tesztelek

egy erős nőknek való dezodort. 

sosem voltam izzadós fajta, de a szülés óta, valahogy változott a helyzet. na, nem azt mondom, hogy az ápolatlanság útjára tértem és büdös lennék egész nap, de valami más. vagy a  kis geci, genya hormonok, vagy  a sokkal több váratlanabb, izzasztóbb helyzet, de a korábban használt cuccok leszerepeltek. és mivel lehetetlen a napjában többszöri zuhanyzás, a felületi parfümös kezelés meg szart sem ér, és ugye az ember lánya nem hordhat magával váltóruhát sem, (van elég cucc, amit mindig cipelni kell) kellett valami megoldást találni a kialakult helyzetre. a bűznek és a kellemetlen érzésnek mennie kell.

kedves barátnőm vázolta a helyzetet minap, ami gondolom minden gyerekkel rendelkező anyukának ismerős lehet.

hiába kelsz fel időben reggel, hogy mindent elintézz, megcsinálj, kikészíts, az indulás előtti pár perc embert próbáló, kikészítő, kapkodó, leizzasztó. 

én mindennap 8-ig, amire beérünk a bölcsibe totál elfáradok és olyan érzés, mintha már egy napot nyomtam volna le addig. és akkor még ott van a nap nagy része.

kedves barátném javasolta az erős nőknek való cuccost, majd pár napra rá a tévében is láttam a reklámot. nem szoktam az ilyesmiknek bedőlni, és nem is olcsó a cucc, de gondoltam egy próbát megér.

tegnap volt az első nap, hogy használtam. akár egy reklámfilmbe is elment volna, amin tegnap keresztülmentem. a gyerekem beteg, köhög, taknyos, de ez mind nem gyengíti, ugyanúgy pörög ezerrel. úgy alakult, hogy háromszor is el kellett otthonról mennünk. reggel szemészet. minden simán ment. de amikor kijöttünk a rendelőből, a kölöknek esze ágában sem volt felülni a bicajra, úgy gondolta a hatalmas levélkupacban sokkal jobb feküdni. nem jókedvében feküdt ott, mielőtt idilli lenne a kép. hiszti volt ezerrel. ezt úgy egy fél óráig bírtam. már egy kedves öreg néni is a segítségemre jött, hogy hátha ketten meg tudjuk győzni, hogy ott nem olyan jó ám, inkább keljen fel. nem jártunk sikerrel. majd egy szirénázó mentőautó kizökkentette és végre hajlandó volt felülni a bicajra. hazaértünk épségben.

majd nem sokkal később el kellett mennünk a bölcsibe az ebédért és a térítési díjat befizetni. egy újabb izzasztó helyzet következett. majd egy órás könyörgés, hogy elinduljunk végre. nem ment. a végén már mind a ketten sírtunk. teljesen reménytelennek tűnt a helyzet. pár telefont megeresztettem, hátha valaki segíthet, de nem jött össze. majd a sürgősségi mentőhelikopter, hála megjelent az égen és ismét rávehető volt bármire.

ebédet megkaptuk, díjat befizettük, a csúszdán is lecsúsztunk, hazaértünk. ebéd, alvás. kész. azt hittem eddig sosem jutunk el.

majd ébredés után megint csak nyomott az idő, hogy odaérjünk a doktorbácsihoz. mivel közel van, elvetettem a kocsi és a bicaj használatát, persze mindezzel növelve a kockázatot a váratlan helyzetekre. vonattal a kezünkben elindultunk. mivel a dokihoz vezető úton végig látszik egy építkezésen lévő hatalmas toronydaru,  és a sürgősségi helikopter megint hozott valakit, az út sima volt. sőt a rendelőhöz érve még a kórház tetején láttuk is, ahogy a helikopter körül milyen nagy a sürgés-forgás.

a dokinál végezve egy újabb feladat következett, eljutni a gyógyszertárba. itt egy újabb kergetőzés, ellenállás után megelégelve a tötymörgést, az ölembe vettem a gyerekemet (nem könnyű) és úgy botorkáltunk a gyógyszertár felé. majd feladat átadással, a gyerekem intézte a recept átadást, gyógyszer átvételt, sőt még matricát is kapott, teljes volt a megelégedettség és az öröm. feladat teljesítve. már csak haza kellett érni.

csúcsforgalom volt, ezer ember, autó, busz, motor, zebra, elefánt, lámpa.  a pékség jobb célnak bizonyult, mint a haza. választott magának finomságot, örült, és már csak egy zebra és kábé 200 méter volt hátra. de egy újabb hatalmas levélkupac és egy újabb hiszti, vagy végkimerülés kifogott rajtunk. majd a hónom alatt cipelve, másik kezemben  a félig megrágott kakaós csigával elértünk a kapuig. pont akkor értek haza a szomszédok is, három gyerekkel, ami aztán megoldotta a helyzetet. a kölykök nagyon örültek egymásnak, kezdődhetett a hancur, a kötetlen, szabad játék.

kihasználva a nyugis helyzetet a szomszédasszonnyal nekiálltunk a faleveleket összegereblyézni, zsákokba pakolni. nem kevés volt. bosszankodunk is minden éven, hogy mekkora szívás, hogy az utca másik oldaláról is a mi oldalunkra fújja a szél a faleveleket. 

mire sötét lett az udvar is és az utcafront is csilli-villi lett, falevelek zsákokban, a kuka mellé rendezve.

majd befutott az apai segítség is, így nyugodtan a vacsorával is elkészültem.

na, szóval nem kicsit izzasztós nappal a hátam mögött, azt kell, hogy mondjam az erős nőknek való cucc jól szerepelt. a blúzomon nyoma sem volt bűznek vagy izzadtságnak.

de még hátra van egy olyan nap, amikor dolgozok is, azt hiszem az lesz az újabb erőpróba.

csütörtökön iskolákat látogatok, nem keveset, télikabátban, kint hideggel, bent meleggel.

ha ott jól szerepel, akkor megnyert magának és beveszem a márkahűségi listámba.