a gyerekem minden nap megkérdezi százszor, hogy anya, mit eszünk? mint ha éheztetném. de persze nem.
ma gondoltam megint meglepem, és a mit eszünk mellett legtöbbször emlegetett kedvenc kajájának a pörköltnek újra nekiveselkedek.
különösebb izgalmat és örömöt nem láttam az arcán amikor közöltem vele, hogy mire készülök, de ezen nem lepődtem meg. kihívás éltetett, hogy a múltkori ballépésemet jobbá tegyem. meg aztán vacsora is kellett, meg talán ebédre is marad. ha meg ismét nem sikerülne, akkor a kutya is jóllakik.
mindent igyekeztem úgy csinálni, ahogy a nagyok és biztosamituti alapon anyut is felcsörögtem. (nem is olyan bonyolult, csak a sorrend a fontos, hogy mit, mi után.)
rövid időn belül mennyei illatok keringtek a konyhában, majd a konyhából az udvarra, az udvarról a szomszédok orrába, mi ez az isteni illat? mondatok kíséretében. ez már bizonyíték a javából.
majd az első kóstolást követően az ízéről is megbizonyosodtam... hmmmm... isteni. pont jókor zártam el alatta a tüzet és a krumpli is pojjó lett. na, gondoltam, ez maga a tökély.
engedetlenségem még a kézmosás kihagyását is elnézte, gondoltam a vágyott ízélmény majd végre igazi elégedettséget szül.
hát nem így lett. a terített asztalon lévő két tányér gőzölgő pörkölt látványától még én is éhes lettem. a gyerekem viszont az első kanál után ismét eltolta magától.
- anya nem kérem. kérek szépen izlit. (müzlit)
na, ez szívatás a javából. és banyek tényleg nem evett belőle. pedig olyan finom és omlósz lett.
viszont betolt két tányér müzlit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése