a vén diófánktól. hosszas tanakodás, dilemmázás után így döntöttem. sőt mi több, a fele már hiányzik is. kedves kollégám, barátom nekiesett és nagyon sokat haladt, már csak az maradt a fából, amivel egyedül nem bírt el, kell ide a motorosfűrészes segítség... meg aztán a kicsi hely miatt szimplán kidönteni nem lehet, áganként kell haladni, és hát ká magas a fa.
döntésem oka, pedig az, hogy sokkal több macera volt vele, mint az, amit adott. igen, tudom a dió nagyon drága és nagyon finom, de a kertem meg túl kicsi ahhoz, hogy csak dióm legyen és semmi más ne teremjen meg benne. meg aztán az eddigi életvitelem sem nagyon engedte, hogy kellő figyelmet fordítsak mind a diófára, mind a kertre. most meg aztán, hogy gyerkőcöm is van, talán időm is egyre több lesz és végre hódolhatok annak a nagy vágyamnak is, hogy kertészkedhetek, termeszthetek ezt-azt, persze csak kicsiben, egészen kicsiben. ha csak annyi eprem, málnám, szedrem, sóskám, spenótom, zöldségeim lesz, amennyit mi majd a törpével megeszegetünk, akkor már nagyon boldog és elégedett leszek. és persze a korábban ültetett csemeték is nagyobb élettérhez jutnak végre, megerősödhetnek a kicsiny fenyőfácskák, amik kedves emlékmorzsákat csalogatnak elő és talán jövő karácsonykor már a kis mazsolával díszítjük fel a madaraknak finom eleségekkel.
talán Ilonka néni sem fog annyit morogni, hogy csak ő gondozza az udvar növényeit és végre lepipálhatom az én kis gondozott virágos kertecskémmel...
talán lesz majd hinta és homokozó is...
talán nem csak tavasszal lesz majd pompázatosan virágzó a kertem, hanem a többi évszakban is...
talán végre a régóta a pincében várakozó kerítéslécek is elfoglalhatják méltó helyüket a kertünk határán...
talán lesz időm mindezeket kellően élvezni is...
köszi Balázs a lelkes segítségedet... bármikor a vendégünk vagy egy bivalyerős kávéra... csákiféle pálinkára... egy jóó levesre... egy kedves beszélgetésre...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése