2011. január 31.

ízek

hmmm... micsoda ízeket érzek mostanában. a mozgás mellett a másik fontos dolog, ami a napokban beköltözött az életembe, az az evés. a fura érzés a hasam táján az az éhség volt, most már tudom. az evés az, amit aztán nem tudok és nem is akarok elkerülni. most is épp egy naagy tányér isteni finom paprikás krumplival próbálom enyhíteni az éhségemet. sikerülni fog az tuti. és még bőven marad hely annak a pompás, igen csak kívánatos, jó kinézetű sütiszeletnek is. persze ezeket későbbre tartogatom.
drága anyukám is hívott, hogy küld nekem csomagot, benne fincsi hazaival.
szóval asszem a gasztro klubom nem csak havonta tart majd összejöveteleket, hanem gyakrabban?
egye penész... éljenek a finom falatok!

2011. január 27.

okosság

már egy ideje felírtam a jegyzettömbömbe a következő okosságot - do some sports and never give it up - 'mer éreztem, hogy valamiér' igaz lehet. az elmúlt pár napom nyomorúságában egyetlen örömöt és kielégülést a sport adta. tegnap pölö eléggé viccesen kínlódtam egy hatalmas gumilabdán aerobikot művelve. a legviccesebb az volt, hogy mindezt még láttam is. akárhogy helyezkedtem, valahogy nem sikerült a nyavalyás tükör elől kitérni. némi vigasz volt, hogy mások is legalább olyan mókásan mutattak a gumilasztin. na mindegy, legközelebb jobban helyezkedek, vagy ha ez nem sikerül,  végül is ez is egy komoly tréning önmagunk elfogadására. meg aztán a kockahasra és a kemény popóra gyúrok, szóval ezeket mind, nem is szabadna komolyan vennem. az út és a cél lebeg előttem.
eredmény meg van: izomláz amindenhol.
ma meg genya egy nap volt, úúúgy istenigazából. reggel fejfájással indítottam, ami párosult a napok óta tartó has vagy gyomor vagy a szösz se tudja má' mivel, a lényeg az általános rossz közzzérezettt. de hiszen az időőjós is megmondta...
és akkor még ezek után igazán sokat is dolgoztam azagyammal, ami aztán nap végére látványosan meg is jelent az arcomon, mondták is a többiek... teljesen leeresztettem.
kacérkodtam is a gondolattal, hogy röplabda helyett inkább bevackolom magam az ágyikóba. de aztán megjelent a szemeim előtt a jegyzettömbömbe vésett okosság és győzött a sport! bemelegítésnek egy csípős hideg séta az ebbel, nem mintha nem futkározott volna eleget a munkahelyemen, de gondoltam a közérzetemnek is jó lesz.
aztán meg a röplabda... érzem mindenem és hogy élek. feladni meg eszem ágában sem volt...
...valaki nem teregetne ki helyettem?

2011. január 24.

a legótáblán túl

a következő zenedarabra lettem figyelmes a kutyasétáról hazatérve. persze ilyenkor kapcsiból az első dolog a trackservice, hogy megtudjam mit is hallok, aztán megnéztem a videoklippet is és elmerengtem... 

 

na, nee... mi is csak holmi legófigurák lennénk, akikkel valakik játszadoznak? belekényszerítenek hülyébbnél hülyébb szitukba, elvesznek mellőled kedves legótársakat, akiket aztán nyilván átnyomnak egy másikra, vagy éppen olyan legófiút nyomnak melléd a legótáblára, hogy na, most ez van, tessék legózz lególány. és te próbálkozol, csinálod, teszed a dolgod, amit a legóvilág elvár, vagy megenged, hiszen megvannak a határok... a legótáblák bogyói egyik szélétől a másikig tartanak és a bogyóknak valahol vége is van... és te a bogyóúthoz szoktál, azonkívül veszélyes lehet a lét és aminden. vagy nem?! vagy lehet élet és van élet a legótáblán túl?
lególány kicsit lenni tanácstalan, legótársra és melegre vágyik. de a meleg meghozza a sok-sok munkát, amire meg nem nagyon vágyik, mer akkor meg nem lesz ideje élni. és élni szeret, de lehet nem a legótáblán, hanem azon túl...

2011. január 22.

napi döbbenet

épp arról is csacsogtam egy nagyon kedves fiatalemberrel, hogy milyen bosszantó, ha az ember elveszíti valamijét, mondjuk egy pénztárcát az iratokkal... erre banyek, én béééna, kutyasétáltatás közben elveszítettem a nagyon kedvenc nyakpántomra akasztott kulcscsomómat a kapu, lakás, biciklizár kulcsával együtt. dühös vagyok... nem találtam meg, pedig úgy szeretném visszakapni, megtalálni... léccci, léccci... :(

gasztro est

mondom én, hogy jó, ha van az embernek pár klubja. tegnap sikerült összehoznom az új  gasztro klubom alakuló ülését. igazán remekre és kerekre sikeredett. igaz a galambleveskét a megadurvapizza után ettük csak meg, 'mer ugye a jó húsleves titka a lassú tűzön, hosszú órákon át főzés. mondanom se kell, hogy az egész heti nem evés, vagy csak müttyömnyi adagok a gyomromra olyan hatással voltak, hogy kellőképpen összeszűkült. így a szelet pizza és leveske majdnem gyomorrepedéshez vezetett, ami nyilván halállal végződött volna. na, de valahogy túléltem, ehhez nyilván nagyban hozzájárult édesapám messze hírös pálinkája is, ami jókedvünket és emésztésünket is fokozta. jókedvünket segítette még egy remek gasztrofilm is, Julie & Julia , Meryl Streep-el az élen. könnyed film és aki egy icike kedvet is érez a főzőcskézéshez, az még lehet nagyobb kedvet is kap hozzá.
mindenesetre én elhatároztam, hogy főzünk, havonta legalább egyszer, persze többen. kezdő, haladó, hobby vagy akár képzett szakácsokkal és mindenféle finomságokkal a gasztrovilágból.

2011. január 20.

napi szám

a két fős kis csapatot Hubert Mauracher és Loretta Who alkotják. a játékos nevű hölgyemény Ausztria egyik új felfedezettje.

Lose Control | Ping Ping

1 év

telt el azóta, hogy elkezdtem a blogolást, mint olyat. terápiás céllal jött létre, a magam gyógyulására, építésére, megismerésére, ami asszem azóta is tart. többen kezdtük, 'mer a legtöbb dolgot többen jó csinálni. a közösen átélt katarzisnál nincs is jobb. aztán persze hamar kiderült, hogy kezd egyszemélyessé válni, mint ahogy kezdett bennem is kikristályosodni, hogy egyedül sem olyan rossz ám a világban és egyedül is nagyon-nagyon sok és klassz dolgot tud az ember csinálni, ami még szórakoztatja is és hasznára is válhat. na, ilyen lett nekem a blogolás is. rengeteg olyan dolgot tudtam itt kiadni magamból magamnak, amit nem is gondoltam, hogy bennem van és nem is gondoltam, hogy ezt szavakba tudom foglalni. mindig is utáltam fogalmazásokat írni. aztán tessék, ez lett belőle. részévé vált az életemnek nagyon is.
sok változáson mentem át ezalatt az 1 év alatt és sok dolgot megtudtam magamról. pölö, hogy igenis vannak céljaim és igenis el tudom érni azokat. képes vagyok felismerni a rossz tulajdonságaimat és tudok rajtuk vagy akarok változtatni. képes vagyok a kompromisszumokra, tudok a háttérbe vonulni, ha kell. meg tudok nyilni másoknak őszintén. a konfliktusokkal ugyan még mindig gondjaim vannak, na, de nem megy minden egyszerre... hosszú folyamat ez kérem, egy életen át tartó.
de nem adom fel és ez számomra óriási, hogy tudok optimista és kitartó lenni.
akik velem vagytok ezen az önismereti úton, felfedve vagy éppen titkosan, maradjatok velem továbbra is. mert ez nekem jó és remélem én is tudok nektek adni morzsákat magamból...


2011. január 19.

éhség

több napi minimál, szinte már a túléléshez is kevés evésemnek az eredménye az lett, hogy ma reggel, az ébredés után eszméletlen éhség tört rám. úgy érzem egy lovat is képes lennék megenni. még a reggeli kávémat is kihagytam, ami aztán nagyon ritka.
nagyon érik az a galambleves, csodaleves... amikor? nagyon úgy néz ki, hogy csak péntek este kivitelezhető eme remek gyógyító és finom eleség elkészítése a csajokkal, 'mer hogy enni csak többen, de minimál ketten jó.
asszem ezennel meg is alapítom a naaa, főzzünk havonta egyszer közösen! gasztro klubomat.
kérem szépem micsoda fejlődés! meg is van az első új klubom. ujjjééé!

2011. január 17.

szívtelen

moziban voltam, egyedül. rajtam kívül persze még mások is voltak a teremben és asszem nem én voltam az egyetlen, aki egyedül volt.
a svéd trilógia soron következő epizódját néztem meg. mivel az első már rég nem érzett izgalmat és élményt adott, nyilvánvaló volt, hogy megnézem. hmmm... nem volt olyan színvonalú mint az első, de bírtam. a főszereplő csajt meg egyenesen megkedveltem. baromira. nagyon kemény...
aztán hazafelé sétálva azon méláztam, hogy az ember vajon hányszor adhatja oda a szívét? hiszem minden elválásnál az odaadott szívdarabot el is veszíti, ott marad a másiknál, akinek nyilván nincs is már rá szüksége...
mi lesz, ha egyszer elfogy a szívem? és ha pont akkor találkozok azzal, aki igazán megérdemelné, akkor mit adok neki?

rutin

a sok szarság csessze meg. és az is, aki ezt osztja az embernek. abárhol is legyen. bár ez az állapot is élvezhető. röhögök is magamon sokszor, hogy de hülye vagy... baszkikám most ez van, ezt az állapotot kell megélni és ebből kell építkezni. építkezni meg csak lentről lehet. meg lehet ugyan próbálni fentről is, de garantált az összeomlás. összeomolva egyébként nem vagyok, tévedés ne essék, csak nem olyan könnyű egy állapotból átformálni vagyis inkább belehelyezni magam egy másikba. még jó, hogy vannak a napi rutinok, amik nem engedik el az embert és még ha gépiesen is, de valamit csinál. most például rutinból készítem a betonfőzeléket és nem meglepő, hogy mindig ugyanolyan fincsire sikerül. ugye, ugye, a rutin meg az évek...
meg aztán az elhatározások és tervek, amik még némi derűre és reményre adnak okot. egyelőre piciben ugyan, aztán majd jöhetnek a nagyok.
asszem új klubokat kell létrehoznom...

2011. január 15.

napi szám

napi számaim nagy részét a kedvenc rádiómból szemezgetem magamnak. ezek általában pillanatnyi hangulataimat, érzéseimet festik le a zene nyelvén, amihez én nem értek sajna, de ha már mások létrehozzák ezeket a remekeket, akkor miért ne használhatnánk.
ami egyszer megragadt a hallójárataimban,  a hozzájuk tartozó érzésekkel együtt, az aztán úgy is marad mindig, az idők végezetéig... és bármikor előhozható és felidézhető...
ez is egy ilyen...

A Homeless Ghost | Console

játékmotor

kicsit kívülállónak érzem magam a világban is és magamban is. szokásos délelőtti kutyaséta. a nap süt, meleg van. érzem, ahogy a nap melegít és zavarnak, baromira zavarnak a gondolataim. nem tudom, hogyan kell kikapcsolni, nem sikerül. csak jön egyik a másik után... na, de majd csak elfogynak és leülepednek.
ültem a perint parton és hosszú idő óta láttam végre a patak alját, a kavicsokat. erre vágyom a fejemben is és hogy legyen benne egy elúszó, elvesztett színes, kis műanyag játékmotor, ami nem oda tartozik, de mosolyt csal az ember arcára.

2011. január 14.

Bódog

napja van ma, de az egyik szemem sír. bloggercimbim és sorolhatnám hányféle klubtársam, merengős, filozofálós, pálinkázós és... egy jó szó van rá, BARÁTom elutazott a navvilágba, hogy szerencsétpróbáljon. hosszú időre, meghatározhatatlan időre. hiányozni fog, ez tagadhatatlan. ezer és ezer felejthetetlen élményt, emléket és barátot hagyva maga után. fura lesz nélküle az élet. de ahogy sok más rossz dolgot is megszokik az ember, ezt is meg fogom szokni. meg aztán a naaagy internet megszűnteti azt a sok-sok kilométert és országhatárt, ami közöttünk lesz és akadálytalanul jöhet-mehet az infó és a szeretet.
legyen minden napod Bódog! veled vagyunk!

2011. január 12.

emberi játszmák

... hogy előre megtervezzem és kidolgozzam a taktikai lépéseket ahhoz, hogy valamit elérjek egy másik embernél... ez így önmagában nem is hangzik rosszul. persze így élünk. teszünk valamit, valamiért. nagyjából mindenki tudja, hogy mit miért tesz öncélúan, vagy éppen együttműködve a másik emberrel egy bizonyos cél érdekében.
ez így oké, na de amikor ezt  valaki azért teszi, hogy a másikat kikészítse és terrorizálja, az viszont már genyaság és nagyfokú gonoszság. valaki így születik, hogy tudja ezeket, valaki viszont igyekszik ezeket a képességeket elsajátítani könyvből vagy innen-onnan.
és persze mennyi ilyen van. hogy embereknek mire nincs idejük? azt viszont nem hiszem el, hogy ha sikerült a gyenyaság, amit eltervezett, attól boldog és elégedett lenne?! ááá, nem... szerintem csak akkor lehet boldog egy ilyen ember, ha beteg az elméje...
én ilyet nem tudok és mereven tudatos sem akarok lenni. inkább őszinte és naiv maradok.
bloggercimbimmel merengős napokon örök érvényű igazságokra szoktunk rájönni. ilyen egyszerű, de igaz szentenciája:  az ember akkor boldog, amikor szeret!
milyen igaz, a fenének gonoszkodik mindenki...

napi szám

ezt a nőt mindig is imádtam. a hangját a nagy száját, a mozgását. egyben van rendesen.
ez már egy régebbi száma, ha jól emlékszem 95-ös, te jó ég, hát az nem most volt. na, mindegy asszem a igazán jó zenei alkotásoknak tökre nem számít a dátum és a kor.

Down By The Water | Pj Harvey

2011. január 9.

elengedni

tudni kell. de azt hiszem ezt is csak hosszú évek alatt tanulja meg az ember. hosszú évek csalódásai, tettei megkeményítik az embert annyira, hogy egy esetleges vagy jelen esetben egy tényleges szakítást pár könnycsepp meg kicsi szomorkás hangulat kíséretében nagyobb lelki trauma nélkül éli túl. persze a gyász idő, meg ilyenek, meg aztán nyilván kicsit csorbul megint az ember önértékelése, hogy már megint a faszt fenét csináltam rosszul és a többi és a többi... na mindegy, eme pár sor erejéig állok meg csupán. az életem megy tovább. és mindenki, vagyis akiknek fontos vagyok, jelzem, aggodalomra nincs ok, semmi rosszra nem készülök. továbbra is sok-sok színt öntök csordultig az életembe.

2011. január 5.

napi szám

Glory Of The Night | Young Empires

szinte semmit nem tudok róluk, csak annyit, hogy kanadaiak... de már egy ideje nagyon kedves a fülemnek...

2011. január 4.

napi gondolatsor

fura álomképekkel a fejemben ébredtem ma reggel... reggel az túlzás... fejem ólomsúlyként nehezedett a párnára és igen csak nehezen sikerült kikecmeregnem az ágy nyújtotta melegből és biztonságos vacokból. pedig aztán ügyesen beállítottam a túúlokosnak nem mondható telefonomat, hogy jelezzen már nekem, hogy napfogyatkozás lesz és jó lenne megskubizni. az időpont beállítás remek volt, pont amikor a legnagyobb százalékban volt takarásban. csak azziwifeje volt baromi nehéz, a nap meg úgy sütött és kávét meg nem volt erőm főzni, aztán csak úgy ágyból fekve, 'mer, hogy nekem ez még kényelemes is lehetett volna akár, próbáltam hunyorogva meglesni a ritka látványt. persze nem volt se kormozott üvegem, se speckó semmim, csak a polaroid napszemüvegemmel igyekeztem nem kiégetni a retinámat... asszem láttam valamit, de az is lehet, hogy nem, mert annyira kómás voltam, hogy akár az egészet álmodhattam is volna. de az is lehet, hogy mérhetetlen fáradtságomnak pont a nap volt az oka. ki tudja?
erősen megmaradt álomképem viszont egy nagy zacskó szárított levendula, ami annyira mégsem volt kiszárítva, mert akkor nem emlékeznék a zöld és a lila színre... másra nem  emlékszem, de nyugodt volt az ébredésem az biztos. majd a késő reggeli, vagyis inkább déli ébresztő kávé után a városban barangolva szembe is jött velem a szárított levendula. már bánom is, hogy nem vettem meg. na, mindegy, mindenesetre lilába öltöztem, így magamon és magamban hordoztam a nyugalmat. ebben a nyugalomban meg is tudtam fogalmazni, hogy mi is a szerelem. biztos, hogy nincs két egyforma és igazi is valószínűleg csak egy van. aztán nyilván mindenkinek sok más mindenből áll össze. ami lehet, hogy közös a mások szerelemhalmazával, az a biztonság.
ami meg kissé elszomorít, hogy nehogy má' minden férfi azt higgye, hogy 'mer az ősÉva a paradicsomban rávette ősÁdámot a tiltott gyümölcs megcsócsálására, azé' általánosítható, hogy a Nő olyan dolgokat kér a Férfitől, amit esetleg ők nem akarnak, vagy éppen őrültség és bolondság és baja származhat belőle, sérülhet a férfiúi egésze. nem hiszem, hogy ez általánosítható.


egymásra vagyunk utalva így vagy úgy, az biztos. kompromisszumokkal minden áthidalható. aztán alakul az a harmónia, ha minden együtt van.
remény meg van.

2011. január 2.

érintés

ez hiányozna a legjobban, ha száműznének egyedül egy lakatlan szigetre.
vannak társadalmak és népek, ahol nem szokás egymás érintése, a kézfogás vagy egy simogatás. épp a minap beszéltük ezt ki egy kedves Észtországban élő ismerőssel. ezt nem is tudom, hogy lehet elviselni és kibírni, hiszen az érintésnek hatalmas ereje van. erőt és biztonságot ad, megnyugtat, ezek már mind sokszor hallott és kimondott tények. de ez valóban így van... azt hiszem már két egész napja emberi érintés nélkül vagyok... vagyok az túlzás... erre másnak nincs szüksége, nem érzi, nem vágyik rá?
valaki öleljen már meg!