2015. július 26.

napi gúz

az elmúlt két hétben Bende a mamánál nyaralt. már elvonási tünetei voltak neki is és nekem is. nagyon hiányzott. ezt orvosolva kitaláltam, hogy a szabadnapomon meglepem és elmegyünk csak ő és én kirándulni. a két úti cél, amit belőttünk a Zalaszántói Béke Sztúpa és a Rezi Dinó Park. a hőség kibírhatatlan volt, de minket nem érdekelt, örültünk az utazásnak, a ablakon bezúduló meleg huzatnak, a szalmabálnáknak, a magnóból bömbölő bőröndödönnek...
a sztúpánál már nagyon rég nem voltam és szerettem volna, ha Bende is megismeri és érzi azokat az erőket, amik ott munkálkodnak.
ahogy a lépcsőhöz értünk, egyből tudta, hogy nem kell felfutni a lépcsőn a szoborhoz, és nem véletlenül vannak ott a nyilak amik emeletről emeletre körbevezetnek.
ahogy elindultunk, megkérdezte:
- anya, most mit csinálunk?
- miközben körbesétálunk, gondolj azokra, akiket szeretsz!
huncutul rám nézett.
- kire fogsz gondolni Bende?
- anyára, anyára, anyára... 
majd előresietett, hogy el ne tévedjek és mutassa az utat nekem...

2015. július 24.

tér és idő

aktuális helyzetemet jó mutatja az alábbi eset... hajnalban rémülten ébredek fel a kanapén kitekeredve elbólintva, hogy jesszus elfelejtettem felköszönteni a Bálintot, akinek augusztus 23-án van a születésnapja. rémülten bekalimpálom az sms üzenetet... majd reggel felébredve próbálom a hely és idő koordinátákat beazonosítva megállapítani, hogy melyik bolygón, melyik hónap és melyik nap is van... ez rettenet.

2015. július 11.

nem félek

a temetéseket nem lehet megszokni. része az életnek. nem lehet rá felkészülni. alapvetően elveszíteni valakit, valakinket nehéz, fájdalmas dolog. tudjuk, hogy mindig ez a vége, de a másikkal töltött napokat, éveket, életet nem lehet úgy élni, hogy tudatosan készüljünk arra, hogy mi lesz majd akkor, amikor elmegy, elhagy, meghal... itt is a jelenben lenni a lényeg, megélni a pillanatot, a sok egymásutáni mostjó, mostpontjó állapotokat. 
a legnehezebb pillanattokban úgyis mindig egyedül vagyunk, de ez mégsem lehet ráírható a teljes életre. sokkal jobb és élhetőbb, ha van kivel megosztani, elosztani a jót, a megélt mindent, az életet. ezt szeretném... tényleg...
és aztán majd, amikor eljön a pillanat, hogy el kell veszítenem, akkor majd az lesz és tudom, hogy majd azzal is meg fogok birkózni... nem félek...

R.E.M. Sweetness Follows

2015. július 3.

melós július

most pár hétre minden olyan lesz, mint akkor volt, amikor még nem volt Bende... az igazság az, hogy annyira nem jó ez nekem.
megint az van, hogy szinte csak aludni járok haza, nincs időm semmire, senkire... üres a hűtőm, már minden vésztartalékot, kekszet, csokit, gyors energiaforrást feléltem... boltba pedig már esténként nincs is kedvem elmenni... 
meló az viszont van sok. a napközizést szeretem, jó a gyerekekkel. nem könnyű, de kihívás sokféle gyerek között lenni. ezt is csak őszintén lehet csinálni. és amit látok már és felismerek, hogy ugyanaz a nehéz benne, mint a saját gyermekemmel... beleilleszkedni abba a világba, amiben ők vannak. és azt is tudom, hogy ez azért nehéz, még így is, hogy felismerem, mit kéne csinálni, hogy annyi minden más szar, megfelelés, elvárás van, hogy iszonyat kimerítő és fárasztó egyik helyzetből átváltani a másikra. jó lenne, ha megtehetném, hogy csak egyféle helyzetben, állapotban lehetnék, mindenféle idő, pénz és egyéb más nyomás nélkül... hiszem, hogy lehet és lesz rá alkalmam.
Bende pedig hiányzik... így most nem kerek, ami egyébként sem kerek, de nekünk mégis az, mert azzá tesszük... mi kerekítjük...