2013. október 30.

ez is csak egy nap

ma nagyon jól esett mindenféle kényszer és bárcsak máshol lehetnék érzés nélkül, csendben ülni itthon és dolgozni. 
az ebédet kihagyni, de a vacsorához előkészülni és elkészíteni a pirított hagymás törtkrumplit.
majd délután több heti édességmegvonás után a gyerekemmel elmenni cukrászdába.
egy asztalnál ülni vele és együtt hümmögni a finom ízektől.
majd az elmaradhatatlan hisztiktől megfáradva hazaérni és a frissen vásárolt hurkákat megsütni a sütőben. 
együtt ülni a kiskuktával a sütő előtt és elemlámpával bevilágítani, hogy megsült-e már.
bőven hat óra után, mindenféle lelkiismeretfurdalás nélkül megenni a pirosra sült hurkát, pirított hagymás törtkrumplival és ropogós csemegeuborkával.
majd miután elcsendesedett a ház és a rémmel sem találkoztunk a villámsétán, továbbra is lelkiismeretfurdalás nélkül, az ágyon heverészve bekanalazni a gyerekem által meghagyott somlói galuska maradékát.
ez is csak egy nap volt...

2013. október 29.

rém netán?

vagy csak szimplán bolond az a faszi, akivel már nem először találkozok az esti villámsétán az ebbel.
a kutyám is megáll és csak húzva hajlandó továbbmenni, ha meglátja, de ma meg még vonyított is hozzá. naná, hogy engem is kiráz a hideg. ő meg csak áll a sarkon, mereven néz, ballonkabátban, zsebre tett kézzel, majd elindul és pár perc múlva, amikor visszafelé jövünk, már csak hűlt helye van. én erősödő szívdobogással nézek be minden ajtóbeszögelésbe, az ebem meg a levegőben szimatolva tétován lépked mellettem... hát ilyenek is vannak...

2013. október 26.

hogyan válasszak?

azt hiszem azok a nyamvadt, tolhatós bevásárlókosarak összeesküdtek ellenem. nem járok sokat vásárolni olyan üzletekbe, ahol ezeket kell, vagy érdemes használni, de amikor ilyet kell tolnom, az mindig gyötrelmes és szentségelős. és persze csak akkor derül ki, hogy a kereke úgy áll, ahogy ő akar és nem úgy, ahogy nekem lenne jó, amikor már bent vagyok az üzletben és a fenének sincs kedve kimenni egy újért. inkább végigkínlódom, csetlek, botlok, minden saroknak nekimegyek és elütök egy-két ártatlan vásárlót. önmagában a vásárlás is egy iszonyat fárasztó dolog, de így még inkább.
mit kéne tennem? milyen hadviseléssel vessek véget eme összeesküvésnek?

2013. október 25.

miért szeretem ezt a várost?

egy dolog, amiért szeretem ezt a várost, ahol élek, hogy működik a becsületkasszás háztáji, udvartáji virágcsokor, dísztök, alma, körte ez-az, amaz vásárlás. két saroknyira, kedves, öreg nénikék a kertjükben leszedett éppen aktuális virágokat egyszerű, de mutatós csokorba kötik és kiteszik az ajtajuk elé. egy saroknyira a Teriék éppen dísztököket árulnak, de gondolom hamarosan lesz náluk alma és körte is. egy éve még kitett perselybe kellett a pénzt dobni, de gondolom a környékbeli IQ harcosok és a csakazértisellopom alakok miatt a  biztonságosabb levélszekrényes perselyre álltak át. persze érthető és mindenképpen praktikusabb is.
de ha van elég vagy épp több is a kertünkben, miért ne oszthatnánk ezt meg másokkal is?!
ezek tesznek élhetővé és kedvessé egy helyet.

2013. október 20.

napi bénázás

a frissen vásárolt zoknikat kibontani a gyári csomaglásból és közben az egyik sarkát kivágni ollóval, na, az bénázás a javából.

2013. október 19.

a ruha teszi?

tegnap este három kedvesnek mondható bókot kaptam, három nem kicsit ittas férfitől.
az egyik tánc címen rángatott ide-oda a táncparketten, majd a végén megjegyezte
- szép vagy, jól nézel ki. ugye milyen jót táncoltunk?!
évek óta ismerem, de talán ez volt az eddigi leghosszabb beszélgetésünk, na ha a táncot is belevesszük.
a másik bevallotta, hogy amióta ismer, tetszem neki és imádja a seggemet és a mindenemet. majd ezt hosszasan taglalta, nem kevés szexuális töltettel. illetve megkérdezte, hogy nem járnánk-e össze hetente egy kis erre-arra. megjegyzem gyereke van és csaja, akivel együtt is él. majd nemsokkal a beszélgetésünk után a homlokával  az asztalon biztosan megtámaszkodva elaludt.
a harmadik, aki a legkevésbé állt a lábán a következő kedves szavakat mormolta felém:
- te a molnár kriszta vagy? ja, nem, nem te vagy. te sokkal jobban nézel ki, mint ő.
majd arrébb csetlett-botlott.
ezek után úgy gondoltam, jobb, ha hazamegyek, több hétre elegendő bókkal a puttonyomban.

2013. október 18.

utam

olyan régóta vágyom egy csinos kerti utacskára, kövekkel kirakva... 
minden évben nagy lendülettel belekezdek a nagy kertátalakításba, de az útig sosem jutok el. nagy falatnak tűnik, pedig lehet nem is az. követ venni pénzért, olyan nem is tudom, fura... nem vagyok hajlandó a kőért fizetni. sokba nem kerülne az a pár négyzetméter. lehet sóherség, de inkább más módját választom a beszerzésnek. bárhova megyek, szerzek valami követ. ettől lesz majd egyedi és csak az enyém, ha egyszer végre valahára elkészül.
macskakőből már van három darab. mert persze nem állok neki kiásni a macska köves útból, csak azt hozom el, ami árva és megszólít, hogy vigyem magammal. meg vannak a hegyekről, dombokról összeszedett kövek, szabálytalanok, mohásak.
mert legyen az út szabályos és szabálytalan, mint amilyen az élet is. minden egyes darab hordozzon emlékeket, élményeket rólam, rólunk és legyen a részünk.

2013. október 16.

laza délutáni séta

gyakran megpróbálom a lehetetlent és elindulok egy közös, nagy sétára a kutyával és a gyerekkel, plusz egy műanyag motorral. az elején minden simán megy. mindenki hallgat rám és követi az utasításokat. lassít, megáll, elindul, gyorsít, megvár... ilyenkor ez maga az idill. 
megállunk a parkban, rácsodálkozunk a hulló falevelekre, belemotorozunk és belefetrengünk a lehullott falevelekbe, szaglászunk, szimatolunk, gesztenyét szedünk, elrakjuk a zsebeinkbe, később elővesszük, megcsodáljuk... akár egy családregény, vidám, zenei aláfestéssel... majd az idill szelíd buborékja kipukkan és lassan elszabadul a pokol. csúcsforgalomban, a zebra közepén kell a zsebéből előhalászni az összegyűjtött gesztenyéket, vagy éppen úgy gondolja, hogy ő csak azért is szembemegy az autókkal. (megjegyzem a kutya pórázon továbbra is a másik kezemben van.) semmilyen szóbeli utasítás nem használ. majd valahogy azért átjutunk a túloldalra és biztonságos helyre motorozunk tovább. megnyugszunk. újabb terméseket szedünk, megvizsgáljuk, zsebre tesszük. lejtőn motorozunk le és fel és le és fel... rigót keresünk a bokrok aljában, makksapkát teszünk a fejünkre és a gesztenyékre, majd elindulunk haza. útközben megunjuk a motort és inkább a kerítésre mászunk. innentől már a motor is a kezemben van a pórázon kívül. majd a kutyasétáltatást átveszi a törpe. ügyesen megy neki, sokszor látta már tőlem. az idill újra helyreáll. az vezényszavakat mindkét fél újra veszi. közeledünk a cél felé,de még bármi lehet.
a törpe megunja a társaságunkat és külön utakra vágyik. anyut, ebet, motort otthagyva betrappol a szomszédos óvodához és a kerítésnél énekel hosszasan, majd egy kukával cseverész. nem kevés idő után észbe kap, hogy egyedül maradt, kétségbeesik, visszarohan, megnyugszik, még puszit is ad. úgy tűnik rávehető a hazaútra. de már két lábon nem akar, két keréken sem, kutyapórázba kapaszkodva sem... és innentől egy kutyával a pórázon, egy gyerekkel a karomon és egy motorral a hónom alatt próbálom magam elvonszolni az utolsó kétszáz méteren. lihegve, kipurcanva, nevetve... kicsit elmélázok azon, hogy mit meg nem teszünk azért, hogy a gyereküknek, ebünknek jó legyen, nevessenek, elégedetten hemperegjenek a fűben.

2013. október 14.

kip-kop

nem is tudom, hogy ez most felháborító, vagy nevetséges, hogy a havi bevételem kábé harmadáért (végree!!!) vettem két semmi extra melltartót és egy, jelentem nőcis bokacsizmát. és akkor én még nem is azok közzé a nők közzé tartozom, akik olyan nagyon sok pénzt költetnének a ruházkodásra és nős dolgokra. az egyetlen nőcis luxusom, ha annak lehet nevezni, hogy havonta megyek fodrászhoz.
mások ezt hogyan csinálják és főleg miből, hogy műkörmöshöz járnak, a ruházatuk minden szezonban makulátlan és vadi új?
viszont baromira zavar, hogy az új cipőm sarka kopog. ez is a nőciséghez tartozik?
eddig még sosem volt kopogós cipőm. talán kislánykoromban, akkor még bírtam ezeket a dolgokat. most viszont... tejóéég!
bár, ha belegondolok, a kopogás egyenlő a felhívom magamra a figyelmet. hahó, itt egy jó nő közeleg! asszem tetetek rá egy kevésbé kopogós, gumisarkat...
vagy meg lehet ezt szokni?

2013. október 11.

újra munkafronton

gyakorlatilag az első munkanapom, ami egyben egy céges kirándulás is volt szezonlezáró lazítás és jómagam visszaintegrálása végett, fejbe dobtam 5 méter magasból a kolléganőmet egy telefonnal, majd jobbára feleslegesen megmászattam egy dombot a csapattal, mert azt hittem, arra van amit keresünk.
nem a legjobb belépő, de azt hiszem még azért szeretnek...

2013. október 9.

nyilván híztam

a testtudatom már napok (inkább hetek) óta nem szuperál rendesen. a szülés után volt ilyen, amikor még nem szoktam meg a pocak nélküli állapotot, de a régi sem voltam. átalakult  a testem, de bennem még a régi testem tudata élt.
hetek, hónapok teltek el azzal, hogy folyton olyan ruhákat választottam a turkálóban, vagy a boltokban, ami vagy túl nagy volt, vagy egyáltalán rám sem jött. és hát basszus, most is ez van. hetek óta nem találom el a méretem és ez aggaszt.
megvettem egy olyan darabot, ami régen pont jó lett volna rám, de most nem az igazi. a megzavarodott testtudatom nem hagyott nyugton és hát persze a női önérzetem (már persze ha van olyanom) sem.
és most azon vagyok, hogy helyrebillentsem a zavarodott tudatot a valódival.

2013. október 8.

állbaj

kisebb rémület lett úrrá rajtam, amikor reggel arra ébredtem jóval az óracsörgés előtt, hogy leszakad az arcom, fáj, sajog az állkapcsom. persze egyből bevillant, hogy ez csakis arcüreggyulladás lehet. bassz... más arccal kapcsolatos nyavalyát talán nem is ismerek. mivel még sosem volt bajom az arcüregemmel, meg tulajdonképpen az állam fájt, az aggodalmam valamelyest alábbhagyott, de a fájdalom oka továbbra sem hagyott nyugodni. 
a bölcsikór, elhatalmasodott rajtam, az erősnek hitt immunrendszerem csődöt mondott. házi praktikákat elő, inhaláltam, hagymát pucoltam, inhaláltam, orrspréztem, de semmi. az orrom továbbra is bedugulva, csak akkor folyt, ha ő akarta, a szemem beszűkülve, könnycsatornák kinyitva és az állam továbbra is sajog... alig vártam, hogy végre vége legyen a napnak és ágyba kerüljek. persze biztosamituti még egy inhalálás nem árthat. majd miután vízszintesbe kerültem, felvéve az alvópózt, persze továbbra is bedugult orral, az állam önálló életre kelt és beállította magát a megfelelő pózba (száj kinyit, áll kissé előre tol) a levegő zavartalan ki és beáramlása érdekében. és akkor bevillant, hogy ez csak egyszerű izomláz, állizomláz. grrr...

2013. október 6.

szokjuk az új helyzetet

köszönhetően a bugyborékoló orrú bölcsis társaknak és a szar időnek beköltöztek hozzánk a csigák és vonulnak megint... orrból beszélünk és nem érzünk szagokat. 1:0 a bölcsi és az ősz javára.
de a gyerekemet ez sem dönti le, élvezi az új helyzetet, szépen, kitartóan játszik, hallgat a nevelőkre, és csak háromszor próbálta a lányokat lebirkózni. ha minden jól megy, akkor kedden már ott alszik.
én kimerültem a folytonos könyörgéstől, hogy reggel időben felöltözzünk, majd a bölcsiben újra át a játszósba, majd hazainduláskor a kinti cuccba. ez egy őrület!
de az, hogy egész héten nem kellett itthon főznöm, igazán örvendetes, na, és annál nagyobb kedvvel készítettem a csajoknak vacsit. hála nekik ezt a lusta vasárnapot is lenyomtuk minden kiugró ellenkezés és hiszti nélkül és szünetmentesen vágunk bele az újabb hétbe. talán sikerül holnap reggel magamból valami emberformát faragni és a csigák is elhúznak a szöszbe.