2016. február 14.

napi gúz

kényes téma, előre szólok.
a szorulás kisgyermeknél ha nem is mindennapos, de ismert és küzdelmes esemény. nálunk is így van. nem először és nem is utoljára izzadtuk végig, hogy megszülessen a végeredmény.
pár napja vettem észre, hogy valami nem oké. de a gúz persze mindig elfogadható választ adott a kérdésekre. itthon nem, de az oviban volt kaki. majd egyik este már gyanús volt, hogy nem evett annyit és fájdalmasan elhúzódott az esti zuhanyzásnál, amikor a popi volt soron. itt bizony tényleg beszorult, aminek nem kellene.
a meseolvasás is a wc-n történt, együtt számoltunk, majd együtt nyomtunk... orrot fújtunk, könnyeket töröltünk... találgattuk vajon milyen lesz, ha végre kijön, felidézve az egyik kedvenc mesénket... talán placcs lesz, vagy zsupszhupsz, netán pittpatt, vagy trottyrotty, vagy lehet ratatata... de egy kis mosolyon kívül semmi mást nem sikerült kicsalni a gúzból.
majd amikor kérdeztem, hogy mégis mi a baj, mi az ami bántja? arra ezt válaszolta:
- anya! ő az én kakim, az én barátom, és nem akarom kikakilni. nem akarom, hogy a wc-be essen és lehúzzuk és a tengerbe folyjon...
és hát ez egy elég jó magyarázat... de aztán elmagyaráztam neki, hogy bizony, nagyon nem jó, ha visszatartja. kakiországban nagyon várják már az ő kakiját, és ha megérkezik, nagy bulit csapnak. ha viszont nem engedi el a kakiját, akkor a barátai nagyon szomorúak lesznek, te pedig nagyon megbetegedhetsz és kórházba is kerülhetsz... és ezen elgondolkodott.
majd, sok-sok próbálkozás után elfáradt és már elaludt a wc-n. na, itt feladtuk és ágyba vittem, lefektettem, betakartam és reméltem, hogy másnap sikerrel járunk.
reggel ébredés után, reggeli közben, ő maga kezdeményezte a beszélgetést a kényes témáról.
- anya! a mamánál kakilni fogok és megígérem, hogy nem fogok sírni. ne aggódj! szeretlek. (merthogy pont erre a hétvégére volt megbeszélve, hogy a mamiékkal lesz.)
majd miután az oviban elbúcsúztunk egymástól, a mamát felhívtam és tájékoztattam a szorult helyzetről. ő megnyugtatott, hogy ivettkém, nem lesz semmi gond, megoldjuk.
haza sem értem a munkából, amikor csörgött a telefon, a mama hívott, én persze aggódva vettem fel, jaj, vajon minden rendben van-e... majd a gúz szólt, vagyis inkább kiáltott bele a telefonba:
- anyaaa!! kijött a kakiii!... és már tovább is rohant.
én meg megkönnyebbültem, mázsányi teher hullott le a vállamról és a mama is megnyugtatott, hogy aggodalomra semmi ok, egy kis hashajtóval megoldották a szorult helyzetet.
szóval kérem, kakibarát legyen csak mindennapos téma és vendég a háznál. és ha már az állatok kakiját tudjuk, melyik milyen állagú és alakú, akkor bátran elemezzük a gyermekünk kakiját is. ne legyen kényes a téma.
szorulás mentes napokat mindenkinek...

2016. február 8.

nyers?!

nem is olyan rég a barátnőm pasijával dumáltam épp egy szórakozóhelyen. rámutatott egy fiúra, férfinak azért én nem nevezném, és megkérdezte, hogy mit gondolok róla, tetszik-e nekem. majd rövid gondolkodás, vagyis inkább szemlélés után mondtam neki, hogy nem, nem tetszik. ugyan a megjelenésével és öltözetével elérte a fickó azt, hogy megnézzem, ez tény, de alapvetően nem jön be. majd körülnéztem a teremben és mutattam neki egy szerintem férfit, hogy na, viszont ő így elsőre bejön. miután ő is megnézte, csak annyit mondott, ismerve valamelyest az előéletem, hogy azt gondolja, hogy nekem a nyers férfi, a nyers férfierő a vonzó...
azóta is gondolkodok ezen, hogy meg tudom-e fogalmazni pontosan, hogy milyen számomra a vonzó férfi... de még nem tartok ott, hogy pontot tegyek a végére.
a nyers férfierő, azt gondolom alapvető tulajdonsága kell, hogy legyen egy férfinak, hiszen ettől lesz lehengerlő, magával ragadó, biztonságot adó, óvó... és itt nem feltétlen a kigyúrt izmokra vagy az ágyban nyújtott teljesítményre gondolok. a szekrények sosem vonzottak... 
a nyers erőt most leginkább egy hétvégi élménnyel tudnám szemléltetni. imádott unokaöcsém néptáncos gálaestjén voltam. kicsit aggódtam is, hogy jaj, hogy tudok majd egy majdnem három órás gálaműsort végigülni... aztán elkezdődött és egyszer csak a színpad megtelt 15-20 néptáncos fiúval és férfival. a zenekar is nagyon jól húzta, de amikor a fiúk elkezdtek táncolni, na, akkor leesett az állam. hetykén, lazán, de mégis abszolút magabiztosan, mosolygósan (de olyan mosolygósan, hogy abból látszott, hogy ezt igazán szívből csinálják) vezették a lányokat, majd egymást kihívva, egymásra rákontrázva táncoltak, egyszerre dobbantak a lábak, egyszerre csattantak a kezek a combokon, áramlott a férfi erő és olyat varázsoltak a színpadra, ami teljesen magával ragadó volt.
azt hiszem ezt lehet nyers, de mégis irányított, kontroll alatt tartott férfierőnek nevezni.
és ez nyilván nem csak a táncban nyilvánulhat meg, hanem bármi másban, amibe igazán beleteszi magát, szívét, lelkét a férfi... ezt szeretem...