2014. május 23.

jeligés vállalkozó kedv

a hirtelen beköszönő nyári meleg  és ennek következtében tartósan udvaron és a kertben töltött idővel egyenes arányban egyre inkább sötétedik (koszos barnára vált) a gyerekem esti fürdővize, valamint egyre több a cipőjéből kiöntött homok mennyisége.
nyár végére lehet érdemes lenne homok és a fürdővízből kiszűrt vagy a kád aljában leülepedő tisztított homok és kerti föld árusításába kezdenem. 
vállalkozó kedvű, hasonló cipőkkel és fürdővízzel találkozó anyák jelentkezését várom "újrahasznosítom" jeligére.

2014. május 20.

egy óra és ami belefér

gondolkodtatok már azon, hogy mennyi minden fér bele egy órába? én eddig bevallom soha. régebben is mindig versenyt futottam az idővel, de akkor jobbára a lustaságom, kényelmességem miatt. most viszont lustaságról, kényelmességről szó sincs.
sajnos nem sikerült a gyerekemet jó alvóvá, pontosabban reggel sokáig alvóssá gyúrnom, ezért nekem kellett hozzászoktatnom magam a korai keléshez. nem mondom, hogy könnyen ment,  megy, de tréningezem magam és elég jól bírom.  már-már kipihentnek érzem magam, ha sikerül egyhuzamban aludnom legalább 5-6 órát. 
reggel néha sikerül is csendes magányban elfogyasztani a gőzölgő tejeskávémat, de csak néha, mert amióta a gyerekem is kedvet kapott a közös kávéfőzés rendkívül izgalmas szeánszára, már ezt is kettesben nyomjuk. (persze én akartam, hogy hamar megtanulja a jó kávé elkészítésének rejtelmeit, hogy mihamarabb ő lepjen meg vele reggelente... persze azért ez még odébb van.) már remekül tudja, mit mire, mit hova, mit hogyan... majd ha ez megvan, akkor általában nem sikerül nyugodtan meginnom, legalább három, de inkább ötödik nekifutásra sikerül az egészet felhörpinteni, persze a végén már kihűlten, hidegen. (nem tehetek róla, de szeretem nyammogva, lassacskán megiszogatni, nem vagyok az az egyből bedobós, lenyelős és már indulok is típus.) persze ez az én bajom.
na szóval a kávé közben, után, alatt beindul a reggeli 7-8-ig tartó kemény menet, amiről már írtam korábban. annyi változás lépett közbe, hogy 8-kor nem indulok egyből minden nap a melóba, hanem vannak napok, amikor még marad egy-egy szabad órám, amikor elintézhetem az ügyeket, amiket mindig kényelmesebb gyerek nélkül intézni.
mindig eltervezem, hogy hova megyek és mit intézek, amiből aztán persze mindig kimarad valami, áttolódva egy következő napi szabad egy órába.
ma azt terveztem, hogy sétálok egy kisebb, de a szokottnál mégis nagyobb kört az ebemmel (kb.15-20 perc), majd bringára pattanok és elkerekezek a postára feladni nem kevés pénzt. reméltem, hogy nem kell hosszan sorba állnom, be is jött, cirka 10 perc alatt végeztem. (huss 100.000 elnyelődött a rendszerben.) újra bringa, irány a drogéria, hogy nyugdíjas nagymama módjára megvegyem az akciósan hirdetett cuccokat (ügyesanyu igyekszik spórolni, kuponozunk, ahol csak lehet.) a pénztáros csaj új volt a soron, semmivel sem intelligensebb és rátermettebb az eddigieknél (jujj, de genya vagyok!), nem ment túl gyorsan, aminek gyorsan kellett volna. majd mivel a főtéren tilos a bicajozás (TILOS, ez egy agyrém! kampányolni fogok egy közeljövőbeni szabad egy órámban, a főteret másik irányban is átszelő bicajos útért...) ezért a biciklit tolva elrohantam az egyébként is útba eső pékségbe, ahol szintén igazán vásárlóbarát eladókkal volt dolgom, akik magasról tojtak a fejemre és simán ki és bepakolták a sütőt, ahelyett, hogy kiszolgáltak volna. mindig megbánom, hogy bemegyek oda, ahelyett, hogy a megszokott pékséget választanám.
és azt reméltem, hogy hazafelé sikerül befutnom a szabóhoz is, hogy a foltozásra váró nadrágokat beadjam neki, de sajna már végzett és várt a barátosném, hogy elrobogjunk melózni. szóval gyorsan hazatekertem, ledobáltam a beszerzett cuccokat, az ebet betereltem a lakásba, friss vizet adtam neki, majd a dolgozós táskát, ebédet felkapva újra bringára pattantam és irány a böcsi parkoló, ahol lezártam a cangám és bepattantam az Ibi mellé. kipurcanva, elfáradva...
holnap meg folyt. köv. újabb tervezett ügyekkel és listákkal. ez már mindig így lesz? soha nem lesz könnyebb és lazább?
(ami viszont az elmúlt hetek pozitív hozadéka, olyan mintha leadtam volna pár kilót, és ezáltal mintha kezdene visszatérni a testtudatom.)

a hét kérdése

hol van a szögbelövőm (elektromos tűzőgép vagy szögbelövő)? már napok óta keresem, de nem találom. valakinek lehet kölcsönadtam, de nem emlékszem kinek?
ez egy olyan szerkezet, amit elsősorban kárpitozáshoz használnak, de én vászonfeszítéshez használtam, használnám.
nincs véletlenül valakinél? kéne... tényleg...
ilyesmi, csak még egy régebbi változat és zöld, nem az új piros design...


2014. május 15.

napi szám

ha már ki nem tudunk menni, mert a szél tuti felkapna, akkor legalább hallgassunk jó zenét.
ez a nő, vagyis inkább egy nagyra nőtt lány eszméletlen.
örömködjünk a meleg szobában... miközben rotyog a főzelék a tűzhelyen...
mai napi ajánlatom:

tUnE-yArDs_Water Fountain

2014. május 13.

porszívóárus meg a többiek

az 5-10 évente előforduló gyenge pillanatomat megint sikerült elcsípnie a telefonon jelentkező, benyalizós, bepalizós, bármit eladós és egy kedves ismerősömre hivatkozós, mert én állítólag nyitott vagyok az új dolgokra és ők tényleg nem akarnak semmit eladni, csak egy bemutató, csak a véleményemre kíváncsiak ésatöbbi ésatöbbi... és csupán csak 20 perc az egész...
na, peeeersze. és én megadtam magam. és a 20 percből több, mint 2 óra lett... miközben a gyerekem szétszedte az egész lakást... és a legvégén addig nem mozdultak, amíg nem adtam meg x számú telefonszámot.
igyekeztem olyan ismerősöket megadni, akik élből lepattintják majd a telefonon bejelentkező, rám hivatkozó, női hangot, aki egy speckó víztisztító berendezést szeretne bemutatni.
szörnyen érzem magam. nem szoktam csak úgy vadidegeneknek ismerősök számát kiadni, de most nem tudtam mit tenni. ne haragudjatok. persze, ha kíváncsiak vagytok és van felesleges 2 órátok és 400 ezer pénzetek, akkor hajrá. lehet nem hülyeség. de nekem erre most tényleg nincs pénzem. még a gyerekem egészsége a tét felszólító zsarolással előállt mondat hatására sem tudok felszabadítani ekkora pénzeket a párnáim alól.
szörnyen röstellem, és jajdemééértengedtem érzésemet enyhítendő gyógyírként egy dugicsokit fel kellett, hogy bontsak...
ugye nem fogtok megorrolni rám drága barátaim...
gyengeségemen felülkerekedve az elkövetkezendő időkben a porszívóárusok meg a többiek messziről kerüljenek... kérem... nem veszek semmit...

2014. május 12.

szivatás

a gyerekem minden nap megkérdezi százszor, hogy anya, mit eszünk? mint ha éheztetném. de persze nem.
ma gondoltam megint meglepem, és a mit eszünk mellett legtöbbször emlegetett kedvenc kajájának a pörköltnek újra nekiveselkedek.
különösebb izgalmat és örömöt nem láttam az arcán amikor közöltem vele, hogy mire készülök, de ezen nem lepődtem meg.  kihívás éltetett, hogy a múltkori ballépésemet jobbá tegyem. meg aztán vacsora is kellett, meg talán ebédre is marad. ha meg ismét nem sikerülne, akkor a kutya is jóllakik.
mindent igyekeztem úgy csinálni, ahogy a nagyok és biztosamituti alapon anyut is felcsörögtem. (nem is olyan bonyolult, csak a sorrend a fontos, hogy mit, mi után.)
rövid időn belül mennyei illatok keringtek a konyhában, majd a konyhából az udvarra, az udvarról a szomszédok orrába, mi ez az isteni illat? mondatok kíséretében. ez már bizonyíték a javából. 
majd az első kóstolást követően az ízéről is megbizonyosodtam... hmmmm... isteni. pont jókor zártam el alatta a tüzet és a krumpli is pojjó lett. na, gondoltam, ez maga a tökély. 
engedetlenségem még a kézmosás kihagyását is elnézte, gondoltam a vágyott ízélmény majd végre igazi elégedettséget szül.
hát nem így lett. a terített asztalon lévő két tányér gőzölgő pörkölt látványától még én is éhes lettem. a gyerekem viszont az első kanál után ismét eltolta magától.
- anya nem kérem. kérek szépen izlit. (müzlit)
na, ez szívatás a javából. és banyek tényleg nem evett belőle. pedig olyan finom és omlósz lett.
viszont betolt két tányér müzlit.

2014. május 10.

pikánsabb utcai hírek

már rég tudósítottam az utcánkból, az utcánkban, házunk táján történtekről. mostanában teljesen rendszertelenül, össze-vissza időpontokban rovom az esti szokásos pisikakiszimatsétákat, mikor hogy sikerült kijutni. ez persze nem azt jelenti, hogy nem történik semmi említésre méltó, sőt, meglepő és az eddigiektől eltérő, már-már pikáns dolgokba is belefutunk. utcai rovatom következik.
a múlt héten például egy okostelefonba botlottunk, ami magányosan hevert a fűben és iszonyat erővel bömbölt belőle valami kemény metál, vagy a szösz sem tudja milyen zene. persze nem hagytuk ott, ebem fejforgatva megszimatolta, majd zsebre téve hazacammogtunk, hogy majd otthon valahogy csak rájövünk, hogyan tudnánk rajta egy hívást elindítani valaki olyannak, aki ismerheti a tulajdonost, hogy visszajuttassuk hozzá. haza nem jutottunk, mert rövid időn belül újra megszólalt és sikerül felvennem és megbeszélni egy gyors találkozót a sarkon a gazdájával. az aznapi jótétemény kipipálva.
aztán tegnap este megint eltérő időben sikerült kijutnunk. az első ember, akibe belefutottunk az hason feküdt, kezében egy zseblámpával és a kaput, vagy a kapu alsó zárát buherálta. (gondolom elhagyta a kulcsát, és próbált bejutni) ismertük a srácot, ezért nem tojtam be, hogy egy betörő fekszik velem szembe. kedvesen összemosolyogtunk, aztán mentünk tovább. visszafelé pedig az ablakon keresztül láttuk, hogy jóízűen falatozik a konyhapult mellett állva. bejutott, sikerült neki. és még éhen se halt.
aztán amikor már majdnem hazaértünk, egy másik ablak mellett elhaladva, ami nem volt se sötétítő függönnyel, se redőnnyel elzárva az elhaladók elől, minden előzetes aggodalom nélkül bekukkantva mit látnak szemeim... hát a kedves ott lakó fiatalember a gépe előtt ülve, a monitort bámulva éppen erősen, kézimunkázott... és naná, hogy nem a goblenra vagy a hímzésre gondolok, hanem sokkal inkább férfiasabb dologra... a tényt és a szemem elé ágaskodó állapotot nyugtázva, hogy neki minnyá jó lesz, a kezemben lévő bezacskózott kakit a kukába dobtam... az élet zajlik... mindenki boldogul, ahogy tud... ki kézzel, ki zseblámpával...

2014. május 7.

a fekete lyuk

mert hogy van, nem csak azuniverzumban, hanem valószínű minden háztartásban. nálunk is.
sokszor elnyel dolgokat, hetekre, hónapokra, aztán valamilyen galaktikus vihar okozta zavarnak köszönhetően egyszer csak kiköpi azokat.
most is feltűnt a fekete lyuk. a múlt héten vettem egy nem kicsi zacskónyi jutalomfalatot és egyszerűen elnyelődött. nem találom sehol. már megnéztem a zoknik között is, hátha egy nemnormális pillanatomban netán betettem oda. de ott sincs.
és akkor most várunk a galaktikus viharra...

2014. május 5.

a hét kérdése

mitől lesz puha a kimosott törölköző?
lehet hülye kérdés, és másnak tök egyértelmű, de nekem tényleg fogalmam sincs.
másvárosbaköltözött barátnőm már megint beszólt, hogy milyen béna vagyok, hogy a nálam hagyott pihe-puha törölközője durva és kemény lett. mit csináltam vele? hát mit-mit?! beraktam a mosógépbe, beledobtam a kapszulát, beleöntöttem az öblítőt, beállítottam a programot (pamut, 50-60 fok) és elindítottam. majd miután lejárt, kiszedtem, kiráztam és feltettem a szárítóra.
valamit kihagytam? ki tudja mi a titok?

pörkőttet anyaaa

az elmúlt napok kemény diétája és megterhelő fosóshányós nyavalyája azt eredményezte a gyerekemnél, hogy bizonyos időközönként mantraszerűen mondogatta a kedvenc ételeit. ezt képes volt addig csinálni, amíg hüppögve, remegő hangon elfáradt, rövid időre megpihent, majd újrakezdte egy másik étellel. szörnyű volt. nem igazán segített semmi értelmes és értelmetlen magyarázat a megnyugtatására. majd az apukája megoldotta és készített neki húsos palacsintát, amit jóízűen megevett, jól kiszartakakilta magát és visszatért az életkedve, energiája. egy nap múltán visszakaptam a régi, leállíthatatlan, rosszcsontomat. szerettem volna meglepni, ezért késztettem neki pörköltet, amit már két napja emlegetett. nem vagyok egy nagy húsos, ember, és a pörkölt készítés sem az erősségem, pedig láttam már ezerszer, hogyan készíti anyukám, hogyan készítik a fiú barátim. ők tudják csak igazán a csínyját-bínyját, ez az ő kajájuk. azt gondoltam nekem is sikerülhet. hát nem. a hús szépen megpuhult, de a szaftja, az messze nem hasonított az igazán jó pörkölt ízére.
az első kanál után meg is kaptam a leszólást a kiskópétól:
- anya nem finom. nem kell. készüljünk, induljunk zsuzsamamájoz, csináj pörkőttet. majd eltolta a tányért maga elől.
kész, leszerepeltem... majd este, kedves barátaim tartottak egy gyorstalpaló pörköltkészítő órát, majd megígérték, legközelebb ők készítenek neki pörköltet.
a fazék elcseszett pörkölt újragondolása, gulyássá módosítása lett betervezve másnapra.
reggel a gyerekem ébredés után rögtön a pörköltet követelte. próbáltam lebeszélni, hogy nanemáá, reggelire pörkötet?! de ő továbbra is ragaszkodott az elhatározásához. férfiből van, nincs mese. a hús gyógyír a bajára. nem volt mit tenni, megkapta, és az előző nap leszólt pörköltet jóízűen bekanalazta. és ezt a nap további részében kábé kétóránként megismételte, és mire este lett, a tál pörkölt elfogyott.
a nap mérlege (pörköltes nap vs. anyák napja), a pörkölt javára billent, de megemlítendő a mérleg másik oldala is, hiszen a pörkölt napszaktól független mantrázása mellette jó párszor elhangzott az anya, nagyon szeretlek anya, pörköltes puszikkal tarkítva.
és ma a bölcsiből hazaérve, újra feltette a kérdést:
- mit eszünk anya? pörkőttet?
ókájés pörkölttovábbképzésen a helyem.

2014. május 1.

rózsaszín pattogatott kukorica

álmomban egy mcdonald's-ban dolgoztam. valami nagy eseményre, hatalmas vendégsereg érkezésére készültünk. engem a pénztárba osztottak. az öltözőbe tartva, hogy magamra öltsem a fess egyenruhámat összefutottam egy idősebb férfival, aki cseresznyevirág szirommal színezett rózsaszín pattogatott kukoricát készített. csodás látvány volt.