a temetéseket nem lehet megszokni. része az életnek. nem lehet rá felkészülni. alapvetően elveszíteni valakit, valakinket nehéz, fájdalmas dolog. tudjuk, hogy mindig ez a vége, de a másikkal töltött napokat, éveket, életet nem lehet úgy élni, hogy tudatosan készüljünk arra, hogy mi lesz majd akkor, amikor elmegy, elhagy, meghal... itt is a jelenben lenni a lényeg, megélni a pillanatot, a sok egymásutáni mostjó, mostpontjó állapotokat.
a legnehezebb pillanattokban úgyis mindig egyedül vagyunk, de ez mégsem lehet ráírható a teljes életre. sokkal jobb és élhetőbb, ha van kivel megosztani, elosztani a jót, a megélt mindent, az életet. ezt szeretném... tényleg...
és aztán majd, amikor eljön a pillanat, hogy el kell veszítenem, akkor majd az lesz és tudom, hogy majd azzal is meg fogok birkózni... nem félek...
R.E.M. Sweetness Follows
megosztani vágy erös.
VálaszTörlésmert ugyanilyen intenzív és tiszta
az átélés.
minél ritkábban köszönt a csodás
annál jobban.
ez csakis személyes lehet. mimás.
miképp adható át pl. ez(írom mert még friss)
helyszín kávézó terasza. tegnap. lefektetett vásznak, lányok fiuk gyerekek, szülök és gyerekek
szipokával kergetett festék, fenekek az égnek,(térdepelnek) örülnek minden váratlan formának
színkeveredésnek. - sok sok év után végül összejött.
átadni megosztani, mindehhez a szavak maradnak
és a vágy mely öket kerekíti.
a szó ami egyszer lelkesít másszor üresen kong vagy még úgysem.
hogy találunk továbbá szavakat mondjuk,
a napkeltébe önfeledt(minden hülyeségtöl feledett) kacagásról
vagy egy bizsergetö ölelésröl
attól aki szeret?
/barna