térdig hóban

a tavasz beköszöntével. hát kicsit befürödtünk, na... naívivi mindent alaposan előkészített az anyaszabadnapra tervezett túrára. legyen minden, ami kell. csak a hóval nem számoltam, de nagyon nem.

még jó, hogy a bakancsom mellett döntöttem, a túracipőt meg csak bedobtam a bizti kedvéért a csomagtartóba. de, hogy egy zokni, az mér nem jutott az eszembe?! nagy helyet igazán nem foglalt volna el a hátizsákban.

és még azután sem aggódtam, amikor úton a hegy lába felé megpillantottuk, hogy minden totál hófehér volt.

az elején még nem is volt gond, csak sár volt, de aztán hó, de egyre nagyobb. először csak bokáig süllyedtünk, majd itt-ott, ahol úgy tűnt mintha hóátfúvások lennének térdig, majd ez mintha állandósult volna, majd amikor már a túrajelzést is elhagytuk, akkor már úgy voltam, hogy na én tuti nem megyek vissza az utolsó jelig, térdig hóban úgy, hogy előttünk nem járt senki... hát egye meg a fene... tudtam, hogy ott fent  van a cél...

hó nélkül is durva szintemelkedést kellett megtenni, de hóval még nehezebb volt... és naná, hogy nem járt előttünk senki, csak egy darabig...

majd amikor már tudtam, hogy ott a fenyvesek mögött a cél akkor, már tele volt nagyon a hócipőnk hóval és olvadt hóval, csak úgy nekimentünk az utolsó hegyoldalnak... ott már röhögtem, nem térdig hanem minden lépésnél combig süllyedtem a hóban... basszus, mekkora lehetett, mielőtt még beindult az olvadás?

aztán végre felértünk... ott már nem voltunk egyedül... osztrák oldalról ugyanis kényelmes, sétával bármilyen ruhában, cipőben megközelíthető a kilátó... volt is egy kedves kézirütyőstáskákcicalány majd combtőig érő csizmácskában... na, ő jól választott, jegyeztem meg...

kittikkadva, de igazán jólesően megettük, megittuk a csúcsszecsókat, csúcscsokikat, csúcssört, aztán irány lefelé a térdig érő hóban.

a gond akkor volt, amikor elfogyott a hó és a vizes zoknimban előrecsúszott a lábam és éreztem, ahogy a lábujjaim között cuppog a víz... (szart sem ér a sray-s impregnáló, az csak a nyuszi túrázóknak való, be kell szereznem valami durvább cuccot)

már alig vártam, hogy elvegyem a lábamról a vizes zoknit, bakancsot, ami ekkora már bazi nehéz is volt... zoknim nem lévén mezítláb vettem fel a száraz, de hideg cipőmet... túratársamnak nem lévén váltás zokni és cipője... beugrott a bozsoki vegyesbe, ahol nem gondoltam volna, hogy lesz zokni, de hogy még választék is. kaptam  is egy csini rózsaszínt... ennyire még sosem örültem zokninak...még a jól megérdemelt határmentis vacsora is jobban esett száraz zokniban...

dehogy ezután még a szomszéd pékségbe sem megyek váltás zokni nélkül az tuti...  az a kis gombóc még a zsebben is elfér...