2013. december 4.

a banánfán túl

pár hete észrevettem a gyerekemen, hogy fél dolgoktól. megrémül a mesékben a gonoszabb szereplőktől, fél emberektől az utcán, vagy megijed festményektől. kicsiny tudata már egyre több mindent felfog, érez, tapasztal, elraktároz. és hát a jóval együtt a rossz is rögzül. ez jó, szerintem. mert azt jelenti érzékeny, hatnak rá a dolgok. persze igyekszem nem kitenni a rossznak, de ezek is kellenek. azt gondolom csak úgy tudjuk, hogy mi a jó, a szép, a kellemes, mitől kerek az egész, ha megtapasztaljuk az ellenkezőjét is.
ezekben a helyzetekben próbálom mindig megnyugtatni és közel menni a dolgokhoz. 
meglepődtem viszont, hogy a szobában található banánfától is fél. nem értettem sokáig mitől rémül meg, ezért az ölembe vettem és odavittem a polchoz, hogy megnézzük mik vannak ott. csak növények és egy porcelán elefánt. mindent megfogtunk, megkocogtattunk, nem találtunk ott semmi olyat, ami félelemre adott volna okot. majd amikor megint eltávolodtunk a polctól, újra megrémült. akkor már biztos voltam benne, hogy csak a banánfa (bocs, banánfű) lehet a mumus, de nem értettem miért.
majd amikor egyik este lelassulva ettem a vacsorát, elbambultam. velem szemben a banánfa és akkor megláttam benne a félelmeteset.


a kép nem adja vissza pontosan azt a látványt, hiába próbáltam a megfelelő szögből fotózni. de a lényeg, hogy valóban félelmetes, és rémületet keltő a levelek világos és sötét színei valamint a formája. ha nagyon konkrét akarok lenni, olyan, mint egyes anime mesék, gonosz kis harcosai.
mama már jelentkezett is, hogy ő majd elviszi a banánfát, hogy ne féljen az unokája.
én meg elhatároztam, hogy többet, többször kell lelassulnom és belemélyednem a gyerekem világába, hogy megértsem, mi zajlik benne, hogyan és milyen hatással van rá a körülötte levő világ, az életünk, és persze én.
kicsit le kell, hogy szarjam a napi rutint, a teendőket, megfelelési kényszert, szabályokat, az időt, amik persze kellenek, de ha nagyon ragaszkodok hozzájuk, akkor elterelik a figyelmemet a fontosabbról, a lényegről, hogy éljünk, hogy játszunk, hogy bolondozzunk, hogy szaladgáljunk, hogy érezzünk, hogy grimaszoljunk, hogy belenézzünk egymás szemébe...

4 megjegyzés:

  1. Nekem is van banánfám, hasonló a tiétekhez, de nem sikerült látnom a félelmeteset benne. Szerintem nem is a banánfátok, hanem a cserepe a félelmetes :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) a cserépre eddig nem is gondoltam. nem kicsit tükröződik benne a világ, ami akár még félelmetes is lehet.

      Törlés
  2. Valóban. A félelem elég korán kialakúl. Ès ez nem feltétlenül negatív. Beismert félelem erösít, tisztán látásra ösztönöz és ébren tartja a gondolkodást. "Schaudern ist dein bester Teil" ami borzong az benned a legjobb írja Goethe. Itt e zudar hányaveti világban gyermeknek felnöttnek egyaránt napi szinten van "mitöl" félnie, és fél is. Aki tud félni abban legalább maradt még valami tiszta. Szép Advent estét!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez szép! Köszönöm!
      Félelmek kellenek és az is, hogy szembe tudjunk velük nézni.
      Napról napra bátrabb a gyerekem és ugyan még a kezemet fogva, de mindig odahúz, hogy benézzünk a levelek közzé. Aztán majd lesz nap, amikor egyedül küzd meg a félelmeivel.
      Békés Advent estét neked is!

      Törlés