2013. január 20.

3 év

sok idő... sok minden történt... sok minden változott... bennem is... körülöttem is...
itt nyoma van, ezáltal nem felejtem, visszaolvashatom bármikor, hogy ki vagyok, mit gondolok... mint egy napló, olyan nekem... marad, folytatom.


2013. január 19.

komoly munka

igen fontos dolgunk akadt tegnap édesapámmal.
a kamrában lévő különböző évjáratú, igen precíz gonddal gyűjtött és válogatott, más-más gyümölcsből főzött pálinkákat kellett a legkisebb pazarlással és mellélocsálással átcserpálni a kisebb nagyobb butellákba. komolya munka ez kérem. először is kihordani mindet, megnézni melyik milyen is... jééé, ezt még nem is kóstoltuk, amióta itthon vagy... leltározni melyikből mennyi van és milyen ágyon érlelt, barack, netán körte, vagy szilva... (egyébként a színéről könnyedén megállapítható az ágyazás milyensége, persze pohárba kiöntve és megízlelve)... mondom én, hogy komoly munka ez...
persze minden gondosan felcímkézve, ahogyan azt kell... majd a leltár után kiagyalni melyiket melyikbe öntsük át, hogy a friss főzetűt mielőbb felszabadítsuk a műanyag hordók és kannák nem éppen pálinkához méltó fogságából (nem is merek belegondolni, hogy az az 51-52 %-os szesztartalom mit művelhet a műanyaggal... gondolom nem oly gyógyítólag hat rá, mint mondjuk az emberi lélekre vagy kedélyre).
miután kitaláltuk, átgondoltuk kezdődhetett a művelet, a cserpálás. ez kétféleképpen történt. az első, amikor  egy műanyagcső egyik végét a cserpálandó nedűt tartalmazó hordó aljába helyeztük, a másik végét pedig a céledény szájához, majd egy szippantás segítségével, a közlekedő edények elvén a folyadék szépen átáramlik az egyikből a másikba (persze ez csak a folyadékszint kiegyenlítődéséig használható).


a másik, egyszerű módja pedig a kanna, edény, butella két kézzel történő megemelése (nem mindegy hogy melyik oldalról dönti az ember a kannát, a legbiztonságosabb, ha oldalára fordítjuk) és a céledénybe helyezett tölcsérbe töltve, szépen, komótosan, a tölcsért néha megemelve, hogy levegőt kapjon a céledény és ezáltal zavartalanul áramolhasson az ízletes főzet az új, frissen megágyazott otthonába.


nagyon fontos, hogy ne vesszünk el a látványban és figyeljünk a folyadékszintre, nehogy túltöltsük az edényt. átlátszó butellánál hagyatkozzunk a szemünkre, porcelán, netán kosárral vagy mással befont edényeknél pedig a hangokra (a folyadékszint emelkedésével mélyül a csobogó, kongó hang...) soha nem szabad teletölteni, mert a hőmérséklet változással (nyári nagy melegben a hűvös kamra is melegebb) a nedű kitágulhat és kár minden cseppért... szoktam mondani, a szemed follyon ki...
ha mindezekkel végeztünk, akkor ne felejtsük el újracímkézni a butellákat... 'mer ki emlékszik majd rá, hogy melyiket hova töltöttük...
a kóstolásokat nem érdemes kihagyni, mert a pálinka érik, simul, tisztul, finomodik az idő múlásával...
korántsem végeztünk a dolgokkal, mert még minden butellát vissza is kell hordani a helyére, a hűvös, sötét kamrába és a segédeszközöket meg kell tisztítani... a pohár persze még ráér... mert a frissen megtöltött bárszekrénybe és mindennapos használatra, búra-bánatra, hólapátolásra, hólapátolásutánra való palackokat nem árt megízlelni, meg aztán meg is érdemeljük így dolgunk végeztével... mondtam én, hogy komoly munka ez...

2013. január 11.

naívivi esete a sötétedéssel

tegnap délután egy laza sétára indultam az ebemmel az erdőbe. amikor elindultunk még javában világos volt és a kiszemelt célt (Ördögvár) gondoltam még sötétedés előtt elérjük. de persze nem számoltam a nagy hóval, és hogy előttem nem járt még senki arra, valamint azzal sem, hogy a több centi hó alatt jég van... 


szóval gyanútlanul caplatunk a hóban felfelé, egy új, könnyebb útvonalon. egy darabig még volt is egy lábnyom előttem, de persze rajtam kívül nem sok ember van errefelé, akinek ebben a nagy hóban túrázni van kedve... szóval egy idő után a szűzhóban mi hagytuk ott lábnyomainkat először...
amikor felértünk, hát már kezdtem berosálni... látni már nem nagyon láttam semmit... nesze neked kilátás a falura... inkább amolyan blair witch hangulatom volt...


persze nem tudom mitől féltem... a sok hülye film, az az oka... itt max egy őzzel találkoztam volna, de azt sem láttam, mert a füttyögésem és az ebem csaholása (hogy persze dobáljam már neki azt a fadarabot) tuti minden állatot távol tartott tőlünk...
gondoltam, dejó épségben megúsztuk, leértünk... már láttam a falu fényeit...


és abban a pillanatban egy burleszkbe illő laza hátas repülés... lábaim az égbe... jóapám pedig megmondta... a tél alattomos... nem tudhatod mi van a hó alatt... légy mindig nagyon óvatos...
ez esetben jég volt a hó alatt... és azóta is bazira fáj a kezem... most látom, hogy be is lilult... fasza...
naívivi nem más kárán tanul...

2013. január 7.

napi szám

'mer már régen volt... és hát itthon (északon) nem igazán érnek hathatós zenei élmények...
az egyetlen szaros rádióadón, ami normálisan bejön, azon minden nap ugyanazt az öt dögunalom, nyál,  semmitmondó,
kereskedelmicsatornáksztárkeresőszerencsétlennyereteseinekszuperslágereit nyomatják. bevallhatom, ezek egyike sem lesz nálam napi szám.
na, de ma kaptam egyet ajándékba. ezt a kedves új-zélandi lánykát, aki igen szívet melengető teremtmény, még női szemmel is. (a ruhája meg egyenesen pompázatosan csodaszép...)
és hát ki ne szeretne valaki oldalán végre megállapodni, családot alapítani... persze nyilván nem ilyen lesarkított szupertökély feleségként... de a kérések, óhajok nem nagyok és talán nem is teljesíthetetlenek...  annyit viszont én is tudok, hogy nem (csak) a csillagok fogják mellettünk tartani a választott férfit...

Kimbra_"Settle Down"


2013. január 5.

neme?

jóanyám szólt, fehéreket mosok... majd (jóval) később, gondoltam, vagyis inkább anyai utasításra kiteregetek... szedem ki a ruhákat... fehér ez... fehér az... piros bugyi... kék kombiné... zöld gyerek body...
anya! nem fehéreket mostál? 
de, de!
és ezek? ezek nem is fehérek...
azok, fehérneműk...