2014. március 29.

napi bénázás

annyira jellemző, hogy nincs a háznál férfi és nagyjából zavartalanul működnek a megszokott rutinmozdulatok a lakás minden helységében és használati eszközök miben és hollétében általam és a még alakulóban lévő, de már a férfiség tipikus jegyeit mutató gyerekem által. jelen esetben a wc ülőke megszokott helyzetére gondolok.
mivel egyelőre csak én használom, a gyerekem csak akkor, ha kedve tartja (még mindig jobban komázza a pelenka kényelmes, bár sokszor kicsípő, pirosító kényelmetlensége ellenére is), én már teljesen rutinból bemegyek, felhajtom, leülök, elintézem, felállok, lehúzom, lezárom lépésekkel intézem a kis és nagy ügyeimet. igen ám, de ez majdnem minden egyes alkalommal felborul, ha férfi vendégeim vannak. na, persze nem úúúgy férfi, hanem csak barátok, barátnőstől esti csevejre, pálinkára, sörre, borra, ami éppen terítéken van. a felborulást pedig azt jelenti, hogy a kedves férfi vendég, általában elfelejti lehajtani az ülőkét, ami pedig nyilván zavart okoz a háziasszonynő megszokott rutin mozdulatsorában a mellékhelységben.
így esett tegnap is, aminek az lett az eredménye, hogy bementem, majd azt gondoltam, hogy felhajtottam, de persze nem, mert már fel volt hajtva tetőstől, ülőkéstől és a következő lépésként leültem, de mivel nem volt ülőke, ezért majd hogy nem belesüppedtem a wc-kagylóba hasonló kinézettel, mint akivel éppen összezáródott a kempingágy.
ejjj, Bajabajabajabajabaja...!

2014. március 28.

egy kis esti utcai szösz

tegnap este úgy esett, hogy a pisikakiszimatsétát pont arra időzítettem, amikor vége lett az a színháznak, azaz az előadásnak. ritka alkalom, hogy ennyi emberrel találkozok, hiszen többnyire szinte senkivel sem szoktam összefutni. amikor megláttam az emberáradatot magam felé hömpölyögni, végig is néztem magamon, hogy hoppá, nem igazán a tömeghez öltöztem, de gondoltam szarok rá, kutyát sétáltatni este mégsem magassarkúban fogok, amikor egyébként is lopakodó üzemmódban nyomom, plusz még a kakit is össze kell szednem. persze a tömeg ügyet sem vettem rám. így az embereket kerülgetve, szimatolva ballagtunk, majd a színházhoz érve megfordultunk és a tömeg után sétáltunk. előttem egy igen magas nőőő sétált a lovagjával. olyan hosszú lábai voltak a csajnak, hogy kb. a derekáig értem, de ezt a magasságot még megtetőzte egy köbö 15 cm-es sarokkal. nem volt semmi látvány na. menni alig tudott a hölgyemény. a lovagja, aki ezzel a sarok mérettel persze messze eltörpült mellette, ettől függetlenül igen úri ember módjára támogatta és kísérte, majd besegítette a szuperverdába.
nem is értem mi értelme van olyan magas sarkú cipellőt felvenni, amiben menni sem bír, az ember lánya? én egy olyanban tuti felborultam volna álltamban. meg aztán ezt vajon hogyan élheti meg a fickó, aki alacsonyabbá is válik, meg még támogatnia is kell az egyébként lehet, hogy férfiszemmel szexisen kinéző, de hát mégis csak csetlő-botló bigét?
mindenesetre viccesen néztek ki, meg aztán én is utánuk menve, cicanaciban, tiszacipőben, surranókabátban, zacskós kakival és ebbel a kezemben.
hogy kettőnk közül melyikünk volt a nőiesebb, hát magam sem tudom...

2014. március 26.

félősök

gyülekezete vagyunk mi ketten az ebemmel az esti sétákon. na persze, nem ám úgy kell elképzelni, hogy remegő térdekkel, kocogó fogakkal lejtünk végig az utcákon. erről szó sincs. jómagam az elmúlt évek magányában keményen megedződtem és nem különösebben rosálok be (terhesen is képes voltam gyalog a város egyik végéből a másikba gyalogolni késő este), csak néha, mint mondjuk a rémmel való első találkozásom, más különösebb kirívó esetről nem is tudok beszámolni. máig. ma este ugyanis a szokásos bambulásos séta alatt nem a földet vizslattam, hanem az eget. és az árnyékba burkolózva az egyik háztetőn valami furát láttam. ahogy közeledtem egyre inkább félelmetesnek látszott, úgy tűnt mint valami lény, mint egy bolhalábon ülő torz szülemény. aztán ahogy egészen közel értünk a házhoz, akkor végre tisztán láttam, hogy egy rozsdásodásnak indult tányéros antenna volt az, ami parabolisztikusan megtévesztett.
az ebem már nem ilyen szerencsés a rémeket és ijesztő dolgokat illetően. na, ő az, aki tuti nem fog megvédeni, ha netán valaha komolyabb támadás érni kettőnket egy esti kirucc alkalmával. képes egy lehulló falevéltől is akkorát ugrani, hogy előrelibbenek a pórázát fogva (és a libbenést nem a kutya alig 10 kg-os nehézsúlyú alkata okozza).
vagy ősszel, amikor a házak előtt a kukák mellett nagy zsákokban állnak a lehullott levél és egyéb zöld hulladékok, na, azokat nagyon nem komázza. minden zsák mellett képes lapos kúszásban, farkat behúzva elsomfordálni.
de egy-egy furcsa zaj, mint mondjuk, amikor leeresztik a redőnyt az este csendjében, na attól is be tud rezelni a hős ebem. (de megjegyzem a petárdától és a tűzijátéktól egyáltalán nem fél, ügyet sem vet ezekre a holmi pórnépi ribilliókra.)
és a mai tetős szörnyem után ő is szerzett magának egy újabb trófeát. az utcánkba befordulva a megszokott járdaképet megtörte valami, ami egy gyereküléssel felszerelt bicikli volt a falnak támasztva. nem egy igazán ijesztő látvány, nekem elhihetitek. de az ebem megint átment lapos kúszásba és szinte már magam után húzva sikerült eljutnunk a bringáig, ahol aztán bemutattam neki, hogy látod ez csak egy bicikli. majd megszagolta, és farkcsóválva továbbmentünk.
nem is értem, ilyenkor hol van a kutyák messze híres jó szimata?

2014. március 25.

napi szám

küldöm a csajoknak és mindenkinek, aki szereti.
tuuudom, kicsit nyál a srác és amolyan tucatkinézetű, de azért a hangja igen jó. elviselném, ha egész nap a fülembe duruzsolna... youuu, huuuu, youuu, huuuu...
talán még a kis bajszosról is elvonná a figyelmemet.

George Ezra_Budapest

a bajszos és a többiek

vannak órák, amikor az ember lánya ellen fordul minden. kezdődik a sor a bajszos kis geci hormonokkal, amik már alapból felborítanak mindent. ha eddig volt is türelmed, csak ezektől az alattomos dögöktől elpattan a cérna és a legjobb lenne egy szobába egyedül bezárkózni és senkit, semmit be nem engedni.
de ez a lehetőség sajnos kizárva, mert van az ember lányának gyereke, a sok-sok váratlan helyzettel, óhajjal, sóhajjal, nyűggel-bajjal. szegény ebemet már nem is említem. hiszen ő ebben a legnagyobb strapabíró és háttérbe húzódó és csendben a gazdira és kedves szóra, simire váró csodakutya.
ezekben az órákban nagyon nehéz a szavakat, tetteket koordinálni, előtte elszámolni százig és lenyelni, tűrni, robotüzemmódú szuperanyu programra kapcsolni. ilyenkor kicsit jó lenne megszökni...

2014. március 20.

a táskámban

nem tudom nektek mik lapulnak egész nap a táskáitokban, de én ma kíváncsi lettem és megnéztem a retikülöm tartalmát. láttam már ilyet külföldi blogokon, szépen megstylistolt fotókkal posztolva, de én jelentem ennyire nem vagyok tudatos és szuper bige, még ha nagyon is van igényem a szépre és igyekszem majdnem mindenre felkészült lenni, akkor sincs mindig minden kéznél. és ami van, azok sem épp a legújabb, legtutibb, legdesignosabb, legcsajosabb, legtrendibb cuccok. ami biztos, hogy van egy gyerekem és egy kutyám. induljunk csak ki ebből. ennyire sikerült megstylistolni:


tételesen pedig a következőket találtam benne:
két doboz gyurma (reggel csempészte bele a gyerekem, hogy vigyük el a bölcsibe)
pénztárca
neszesszer (benne: betétek, nem takarék, hanem intim, tampon, rúzs, szájfény, jó pár szemceruza, fájdalomcsillapító magenta pirula, c-vitamin, még tampon, tisztasági betét)
zsebkendő (több csomag)
szőlőzsírszerűség a kiszáradt ajkakra, könyökre, stb.
shea vaj (100%)
körömlakk (csillogós kis körös, csodaszép, csak nehéz lemosni)
kézkrém (eredetileg arc és testápoló)
dezodor (mert néha az erős nőknek való dezodort is helyettesíteni kell valamivel)
egy pár kesztyű (még télről)
egy darab pelenka (mert gyerekem van)
több havi bölcsődei térítési díjra vonatkozó számla
bicajos visszaverő bizbasz, ami csak úgy rátekeredik az ember kezére vagy lábára
egy pár füldugó (kedvenc rádióm promóajándéka, még egy tavalyai szuper ajándékkoncertről)
néhány darab névjegykártya
kulcscsomó (munkahelyi)
telefon
aktuális áruházi reklámújság
tollak
egy pár gyerekzokni
sok kakizacsi (kutyám is van)
határidőnapló
kulcscsomó (lakás és autós)
notesz
jogosítvány, személyigazolvány
gyerekem papírjai
homeopátiás cseppek

a tartalom, most, hogy végigvettem nem tűnik extrán kiugrónak. de ezeket úgy tűnik mindennap cipelem magammal. (persze nem csak ezt, hanem még van a laptoptáska, uzsistáska.) megmértem pontos leszek 2827 g. nem kevés. de ebben asszem a szőke barátném lepipálna. istenbiza megérne az is egy bejegyzést, hogy ő miket cipel magával. annyit megsúgok, egy törppilla is lapul a szatyrában.
ti tudjátok miket cipeltek nap, mint nap?

2014. március 17.

függés

nagyon ritkán, mondhatni soha nem történt velem még olyan, hogy elfogyott itthon a kávé. de most igen. foghatom a nyuszira, a nemzeti ünnepre, vagy a szösz se tudja mire, de elfogyott, ez a lényeg. vagyis én azt gondoltam, hogy van egy bontatlan a szekrényben, amit még jó anyám hagyott itt nekem legutóbbi látogatásakor. csak hogy, amit itt hagyott az koffeinmentes volt/van. gondoltam, csak nem lehet ez véresen komoly, és ha kellően megmantrázom magam, hogy az nem is koffeinmentes, hanem jó erős fekete, szívdobogtató, szemfelpattintós fajta, csak sikerül átverni magam. de az agyam csak nem vette be, a tudatalattim  és a tudatosam nagyon is tudta, hogy ez nem az, amit látni és érezni szeretnék. a hatása nem volt semmilyen, csak talán az íz emlékeztetett haloványan. a szemem csak nem akart felpattanni, a szívem is íppen hogy csak doborászott. ilyen kómás, állva-, tejetmelegítve-, mesét olvasva-, fejlebillenősen  elalvós másfél napot az ellenségemnek sem kívánok.

2014. március 13.

napi szám

igazán fülbemászós, andalgós, elkalandozós, bicajozós, talán még csókolózáshoz sem lehet rossz...
bírom. nagyon.
a teljes élmény érdekében javasolt pár óra erdőben, fák közt tartózkodás, sétálás, kutyát, gyereket szabadon engedni, fusson ki merre lát (úgy is visszajönnek) és majd ezek után kényelmesen ellazultan meghallgatni.

Rhye_The Fall

)

2014. március 12.

terv

kéne egy nagy tüzet rakni, a sok szart elégetni. khm... a kertemben. (mer' a sok szart a gyerekem minden nap széthordja.) és ha már rakás is van, meg tűz is van, akkor főzni is kéne bográcsban. hm? mondjuk hétvégén.
vagy hó lesz és inkább szánkózzunk?
hozhatja mindenki a szarát, vagy hivatalos, de már kidobásra ítélt göncét, amit kukába nem dobna ki, de a tűz martalékává tenne. ha meg hó lesz, akkor szánkót, mert az nekünk úgy sincs.

2014. március 10.

lányotnak eperetet

igaz a nőnap már elmúlt, de mi most kaptunk kedvet a kertészkedéshez, gondolva a lányokra. ha már egyszer piros a torok és a dottorbácsii kényszerpihenőre küldött minket, akkor az itthon töltött idő legyen már hasznos és élménydús. az egész évben termő eprünk pedig már nagyon nekiiramodott és még mielőtt virágba borulna, gondoltam kiszedek a tövekből egyet-kettőt és odaadom a csajoknak. persze ki nem hagynám a gyerekemet ebből az akcióból. úgyis benne vagyunk keményen a dackorszakban, és Vekerdy bácsi is megmondta ezt túl kell élni és csak a nagyon szigorúan vett napirendi pontokat igyekezzünk tűzön-vízen át betartani, minden másban meg legyünk engedékenyek és próbáljuk meg bevonni mindenbe. ez úgy is fontos része az önállósodásának, az én kialakulásának. most, hogy itthon vagyunk úgyis minden könnyebb, hogy nem kell sehova időre odaérni. béke van, hála a magasságosnak.
na, szóval de nagyon elkalandoztam a gyereknevelés kemény és veszélyes labirintusában...
a lényeg a lényeg, a gyerekem mindenben nagyon segítőkész és most, hogy már javában beszél is, nem csak csinálja a dolgokat, hanem szavakkal, mondatokkal, egészen jól ragozva kommentálja is, megállás nélkül.
a ma délutáni kertészkedő akciónk az ő kedves szavaival leírva:
lányotnak epertet ültyettünk... Bende segített... eplet... tálba...ültyettünk epelt... 
majd ahogy kell, szakszerűen adagolta a cserepekbe a kis és nagy adag lapát földet. majd engedte, hogy a töveket elültessem és meglocsoljam. és persze a művelet végén hozta a seprűt és lapátot és összetakarított.
jövő nemzedék női idekukkantsatok, egy igen remek férfipalánta növekedik itt kérem szépen!








és ha már nőnappal kezdtem, akkor utólagosan ezt a négy palántát felajánljuk nektek kedves nőtársaim. már nem emlékszem kinek ígértem. az első négy jelentkező viheti, nevelheti, egész évben szüretelheti.

2014. március 9.

testet ölthetne már a magány(om)

leszögezem, nem a türelmetlenség és ez már a kibírhatatlanság állapota beszél belőlem. nem, erről szó sincs. csak mert tudom, hogy, amit nagyon akarunk, az előbb, nálam inkább már utóbb, de össze fog jönni. és fontosnak tartom, hogy a vágyainkról, álmainkról beszéljünk, még ha sokszor nem is mondjuk ki, csak magunknak, magunkban mazsolázunk róla. de vannak és kellenek.
így van ez az elképzelt, valamire való férfival is. mert jó, ha tudjuk, hogy milyen is lenne a megfelelő. aztán az élet majd úgyis megcsűri, csavarja, kifordítja, kirázza, megtölti és megsüti mielőtt eléd rakja.
pár éve a csajokkal egy varázslatos, boszorkányos, nyár végi estén a Balaton parton nem előre megfontolt szándékkal, de összeszedtük, hogy mi az, amivel a férfinek rendelkeznie kell ahhoz, hogy  férfi (nem suhanc, nem kedves, aranyos fiú, nem semmirekellő csirkefogó és nem csavargó ámító... és még sorolhatnám) legyen a szemünkben. és ha már megvan a szűrőprogram, könnyebb a választás... már ha egyáltalán adódik választás...
hát uraim, akkor a gatyákat fel lehet kötni:
a valamire való FÉRFI
szereti önmagát, képes megnyílni, számomra vonzó, humoros, önfenntartó, intelligens, egyúttal a művészetekben is jártas, érzékeny (de nem sírékony), érzéki, stílusos, nagyvonalú, tud küzdeni, kitartó, jó vitapartner, egyezik az értékrendünk, tud és szeret bánni a gyerekekkel, állattal (4 és 2 lábúval egyaránt), NŐ vagyok mellette, de tudja hol a határ, vállalja a felelősséget a tetteiért, empatikus, odaadó, vannak barátai, hasonló az ízlésvilágunk, tud vezetni (nőt, autót, életet), van "hobbija", nincs felesége, bátor, politikailag egyezünk, nem (nagyon, iszonytatóan) szőrös a keze, háta, jó szagú és mérsékelten rendetlen, avagy mértékkel rendes.
merre jártok valamirevalók?

2014. március 5.

találkozások idegenekkel, akik annyira már nem is idegenek

az esti, rövid, pisikakiszimatsétánkon nagyon ritka, hogy egy, vagy max két embernél többel találkoznánk. de akikkel összefutunk, szinte mindig ugyanazok az emberek és sokszor már úgy érzem, mintha ismerném is őket.
amikor elindulunk, a sarkon általában a rémmel futok össze, akiről már írtam, vagy ha vele nem, akkor a fehér sapkás, fehér kabátos, szemüveges, középkorú, vékony, csinos hölggyel, aki mindig leszegett fejjel megy át az úton. gondolom a munkából tart hazafelé vagy csupán óvatosságból kerüli a szemkontaktust.
a sarkon túl általában a melegítős, sporttáskás, jó kiállású, megnyerő külsejű, nagy valószínűséggel tesi szakos, edzésről hazafelé tartó fiatal sráccal megyünk el egymás mellett, aki eddig még minden alkalommal telefonált. legutóbb azt vettem ki a hallottakból, hogy egy nő volt a téma.
a színház sarkánál visszafordulva már többször egy idős házaspárral találkoztunk, akik komótosan, kényelmesen baktatva, egymás kezét fogva, mindig beszélgetnek. nem tudom honnan jöhetnek, de gondolom haza tartanak, a köztük lévő harmónia és nyugalom minden egyes alkalommal jól látható és érezhető. velük találkozni mindig jó és megnyugtató, nem úgy, mint rémes barátunkkal.
majd az utcánk sarkához érve legtöbbször az idősödő, nylon szatyros, két alacsony hölggyel találkozunk, akik legutóbb a drágának vélt, cserépben kapható hagymás virágokról diskuráltak, meglehetősen hangosan és értetlenül, hogy miért nem ültetnek az emberek otthon cserépbe hagymákat?.
mielőtt a házunk bejáratához érnénk, már csak egy ember szokott a képbe botorkálni. egy alacsony, köpcös, görbelábú, ragyás, vagy sebhelyes arcú kopaszodó fickó, aki munkából hazafelé tart,  és nagy valószínűséggel már túl van több fröccsön is, mert egyenesen menve még sosem láttam.
vajon ők is úgy gondolnak rám, hogy na, megint találkoztak a borzos kutyás, fekete kabátos, sapkás nővel? vagy ügyet sem vetnek az útjukba eső emberekre?

2014. március 4.

gyerekfejjel

gyerekkoromban, azt gondoltam, hogy a felnőtteknek, akiknek gyerekük van, nincs is más dolguk, mint a gyerek kedvébe járni. megvenni neki, amit szeretne, megsütni, megfőzni neki, amit szeretne, elmenni vele oda, ahova szeretne, azt csinálni, amit szeretne. és azt gondoltam, ezen kívül más dolga nem is lehet egy felnőttnek. ma, így a másik oldalról szemlélve, egy gyerekkel együtt élve azt látom, hogy ő is pont ugyanezt gondolja. 

2014. március 3.

napi szám

már egy ideje mindennapos vendég a napi zenei listámon ez a német banda.

Aloa Input_Going Home