2012. december 3.

anyaszabadnap

emlékszem régen a vasárnapokat soha nem komáztam. amolyan hétfői, munkakezdős ideges nyomás volt bennem. úgy tűnik ez változott, sőt, amióta rendszeressé kezd válni a vasárnapi apanap, aminek egyenes következménye az anyaszabadnap. egyszerűen várom a hét e napját. egész nap magam lehetek, kikapcsolhatok, feltöltődhetek, szabad vagyok... és bevallom néha még el is feledkezem arról, hogy anya vagyok...
a mai nap is ilyen volt. magam voltam a csajokkal. nem terveztem semmit, hagytam a lakást úgy ahogy van és elautóztunk a barátnőmhöz a hóesésben. (hópihéim az ablakban jól időzítve)
isteni ebédet kaptunk, megjegyzem annyit, hogy meg most sem vagyok éhes. a levest állítólag a mama elcseszte, hát nem tudom... szeretnék minden nap ilyen elcseszett levest enni...
az időjárás nem épp sétára való volt, de ha már az ebeink is vendégeskedtek és sáros tappancsaikkal jobb volt nem beengedni őket a házba, egy nagyobb séta nekik is kijárt. cafatul néztek ki, de baromira élvezték, és bevallom mi is. mert a látvány és a hely... basszus... szedtetek már decemberben virágot? mert mi igen.
a köd és a felhők mögül homályosan kikandikáló Kőszegi-hegység előtt a végeláthatatlan, süppedős sáros szántóföld sárgállott a repcétől, melynek közepében a barátnőm fekete kabátban és rózsaszín gumicsizmában szedte csokorba az eltévedt, átvert virágokat... a látvány keserédes volt, de mégis szívet melengető és kihagyhatatlan...
a csokor sárga decemberi csoda már itt virul az asztalomon, a begyűjtött fagyöngy masnikra vár... az első adventi gyertya elfújt illata még az orromban... a szívemben béka béke van és remény... az advent izgalma és öröme beköltözött hozzánk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése