2017. július 5.

felelősség

az elmúlt hetekben több embertől is szemrehányást kaptam, hogy nincs új bejegyzésem. ejnye!
nofene, gondoltam, micsoda felelősséget tolnak rám, miközben egyébként is van elég a vállamon.
persze folyamatosan itt motoszkál a tudat, a szándék, a sok-sok gondolat a fejecskémben, amiket meg kéne osztanom a nagyérdeművel, de nem sikerült...
a legutolsó gondolat, amin több napja agyalok, az rendesen befészkelte magát... imádott barátnőm, akiről blogot is vezetek, vagy inkább vezettem, időközben terhes lett, meg aztán már meg is szült. így röppen el 9 hónap. huss.
eléggé be volt parázva az egész gyerektémától, sokszor volt bizonytalan mindenben, akarta is meg nem is. ez mind normális. aztán ahogy láttam a kis törpével, és ahogy beszélt róla, az olyan szívfacsaróan szép és szeretni való, hogy este otthon bőgtem is. amennyire rettegett és amennyire megszenvedte a szülést, az utána jövő élmények mindenben kárpótolták.
azt mondta szerelmes a gyerekébe és olyan végtelen nyugalom van rajta, amit nem is gondolt. persze, azt gondolom, hogy ez az anyasággal együtt járó új csomag része.
próbáltam előkaparni ezeket az érzéseket a régi emlékeim közül, de nem tudom, hogy én is valóban így éltem-e meg. nem vagyok biztos benne. nyilván ez a helyzetemből adódott. már a szülés után tudtam, hogy csoda ez, meg minden, de egyedül fogok vele megbirkózni. ha a barátaim, szüleim, rokonaim nincsenek, tán bele is bolondulok.
nem véletlenül kell a gyerekcsináláshoz is két ember, azt gondolom a felnevelése is kettős feladat.  jó látni, hogy ez a kettősség, ez a kerekség náluk megvan. meg látom ezt más barátaimnál is, hogy könnyebben veszik a gyereknevelés akadályait.
és ennek a felismerése kicsit szíven talált, és belesajdult, hogy én ezt a teljességet nem tudtam és nem is fogom tudni megadni a gúznak. 
látom és megélem a hibákat, amiket elkövetek. küzdök a türelmetlenséggel, az elfogyó erővel, amit párban, szövetségben milyen jól is lehet kezelni és sok szarságtól megkímélni a gyereket.
azt gondolom ezek ellenére, hogy elég jó szövetség van köztem és a gyerekem között. sokszor beolvasunk egymásnak, és elég jól látja a szarságaimat ő is, és ha kell szemrehányást is tud tenni. 
aminek persze örülök, mert nem marad benne, kimondja, megbeszéljük, megpróbáljuk megoldani, orvosolni. karakán, határozott, akaratos, nagyszájú, menő kis kölyök, akivel nem könnyű, de gondolom velem sem neki.
és csak remélni tudom, hogy nem lesz rossz ember, attól, amilyen én vagyok.
na, ez az igazi felelősség.

1 megjegyzés: