napi bénázás

annyira jellemző, hogy nincs a háznál férfi és nagyjából zavartalanul működnek a megszokott rutinmozdulatok a lakás minden helységében és használati eszközök miben és hollétében általam és a még alakulóban lévő, de már a férfiség tipikus jegyeit mutató gyerekem által. jelen esetben a wc ülőke megszokott helyzetére gondolok.

mivel egyelőre csak én használom, a gyerekem csak akkor, ha kedve tartja (még mindig jobban komázza a pelenka kényelmes, bár sokszor kicsípő, pirosító kényelmetlensége ellenére is), én már teljesen rutinból bemegyek, felhajtom, leülök, elintézem, felállok, lehúzom, lezárom lépésekkel intézem a kis és nagy ügyeimet. igen ám, de ez majdnem minden egyes alkalommal felborul, ha férfi vendégeim vannak. na, persze nem úúúgy férfi, hanem csak barátok, barátnőstől esti csevejre, pálinkára, sörre, borra, ami éppen terítéken van. a felborulást pedig azt jelenti, hogy a kedves férfi vendég, általában elfelejti lehajtani az ülőkét, ami pedig nyilván zavart okoz a háziasszonynő megszokott rutin mozdulatsorában a mellékhelységben.

így esett tegnap is, aminek az lett az eredménye, hogy bementem, majd azt gondoltam, hogy felhajtottam, de persze nem, mert már fel volt hajtva tetőstől, ülőkéstől és a következő lépésként leültem, de mivel nem volt ülőke, ezért majd hogy nem belesüppedtem a wc-kagylóba hasonló kinézettel, mint akivel éppen összezáródott a kempingágy.
ejjj, Bajabajabajabajabaja...!