2014. február 19.

a káosz ural 3.

nem, nem, a nagy hallgatás mögött nem az áll, hogy káoszkapitány elhagyta volna a hajónkat és katalógus rendben állna minden egyes bútor és kiegészítő. nem, sajnos nem így van és a kapitány is jelen van, szinte már észrevétlen be is lakta magát a lakás néhány sarkába, zugába. 
annyi történt, hogy a korábban sorban álló ágyak elfoglalták végsőnek vélt helyüket, a régiek, amit kinőttünk, vagy szobacsere miatt lecserélésre ítéltetett, szétszedve, a szoba közepén, szépen egy kupacban, a nagy asztalnak támasztva várják, hogy a pincébe vagy bármilyen tárolóhelyre illetve a tulajdonoshoz visszaszállíttassanak. a koszt, port, limlomot felszámoltam, na jó a limlom még átválogatásra vár a naaagy asztal alatt bedobozolva. de tulajdonképpen élhető a lakásunk. teljesen megszoktuk, hogy ezt vagy azt kerülgetni kell és hogy az én ruháim még a gyerekem szobájában vannak, a gyerekemé meg a nappaliétkezővendégésháloszobámban. aztán akadnak dolgok, amik még nem a végleges helyükre kerültek, hanem jelenleg folyik a teszt, hogy ott jó lesz-e vagy inkább máshova kéne tenni... mondhatnám azt, hogy nem akarom elhamarkodni a dolgokat, de erről szó sincs, az igazság az, hogy szimplán elfáradtam... nem kicsit, nagyon. most inkább élem a mindennapokat, dolgozok (jajj, de jó, de tényleg), főzök jókat, élvezem a gyerekemmel tölthető órákat, mesélünk, játszunk, bohóckodunk, kiborulunk, összebújunk, a holnapi farsangra készülünk. a dobozok, meg a ruhák, meg aminden megvárnak, minden nap egy icipicit pakolok (aminek egyelőre semmi látszata sincs persze), a szétszedett ágyakat meg már észre sem veszem, csak akkor, ha van nálunk valaki, mert az tuti belerúg a kiálló élekbe. (bocsi!)
és akkor jöjjenek a képek (Kata neked, hogy visonghass megint! ölellek)

anya új fekhelye, kényelmes kis kuckója, a nagy felfordulás elindítója. ezt találtam a legkisebb beruházással járó átalakításnak ahhoz, hogy a gyerekemnek legyen saját szobája. ha minden a helyére kerül jó lesz, nagyon jó lesz.


a gyerekem első, igazi nagyfiús ágya. imádja, szereti, mindenkinek büszkén mutogatja, a szobájával együtt, ami egyelőre valóban nem katalógus kinézetű, de az Övé.


és a holnapi farsangi jelmez. persze még nem teljes, a finomítások majd holnap reggel kerülnek a helyükre.
gitáros, ha nem lenne jó látható. laza lábtartást?! csuklószorító?! na és aminek támaszkodik, az pedig a szétszedett ágykupac. a limlom meg épp nem látszik, de az is ott van. 

2 megjegyzés:

  1. A kis gitáros mennyire laza, imádom!
    <3

    VálaszTörlés
  2. Ugy latszik szuletett rocker. Nagyon meno! Puszka nektek Koma

    VálaszTörlés