kell, hogy írjak a miutcánkban élő gonosz és eredendően rosszindulatú emberekről is, merthogy vannak és köztünk élnek. sajnálom szegényeket, mert az a sok energia, amit a folyamatos beszólásokra, rosszindulatú megjegyzéseikre fordítanak, fordíthatnák másra, sokkal építőbb dolgokra is.
van a szemüveges, nyugdíjas néni, aki ráadásul még nagymama is, mert már számtalanszor láttam az unokájával is. legelőször akkor volt vele atrocitásom, amikor még terhesen, hatalmas pocakkal sétáltattam ebemet a miutcánkban. már korábban is kiszúrtam, hogy mindig az ablakban sasol és azzal az égető, semmi mással össze nem téveszthető szemmel verő tekintettel bámul az ember lányára. aztán egy nap lehet a geci kis hormonok vagy talán az anyatigris szólalt meg belőlem, de nem bírtam megállni szó nélkül, ahogy felszólított hangos szóval, hogy reméli összeszedem a kutyám végtermékét és nem akarom otthagyni. először próbáltam szép szóval a tudtára adni, hogy én mindig és, hogy nem véletlenül van a kezemre húzva a kifordított bundakesztyűt formázó nylon zacskó, csak mint látja, van egy nem kis méretű púp a hasamon és nem megy olyan könnyen a lehajlás, inkább a guggolással próbálkozom, csak lassított felvételben... de persze nem hatotta meg, már azt is kezdte a fejemhez vágni, hogy a kukáját is lepisilik a kutyák és a járda és a fű... még mindig nyugodtan próbáltam az értésére adni, hogy ugye nem gondolja komolyan, hogy mindez a sok-sok vétek az én kutyám lelkén szárad... tovább paprikázta magát. én meg úgy döntöttem kár rá az időt fecsérelnem. pukkadjon meg magában az ilyen hülyepicsa ember.
nem messze tőle van az utca réges-régóta üzemelő virágboltja, akinek a tulajdonosa hasonlóan rosszindulatú és nap, mint nap szem és fültanúja vagyok, ahogy trágár szavakkal illeti a boltja elé álló autósokat, mert, hogy neki a rendőrség engedélyezte a kukás, vödrös helyfoglalást, mert, hogy virágot szállít (na, persze a nap 24 órájában, bruhahha). és ez csak az egyik dolog, a kutyásokat sem kíméli. engem is elkapott egyszer. sikítva ijesztett rám, amikor egyszer pont a boltja előtt végezte nagy dolgát az ebem.
- ugye nem ide szarik a kutyája?
- de mondom ide. ne aggódjon, nem állt szándékomban itt hagyni. (nem véletlenül van a kezemre húzva a kifordított bundakesztyűt formázó nylon zacskó.)
- na, de a szagok és a minden a füvön marad, és a többi kutya megérzi, és ők is ide fognak szarni és a hugy...ni... és csak mondta és mondta.
én meg ott álltam egyik kezemben a kutyával a másikban a gyerekemmel és határozottan közbevágtam, hogy leállítsam a teljes erővel pörgő centrifugát:
- ugye nem gondolja hölgyem, hogy a kutyasétáltatásra felmosóvödröt is viszek majd magammal, hogy lemossam a füvet. ugye nem?!
- nem kéne erre sétáltatni a kutyát!
és erre már megint nem szóltam semmit, hanem kézen fogtam a gyerekemet, másik kezemben a bezacskózott végtermékkel és ebemmel és továbbsétáltunk a járdán, ami ugyebár közterület, ahol mindenkinek szabad járása van, akár innen, akár onnan és még akár a füvön is.
a nő meg tovább forrongott magában.
természetesen azóta sem változtattam meg az útvonalat, és számtalanszor eljárok egyik és másik rosszindulatú asszonyság háza előtt is. sokszor látom, ahogy az ablakban vagy a függöny mögött sasol és szemmel ver mind a kettő én pedig mosolyogva feléjük biccentek hátha egyszer rájönnek, hogy az életet lehetne rosszindulat nélkül is élni és nem csak forrongani a saját mérgükben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése