2015. augusztus 27.

ő az én tükröm

naponta megkérdezem az égtől, abárkitől, aki fentről vagy lentről irányítja ezt a nagy élet nevű játéktáblát, hogy mi a szándéka velem? mit kell megtanulnom, hogy még mindig ebben az egyedülküzdősegyedülmegoldós, mindenszerepetmagamravállalós helyzetben telnek a napjaim?
és tegnap a szokásos esti zuhanyzásra valahogy rávevős műsor alatt rájöttem valamire...  azt hiszem a fiam a türelem és még persze sok más mellett meg akar engem tanítani szeretni. és olyan jól csinálja.
tudom, tudjuk, hogy mennyire fontos a kimondott a szó, hogy nem elég tudni és számtalan tettel bizonyítani, hogy mennyire szereted a másikat, hanem ki is kell mondani, annyiszor, amennyiszer azt érzed, hogy kell.
ő ezt nap mint nap megteszi. olyan végtelen türelemmel és tele érzéssel tudja kimondani, hogy az maga a csoda. minden egyes helyzetet jól megválasztva, amikor úgy látja, úgy érzi, hogy ott és akkor kell azt velem közölnie. és most már nem csak kimondja és viszont várja, hogy kimondjam, hanem megölel, megszorít, magához húz. és kikéri magának és leteremt, ha talán mérgesen válaszolnék...
- anya! ne mérgesen, hanem kedvesen mondd, hogy szeretlek és hagyd, hogy megöleljelek. gyeje! és kulcsold is össze a kezedet a hátam mögött. és még hátra is néz, hogy úgy csinálom-e, ahogy kérte.
lehet eddig nem jól szerettem?

2015. augusztus 13.

felmentem a hegyre és lefeküdtem a hatalmas csillagos ég alá

azt érzem, hogy öregszem, hogy fogy az idő és hogy nem biztos, hogy kéne az időmet, napjaimat, éveimet bizonyos dolgokra, melóra pazarolnom. annyi vágyam van, aminek a közelében sem vagyok. vajon lesz még időm, alkalmam megvalósítani, elérni?
sokszor van bennem idegesítő türelmetlenség még mindig... de aztán egy-egy felesleges hiszti, kiborulás után rájövök, hogy nyugii, ez semmire nem jó, semmit nem tudok meggyorsítani... szőke barátnőm mondta, hogy kezeljünk mindent a helyén. ha valamire már ki lett mondva, hogy az ami, akkor ha a fene fenét eszik sem tudom mássá tenni, még akkor sem, ha nagyon szeretném.
a napokban szerencsétlen szériám volt... fejbe dobtak, leszakadt a redőny, kitörött az ablak, a szomszéd kutyája teleszarja a kertemet, a ház macskái által levadászott galambtetem a kertemben lelt végső nyugalomra, és még ez a kibírhatatlan meleg is... sok este sírtam bucira a fejemet, kiengedve magamból a felgyülemlett feszültséget, majd eljutni megint és ezredszer is újra oda, hogy ez van, valamiért ennek így kell lenni.
és majd lesz erdőre néző nagy ablakos házam, lesz Bendének testvére, lesz társam, lesz nagy kertem virágokkal és minden finomsággal, lesz majd saját boltom, lesznek törzsvásárlóim, sok hegyet és csodás vidéket fogok még bejárni és egészségben, boldogságban fogok megöregedni... így lesz.

2015. augusztus 3.

világbéka

alapvetően jó embernek tartom magam. nem vagyok tökéletes és nem is törekszem arra. tisztában vagyok jó pár rossz tulajdonságommal, amiket igyekszem nevelni, terelni, finomítani. de nekem is vannak olyan pillanataim, amikor kiesek a kontroll alól, ha egyáltalán tudok a saját magam kontrollja lenni. és az ilyen kontroll nélküli, meggondolatlan, olykor csacska, szeplős, szégyenlős lányos, hogyan is kell akkor ezt a szimpatizálunk egymással... jajjj... zavaromban lehet teszek olyat, amivel másnak rossz érzést, bántást, sérelmet okozok. sajnálom... nem szánt szándékkal, gonosz elszántsággal teszem. mélyen érint, ha ezt a megbántott a tudtomra is adja. napokra befészkeli magát a fejembe a gondolat, hogy rossz vagyok, másnak sebet okoztam. ez nem jó érzés. de megtörtént.
nem vagyok jó a játszmázásban, taktikázásban, mások megtévesztésében. úgyis hamar kiderül, ki milyen is valójában. de a bántás nem az eszközöm. szándékaim tisztességesek és őszinték. és ha nem is a szépségkirálynői koronáért gyűjtöm a pontokat, de a világbéka nekem is fontos. kicsiben is és nagyban is. na és a gumicukor.