2012. december 31.

naagyzévértékelés

megint eltelt egy év. huss... így mentek a napok, egyik a másik után. nagy merengésekre, világmegváltásokra az idén nem futotta részemről. más dolgom volt. már kezdem kapizsgálni azéletértelmét... de nem árulom el... peersze, mindenki jöjjön csak rá maga. valószínűleg úgyis mindenki oda fog kilyukadni, csak más-más úton...
na, de lássuk, milyen évet zárunk... mozgalmas volt, azbiza... egy percet sem unatkoztam. feladat volt mindig. most épp édesdeden itt szuszog mellettem... végre, csend van és nyugi... mindennap várom ezt  a percet, ezt a pár órát... de minden nehézségével és néha kilátástalanságával együtt jó ez így, ahogy volt. sok mindenre rávilágított és megtanított az egyedüllét, mármint a magam helyzetét tekintve az egyedüllét. kezdem megszokni azt, hogy gyerekem van... még ha furán hangzik is, de hazudik, aki azt állítja, hogy ezt egyik-napról a másikra meg lehet szokni... lassú folyamat ez, de van időm. szeretném jól csinálni (ezt tavaly is megfogadtam) és azt hiszem nagyon nagy hibákat nem vétettem a jóanyaság terén, hisz látom az arcán nap mint nap az elégedettséget, kiegyensúlyozottságot, örömöt... szeret engem... és én is nagyon... és ez ad erőt, hogy minden napot végigcsináljak, megszervezzem, lebonyolítsam, végigloholjam, mert nincs leállás. onnantól, hogy gyereke lesz az embernek nincs leállás. persze, gondolom, akik ezt családban csinálják és nem egyedül, ott egy picit más lehet... van kivel megosztani a terheket, örömöket, napokat, szabad órákat. de lesz jobb és lesz kerekebb az életem, tudom... 
a magánéletemben nem történt változás az idén (sem)... maradt a szextelen, társtalan élet... amit meg lehet szokni, meg a napi rutin... blablabla... de nem voltam egyedül, mert vannak barátaim... te jó ég, ezt minden nap megköszönöm az életemnek, hogy micsoda barátaim vannak... az évvégi, decemberi rohanás és karácsonyiőrület közepette a legmeghatóbb pillanat az volt, amikor végre egy délután-estébenyúlóan a barátaimmal egy asztal körül ülhettünk, otthon, nálam... vagy pár napra rá újra nálam a szőnyegen... ezt nagyon köszönöm nektek... igazi karácsonyi ajándék volt nekem... és remélem nektek is...
szóval ebben meg az a lényeg, hogy egy emberi életbe mennyi-mennyi öröm és szomorúság van, dehogy ezek mellé még belefér a barátok öröme, gondja, baja, búja, félreértése, mindene... hát az valami eszmélet... ez a sava-borsa a mindennapoknak...
magammal rendben vagyok, ezt bizton állíthatom... elfogadtam magam... a melleim megszűntek, mint ételtadó tejüzem és átvisszaminősültek nőségemet jelző testrésszé... a hasam laposságát tekintve jó úton haladok... minden nap teszek érte... a fejem... hát, asszem megnyertem pár migrénes rohamot, de hogy annyira tudjon fájni, hogy a wc kagyló ölelése adjon némi enyhülést... ez is az anyaság hozadéka lehet.
lett egy új koronám... neeem, nem a fejemen, hanem a számba... igazán szép darab, de remélem a többiek nem lesznek irigyek a szépségére és még bírják szusszal és kálciummal...
a lábam mérete asszem nőtt... úgy tűnik igaz az a mondás, hogy ahány gyerek, annyival változik az ember lábmérete...
a kicsiny lelkem viharai lecsitultak... odabent béka van...
idén nagyon szabadnak éreztem magam, még ha maga a tény, hogy gyereked van, nem épp a nagy szabadság szimbóluma, hiszem az van, amit ő akar (egy jó darabig)... de mégis... dolgozhattam otthonról... jöhettem-mehettem oda, ahova kedvem és a pénztárcám engedte... a rendszerünk működött mindenhol...
és az, hogy itt a családom, akikre számíthatok és bármikor hazajöhetek hozzájuk... bár már nem én vagyok az első, hanem az unoka... de ez így van rendjén... minden nap megköszönöm az életnek... 
a naagy kertátalakításban nagy lépéseket nem sikerült tennem, de az alapokat lehelyeztem, elültettem... lesz jövőre ez meg az az asztalunkra...
szóval panaszra nincs okom, vidáman és elégedetten zárom az évet és jó reményekkel vágok bele az újba...
csak az idei évnek van vége, a történet, az életem folytatódik...

2012. december 30.

fehér

erdőben jártam, sok színeset láttam... kezdek túlpihent lenni, de továbbra is élvezem az itthonlétet... a telet... a havat... a hegyeket... a reggeli kávét pálinkával... a kádban fürdést... a társaságot... a családot...












fotóriport Évi után kedvet kapva... hegyimódra a szabadban...

2012. december 24.

üzenet északról

idén valahogy elmaradt a saját készítésű képeslap, amit mindig nagyon lelkesen küldtem postán minden kedves barátomnak, rokonomnak... nézzétek el nekem... jövőre ígérem megint lesz...
most meg gyorsan egy kép innen északról... igazi hóval és velünk...


és hát mit is kívánhatnék, mint boldogságot, egészséget, igaz barátokat, társat, szerelmet, családot, csacska-szőrös négylábút, meleg otthont, teli hűtőt, termő kertet, munkahelyet, önmegvalósítást, harmóniát kívül, belül...
köszönöm, hogy vagytok és, hogy részesei vagytok az életünknek... boldog karácsonyt!

2012. december 23.

mintha először

jöttem volna keresztül az országon, annyit bénáztam a hazaúton... de mivel nem először tettem, ezért a csacskaságom, balgaságom rovására írom és arra a tényre, hogy anya vagyok és ezen egyszerű okból kifolyólag nem értesülök minden változásról az országban (nem nézek híradót, nem hallgatok magyar rádiót, nem olvasok sajtót, e-mailen nem kaptam értesítőt és az FM4-en sem mondtak el minden történést, ami kis országunkban zajlik). mindenesetre elbénáztam az utat kissé, na...
az indulásom napja sem volt szerencsés választás (péntek dél), de szeretem a kihívásokat, mit nekem, hogy majd az egész ország ilyenkor indul útnak. de hogy annyira béna legyek, hogy nem megyek ki a lágymányosi hídra vezető kijáraton, mert időközben átnevezték rákóczira és mivel nem a megfelelő szöveget láttam, még ha a kijárat bazira ismerős is volt... hát ez balgaság... és tájékozatlanság... de akkor is kapja be az o..., hogy nem bírta alávésni, alávésetni a régi nevet... meg mégis mi a f... ért kellett átnevezni... na, mindegy... egy nagyon kedves benzinkutas miután persze kinevetett, hogy nem tudtaaad?! útbaigazított, hogyan is találok vissza az egérútra...visszataláltam... aztán átdöcögtünk a büdös fővároson, jó lassan...
aztán amikor már majdnem hazaértünk volna, az utolsó benzinkút mellett vidáman elhajtottam, gondolván magamban, na megpróbálom, hazaérünk-e egy tankkal... majd miután eme gondolat átvillant csacska, balga agyamon, kigyulladt a tanklámpa (lehet nem is ez a neve)... és azért még jócskán voltak kilométerek... és tél van...és hideg... és ahova megyek ott hó is és jég is jócskán és baszott emelkedők, ahol aztán tolni kell neki, rendesen... és nem mellesleg van egy gyerekem is a hátsó ülésen, a barátnőmmel, elől meg az ebem... szóval ez nem csak balgaság, de felelőtlenség is volt a részemről... de olyan biztos voltam abban, hogy elég lesz a benzin... de azért támadt egy kicsi aggodalmam, miután egy újabb bakit elkövettem, hogy megint elmentem e megfelelő kijárat mellett és szépen haladtam a szlovák határ felé, világító tanklámpával... oooh, én balga... de aztán visszakeveredtünk... sötét volt már és hideg és már más autóval sem nagyon találkoztunk... mer'hogy a világ vége felé tartottunk... a barátnőm meg is kérdezte, amikor elhajtottunk egy buszmegálló mellett, hogy jéé... erre járnak buszok is?... nem baz... akik itt élnek innen már se ki, se be...
a lámpa villogni kezdett... ajjajjjj, fogalmam sincs, ilyenkor meddig bírja... de bevetettem gazdaságosIvi trükkjeimet és lejtőn le, csak gurultunk, más helyzetekben meg próbáltam minél kevesebbet váltani és nyomni neki... még szerencse, hogy kicsiny falum is egy völgyben terül el... szépen lecsorogtunk... és hazaértünk, az udvarra is beálltunk... tudtam, hogy sikerül... de azért megkaptam a fejmosást... és igen, többet nem csinálok ilyet, nem leszek ilyen balga... ígérem...

2012. december 17.

egy piros csík

felragasztva szigszalaggal  az előszobahalkonyhában sok mindenre jó.
képes megállítani a feldúltan érkező barátnőt, aki sáros csizmájával a nappaliétkezőgyerekszobadolgozószoba szőnyegén állt meg eddig, és nem mellesleg az ő javaslatára folyamodtam e tettemhez, mer'hogy nem érezte, hol a határ... és működik... másoknál is...
és még a gyerekemet is leköti hosszabb-rövidebb időre... ez meg mi a szösz lehet?... hogy került ide? ... és hogyan kéne onnan felszedni?... de idővel akár az autói startvonalát is jelezheti... 


DIYivi rovatát olvashattátok...

2012. december 12.

mániáim

márpedig nekem is vannak. nem olyan sok, de van. gondolom ezek majd az évek számával szépen gyarapodnak, ahogy egyre inkább ragaszkodok majd a jól bevált, kedvenc ehhez, ahhoz.
egyik ilyen mánián a tea, pontosabban a piros tea. csodás látvány, ahogy a forró vízben feloldódó filter vagy a darabos tea szép piros csíkokban sötétre színezi a vizet. a legjobb a darabos, amit jobb nem is ízesíteni semmivel, mert a gyümölcsdarabok kiázó ízkeveréke adja meg az igazi élvezetet. és nem mellesleg a forró víztől rövid életre kelt gyümölcsbogyókat el is lehet majszolni...

2012. december 10.

álmos hétfő rovatom

nincs is nagyobb öröm ezen az álmos hétfőn, mint végre kemény kis golyócskákat találni a gyerekem pelenkájában...
meg aztán mindig tanul az ember valamit... soha ne hagyd őrizetlenül a gyereket egy darabka csokival.
ami neked egy darabka (20,7g), az neki arra is elég hogy a nappali kanapéját, komódját bekenje vele és még bőven jut az arcára... a kezére... a ruhájára... a padlóra... a szőnyegre... és még a csomagolásban is maradt...

2012. december 7.

őrlők és trükkök

banyek, szinte észrevétlen az elmúlt hetekben 2 újabb foggal gyarapodtunk. ma kisebb erőszakot elkövetve fürdés közben belemásztam a gyerekem szájába, hogy megnézzem mi a szitu... két őrlő. sejtettem, hogy ezért volt a sok híg fos és a hajnali ébredés...
és futottatok már össze a gyereketekkel hajnalban az ajtóban (miközben persze a kiságyban lett volna a helye)? én igen... kisebb szívbaj és szomorú na meg persze büszke felismerés kíséretében... innentől már magától is képes az ágyamba sétálni...
és már nem csak a kiságyból, de a lakásból való kijutáshoz is megtalálta a megfelelő módszert (a kép homályos, mert nagyon gyorsnak kellett lennem)


 a kis szabadulóművész

92

év. majd egy évszázad... ennyit élni, én már nem is remélek. nagyon soknak tűnik. vajon milyen gondolatokkal fekszik és ébred, aki ennyi idős? 
a szomszéd nénin nem látom a feladást és a beletörődést. teszi a dolgát minden nap. főz, mos, takarít. önellátó. különösebb segítségre nem szorul. maximum, ha valamit nem tud elolvasni már nagyítóval sem, akkor szokott bekopogni hozzám, vagy hogy címezzem meg a borítékot, töltsem ki a feladóvevényt, esetleg vegyünk egy új tv-t, illetve ha társaságra vágyik és csacsogni akar a múltidőkről. van miről, megélt pár dolgot, beutazta a skandináv országokat, amit irigylek is tőle nagyon. már szinte mindenkit túlélt, de életvidám és tornázik minden nap, és ha fáj a lába felkerekedik és elsétál a piacra (ahova még én sem megyek gyalog), mert mire visszaér, már bejáratódott a lába... imádják az állatok és a növényeket az udvarunkon, ha már csak tapogatva, mert nem nagyon lát, de megmetszi és gondozza, hogy jövőre is legyen sok-sok virága. és mindig ültet, hogy legyen még újabb virág... talán megéli... szeretnénk... mert nagyon hiányozna, ha nem lenne... a bölcsessége, a tapasztalata, a gondossága, a figyelme, a lénye...
 isten éltesse, drága Ilonka néni...

2012. december 3.

anyaszabadnap

emlékszem régen a vasárnapokat soha nem komáztam. amolyan hétfői, munkakezdős ideges nyomás volt bennem. úgy tűnik ez változott, sőt, amióta rendszeressé kezd válni a vasárnapi apanap, aminek egyenes következménye az anyaszabadnap. egyszerűen várom a hét e napját. egész nap magam lehetek, kikapcsolhatok, feltöltődhetek, szabad vagyok... és bevallom néha még el is feledkezem arról, hogy anya vagyok...
a mai nap is ilyen volt. magam voltam a csajokkal. nem terveztem semmit, hagytam a lakást úgy ahogy van és elautóztunk a barátnőmhöz a hóesésben. (hópihéim az ablakban jól időzítve)
isteni ebédet kaptunk, megjegyzem annyit, hogy meg most sem vagyok éhes. a levest állítólag a mama elcseszte, hát nem tudom... szeretnék minden nap ilyen elcseszett levest enni...
az időjárás nem épp sétára való volt, de ha már az ebeink is vendégeskedtek és sáros tappancsaikkal jobb volt nem beengedni őket a házba, egy nagyobb séta nekik is kijárt. cafatul néztek ki, de baromira élvezték, és bevallom mi is. mert a látvány és a hely... basszus... szedtetek már decemberben virágot? mert mi igen.
a köd és a felhők mögül homályosan kikandikáló Kőszegi-hegység előtt a végeláthatatlan, süppedős sáros szántóföld sárgállott a repcétől, melynek közepében a barátnőm fekete kabátban és rózsaszín gumicsizmában szedte csokorba az eltévedt, átvert virágokat... a látvány keserédes volt, de mégis szívet melengető és kihagyhatatlan...
a csokor sárga decemberi csoda már itt virul az asztalomon, a begyűjtött fagyöngy masnikra vár... az első adventi gyertya elfújt illata még az orromban... a szívemben béka béke van és remény... az advent izgalma és öröme beköltözött hozzánk...

2012. november 30.

a vödrös foglalók

kezdenek túlságosan elszaporodni az utcánkban, amitől néha agyphaszt kapok... de többnyire csak mosolygok rajta.
az utcánk, ahol élünk, messze s távol majd az egyetlen, ahol ingyen lehet parkolni így a nap forgalmasabb részében igen csak nehéz olyan parkolóhelyet találni ami közel van a bejárathoz.
én személy szerint nem sokat használom a kocsit, inkább a gyalogságot és a kétkereket preferálom, de nagyobb bevásárlások alkalmával vagy szar időben, amikor mindenképpen menni kell valami ügyben, akkor nincs mese igénybe veszem a járgányomat és hát kellemetlen egy-két utcával arrébb parkolni és a gyereket és a csomagot valahogy hazacipelni, mert ugyebár hely még csak van is, de azok a rohadt... kurva... vödrök ott vannak, jelezvén, hogy a kedves szomszéd stipi-stopizza a helyet, mert bár nincs se kölke, sem nem nyomorék, csak a buzernyák autóját félti, két-három hellyel odébb, vagy netán egy utcával arrébb leparkolni. és pedig az utca mindenkié, még ha az én házam előtt is van, és mivel nem fizetek a parkolóhelyért és tudtommal egyik szomszédom se így a vödreiket feldughatják a padlásra.
... istenbiza mikuláskor rakok bele valami kedvessséget...

2012. november 28.

mások

gondjára, bajára mindig sokkal könnyebb tanácsot adni, irányt mutatni... csak a sajátunkra olyan nehéz... és csak kattog az ember agya... így vajon jó... vagy inkább úgy kéne... kicsit olyan, mint amikor tini voltam és semmi fogalmam sem volt a navvilágról és úgy amindenről...

2012. november 24.

napi szám

ha nagyon akarjuk a jót és azt amire mindig is vágytunk, akkor annak előbb vagy utóbb meg kell történnie... nincs mese...

The Pastels&Tenniscoats_Vivid Youth



2012. november 21.

homályos szösszenet

nincs is annál jobb ilyenkor ősszel, őszutóban-télelőben, télen (vagy a szösz se tudja milyen évszak van éppen most pontosan), mint tököt sütni, aminek az illata belengi az egész lakást és a sütő melegétől izzadnak az ablakok... és gyertyát lehet gyújtani, mer' annyira nincs világos, hogy rendesen láss, de annyira sötét sincs, hogy villanyt gyújts... belesüppedni a fotelba és jóleső álomba zuhanni...

2012. november 19.

örömöm

most mások öröme. jó, hogy megosztanak a barátaim velem dolgokat, legyen az öröm vagy bánat. számítok,  számítanak rám és én is számíthatok rájuk... tartozok valahova... nem csak úgy vagyok, ahogy régen voltam... és ez a magam számára bizonyíték, nem vagyok felszínes... változtam... tudom, még min kell javítanom, változtatnom és akkor talán minden jóra fordul... tudom... remélem...

2012. november 10.

verjen inkább

bottal, de most már a minden mással álljon le az a valaki, aki ezt az egész életmizériát irányítja és pakolgatja a játékosokat ide meg oda...
közel egy hónapja tartó szerencsétlenség után még egy fog... grr@@###rrr... eltörött a felmosóm nyele is... grrr... fittivi is lesérült... elég, kérem legyen elég... most már szeretném a megszokott életünket visszakapni...

2012. november 5.

ezám az üzletpolitika

nem mondom ki, hogy melyik autószervizben jártam, mer' az a reklám helye lenne és én nem reklámozok, téli gumicserén és lökhárítófestésen, de igen meglepő élményben volt részem.
adatok felvéve, munkalap kitöltve, ez meg az meg amaz, majd megkért a fiatalember, hogy üljek le a váróban és majd szól, ha kész a járgány. 
és a lényeg a váró, ami első látásra teljesen nőbarát. kényelmes székek, meleg (szakadó esőben, trutymák időben, igen jó érzés volt), az asztalon női lapok, a legfrissebbek, a jobbik fajtából. leülök, elhelyezkedek, kissé bosszankodok, hogy miért felejtettem otthon a könyvemet, amit olvasok, de majd az újság is megteszi... és akkor második látásra, felnézek és a szemben lévő fal nem is fal, hanem egy  kurva nagy ablak, ami a szerelőműhelybe láttat betekintést nyerni... hmmmmmmm... egy pillanatig elképzeltem, ahogy a szerelőfiúk nem nyakig beöltözve szerelnek, centíroznak, kopácsolnak... széles mosollyal az arcomon ránéztem a mellettem ülő nőtársamra, hátha ő is észrevette, de szerintem csak szimplán nem normálisnak nézett, majd az alapos betekintés után belefeledkeztem a női lapokba azzal az elismeréssel, hogy az autószerviz nyert egy újabb törzsvendéget...

2012. október 29.

napi szám

és a zene, ami ma eltalált. egyszerűen rendben van. ebből a cukiszőkefiúból ki sem néztem ezt az isteni hangot.

Sizarr_Purple Fried

végig a sárga úton...

kényeztetem magam és élvezem vagy megpróbálom élvezni azt, amit ad az élet nap mint nap, attól függetlenül, hogy legbelül mire is vágyom... mert, ha csak azután ácsingóznék, csak az töltené be a gondolataimat előbb vagy utóbb begolyóznék. szóval figyelem a jeleket és nem agyalok, csak érzek... és bevált (már sokszor, csak valahogy mindig letérek a sárga útról). aprókat lépek, kicsiből építkezek.
vágytam az olvasásra, mert az jó, kiszakít a valóságból, kitágítja a tereket... hát szartam arra magasról, hogy az utóbbi hetekben annyi kiadásom volt, hogy jobb nem is gondolni rá és vettem  magamnak egy könyvet, egy vadi újat, jó illatút, ami szembejött velem (kettő is volt, de mondom, kis lépésekben haladok... ott lesz az legközelebb is...).
uuuuuuuuuutálok a konyhában lenni, de a gyerekem ebédje miatt a délelőtt mindig a lakáshoz köt... de ma fittyet hánytam rá és a hideg és a hó ellenére fogtam a gyerekem és iszkiri... igen jó volt... térdig levélben jártunk és játszottunk a látható leheletünkkel, no meg kaptunk időpontot téligumi cserére meg a lökhárítóm újrafestésére. kellemeset a hasznossal.
a fittivit is jó lenne már újra látni, főleg érezni, de ez túl komoly logisztikát igényelne, szóval itthon kicsiben, egyedül gyúrok vazzeg... youtube-ról... (tudom mokás, de ez van), de talán nem dőlök majd ki az első szervánál, ha végre eljutok röpizni.
és a majd' minden esti boromat sem hagyom ki. ha már csak egy poharat hagyott a gyerekem, nehogy már porosodjon... igyekszem a nemhozzáértő, de ráérző választásokkal jó borokat csempészni az estéimbe.
vagy ott vannak a jókor kapott képeslapok, szívből jövő üzenetek, amik találkoznak az éppen megszületett elhatározásokkal...
vagy a jókor bekapcsolt rádió és a zene, ami helyrebillenti a dolgokat odabent...


2012. október 26.

hagyMa

a hagymapucolás a legmegfelelőbb alkalom arra, hogy az ember lánya jól kibőgje magát, ha már nagyon vagy éppen eléggé tele van a faxa...

2012. október 24.

kiruccantunk

Zalába menni mindig olyan, mintha hazamennék. a barátaim, meg olyanok, mintha a családtagjaim lennének. szeretek ott lenni, szeretek velük lenni.
épp itt volt az ideje, hogy a gyerekemet is elvigyem és megmutassam neki, az ottani klassz helyeket, embereket és a hegyeket (amik igazából csak dombok ám). 








annyi energiám és lendületem soha nem lesz, mint amilyen fokon ég a barátnőm és reméltem, hogy valamit sikerül magammal hozni, de sajna nem... éppoly lassan indult a napunk, ahogy szokott... amíg én eljutottam a kávémig, ő valószínűleg már rég felmosta kétszer a konyháját, sip-sup kipakolta a mosogatógépet, elindította a gyereket, megszeretgette az emberét és el is bicajozott a szomszéd faluba és már javában okítja a nebulókat...
klassz volt veletek és köszönöm a barátságotokat!

2012. október 17.

napi szám

imádom ezt a faszit. bármikor képes felvidítani. ez a hanyag, elegáns, de mégis laza leszaromság, ami persze üdítően vidám... egyszerűen nem bíírom ki, hogy ne perdüljek táncra. minden számában azt érzem.
el is felejtettem azt a sok szarságot, váratlan kiadást, elromlott háztartási gépet, betegséget... husss... és közben csak dúdolom, dúdolom és ugyanúgy roggyantok, ahogy a klipp végén ez a Hawthorne fiú... na ez a lazaság...

Mayer Hawthorne ft. Rizzle Kicks_The Walk 

2012. október 9.

a megfékezhetetlen takony

gyakorló anyáknak már biztos megvan a módszere, hogyan kerüljük el a ruhánkra kerülő ázott keksz vagy piskóta és egyéb más ételmaradékokat, amik aztán a leglehetetlenebb helyeken vannak az ember ruháján és a lakásban mindenhol, gyerekmagasságban. nekem még nincs, már megszoktam... asszem nem is lehet ezzel mást tenni.
a napokban új jelenség tűnt fel. úgy néz ki, mintha egy csiga mászott volna végig a nadrágomon, a blúzom vállán, a párnán, a paplanon és az ágytakarón... gondolom ez időszakos lesz... amikor a csigák vonulnak...

2012. október 7.

tör-zúz

a gyerekem ezerrel... amit nehezen tolerálok és még fel is dühít... grrrr... 
az elmúlt két nap eredménye:
1 db állólámpa
1 db virágkaspó (a szebbik, kedvencebbik fajtából)
6 db borospohár (1 maradt még egy korábbi szériából, rendes gyerek...)
persze, tudom, hogy nem direkt csinálja... meg aztán pótolható dolgok, de akkor is... ilyenkor érzem igazán, ha nem lennék egyedül, talán még ez is könnyebb lenne és talán néha zárt ajtó mögött ülhetnék nyugodtan a wc-n, nem rajtkészültségben, hogy vajon hova mászik fel és mit borít magára, vagy a kávémat megihatnám békében és nem azt nézve, ahogy a kanalam vagy a poharam tartalma után sír... és még sorolhatnám... nem olyan nagy vágyak ezek, de mégis elérhetetlenek... egyelőre... valami front közeledhet...

2012. október 5.

éhes disznó...

éhes makkal, disznókat... avagy naívIvi esete az ablaktörlő alá csíptetett zsebkendővel...
úgy volt, hogy a csajokkal ismét filmnézős estét terveztünk. de, mint sok minden más, ez sem ment könnyen. kultúráért felelős barátosném idegzsábabanyahormonjai bekavartak és már-már meghiúsulni látszott a terv, de aztán egy jó ötlettel mégis-mégis sikerült.
még a gyerekem fürdetése előtt kocsiba pattantunk, hogy mindent elintézzünk, mire idegzsábában szenvedő barátnőnk végez a melóval. ahogy beülnék a kocsimba megláttam az ablaktörlő alá csúsztatott papírzsebkendőt. nahát... milyen vicces valaki, gondoltam elsőre... aztán megláttam rajta egy telefonszámot... nahát... gondoltam másodikra... ez meg mi a szösz? és méé? és ki?...
barátnőm: titkos hódoló... (széles vigyorral) kifigyelt és tudja, hogy a te kocsid. hívd fel! húúú, de izgi...
én: jajj, nemáá... (szív erősebben dobog) dehogy hívom... hívjuk fel a tudakozót, kié lehet ez a szám.
barátnőm: (felhívja az emberét és megkéri, derítse ki, kihez tartozik a szám)
én: (és akkor bevillan) vazzeg... mi van, ha valaki meghúzta a kocsimat?
barátnőm: tényleg... (közben visszahívja az embere... nincs név, de német és matek órákat ad és közli vele a barátnőm, hogy az is lehet valaki meghúzta a kocsit...)
én: (közben elképzelem milyen arcot vághatott az embere... nők... és röhögök magamon, hogy ez milyen szőkenős...)
megérkezünk... kiszállunk... sötét van... körbefutom az autóm... grrrr...  meghúzták az autóm... (megjegyzem, nagyon béna lehetett az illető és tuti nő, mert annyira frankón beparkoltam a két fa közzé, hogy csak egy nő képes arra, hogy ily módon meghúzza a kocsimat...)
majd minden dolog elvégzése után megérkezik a kultúráért felelős barátnőm és a teraszon pálinka és (ők) cigi közben megjegyzi, hogy neki az villant be, hogy ez egy lovaggyanús pasi lesz...tuti... de naívIvi legyint rá... ááá... ugyan... ilyen csak a filmekben...

folyt.köv.

mert megérdemlem

drága barátnőm megmondta: "nem cigizel, egyetlen káros szenvedélyed a pálinka, azt meg az apád hozza. még arra sem kell költened. megérdemled azt a táskát, vedd meg nyugodtan."
ennél jobb indokot még én sem találtam. meg aztán a táska, azaz egy új táska, egy nő életében...

2012. október 2.

konyhatündér

valami megszállt vagy megcsípett. nem ismerek magamra. az elmúlt napokban brillírozok a konyhában. persze továbbra sem nagy élvezettel tüsténkedek, inkább a kényszer visz rá, mer'hogy ugye... csak magamnak, nem tenném. 
nehogy a végén még szakácskönyvet is írjak... rutinIvi konyhatündér tanácsai, nem (csak) konyhatündéreknek...

2012. szeptember 27.

illatok

egyszerűen imádom a frissen felfestett útjelzések illatát... persze tudom, nem a jeleknek  van illata...
...és nagyon hiányzik aFérfi illata... borotválkozás után, frissen arcvizezve, beleszippantani aFérfi füle mögé... de rég is éreztem...

2012. szeptember 26.

2012. szeptember 25.

szezonvégi lepattanó

Julis barátnőnk szalonspicces be/elszólása, nekünk három facér fasza csajnak... hátha most, így a szezonvégén akad valami a horgunkra.
persze egyáltalán nem ilyen céllal és szándékkal indultunk útnak, de ez maradt a jelmondatunk.
az indulás egyáltalán nem volt egyszerű, de így visszatekintve valamiért mindennek pont úgy kellett történnie, ahogy történt. ha akkor indulunk, ahogy eredetileg terveztük, minden-minden másképp lett volna.
de így első éjszaka olyan csillagos egünk volt, mint még soha. az univerzum mindent hallott, amit kimondtunk.
így, hárman együtt rég voltunk. különös az élet, hogy az elmúlt évek eseményei és történései is együtt tartottak minket és amennyire különbözőek vagyunk, annyira hasonlítunk is egymásra.


a halmazaink metszik egymást, még ha különböző utakat is járunk. és ez így szép.
tudunk egymásról jót és rosszat, tudunk egymásnak segítő kezet nyújtani, tudunk együtt örülni és tudunk olyat mondani, ami helyrebillenti az embert. ... ez a barátság...
nadeee vissza a lepattanóra... ami aztán tényleg nem volt, mert a nagy igazság az, hogy a Balaton azon részén nem volt senki csak a nyuggerek és mi. de mindenhol. a parton, a kilátóban, az utcán, a boltban, a vendéglőben, még a nyaralónk srégen szomszédságában is. és ez kérem nagyban nehezítette volna a dolgunkat, ha valóban a  lepattanószerzés lett volna a szándékunk. ...szóval így jártunk.
a szándék az együttlét volt és, hogy kiszakadjunk onnan, ahol a szürke hétköznapokat éljük és felöltődjünk élményekkel.
és élmények voltak... 

a parton...


a kilátóban...


az erdőben...


az utcán...



köszi csajok! jó volt együtt!... és az univerzum már tudja mire vágyunk...

2012. szeptember 20.

1. szülinap

az eddig vezető út volt göröngyös, sírós, elkeseredett, iszonyatosan fáradt, magányos, dühös, de ezeket mind-mind feledtetik az út boldog, nevetős, büszke, erős, szabad, anya vagyok, barát vagyok, stabil macskakövei.
és a legstabilabb kövem Te vagy, kicsi fiam, Bende. köszönöm, hogy az anyukád lehetek!


napra pontosan emlékszem, amikor először a szemembe néztél...
amikor először átfordultál...
amikor először megijedtél az idegenektől...
amikor először aludtál el hason és oldalt fekve...
amikor először úsztunk együtt...
amikor először térdepeltél...
amikor először felültél...
amikor először használtuk az orrszívó-porszívót...
amikor először túráztunk Veled...
amikor először másztál... pakolgattad a kicsi kezecskéid, térdecskéid...
amikor először felálltál...
amikor az első fogacskád kibújt...
amikor először másztál fel a lépcsőn... (18 lépcsőfokon!!!)
amikor először álltál meg kapaszkodás nélkül...
amikor először bicajoztunk együtt...
amikor először tetted meg az első lépéseidet egyedül...
amikor először pancsoltál a kerti medencében a szomszéd gyerekekkel...
amikor először beteg lettél...
amikor először mentünk együtt hip-hop koncertre...
amikor először nyaraltunk...
amikor először találtál be a megfelelő formával a megfelelő lyukba...
amikor először másztál fel a fotelba...
amikor először voltál fodrásznál...
a többit majd szóban Neked...

boldog szülinapot! szeretlek!
anya

2012. szeptember 19.

háztartási részleg

lelkes anyaként készülök a gyerekem első szülinapjára. persze mindenki csitítgat nem kell ám nagy porverés, úgysem emlékszik majd semmire... na de bakker, mégiscsak az első. szóval azért én továbbra is lelkesedem.
ajándékban nem akarok elszállni, csak ami hasznos és érdekli is. játékból meg úgyis van annyi, mint a fene.
viszont imádja a partvisomat és a felmosó szettemet. naná, hogy beszerzek neki egyet. gondoltam ilyet nem nem nagyon keresnek a játékboltban... gondoltam... naivan... aztán az eladó megmutatta a háztartási részleget... vazzeeeeg... ledöbbentem... minden van, minden. még vámpír baba is...  seprű, lapát, felmosószett... kicsiben... kipipálva. már csak egy fasza tortát kell sütnöm továbbra is lelkesen.

2012. szeptember 10.

melltartóügyileg

úgy állunk, hogy újra tudom hordani a régi darabjaimat. ez igazán pompás hír a számomra. gömbölyödő pocakkal, amikor megiramodtak a méreteim, nem is gondoltam volna, hogy egyszer ez a nap is eljön. bevallom ezt az állapotot sokkal jobban kedvelem, de ezt már korábban úgy is kifejtettem. tudom a régivi már nem leszek, de megelégszem a mostani állapotommal. csak rosszabb ne legyen. bár a tegnap este után most már azt is tudom, hogy lesz rosszabb is. nem úgy bírom már a dolgokat, mint kiscsikó koromban. gyerekkel a hátamon, kutyporázon egy szimpla séta és koncerthallgatás után úgy érzem magam, mint aki végigtáncolt egy egész éjszakát. 
valamit újra sportolnom kéne...

2012. szeptember 9.

2012. szeptember 8.

ló kell neked

ami majd meghozza a szerelmet. javasolta kedves mindenhez értő barátom. a lakásban a megfelelő helyre elhelyezve a feng shui meg a kínaiak szerint. és akkor majd meglásd, megjön a szerelem. lovon gondolom...
neki megjött, oszt boldog is, meg minden. hmmm... jóvan, végül is mé' ne. ha csak egy ló kell, akkor szerzek bazzeg, azon ne múljon. nem is nagyon tudtam honnan szerezzek. na, de még jó, hogy vannak a kínai boltok, ott aztán minden van, a szartól a repülőig. naná, hogy ló is volt. persze iszonyat giccses. egy daliás, ágaskodó kicsi lovat választottam, remélve, hogy majd alig látszik, meg gondoltam majd lefestem, hogy valahogy illeszkedjen a miliőmbe... neki is álltam a festésnek, naná, hogy strandkorlátkékre és akkor látom, hogy hiányzik a ló egyik lába. banyek, ilyen az én szerencsém. nemhogy fehér lovon nem jön majd, de még sánta is lesz a lovasom. szép kis jövőkép.

2012. augusztus 31.

mérhetetlenül

fáradt vagyok. eddig azt hittem a meleg és a kávéfőzőm (na, meg persze, hogy anya vagyok) hiánya okozza ezt a totális zombultságot. de azt hiszem, vagyis most már kezd bizonyossá válni, hogy ennek egy az egyben az anyaság az oka. pár napja már kapok rendes kávét, olyan igazi, szívdobogtatósat, a kanál is megáll benne, olyan erős és aludni is alszom, mer' a nagyszülők átvették a reggeli, vagyis inkább hajnali ügyeletet a gyerekemnél. én meg a kávé után mormolok tovább. majd egy idő után lelkifurdalással felkelek, az egész napot mégsem aludhatom át... újabb kávé és valahogy próbálok éber, aktív ember lenni és nem minden adandó alkalommal elaludni. pedig bizisssten menne a füvön, a hintában, az étkezősarokban, a kocsiban, evés közben és után, a kádban, az almafa alatt, a szőlőlugasban és most itt a laptoppal az ölemben is...
elmúlik ez valaha? leszek valamikor kipihent újra?

2012. augusztus 26.

amit a férfi(fuc)kkk jobban tudnak...

asszem nem csak a molyoknál szerepeltem le... nem kell annyira a férfi szerepeket erőltetni magunkra. be kell látni, ha nem megy, hát nem megy... nem szégyen.
a minap a csajokkal csajos estét tartottunk. remek volt. remekebb lehetett volna, ha nem nyaltam volna be egy vírust vagy valami nyavaját, ami úgy ledöntött a lábamről, hogy csak feküdni bírtam és a wc-n ülni. bármit megettem, rövid idő alatt átfutott rajtam. na, de nem is ez a lényeg. hanem. az estére én voltam a megbízott ügyes lány, aki majd letölti a kiszemelt filmet, ami jó móka lesz a bor és a vacsi után, együtt az ágyban. próbáltam tiltakozni, valami előérzettel magamban, hogy nem olyan jó ötlet, hogy én... de nem hittek nekem. letöltés pikk-pakk meg is volt. ezzel annyira nem is szokott gondom lenni. na, de felirat is kéne (annyira sajna nem jó anyanyelvtudásom). próbáltam is egy régi emberemtől segítséget kérni, burkoltan jelezvén, hogy én ehhez annyira nem értek na... de lerázott... ez van. adott címet, hol próbálkozzak. jóóvan, találtam is. össze is párosítottam a filmet a felirattal, ami persze nem stimmolt. késett... bakker. valami azé ragadt rám még az emberes időszakról, tudtam, hogy mi a legtutibb lejátszó és abban aztán lehet késleltetni vagy siettetni a feliratot. remek. akkor ez így jó is lesz.
csak aztán arra nem gondoltam, hogy a  kultúráért felelős barátosném, szőke és, hogy nála is ez az embere dolga szokott volt lenni. és naná, hogy nem olyanlejátszója volt és naná, hogy nem tudtuk megnézni a filmet és naná, hogy már csak azért sem kértünk segítséget a férfitől, aki ezt a gondot pikk-pakk, sitty-sutty elintézte volna, mert férfi és neki egyértelmű, hogy mit mivel, hova és hogyan.

molyolok

a phaasz kivan, hogy engem ennyire szeretnek a különböző kártevő, csípő, harapó, elszaporodó, repkedő, ugró, vonuló kis bizbasz bogarak. nem tudom mit csinálhatok rosszul, de valami nálam mindig elszaporodik, nem kis bosszúságot okozva ezzel egyébként sem egyszerű (na, nem panaszként, mert jól vagyok) hétköznapjaimban.
most épp megint a molyok leptek el, de nem kicsit. pedig kára próbálok odafigyelni, hogy ne halmozzak, jól lezárjam, kitakarítsam, kidobjam azokat a lehetséges dolgokat, amiket ezek a kis dögök szeretnek. de valamire, valamiért jönnek és repkednek, én meg kergetem és csapkodom és űzöm. vagyis űzném, de nem tágítanak. 
aztán meg van az a molycsapda, háromszögletűre lehet összehajtani és van benne feromon, amire jönnek... lehet arra jönnek? és már totál tele van... és esténként csak úgy repkednek körülötte. meg aztán fel van osztva mind a három oldala és meg is van számozva A B és C per számok. nemtom miért... talán helymeghatározás végett. mindegy is, mert nekem mind a három oldala ugyanúgy, ugyanolyan eloszlásban van beterítve a döglött vagy még vergődő molyokkal. érdekes. de majd lehet rájövök. asszem még vennem kell, mert lassan kirakják rá a molyok, hogy megtelt!
szóval küzdök ellenük és kivagyok... pedig nem is vagyok egy trehány, koszban élő nőszemély. van igényem a rendre és a tisztaságra és a harmóniára.
ezt vajon egy férfi megoldaná? vagy ez inkább női feladat? ha női, akkor leszerepeltem.

2012. augusztus 22.

napi szám

egy régi klasszikus, amitől aztán bele megy az ember lábába a boogie... forró egy nap volt a mai...

Blue Boy_Remember Me

2012. augusztus 20.

rettenet

a világ leggusztustalanabb és leghaszontalanabb teremtménye a csupasz csiga. (vagy kágyiló, más nevével nem találkoztam még.) azóta gondolom így, hogy mezítláb ráléptem és szétcuppant a lábujjaim között és körömkefével is nehezen sikerült eltávolítani a ragadós maradványait, majd egy másik alkalommal észrevétlen az ebem itatós táljával a lakásba vittem, majd onnan nem kis hidegrázás, sikítozás, undor és helyben toporgás és bárcsak valaki eltüntetné innen és ne nekem kelljen, mert ezt nem bíííííírom ki érzéseket keltett bennem. de asszem ez elég indok... meg aztán van pár horrorfilm, vagyis pontosabban mindig csak egy jut az eszembe róluk (az elég jó is, szerintem) és ebben elég szembetűnő a hasonlóság.
rettenet egy teremtmény, na...

2012. augusztus 19.

kertemből az asztalomra

beérett az első adag énparadicsom, ami szerény egyszemélyes vacsorámat fedezte is. pompás! és milyen egyszerű... frissen a kertből, egyenként leszedve... illatos és ízletes... én gondoztam, én neveltem...


2012. augusztus 11.

felpaprikázva

az ember nem azt várná a képkeretezőtől, hogy amit elhoz tőle, értem ezalatt a bekeretezett képet, hogy azt minden különösebb teendő nélkül, felakaszthatja a már előre kifúrt, bekalapált képakasztóra, szögre, tiplibeágyazott csavarba? mer' én igen... közel egy óra drótozás, annak különbözőféleképpen történő befűzése, a megfelelően elosztott súlypontok végett, majd azok a nyamvadt bepattintós bizbaszok, amik aztán egy minimális erőre el is törtnek és a már másodszorra megcsináltatott üveg is eltörik, akkor azt hiszem méltán gondolom azt, hogy a hiba nem az én készülékemben van... hanem a cégüket még matricával is jelző, több éves múltra visszatekintő, magukat képkeretezőnek tartó családi vállalkozásban van.
reklamálnom kell, amit utálok... de ehhez az kell, hogy valahogyan egyszerre (na, ez tuti megvalósíthatatlan) vagy  külön-külön, nem kis logisztika árán a gyerekemet és a bazi nagy méretű és már törött üvegű képet kicipeljem a több lépcsős és ajtós házból és bepakoljam a kocsiba, majd elautózzak a képkeretezőhöz, ahol aztán kocsiból ki a gyerek, bazi nagy méretű és már törött üvegű kép, lépcsőn föl, ajtón be... ami garantált, hogy kissé felpaprikázva érkezem, genya leszek és talán elérem, hogy ingyen és bérmentve, normálisan megcsinálják a munkájukat.

2012. augusztus 10.

tej, tampon, hova...

ismételtem  a kocsiban ülve barátnőm bevásárlólistáját, aki bucira dagadt teknősbéka szemekkel ült mellettem... nagy sóhajjal jelezvén, ő nem képes bemenni és megvenni ezeket... szívet szaggató szakítás után alap kellék lehet... a túléléshez... ha már szerelmet vagy szeretet nem lehet bedobozolva, palackozva vagy éppen apró pirulákba zárva a polcról leemelni.



pedig csak erre vágyik mindenki... szeretetre... oda s vissza...

A szeretet türelmes, a szeretet jóságos,
A szeretet nem féltékeny,
Nem kérkedik, nem gőgösködik,
Nem tapintatlan, nem keresi a magáét,
Haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója,
Nem örül a gonoszságnak,
De együtt örül az igazsággal.
Mindent eltűr, mindent elhisz,
Mindent remél, mindent elvisel.
A szeretet soha el nem múlik.

drága barátnőm ajánlásával... 
valóban csak ennyi lenne... így kéne tenni?...

2012. augusztus 7.

szarszag

van mindenhol. szegény gyerekemet szagolgatom, mert erre (is) kifinomult anyai orrom folyton érzi. de nem, nem az ő pelusából jön és a lakásban sem találtam véletlenül ott hagyott kis csomagot és még csak én sem léptem szarba... bakker... akkor honnan jön? aztán rájöttem, hogy az egész várost belengi ez a szag... gondolom a csatorna szellőztető az olimpiát nézi... a wunderbaum meg leesett a szegről... van ez így...

2012. augusztus 6.

a balatonérzés...

imádom ezt a nyarat. rég nem volt ennyi jó élmény és jó ember körülöttem. 
nem tervezünk, de szinte nincs olyan hét, hogy ne adódna valami remek lehetőség az újabb élményekre. ugye-ugye a spontaneitás...
Kisszösznek hála és köszönet az elmúlt napokért. csodás volt vele... baráti beszélgetések két helyszín két teraszán, borozás, sörözés, koncert, utazás, szabadsáááág... Balaton... még egy hangyányi Kapolcs is belefért...
tudom a dolgom, erős vagyok, jól vagyok és ha én jól vagyok, a gyerekem is jól van. az érzések átadódnak... minden érzés... még a balatonérzés is...



meglátni a tavat, végigautózni a parton és a Balaton-felvidéken, ott lenni és átadni magad a helynek... bzzz... dejó...
(valaki megdobhatna úgy örökbe egy balatoni nyaralóval... nem kell, hogy nagy és puccos legyen... az eccerű a naccerűűű...)
nadee, amíg nincs, addig beérjük ezekkel a néhány napokkal, amit már sikerült idén ott tölteni... és ebből töltekezünk, az álmok meg kellenek, azok tartanak életben... azok is...

2012. augusztus 5.

helikópáter

tegnap, először, magától elaludt a földön, nem az ágyban... minden általam, vagy más által nyújtott altatási segédlet nélkül. nem semmi, ezt is eljött. lassan, lassan rájön mindenre és hogy nem kellek én mindig, mindenhez.
egyébként asszem a várakozástól történhetett mindez. a közelünkben van a kórház és mostanában úgy tűnik sokat jön-megy a mentőhelikópáter, ami persze nagyon tetszik a gyerekemnek. csodálattal szemlélte a leszálló nagy, fém égi madarat, aztán csak várt, várt... hátha újra láthatja... majd elaludt... és később, amikor mégis felszállt a nagy hangzavarra sem ébredt fel...


...férfi, ízig, vérig...

2012. augusztus 4.

napi szám

na, ez már nyár elejétől kedvenc... igaz, oly egyszerű ovis dallam, de mégis jóó... pancsoláshoz, bringázáshoz, hintázáshoz...  bólogatni, kezet lengetni szabad...

A.geh Wirklich?_Freibad

2012. július 29.

melleSleg

a szoptatások számának csökkenésével és az idő előrehaladtával a mellem mérete is kezd visszaalakulni.
oly annyira, hogy egy számmal és egy kosár mérettel is kisebbek lettek. ezek már mondhatni elviselhető és hordhatóak a számomra, bár sajnálatos és tudtam előre, de állagilag nem a régiek.
ééés kezdek belejönni a melltartóvásárlásba. bár a hely, ahova most már szinte rendszeresen járok nem büszkélkedhet lelkes eladóval, de azért eddig még mindig sikerült belőle kicsikarnom, hogy igenis segítsen nekem megtalálni a magamhoz mind stílusban, mind méretben megfelelő darabot. 
az állag megóvására meg asszem továbbra is mellre gyúrok, vazzeg... súlyzók az ágy mellé bekészítve, csak még a helyes kéztartást kell finomítanom. de majd kérek tanácsot a mogyorószakértőktől a helyes edzéstervre. ujjjé!

2012. július 26.

anyu varr(na)...

van egy vágyam régóta... hogy varrni tudjak.
annyi mindent lehetne csinálni, annyi terv van a fejemben... nem komoly varrónői tudásra gondoltam, csak olyan ezt-azt amazt...
ezek a darabok is egy mókás, egyszeri esemény kellékeinek alapanyagai... sajna még nem én leszek az elkészítő, de talán majd egy következőt a két ügyes kis kezecskémmel...



és ezennel elhatározom, hogy varrógépkezelői vágyam a rövidtávú tervek közé kerülnek...
és nem, nem fogok beállni a tucatvarrókreatívkodómegvalósítósütőfőzőbloggerek sorába, de ezt asszem korábban már párszor megígértem. ez csak egy újabb nyomatékosítás.

2012. július 22.

az énparadicsom

régóta vágytam már arra, hogy kertészkedhessek, amolyan gerillamód, kicsiben, hozzá nem értéssel, csak ímmel-ámmal, saját szórakoztatásomra... a kert adott volt, most már időm is engedi, engedné, csak én kicsit halogatós, ráérős vagyok... aztán persze, ha már belekezdek nincs vele gond, a lelkesedés nem hagy alább.
gondoltam is tavasszal, amikor ugye már lehet palántázni, magozni, hogy naiviakkoruccuneki... piacra a palántákért és boltba a magokért... aztán ennyi is lett, minden nap halogattam... aztán nem is jutottam el... kicsit szomorkodtam és mérges is voltam magamra... de aztán úgy esett, hogy drága barátaim csodakertjébe halomban nőtt a paradicsompalánta és kaptam is belőle egy jó nagy szatyorral, amiből aztán még a szomszédasszonyomnak is jutott... eddig ő is csak fejben dédelgette a konyhakert beindítását.
iziben meg is találtam a veteményes helyét, amit nemrég fel is ásóztunk jóanyámmal és megszabadítottuk minden gyomtól és gaztól. szépen körbe is kerítettem bontott téglával, hanyagul, a legkevesebb anyagi beruházással ingyen, felszámolva a régi sütőhelyet. aztán kezdődhetett az ültetés.
annyit tudtam, hogy negyven centi távolság jó, ha van a növénykék között, de gondoltam, ez a kis piciny növény csak nem nőhet meg akkorára, hogy ezek összeérjenek, hát nem tartottam be ezt a tanácsot... és abiztosamitutira mentem, egy-egy helyre kettőt dugtam, hátha valamelyik feldobja a pacskert és akkor még ott a beépített másodpalánta... locsoltam szorgalmasan reggel és este is, dédelgettem a kicsikéket. bakker, túlélték a kánikulát és nem purcant ki egyik sem. akkor már eléggé megiperedett mindegyik és kezdtem aggódni, hogy tényleg jó lett volna az a negyven centi... a magasságáról meg nem is beszélve...
tapasztalt jóanyám mondta, az alsó leveleket tördeljem le, mer' az jó, meg karózzam ki, mer' az meg kell...
karókért köszönet Ádámnak (még jó, hogy vannak férfi ösmerőseim), de nem hittem volna, hogy túlnőheti a növény... basszus túlnőtte, de nagyon... egy kisebb őserdő lett a kicsiny palántákból, persze rengeteg kicsiny paradicsomgolyócskával, ami meg örvendetes dolog nagyon, de nagyon...



a túlnövést meg jóanyám csak ennyivel konstatálta... dehát le kell törni a felső hajtásokat... na jóó, hát erre igazán nem gondoltam... és kettesével ültetted? a paprikát kell kettesével...
most meg hogy ilyen buzi szél van, szegénykéim dőlnek jobbra-balra. valahogy meg kell erősítenem a támasztékokat, és az oldalhajtásokat, amik szintén tele vannak kis, zöld golyócskákkal. és szépen növögetnek és egyre többen vannak.
szóval így állunk... nem vagyok egy tapasztalt paradicsomnövesztő, de úgy tűnik azért lesz termésem bőven, jövőre meg a szerzett tapasztalatokkal a fent említett hibákat kiküszöbölve remélhetőleg tökéletes lesz az énparadicsom...

történések


voltak bőven az elmúlt napokban.
anya velünk volt és megkönnyítette pár napra az életünket, nagyon...
hirtelen több szabad estém is lett és elvittek a barátaim az iccakába... bele... söröztem szimplán, amitől aztán olyan másnapos lettem, hogy csuda...



voltam fesztiválon a Somlón, hihetetlen helyszínen egy csodás parkban, ahol aztán a fűben fekve, kicsit fázva (de ez az elmúlt kánikula után még élvezhető is volt) hallgattam a Lajkót. aztán egy újabb éjszakai kiruccanáson döbbentem vettem tudomásul, hogy bizony már az új generáció is nyomul a színen... öregnek éreztem magam, de csak egy kicsit. viszont én legalább tudom mi a hosszúlépés, és hogyan kell elkészíteni... asszem felvilágosítom majd az úúújgenerációt...
összegezve köszönet és hála a szabad estés élményekért.
mindeközben persze a gyerekem sem tétlenkedett... elindult és azóta is csak gyalogol és gyalogol.
túl vagyunk két lázas napon. húúú, nem volt jó érzés... látni mennyire gyenge és elesett.
majd kiütéseket is szerzett a fahéjtól... kaptunk rá fehér hűsítő kencét... mondta a doki, hogy elég csak a pöttyöket bekenni... ja, de miután mindenhol pöttyös, egyszerűbb bemázolni...




és aztán nehéz volt őt otthon hagyni a szabad estéimen, de tudom, hogy meg kell tennem ezeket a lépéseket... és azt is, hogy a hajnali szoptatásról leszoktassam... ma kezdjük...

2012. július 13.

tükörkép

ma egy próbafülkében a tükör előtt állva, hosszú idő óta újra egy jónőt láttam viszont... csácsövisziókaédesem... már vártalak...

2012. július 11.

találós

na, az vajon mit jelent, ha a karácsonyra kapott dvd lejátszó, még mindig kibontatlanul hever a dobozában?

a. a férfi hiánya (mer' hogy ezen elektromosműszakikészülékek beüzemelése aférfi dolga és mer' filmet nézni egyedül k...ára utálok)
b. lustaság...
c. milyen doboz?... és hol? (holnap jön anya, asszem el kéne rejtenem az ágy alá... vagy a túlontúlzsúfolt gardróbba)

2012. július 6.

full HD

tv-t vásároltam ma délelőtt. sajna nem magamnak, de remélem nem kell ennyit várnom rá... persze a szomszédom, drága Ilonka néni sem a kezét tördelve, körmeit rágcsálva várt 92 éves koráig, hogy egy full HD led TV tulajdonosa legyen, megvolt ő frankón a régi tv-éjével is, de az meg 35 év után úgy gondolta, ennyi volt, átadja a helyét a modern masinyériáknak... mindenesetre jót nevettünk a kocsiba hazafelé jövet a szitun.
és akkor még azt nem is említettem, hogy az eladó fickó felajánlotta, hogy x forintért vehetünk további öt év garanciát... erre meg csak annyit mondott az öreglány... kell a fenének...

2012. június 30.

napi szám

fülledt nap volt, ismét egy szülinap (nem spontán... már régóta szerveződött titokban)... ez a szám meg csak úgy beleült a fülembe, de nagyon... ismét egy új felfedezett  a walesi Gruff Rhys...
én is szívesen játszottam volna egész nap cápát... nyilván vízben... tengerben meg a legfaszább lett volna.

Gruff Rhyes_Shark Ridden Waters

spontaneitás

na, a romantika mellett azt gondoltam ez is eltűnt az életemből. említettem is minap. aztán rá kellett jönnöm, hogy mégsem, csak kicsit átalakult és finomodott. nyilván, hiszen már nem csak én számítok, a feladataim is kissé átalakultak és a körülményeim is mások.
de még jó, hogy vannak a barátaim, akik azért nem hagyják szunnyadni a spontaneitás éhségemet.


...ennyien már rég söröztünk a teraszomon és a lépcsőn, és bár a pornósztár fürdőrucimban nem sikerült megmártóznom a frankó kerti medencében (majd egy másik spontán alkalommal), de a tappancsfestés első lépéseit már meg is tettük... és a szélfo(r)gód Nóriii... valami csodálatos... még sok ilyen remek, igazzzi nyári, spontán szülinapot Neked és együttlétet Veletek...

2012. június 29.

romantika

mint olyan, kiveszett a mindennapjaimból. nem mintha korábban olyan nagyon csöpögős lett volna tőle, de azé' volt benne na.
persze, mi a szöszt akarok egyedülállóként romantikázni? mégis kivel, meg hogyan? ... a hogyanra még lenne is ötletem...
na, de sebaj, marad a romantikus, síkképernyős, reklámokkal megszakított, szabadon el majd visszakapcsolható, borítékolt hepiend. (mondjuk spec ezt a filmet még komázom is. nem is olyan rossz és nem is olyan rózsaszín, sőt, inkább életszerű.)
szóval ebben az egyoldalú romantikában az sem zavar senkit, hogy nem épp szexisnek mondható pizsamában pólóban nyomom az ágyat, a lábam már megérett az epilálásra, dobozból iszom a sört, a naaagy ágy körül gyerekjátékok vannak, a radiátoron egy fél pár zokni várja a párját már elég régóta (beszarok, micsoda költői kép...), a cserépben száradt virág van (reméltem, hogy feléled, de asszem újat telepítek bele), a konnektorba dugott elektromos bogárölőtől meg egy csomó tetem hever az ágyon... szóval ez inkább életszerű... mentségemre legyen mondva, vagy éppen merő véletlen, de beszereztem egy új körömlakkot és a szín fantázianeve romance... nem is értem magam... 
hát, szóval ennyit a romantikáról...

2012. június 23.

kedvenc helyem

van pár... szerte a városban és a világban... ahol jó lenni, ahol jó átmenni, keresztülmenni, leülni, nekidőlni, felnézni, frizbizni, nagyot szippantani, sírni vagy éppen nagyon örülni.
ez az egyik ilyen hely... odafelé...


és visszafelé...


van valami a helyben, ami mindig megnyugtat. egyetlen hibája, hogy mindig sok a szemét (mer' nem csak nekem kedvenc helyem, hanem a hajléktalanoknak is), amihez én már néha kevés vagyok... de majd csak változik ez is...
amit imádok benne, az a kijárt, kitaposott kacskaringós utacska. a bringások és a gyalogosok is inkább ezt használják és nem a lebetonozott járdát. 
rémlik az emlékezetemben, hogy valamelyik országban az útépítők olyan leleményesek, hogy megvárják, amíg az emberek kitapossák az utakat és oda építenek járdát. van benne ráció és asszem sokkal emberközelibb is.
na, ki ismerte fel?

2012. június 21.

nyár van nyár...


... jó-jó, pár napja még semmi nyár hangulatom nem volt. de ez azért kicsit túlzás. bár, már megszokhattam volna, hogy minden új évszak egyszer csak betoppan.
ebben az őrült melegben az életterünk leszűkült a lakás és környéke egy-egy hűvösebb, napszakonként változó területeire. persze a hűvös, relatíve hűvös... izzadás van, ragadás van, nyűgösség van, szomjúság van...
amiből nincs elég, az a hűs sör, amit ma spec elfelejtettem megvenni... ilyet???... ez is csak a meleg miatt történhetett...
szóval, elő a vízipisztolyokkal és a kerti medencékkel... nyár van nyár... élvezzük a meleget...

2012. június 19.

majom... fogak...

a gyerekem két nap alatt kétszer borította magára a bazi nagy majomkenyérfámat, amit már tizenhosszú évek óta nevelgetek... nemááá, hogy most purcanjon ki, basszus. feltettem a naaagy asztalra, talán ott túléli, meg aztán a közeljövőben nem kell attól tartanom, hogy naaagy családként ülnénk körül... 
és még alig jött ki felül a kis foga, máris csikorgatja... egyfolytában... őrjítő... remélem ez nem lesz állandó nála... 

2012. június 15.

a teraszon

lenni, ott elmélkedni, felébredni egy kávé vagy egy tea mellett, megtervezni a napot, a hetet, a közeljövőt... ábrándozni azon, hogy majd milyen lesz ha... lecsippenteni a pirosra érett mosolygó eperszemeket... elmélázni a virágainkra szálló bukfencező pillangókon...


már nem csak egyedül teszem. ebemen kívül  a gyerekemet is beszippantotta a teraszunk eme varázsa.
ugyan ő még csak a szomszéd gyerekek és az udvar után áhítozik, hogy milyen jó lenne velük... ott...  de ez kérem továbbra is az idill helye néhány négyzetméteren...

2012. június 11.

igen, naná, hogy igen...

húúú, de hétvége volt ez az elmúlt hétvége... 
az esküvő csodás volt, az esőn meg már akkor, ott túltettem magam. ennek így kellett lennie. bár kicsit beleéltem magam, hogy majd heverészünk a fűben, bodzaszörpöt szlopálva, miközben barátaim kimondják az igent. de nem heverésztem, bodzaszörpöt szlopáltam, az igenről bakker meg lemaradtam... de kimondták, úgyhogy ujjjéééé!
az eső meg csak esett, és meg sem állt, ami aztán olyan dolgokra késztetett, amin még mindig röhögök, de most már azt is tudom, hogy milyen érzés totálisan szakadó esőben, gyerekkel a gyerekülésben, a kocsiban egy ételes dobozba pisilni... de ott, akkor nem volt más választás... 
az este, a vacsora, meg hosszú-hosszú idő óta, az első este volt, amikor nem otthon, a gyerekkel, egyedül, hanem barátaim boldogságának örülve másokkal együtt, gyerek nélkül voltam benne az iccakában. pompás volt. legalább 4, de lehet 5 nagy almafröccsöt megittam, tuuudom nem épp egy esküvős ital, de kocsival, sofőr nélkül így esett. kicsit mégis úgy éreztem, hogy ittas vagyok, de ez a szabad iccaka euforikus hatásának teszem be. köszönet, hogy ott lehettem...
a másnap mintha kicsit macskajajos lett volna, de ez csak a kevés alvás számlájára írom.
de ágyba jött a gyerekem és a kávém is, a reggeli az csak a konyha és a nappalivendéggyerekétkeződolgozószoba küszöbén, szőnyegén gyerek fején landolt, miután elhagyta a barátnőm száját, hogy csaklenecsússzonatálcáról... lecsúszott, összetört, kiömlött, elázott, sírt... jobb ébresztő volt, mint a kávé és az esküvős süti az ágyban. de imádtam, úgy, ahogy volt. a törött tányérdarabokat meg el is raktam, hogy a majd valamikoron elkészülő bejárati ajtó körüli mozaikozás édes, vidám emlékmorzsái, cserepei legyenek...
aztán ezek után azt gondoltam, szimpla, magányos vasárnap lesz, de nem az lett. se magányosnak, se szimplának nem nevezném. cseszneki barátaim látogatása, nálam alvása elűzte a magányt.
babzsákon pihentünk egy igazán kedves (bár számomra továbbra sem vonzó, de elfogadom) egyházi közösség piknikén, majd este, a gyerekeinken rötyörészve, eltelve, megfürösztve, megetetve, elaltatva, a naaagy ágyon heverésztünk hárman pálinkát, bort szürcsölve együtt... dejóó volt, imádtam... nagyon...
és igen életünket a kapcsolataink, barátaink teszik élhetővé és teljessé...
húúú, de hétvége...
ja és közben visszatért, ugyan nem vártam, nem számítottam rá, de hellósziaszevasz... köszöntelek nőségem, havi, nem szeretett banyasága... valahogy majd csak összeszokunk, újra...

2012. június 9.

babra

készülnek a csinos kis pom-pom girlandok a naaagy napra... már csak néhány óra és a szél lengeti majd őket, miközben drága barátaim örök hűséget esküsznek...


mindig is nagyon bírtam az őrült babrás dolgokat. ha valamit a fejembe veszek napokat képes vagyok szöszölni vele. de eddig még mindig megérte...


2012. június 5.

napi szám

Deadmau5 ft. Cypress hill_Failbait



cypress hilléket komázom, a másik csákót meg nem ismerem. de ez egy remek kis szám lett, amit közösen dobtak össze.

2012. június 4.

cseresznyétek

eprezni indultunk, de a szeddmagadhely bakker zárva volt. nem is értettük. vasárnap nem érik az eper?... 
de ha már elindultunk és mivel a cseresznye is érik, hát elautóztunk Ágiék csodakertjébe.
a hely mesés, a kilátás pazar, a cserkó finom... édes semmittevés a fűben fekve... ismét...





köszönjük Nektek a remek vasárnap délutánt... és a paradicsompalántákat is. már a kertemben vannak.

2012. június 1.

mi szedjük

szóval akkor, ahogy azt már korábban terveztem, most a tettek mezejére lépünk és megtisztítjuk a várost a szeméttől. najóó, én, és a gyerekem csak a környékünket pásztázzuk majd át, de részese leszünk ennek a remek kezdeményezésnek.
akinek van kedve csatlakozhat hozzánk. mi az Ady téri találkozási pontról indulunk a délelőtt folyamán.



teszedd vagy nem sem, a szemétnek máshol a helye.

2012. május 31.

napi döbbenet

jah, tegnap döbbentem tapasztaltam, hogy a paragvárin bezárt a kínai büfé. bakker. hol fogok én ezután 100 forintért tojásos kukoricalevest enni? ami úgy néz ki, mint a takony, vagy mint, amit már eccer kihánytak. még soha sehol nem sikerült ugyanazt a fasza ízt megtalálni. fősulis koromban, ami már jó tíz éve volt, és akkor még Tyintyin volt a bűfé főnöke, akkor még 80 forint volt a leves, és asszem bírt az öreg, mert mindig jól megpakolta a tányéromat. azóta ugyan lecserélődött a személyzet, de az ízek a régiek maradtak meg aztán az a kedvesség, amit ott mindig tapasztaltam... kicsicsíp...eviszed?...hasszáz... kérem vissza, nemáá...

esti csevej

húúú, de nagyon régóta vágytam már erre.
este a teraszon nem egyedül ülve, csak úgy amindenről beszélgetni egy pohár bor mellett.
lehet kicsit sokat beszéltem, meg be is csiccsentettem... de olyan jóóó volt... köszi Norr.

2012. május 30.

reggel

5-kor vagy 6-kor az ágyból kikelve nem vagyok túl lelkes a szőnyegen való játékhoz. csoda, ha a szemeimet ki tudom nyitni... bezzeg a gyerekem... 200 %-on pörög.
ez már mindig így lesz?
(nem csoda, ha visszaszoktam a dúúúva erős kotyogós kávéra...)

2012. május 27.

napi szám

egy időben rengeteget hallgattam. bringázáshoz, meg talán még anno a fősuliba menet... hát azok az idők már elmúltak. most már más van... de a nosztalgia kedvéért asszem összeállítok egy zenecsokrot magamnak, ha netalántán egyedül leszek egy kis időre és a bringámra ülök majd és csak úgy megyek...

Mo'Horizons_Foto Viva

háromból kettő

a már ezerszer oda-vissza, keresztbe-kasul végigjárt útvonalunkra végre kihelyezték a kukákat.
wow! mondtam, mikor ma megláttam. ez aztán a "gyorsaság".
a háromból kettő még meg is van. nem is rossz arány.



végre nem kellett hazáig cipelni a bezacskózott kutyakakit.
holnap viszont visszamegyek egy szemeteszsákkal a hiányzó kukához, talán azt nem viszik el... talán.

2012. május 21.

bilin

ülünk reggelente. drága barátnőm jó tanácsát megfogadva elkezdetem a bilihez szoktatást. nem is olyan nehéz, mint gondoltam.
egyelőre csak pisi került bele, de majd csak jönnek a nagy dolgok is... 


a mi bilink olyan okos, hogy zenél, ha valami belekerül, de ez különösebben nem hatja meg a gyerekem... ezért inkább én énekelek neki, hogy ülve maradjon... és tetszik neki.