miértek

nem gyakran, de időnkét újra és újra felmerülnek a gyötrő miértek magamban az állapotomra vonatkozóan. alapvetően úgy gondolom, elfogadtam a helyzetemet és jól érzem magam, biztos lábakon állok, nem süllyedtem depresszióba, a gyerekemnek érzelmi biztonságot nyújtok, vannak barátaim, akik figyelnek rám, akikre én is figyelhetek, vannak céljaim, vágyaim. de mindig történik valami, ami kizökkent, elgondolkodtat és előhoz belőlem ezt-azt. jelen esetben egy film, amit tegnap este láttam, végre, naaagy moziban, lábakat feltéve, teljesen belemerülve.

szóval, hogy miért van az, hogy lassan már három éve társtalanul élek?

hülyén nézek ki?

hülyén viselkedek?

szar alak lennék?

ez a karmám? tuudom, a karma az, ami éppen van, amiben éppen vagyok...

be lennék zárkózva?

túl akaratos vagyok?

azért van, mert gyerekem van?

azért van, mert nem vagyok hajlandó közösségi oldalakon virtuálisan élni a szabad óráim?

vagy mert nincsenek új emberek körülöttem?

mások által elfogadhatatlanok lennének az elveim?

elfelejtettem, hogyan kell csábítani vagy egyáltalán ismerkedni? elsorvadtak az erre való érzékelőim?

megöregedtem?

vagy lehet már minden valamirevaló pasi elkelt?

az a baj, hogy kutyám van?

vagy mert piros suzukim van?

de lehet azért, mert nincs magassarkú cipőm?

vagy mert nem szeretem a szivacsos melltartót?

vagy mert egészen tegnapig a banánfát banánfának hívtam, pedig az nem is fa, hanem fűféle?

...

szóval ilyen és efféle kérdésekre keresem a választ. van értelme?