2013. június 25.

jelentés az éjjeliszekrényemről, krémeken innen és túl

nem, most nem az ott sorakozó könyvekről fog szó esni, ahogy azt már korábban megtettem, hanem az ott lévő krémekről, kenőcsökről.
kézkrém mániás vagyok, de az utóbbi fél, vagy háromnegyed évben felhagytam ezzel, amióta kábé kéthavonta bőrgyógyászhoz megyek a múlni nem akaró ekcémámmal. a hölgy nagyon kitartó, annak ellenére, hogy a kartonom egyre hosszabb nála, mégis mindig úgy tűnik, fogalma sincs előző alkalommal milyen kenőcsöt írt fel nekem nappali és esti használatra.
az egyik legkézenfekvőbb és legjobb tanácsa az volt, hogy kerüljek minden kemikáliával való érintkezést. na, de mivel egyedül vagyok egy megállíthatatlan és mozgásban kielégíthetetlen majd kétéves gyerekkel, aki folyton kiborít ezt-azt, és nem mellesleg a fél életemet a konyhában töltöm, mosogatok, meg fürdetek, meg pelenkázok, meg zuhanyzok, meg hajat mosok, meg kutyám is van... hát szóval ezek mellett vajmi kevés esély van arra, hogy kerüljem a különféle kemikáliákkal való érintkezést.
persze ezen tanácsára erősen bólogattam, hogy igen, minden helyzetben alkalmazni fogom a gumikesztyűt... na, de jelentkezzen, aki mindent ugyanúgy tud gumikesztyűben elvégezni, mint anélkül...
szóval ez nem jött be, gumikesztyű kiiktatva.
maradtak a kenőcsök külön nappalra, folyamatos használatra és éjjelre.
ezen kenőcsök egyike sem gyerekbarát és egyedülálló anyabarát. iszonyatosan zsírosak, kábé fél nap amíg úgy ahogy beszívódnak. és hát zsíros, krémes kézzel létezni és tenni a dolgokat, nem könnyű, mondhatni lehetetlen. mosogatógépből kipakolni nem ajánlatos, mert ugye nyomot hagy. kávét főzni nem lehet, mert képtelenség szétcsavarni a kotyogóst... szóval ember legyek a talpamon, ha sikerül elcsípni a napnak olyan szakát, amikor ez a zsíros akármi kifejtheti hosszan a hatását. az éjszakai még durvább, még zsírosabb és külön van a talpamra is, mert már ott is megjelentek ezek a kis genya pöttyök.
arra már rájöttem, hogy az éjszakait akkor érdemes felkennem, ha már semmit nem kell csinálnom, ha mégis az elég életveszélyes mutatvány, viszont gyerek mellett könnyen és gyakran előfordul. a szőnyegeket már teszteltem, nyomot hagy, durván. ha meg nem a szőnyegre lépek, akkor burleszkbe illően elcsúszhatok, ha nem vagyok elég óvatos.
és még az ágyneműn és lepedőn is nyomot hagy. a tél még oké volt, zoknit húztam, na, de nyáron ezért én sem vagyok ennyire fakír. szóval hanyatt fekve, kezekkel és lábakkal nem érintve az ágyneműt várom, hogy beszívódjon.
nem is tudom mi lenne, ha egy férfi is élne mellettem... bár erre a szívemhez közelálló barátom azt mondta, hogy síkosítót már nem kéne használni... ez is igaz.
szóval ez eddig három krém.
de ezen kívül szintén gyakori és folyton visszatérő nyavalyám a kezeimben vándorló ízületi gyulladás, amihez a gyulladáscsökkentő krémen túl még bevált alkalmazás a jégkrémes pálcikás merevítés. amiről már szintén regéltem.
és még mindig nincs vége, mert mostanság a lábaim is fájnak a folyton szélsőségesen változó időjárásnak köszönhetően, amire szintén alkalmazok egy kenőcsöt.
mondhatnánk, hogy öregszem és hozzá kell szoknom, hogy egyre több bajom van, vagy lehet változtatnom kéne valamin, hogy elmúljanak ezek a dolgok, vagy a lelkem mélyére ásni, hogy miből ered... ki tudja? a krémek a barátaim, még ha nem is javítanak a gondokon, de velem vannak, krémesen és zsírosan és kitartóan...
nálatok mi újság az éjjeliszekrényen?

2013. június 22.

a tűzugrásról

szent iván éjjelén jól gondold meg kivel teszed, mert számolnod kell a következményekkel...

2013. június 20.

örülök

nem panaszkodom, én örülök mindennek és elfogadom, azt ami van.
örülök az iszonyat melegnek, a lakás 29 fokának, hajnali ébredésnek, a langy szellőnek, a savanyú meggynek, a égető betonnak, a hűsítő sörnek, víznek, fagylaltnak, a redőnyön átszűrődő fénypöttyöknek a falon, a bicajon suhanásnak, a gyerekzsivajnak, a locsolásnak, az üvegben szétfolyó gyertyának, az éjjeli kutyasétának, a hideg zuhanynak, az izzadásnak, új kedvenc sorozatnak, takaró nélküli alvásnak, annak, hogy hajnalban hozzám ragad a gyerekem, a kutyám szuszogásának, a kedvenc rádióm bécsi váratlan ajándékkoncertjének, a barátoknak, hajnalig borozgatásnak, annak, hogy szeretnek és szerethetek, a szúnyogoknak és bogaraknak, a szúnyogriasztó illatának,  a párától összeálló barna cukornak, a madárcsicsergésnek, a szomszéd srác nem épp díjnyertes énekhangjának, a egyre növekvő paradicsomjainknak, a közelgő programoknak, a gyerekem szópróbálgatásainak, a lépcsőház omló falának, az ablakon bekiabáló postásnak, a laptopom lassúságának, a calcium-sandoz pezsgő hangjának, a telefonhívásoknak és sms-nek, a kávénak a teraszon, a szélcsengő hangjának és még a kutyaszarnak is az udvaron... örülök az életnek.

2013. június 18.

ki korán kel, hamarabb odaragad...

a végre nyár, ez a mindenhez odaragadós állapot kihozta belőlem a lehetetlent... korán kelek. hamarabb, mint a gyerekem és ő végre tovább alszik egy órával.

2013. június 11.

őkelme a víz

most, hogy mindenhonnan a víz folyik és keményen megy az összefogás, hogy valahogy megfékezzék... magam is elgondolkodtam őkelmén.
milyen nagyság és erő van benne... talán pont ezek tartottak mindig is távol tőle. sosem vonzott úgy igazán és mániákusan a víz, a tenger, a folyók, a mélységük, a mindenük. persze nyilván ültem már hajón, csónakon, úsztam már tengerben, folyóban, gagyimódban még búvárkodtam is a gumimatracon, eveztem megáradt patakban, uszadékfák között, de amikor látni engedte mélységét és iszonyatos erejét, azt, hogy ha nincs szerencséd elnyel, behúz a sodrás, a hullám és nem tudsz mit tenni ellene, mert ő az erősebb és nem enged... az rémisztő és tiszteletet, alázatot érdemel. nem ér packázni vele, és ilyenkor ér gyengének lenni.
én az erdő lánya, ahogy szőke, kultúráért felelős barátném elnevezett, maradok távolról hű tisztelője a vizeknek és nem húzok ujjat vele.


2013. június 10.

zöldiVi és a varjak

végre, tegnap este aludtam idén először nyitott ablaknál. és a napokban éreztem először a levegőben a nyár illatát. remélem most már így marad egy jó darabig.
viszont üröm az örömben, hogy már a télen egy varjúkolónia szemet vetett a szomszédos platánfákra. oly annyira, hogy már nem csak arra használják a magas fák ágait, hogy eleség után kutassanak, hanem úgy tűnik megtetszett nekik baromira a környék. fészket raktak, nem is egyet és egész álló nap mást sem csinálnak, mint kárognak.
zöldiviként mást nem tehetek, lévén védettek a nyavalyások, hogy csak magamban morgok és csendben követelem vissza a gerléket és a rigókat hajnali ébresztőnek.

a platánok a teraszról

varjak az egyiken is

és a másikon is

2013. június 8.

intimivi

nem tudom, lehetek-e ennyire intimivi, de a bajszos kis geci genya hormonjaim ezerrel  dolgoznak és dübörögnek odabent. soha nem volt ilyen rövid a ciklusom. egymás után érnek a kis petesejtek... persze tudom mit akarnak... megtermékenyülni... de ezért lehetnének annyira okosak, hogy néha kinéznek az erődömből és akkor látnák, hogy kár erőlködni. közel, s távol nincs egy erős, bátor lovag, aki megadná nekik, amire oly nagyon vágynak...

2013. június 5.

új

sokat gondolkodva arra jutottam, hogy a napi szőke mindent elárasztó bejegyzéseimet átköltöztetem egy vadi új blogba. mégsem lenne helyénvaló magamat háttérbe szorítani... így megmaradok én is, és teret kap a miszőkénk is. ha kíváncsiak vagytok a szőkére, itt nyomon követhetitek mindennapjait, persze továbbra is az én szemszögemből.

2013. június 1.

a gondolat ereje

arra gondoltam ebéd után jóllakva, miután konstatáltam, hogy a spenótpalántákat az eső miatt úgysem tudom elültetni, hogy hát najóó, nagy duzzogva akkor szunyókálok egyet (anyaszabadhétvége lévén lubickolok a semmittevésben) és de jó lenne egy The Bing Bang Theory részt megnézni... bekapcsoltam a tv-t és pont akkor kezdődött... az erő velem van... és akkor most arra, gondolok, hogy...