2011. november 3.

mi kő azidillhez?

nakéremszépen, én megmondom... legalább is a mai napunk után, bár még nincs vége, de így is ki merem jelenteni, hogy idilli volt. a tegnapi után biztosan. tegnap a kölök maratoni nemalvást nyomott hajnali 4-től, este 8-ig. ő jól bírta, én kevésbé.
na, de vissza azidillhez.
először is kellenek színek. nekünk a mai napon a sárga volt. olyan igazán sárga, nem répa, hanem az az égető, citromtól a napsárgáig. ebben sétáltunk nyakig. legalább is a Gagarin parkban, vagyis rendes nevén az Ezredév parkban. belementünk és jól megmártóztunk, jó nem szó szerint, vagyis az ebemnek sikerült, én csak jól magamba szívtam a gyereknek meg jól átsugároztam, mer ő persze aludt. de sárga sapiban volt.
aztán az a sárga végigkísért az egész sétán minket. visszaköszönt egy újabb levélözönben, vagy egy kertben kintfelejtett sárga kisszékben, vagy egy törött ruhacsipeszben...
aztán kell még hozzá, 'mámint azidilhez..., hogy jól induljon a nap. ahhoz meg, hogy jól induljon, az kell, hogy faszán kialudja magát az ember lánya... húú, de frankót aludtam. lehet azért is volt, mert bent aludtam a hálószobában a nagy-nagy ágyon... el is határoztam, hogy kicsit színesítsem és változatossá tegyem a négy fal közti életemet, hogy néha bent fogok aludni és még tv-t is fogok nézni... (de azidillhez, nem feltétlenül kell a tv, sőőt... csak a friss anyukák beszűkült életén javíthat valamicskét, asszem) na, de vissza azidillhez... nyugodt reggeli, kötött zokni, pléd a padon, forró tea a teraszon, miközben csíp a hideg.
aztán valahogy minden úgy alakult, ahogy elterveztem... szóval a gondolatok a fejben, azok is nagyon fontosak... kerülendő a negatív és búskomor hozzáállás kérem...
namármost, ha nem vagy friss anyuka, akkor még számos dologgal elérhető az idill... az imént mondtam egy kedves ismerősnek, hogy a canga, az igen... két keréken gurulni az maga az idill... ha van egy cangád, akkor azidillhez vezető úton megvan az első macskaköved...
aztán még klafa lett volna forraltbort szürcsölni kesztyűben, hozzá gesztenyét majszolni...
az alkoholos dolgokat sajnos kerülnöm kell, (ez mekkora kicseszés...) de a gesztenyém ippen megsült a sütőben és már csak a majsz van hátra...
szóval így iziben összeszedve: színek, ízek, helyek, helyzetek, tárgyak, gondolatok, emberek... ezek frankó összhangja kellenek azidillhez. ja és persze tervezni nem kell, friss anyukáknak meg nem is lehet... ahogy esik, úgy puffan...

1 megjegyzés: