2017. március 22.

nőségem

a napokban sokszor, sokféle felületen jött velem szembe a NŐ(i)séggel, a NŐ(i)ség felvállalásával vagy annak teljes megélésével kapcsolatos témák és irományok. bevallom, nem mintha persze annyira titkoltam volna, de nyilvánvalóan én is sokat agyalok ezen, a magam helyzetéből kiindulva, hogy vajon miért is kaptam ezt a feladatot, szerepet, egyedül gyerekvállalást, mi akadályoz meg abban, hogy legyen e mellettem férfi vagy sem, hogy melyik is a jó nekem. persze mélyen magamba nézve, boncolgatva, hogy mit hibáztam, hol hibáztam, min kellene változtatnom, vagy mit kellene feladnom, vagy netán túl nagyok az elvárásaim, és még sok-sok hasonló kérdés magamhoz címezve, meg néha a hozzám közelállókhoz is.
aztán a napokban arra jöttem rá, hogy ezek a sokszor feleslegesnek, vagy elcsépeltnek tűnő kérdések persze nagyon jók voltak ahhoz, hogy tisztában legyek magammal, hogy tisztán lássam magam, hogy beismerjem, hogy én sem vagyok mindenben fasza, azaz röviden tömören a magam önismereti útjához nagyon is kellettek. a nirvana meg még odébb van.
szóval magam nőségét felismerő, megélő életutamat tekintve volt itt minden, furábbnál-furább helyzetek, azt gondoltam jól csinálom, aztán persze kiderült, hogy mégsem, visszaélések, akaratom ellenére történő dolgok, amiket mostani fejemmel már felfogok, és tudom, hogy nem igazán kellett volna annak megtörténnie, és nem volt helyes sem, de persze akkor, ott nyilván nem igazán értettem, hogy mi is történik, talán csak annyit, hogy erről jobb hallgatni... aztán ezek miatt, vagy ezek hatására alakulhattak úgy a dogok, ahogy alakultak. nem igazán ment nekem ez a pasizós téma, jobban ment a haverkodás. mindig nehezen billentem át a haverságból más érzelmi hullámra. de aztán mindig lettek szerelmek, amiket nagyon jó volt megélni. sokat adott és csak remélni tudom, hogy én is sokat adhattam. de így utólag nézve amatőr voltam. irtóra nem ment, aminek mennie kellett volna. azóta is sokszor mondom, hogy ilyen dolgokat kellene tanítani, vagy legalább is támogatni a sarjadó ifjúságot, mert hogy erről soha senki nem beszél, nincsenek erről , tankönyvek, hogyan legyél nőies, hogyan legyél magabiztos, hogyan tudd érvényesíteni az akaratodat, a vágyadat, hogyan éld a párkapcsolatod mindennapjait, hogyan legyél a helyeden a világban. persze vannak szerencsések, akiknek ez korán sikerül, de szerintem a nagy többség csak tapogat, gyűjti a jó és rossz tapasztalatokat, aztán ezek által megtalálja a helyes utat a NŐsége megéléséhez, vagy nem, és tévúton jár. nekem azt hiszem ez a szülés után lett meg. a szülés és a terhesség megélése alatt és után ismertem fel sok dolgot magamban, magam körül, kerültem mondhatni abba az önazonos állapotba, amiben most is vagyok. vállalom magam, vállalom a tetteimet, vágyaimat, akaratomat.
bár, ha visszagondolok ez már régen elindult, talán akkor, amikor saját akaratomból döntöttem úgy, hogy hova és melyik iskolába megyek. és így volt ez a főiskolával is. annyira vágytam arra, hogy a magam ura legyek, hogy a magam úját járjam, minden könnyedségével és nehézségével együtt. és teszem ezt ma is. persze valahol hiányát érzem a kontrollnak, de lehet ez a külső kontrollnélküliség adta meg a lehetőséget arra, hogy tisztában legyek azzal, hogy mit is akarok, hogyan is akarom. hogy nem dőlök be, nem hajlok meg és kényszerítek magamra olyat, amit nem akarok. azt hiszem ez tényleg valami luxus lehet, hogy saját magam vagyok a kiindulópontja a saját cselekedeteimnek.
és ez lehet a kulcs, ez lehet a kiindulópontja a nőség teljes megélésének, prűdség és elhallgatás nélkül, teljes pompájában virágozva, kinyílva a másiknak.
nyilván fontosak a kompromisszumok, és tudom is, hogy képes vagyok rá, de csakis egy egészséges, mindkét fel számára megfelelő viszonyban (win-win), elnyomás és mindenféle rákényszerítés nélkül.
kedvelem a ráncaimat, a vékony ajkamat, a melleim méretével is csak-csak tisztában vagyok, elfogadtam a hurkáim jelenlétét, és magamat úgy, ahogy vagyok, tudom, hogy mi okoz örömet, mi boldogít, mi fáj és mi szomorít el, ha nem is tökéletesen, de ismerem a testem működését, törekszem arra, hogy mind jobban kiismerjem. talán így majd' negyven évesen éppen ideje volt. és állok elébe bármi jöjjön is. optimizmusom, lelkesedésem, erőm töretlen. bármire képes vagyok, tudom.

2017. március 20.

tavaaaasz

mától hivatalosan is tavasz van.
persze én tudatosan már legalább egy hete megkezdtem, de ma minden értelemben erősebb szívdobogással és lendülettel és lelkesedéssel ébredtem. egyrészről az ablakom előtti fán tanyázó és eszméletlenül csivitelő és csevegő madarak miatt, másrészről mert őrült tettvágy van bennem egy közelgő remek tavaszi mágikus hétvége miatt, ahol ki is állítok és a fejemben már összeállt az anyag, harmadrészt meg úgy elillant az elmúlt három hónap és a héten végre hazatér az őrült utazó, akit már rettenetesen nagyon várok. végre megrágcsálhatom, megszaglászhatom, hozzásimulhatok és kuncoghatok a beszámolóin.
ennyi elég is egy lendületes tavaszi héthez.