2011. július 31.

víztükör

hmmm... bejegyzésileg és történésileg sem volt nagy szám ez a hónap. asszem beszippantott a meló rendesen. de az is lehet, hogy csak egyfajta menekülési forma, hogy ne legyek egyedül a gondolataimmal és magammal. meg szeretek dolgozni is, valljuk csak be. itthon lenni meg nem nagyon megy nekem. ha nem lenne ebem, szerintem nem is járnék haza. pedig az otthonomat is szeretem, nagyon is. mégis csak ez a megnyugvás szigete nekem. meg aztán a mindenem van itt, az vesz körül. a legkisebb szöszről is eszembe jut valami. amin vagy egy jót mosolygok, vagy a hormonális működésemnek, vagy a nemtomminek köszönhetően hüppögök és a könnyeimet törölgetem.
vannak dolgok, amikkel megbékéltem és nem okoznak érzelmi viharokat és vannak, amik igen.
szeretnék segíteni, de nem tudok. szeretném a keblemre ölelni és megnyugtatni, hogy ne aggódjon minden meg fog oldódni és el fog egyszer múlni a szar és ez a genya érzés. az ember sok mindent túl él. nekem is sikerült. nem volt könnyű és nem is ment gyorsan, csak vánszorogva ment az a rohadék idő és az érzések is nagyon lassan csillapodtak. meg aztán azt hiszem nem is lesz soha feszített víztükör. így jó, ha hullámzik.
meg aztán nálam sem olyan rózsás a helyzet, de azt hiszem majd minden kivirul és világossá válik, ha már kint lesz a buckalakóm és talán megszűnik, ez a mivaaaan?!miaszartcsináltamrosszul?ésmérígyésvelemtörténikezazegész? érzés.
de az is lehet, hogy nem, csak fontosabb dolgaim lesznek, minthogy ezen agyaljak. szóval nincs magyarázat, csak történnek a dolgok. aztán hol nyugodt vagyok, hol meg zaklatott.
voltak azért nyugodt pillanataim, hiszen feküdtem és aludtam fűben. sátoroztam is, amiről azt hittem, hogy pocakkal nem is lehet, vagy nem illik... pedig bakker mindent lehet és ez remek.
meg aztán itt van ez a kicsi csoda a pocakomban, akinek minden rúgása, mozgása, még ha fájdalmas is, de megnyugtató és csodás érzés. jó vele elaludni és jó vele felébredni. azt hiszem Ő ad erőt, hogy a víztükrömet valahogy csillapítsam, kisimítsam, kellemesen hajózhatóvá tegyem.

2011. július 29.

súly

na, most azt hiszem szívesen átadnám valakinek a dinnyémet. nagyon nehéz... nem vinné valaki helyettem? csak egy kicsit.
megfogadom a minap olvasott okos, jó tanácsot: ha állás helyett ülhet, üljön. ha ülés helyett fekhet, akkor feküdjön. megyek lefekszem.
a kis dinnyemagocskám meg azt hiszi, hogy a mamija pocakja egy trambulin. nem akar leállni...

2011. július 24.

cudar

az idő pár napja. aminek kicsit örülök, mer' nem nyomaszt a meleg, de az esőt és a szelet meg valljuk be, nem sokan kedvelik. legalább is én nem tartozom közzéjük. ez az az idő, amikor a legjobb, ha az ember lánya ki sem bújuk az ágyból, max annyi időre, amíg elkészíti a meleg gőzölgő teát, vagy nem is, a hangulathoz jobban illik a gőzölgő forrócsoki tejszínhabbal. amit aztán az ágyba visszabújva, meleg takaróba, vagy még jobb meleg karokba bújva elszűrcsöl és talán még egy jó film is belefér.
na már most, csak annyiban hibázik a dolog, hogy nincs forrócsoki, meleg karok meg aztán pláne nincsenek, film még talán akadna is, de mivel dolgozok ezér csak múló álomkép marad elmélázva, az esőcseppeket bámulva. a kezem meg belelóg a bilibe... iviiiii...
de asszem hazafelé mégis csak veszek tejet és legalább a forrócsokis részt megvalósítom egy már valószínüleg látott film társaságában, karok híján meleg takaróval és egy folyton lelkes, nyughatatlan pocaklakóval...

ennyi piciny hiba belefér. egyébként meg az elmúlt napokért nagyon hálás vagyok az én drága barátaimnak, mert annyit, de annyit nevettem és olyan remekül éreztem magam amindenkivel, hogy csak na... és még maj' 3 dl bortól kicsit be is csiccsentettem... na, de a vasamra oda kell figyelni.

2011. július 21.

felhőpárna

napok óta nagyon kínlódok az alvással. akárhogy forgolódok sehogy sem találom a megfelelő helyet. és ez valljuk be, baromi fárasztó egy estén át. lassan a lakás összes párnáját becuppantotta a nem kis ágyam, hiszen csak úgy kényelmes már, ha kipárnázom a lábam alatt, vagy a pocakom alatt, a fejemről meg nem is beszélve. és amikor átfordulok, mert már nem érzem az éppen aktuális karomat, ami súlyosodó alkatom alatt zsibbad, újra ki kell párnáznom a már elmlített testrészeimet. vagy átpakolom, vagy magam alá gyűröm. szóval nem könnyű feladat. azon ábrándoztam délelőtt, hogy mindez megoldódna, ha mondjuk lenne egy baromi nagy pihe-puha felhőm, amit az ágyam fölé belógathatnék, vagy egy hatalmas tejszínhab kupac, amiből egyet-egyet nyallinthatna is az ember.
felhőt ide nekem, nagyot, habosat és puhát... langy szellővel...

2011. július 13.

napi szám

hjaa, egy hazai kedvenc új száma...
dobódjunk má' fel egy kicsit ebben a dög melegben... örüljünk mondjuk annak, hogy végre megmozdult a függöny, van levegőmozgás...

Élek és virulok_Funktasztikus

2011. július 12.

hőség

mondták, hogy szarul fogom viselni, de nem gondoltam, hogy ennyire...

2011. július 9.

napi szám

rég volt már, de csak ismételni tudtam volna önmagam és kedvenceim.
a mai meg... Brett Anderson a zsánerem, a hangjától mindig elalélok...

She's In Fashion | Suede

2011. július 6.

egyszemélyes

bútorok a kedvencem. mármint az összerakásukat illetően. vannak ugye a nagyon okos összerakást segítő útmutatók. na mármost abban néha jelölik azt is, hogy hány személy kell az összerakásukhoz. sikerült megint egy olyat választanom, hogy nem kellett hozzá segítség. egy muki mosolygott rajta. remek. csupán húsz perc kellett hozzá, hogy egy újabb hasznos, praktikus bútordarabbal ékesítsem szerény hajlékomat. és, nem csak egy személy használhatja. társas.

2011. július 5.

erős

utáltam erősnek lenni tegnap... miért legyek mindig erős? elfáradtam. azt szeretném, ha valaki egy kicsit helyettem lenne erős és támogatna...
azt hiszem itt lépne be egy szépen megírt színdarabban az erős és támogató férfi, a férj, az apa... és még sorolhatnám a szerepeket. na, de nem egy színdarabban vagy egy filmben vagyok. sajna, a rideg valóság az más. nincs támogató férfi, nincs óvó apa, nincs szerető férj. vagyok én. és most elfáradtam támogatni magam. elgyengültem és jól esett sírni. amivel persze nem oldódott meg semmi, de azt hiszem lehetek néha gyenge, az nem baj. aztán főzni kezdtem, gépisesen és az elvonta a figyelmemet egy kis időre. nem is tudom, mikor főztem utoljára... és nem is tudom minek főztem. nincs kedvem megenni. a fenébe mindennel.
mindig ugyanoda lyukadok ki.
mi a fenéért történik velem, ami történik?
el akartam szakadni a születendő gyermekem apjától teljesen, annyira, amennyire egy embertől el lehet szakadni. aztán persze a kis töki a pocakomban mindent felborított. nem tudok vele mit kezdeni, nem szeretek vele találkozni, nem tudok hozzá beszélni, nem tudok ránézni... mindig felzaklat és elszomorít...
és akkor ráadásul még életem végéig tartanom kell vele a kapcsolatot és lehetőség szerint jóban is kell vele lennem, meg kellene benne bíznom, ami persze a legnehezebb és idővel, majd a gyermekünket is rá kell bíznom, mert nyilván nem lehetek mindig mellette.
ezeket most egyszerűen el sem tudom képzelni, főleg, hogy egyedül hagyjam vele a kicsi Bendét.
ez most nehéz ez az egész teher és gyenge vagyok és nem tudom mit kéne tennem... mi lenne a helyes...

(lejegyezve tegnap a város egyik padján ülve)

2011. július 3.

szótlanok

az estéim rendre. csak magamat hallom és hallgatom. egyelőre két olyan beszélgető partnerem van, akik nem szólnak vissza. ebem, aki csak a fejét forgatja, ha túl sok infót kap hirtelen és a pocaklakó kicsi Bende, aki maximum oldalba rúg, másképp nem tud visszaszólni. és a hátamat sincs aki megsimogassa, vagy megvakarja, ha kell. de nem mondom magam magányosnak, hiszen Ők, ketten velem vannak. az egyik mindig, minden pillanatban.
ebem nélkül meg nem is tudom mi lenne velem. sokmindent megértünk mi már ketten... csak azért vágyom az emberi szóra, ölelésre... munkán kívül, otthon is...