szóval drága barátaim, akikre mindig számíthatok és imádok, a következő tárgyak várják tulajdonosaikat:
 - ezüst nyaklánc, egy pár fülbevalóval
 - szegecses magassarkú, hozzáillő színházbamenős, Timinek nagyon jól állós ruhával, boleróval
 - illatos fekete sál, illatos szürke merinói gyapjú pulcsi (finom illat konzerválva, zacskóba zárva)
 - doboz cigaretta, benne 2 szál
 - egy pár egyujjas kesztyű, norvég mintával
 - decemberben a miszőkénknél szőrén-szálán eltűnt okker férfi pulcsi, ami megkerült
 - egy kupac levél (fontosak)

csók Nektek!