amióta gyerekem van, azóta kettős életet élek. és ez nem tudom, hogy jól van-e így. egyelőre ez van, de mivel sokszor befészkeli magát a gondolat a fejembe, hogy ennek talán másképp kellene lennie, előbb vagy utóbb nyilván változni fog, változtatni fogok rajta.
azt is tudom, hogy ez miért van így... nyilvánvaló, hogy azért mert, egyedül nevelem a fiam. és mivel nincs akivel megosszam a mindennapokat, a jókat, a rosszakat, ezért amiket más párban csinál, én egyedül. mivel gyerekkel nehéz bevásárolni, ezt akkor teszem, amikor oviban van, amikor az apukájánál van, vagy a mamáknál. színházba, moziba, koncertre, vagyabármire szintén akkor megyek, ha anyaszabadnap van, vagy újabban, ha valamelyik barátnőm vállalja a gyerekfelügyeletet arra a pár órára.
randi, társas élet, vacsora, kávé, sokáig alvás, szintén az anyaszabadnapok szerves része.
ezek össze, vissza, keresztbe megszervezése nem kis logisztikát igényel, a hétköznapok szintén minden megszervezett perce mellett... titkolni nem titkolok semmit a fiam előtt, mindig tud mindent, hogy hova megyek, kivel találkozok. néha okoz csak felfordulást, perpatvart egy-egy anyaprogram, amit a maga módján meg is bosszul, de ez is rendben van. nekünk felnőtteknek sem tetszik minden, és valahogy ki is fejezzük a nemtetszésünket... szóval elfogadom. megküzdök a lelkiismeret furdalással is, mert tudom miért kapom a leszakadt redőnyt, a durcás kedvet, a nemeket, a kiborított tejet, padlón szétkent banánt.
aztán majd szépen változik, összesimul, ahogy szépen elhagyom a magamnak hozott különféle szabályokat, mert minden sokkal egyszerűbb, mint ahogy azt gondoljuk, gondolom sokszor...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése