Zalába menni mindig olyan, mintha hazamennék. a barátaim, meg olyanok, mintha a családtagjaim lennének. szeretek ott lenni, szeretek velük lenni.
épp itt volt az ideje, hogy a gyerekemet is elvigyem és megmutassam neki, az ottani klassz helyeket, embereket és a hegyeket (amik igazából csak dombok ám).
annyi energiám és lendületem soha nem lesz, mint amilyen fokon ég a barátnőm és reméltem, hogy valamit sikerül magammal hozni, de sajna nem... éppoly lassan indult a napunk, ahogy szokott... amíg én eljutottam a kávémig, ő valószínűleg már rég felmosta kétszer a konyháját, sip-sup kipakolta a mosogatógépet, elindította a gyereket, megszeretgette az emberét és el is bicajozott a szomszéd faluba és már javában okítja a nebulókat...
klassz volt veletek és köszönöm a barátságotokat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése