2014. március 10.

lányotnak eperetet

igaz a nőnap már elmúlt, de mi most kaptunk kedvet a kertészkedéshez, gondolva a lányokra. ha már egyszer piros a torok és a dottorbácsii kényszerpihenőre küldött minket, akkor az itthon töltött idő legyen már hasznos és élménydús. az egész évben termő eprünk pedig már nagyon nekiiramodott és még mielőtt virágba borulna, gondoltam kiszedek a tövekből egyet-kettőt és odaadom a csajoknak. persze ki nem hagynám a gyerekemet ebből az akcióból. úgyis benne vagyunk keményen a dackorszakban, és Vekerdy bácsi is megmondta ezt túl kell élni és csak a nagyon szigorúan vett napirendi pontokat igyekezzünk tűzön-vízen át betartani, minden másban meg legyünk engedékenyek és próbáljuk meg bevonni mindenbe. ez úgy is fontos része az önállósodásának, az én kialakulásának. most, hogy itthon vagyunk úgyis minden könnyebb, hogy nem kell sehova időre odaérni. béke van, hála a magasságosnak.
na, szóval de nagyon elkalandoztam a gyereknevelés kemény és veszélyes labirintusában...
a lényeg a lényeg, a gyerekem mindenben nagyon segítőkész és most, hogy már javában beszél is, nem csak csinálja a dolgokat, hanem szavakkal, mondatokkal, egészen jól ragozva kommentálja is, megállás nélkül.
a ma délutáni kertészkedő akciónk az ő kedves szavaival leírva:
lányotnak epertet ültyettünk... Bende segített... eplet... tálba...ültyettünk epelt... 
majd ahogy kell, szakszerűen adagolta a cserepekbe a kis és nagy adag lapát földet. majd engedte, hogy a töveket elültessem és meglocsoljam. és persze a művelet végén hozta a seprűt és lapátot és összetakarított.
jövő nemzedék női idekukkantsatok, egy igen remek férfipalánta növekedik itt kérem szépen!








és ha már nőnappal kezdtem, akkor utólagosan ezt a négy palántát felajánljuk nektek kedves nőtársaim. már nem emlékszem kinek ígértem. az első négy jelentkező viheti, nevelheti, egész évben szüretelheti.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon gondos kis kezek!
    Nekem ígértél :)
    Csocsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen-igen, eszembe is jutott közben, hogy Neked meg az Encinek tutira ígértem! :)

      Törlés