valahogy mindig úgy hozta a sors, hogy olyan munkám volt, hogy se a hétvégéim, se a nyaraim nem voltak szabadok. irigykedve néztem a hétvégén kirándulni induló családokat és sóhajtozva vágytam arra, hogy azt csináljak, amihez csak kedvem van, akkor, amikor csak akarom. oké, a bármikor-bárhol valószínűleg nem sok meló mellett lenne megvalósítható, esetleg meló nélkül, de azt meg nem tudnám csinálni, mert imádok dolgozni.
de a nyár... az nagyon hiányzott. már nagyon szerettem volna, hogy nem a reggeltől estig tartó örülten pörgő meló legyen csak... hanem csak lenni... fűben feküdni...
hát most ez van. és hogy mindezt a gyerekemmel együtt tehetem... én nagyon élvezem, ő meg csak tapogatja, mütyürkézi a fűszálakat, virágokat. de azt hiszem tetszik neki, bárhol vagyunk, bármit csinálunk. a lényeg, hogy együtt legyünk.
a barátosnőjével egyre közelebb kerülnek egymáshoz. azt hiszem egy-két dolgot már tanult is tőle. kár, hogy hamarosan elválnak útjaink. mi haza, ők meg Drezdába mennek... na, de az mégsem Amerika, szóval remélem gyakrabban tudunk majd találkozni.
hiányozni fogtok...
Ti is nekünk!
VálaszTörlés