napi gúz

kényes téma, előre szólok.

a szorulás kisgyermeknél ha nem is mindennapos, de ismert és küzdelmes esemény. nálunk is így van. nem először és nem is utoljára izzadtuk végig, hogy megszülessen a végeredmény.

pár napja vettem észre, hogy valami nem oké. de a gúz persze mindig elfogadható választ adott a kérdésekre. itthon nem, de az oviban volt kaki. majd egyik este már gyanús volt, hogy nem evett annyit és fájdalmasan elhúzódott az esti zuhanyzásnál, amikor a popi volt soron. itt bizony tényleg beszorult, aminek nem kellene.

a meseolvasás is a wc-n történt, együtt számoltunk, majd együtt nyomtunk... orrot fújtunk, könnyeket töröltünk... találgattuk vajon milyen lesz, ha végre kijön, felidézve az egyik kedvenc mesénket... talán placcs lesz, vagy zsupszhupsz, netán pittpatt, vagy trottyrotty, vagy lehet ratatata... de egy kis mosolyon kívül semmi mást nem sikerült kicsalni a gúzból.

majd amikor kérdeztem, hogy mégis mi a baj, mi az ami bántja? arra ezt válaszolta:

- anya! ő az én kakim, az én barátom, és nem akarom kikakilni. nem akarom, hogy a wc-be essen és lehúzzuk és a tengerbe folyjon...

és hát ez egy elég jó magyarázat... de aztán elmagyaráztam neki, hogy bizony, nagyon nem jó, ha visszatartja. kakiországban nagyon várják már az ő kakiját, és ha megérkezik, nagy bulit csapnak. ha viszont nem engedi el a kakiját, akkor a barátai nagyon szomorúak lesznek, te pedig nagyon megbetegedhetsz és kórházba is kerülhetsz... és ezen elgondolkodott.

majd, sok-sok próbálkozás után elfáradt és már elaludt a wc-n. na, itt feladtuk és ágyba vittem, lefektettem, betakartam és reméltem, hogy másnap sikerrel járunk.

reggel ébredés után, reggeli közben, ő maga kezdeményezte a beszélgetést a kényes témáról.

- anya! a mamánál kakilni fogok és megígérem, hogy nem fogok sírni. ne aggódj! szeretlek. (merthogy pont erre a hétvégére volt megbeszélve, hogy a mamiékkal lesz.)

majd miután az oviban elbúcsúztunk egymástól, a mamát felhívtam és tájékoztattam a szorult helyzetről. ő megnyugtatott, hogy ivettkém, nem lesz semmi gond, megoldjuk.

haza sem értem a munkából, amikor csörgött a telefon, a mama hívott, én persze aggódva vettem fel, jaj, vajon minden rendben van-e... majd a gúz szólt, vagyis inkább kiáltott bele a telefonba:

- anyaaa!! kijött a kakiii!... és már tovább is rohant.

én meg megkönnyebbültem, mázsányi teher hullott le a vállamról és a mama is megnyugtatott, hogy aggodalomra semmi ok, egy kis hashajtóval megoldották a szorult helyzetet.

szóval kérem, kakibarát legyen csak mindennapos téma és vendég a háznál. és ha már az állatok kakiját tudjuk, melyik milyen állagú és alakú, akkor bátran elemezzük a gyermekünk kakiját is. ne legyen kényes a téma.

szorulás mentes napokat mindenkinek...