2014. október 21.

mennyi minden kell a villanyóraleolvasóbüdösbácsi boldogságához?

elgondolkodtam, hogy néha mennyi minden kell ahhoz, hogy valaki nagy elégedettséggel és örömmel nyugtázzon egy küldetést. jelen esetben a villanyóraleolvasóbüdösbácsiról van szó, aki épp az imént végzett és milyen nagy örömmel és elégedettséggel távozott, hogy minden órát le tudott olvasni a házban és nahát, hogy mindenkit itthon talált. 
megjegyzem nem lehet könnyű az élete, egy villanyóraleolvasónak, aki ugyebár akkor dolgozik, amikor mindenki más és emiatt naná, hogy nem talál otthon senkit.
de ma nálunk, köszönhetően a csillagok állásának, mindenkit itthon talált.
mivel a lépcsőházban javában dolgoznak a festők, könnyedén be is tudott jutni a házba.
Ilonka néni, lett lévén 93 éves, nyugdíjas, ő mindig itthon van. kivéve, amikor nem, merthogy jár piacra, boltba, vérvételre, gyógyszerbeállításra. 
az alsó szomszédnál meg szerencséjére, mármint a villanyóraleolvasóbüdösbácsinak, pont villanyórát cserélnek.
a másik szomszédasszony meg pont beteg, bár gondolom marhára örült, hogy a villanyóraleolvasóbüdösbácsival kell cseverésznie munkája nehézségeiről, hogy mit, hogyan tud és nem tud a nap járásának köszönhetően lefotózni és rögzíteni, vagy kerekíteni a kerekítés szabályainak megfelelően, na de ha a vállalatnál meg más kerekítés szerint kell kerekíteni, amit aztán a szemére hánynak gonosz kis felettesei. szóval nem könnyű neki, na, mármint a villanyóraleolvasóbüdösbácsinak.
és akkor még engem is itthon talált, mert én meg a főnökömre várok, hogy végre valahára bejelentse a szerencsétlen,véletlen balesetnek köszönhetően összetört okos telefonomat, és hogy még a messzi Indokínába való utazása előtt kapjak egy cseretelefont, merthogy még biztosítás is van rá.
szóval ezen a cudar, esős, borús napon csupán ennyi kellett, hogy mosolygósan, elégedetten, boldogan távozzon a város egyik házából  a villanyóraleolvasóbüdösbácsi.

1 megjegyzés: