2014. március 28.

egy kis esti utcai szösz

tegnap este úgy esett, hogy a pisikakiszimatsétát pont arra időzítettem, amikor vége lett az a színháznak, azaz az előadásnak. ritka alkalom, hogy ennyi emberrel találkozok, hiszen többnyire szinte senkivel sem szoktam összefutni. amikor megláttam az emberáradatot magam felé hömpölyögni, végig is néztem magamon, hogy hoppá, nem igazán a tömeghez öltöztem, de gondoltam szarok rá, kutyát sétáltatni este mégsem magassarkúban fogok, amikor egyébként is lopakodó üzemmódban nyomom, plusz még a kakit is össze kell szednem. persze a tömeg ügyet sem vettem rám. így az embereket kerülgetve, szimatolva ballagtunk, majd a színházhoz érve megfordultunk és a tömeg után sétáltunk. előttem egy igen magas nőőő sétált a lovagjával. olyan hosszú lábai voltak a csajnak, hogy kb. a derekáig értem, de ezt a magasságot még megtetőzte egy köbö 15 cm-es sarokkal. nem volt semmi látvány na. menni alig tudott a hölgyemény. a lovagja, aki ezzel a sarok mérettel persze messze eltörpült mellette, ettől függetlenül igen úri ember módjára támogatta és kísérte, majd besegítette a szuperverdába.
nem is értem mi értelme van olyan magas sarkú cipellőt felvenni, amiben menni sem bír, az ember lánya? én egy olyanban tuti felborultam volna álltamban. meg aztán ezt vajon hogyan élheti meg a fickó, aki alacsonyabbá is válik, meg még támogatnia is kell az egyébként lehet, hogy férfiszemmel szexisen kinéző, de hát mégis csak csetlő-botló bigét?
mindenesetre viccesen néztek ki, meg aztán én is utánuk menve, cicanaciban, tiszacipőben, surranókabátban, zacskós kakival és ebbel a kezemben.
hogy kettőnk közül melyikünk volt a nőiesebb, hát magam sem tudom...

2 megjegyzés: