az estéim rendre. csak magamat hallom és hallgatom. egyelőre két olyan beszélgető partnerem van, akik nem szólnak vissza. ebem, aki csak a fejét forgatja, ha túl sok infót kap hirtelen és a pocaklakó kicsi Bende, aki maximum oldalba rúg, másképp nem tud visszaszólni. és a hátamat sincs aki megsimogassa, vagy megvakarja, ha kell. de nem mondom magam magányosnak, hiszen Ők, ketten velem vannak. az egyik mindig, minden pillanatban.
ebem nélkül meg nem is tudom mi lenne velem. sokmindent megértünk mi már ketten... csak azért vágyom az emberi szóra, ölelésre... munkán kívül, otthon is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése