szívvel lélekkel

az elmúlt napokban sokat gondolkodtam emberséges és nem emberséges hozzáálláson. onnan indult ez az egész, hogy fogorvost váltottam és olyat tapasztaltam, ami meglepett. nem is értem miért, pedig ez lenne a természetes. emberségesen álltak hozzám, figyelmesek, voltak. amit kérdeztek, őszintén kérdeztek és aztán a választ is végighallgatták, amiből aztán egy őszinte beszélgetés kerekedett. az meg már csak hab a tortán, hogy másnap reggel 8 előtt csörgött a telefonom és a doki érdeklődött, hogy minden rendben van-e, nem volt e fájdalom, vagy bármi más rendellenes dolog.

egy ilyen apró figyelmesség elég ahhoz, hogy a reggeli őrületben szerzett feszültség elsimuljon és mosolyogjon az ember lánya a volán mögött.

ez lenne a normális és nem a futószalag szerű kiszolgálás, kérdés nélküli ügyintézés, egymáson való átgázolás, érzéketlenül, szívtelenül.

anno, amikor a művészellátót vezettem, ezt próbáltam megteremteni a kis üzletben, hogy aki betér hozzám, érezze a törődést, a figyelmet, a nyugalmat, hogy itt jó helyen van, a megfelelő ember áll vele szemben, aki segíteni fog neki. bár szőke barátnőm, akivel a barátságunk is ott kezdődött, sokszor baszogatott érte, hogy Ivi, nemáá, ne legyél már minden hülyével kedves?! de én az voltam. meg is lett persze az eredménye, mert volt hogy megloptak, átvertek, de persze ez volt a kevesebb hozadéka, vagy inkább vesztesége a dolognak. 

azóta is hiszem és vallom, hogy csak úgy van értelme bármit is csinálni, ha szívvel csinálja az ember, és belerakja magát és a lelkét is. különben nem jó, nem hiteles, nem őszinte és nincs is értelme.

a mostani munkahelyemen is szinte mindig ez jön visszajelzésként, hogy nálunk az emberi hozzáállás az a több, a jobb, bármelyik más hasonló helyhez képest. és ez jó. ennek örülök. ezt próbálom én is átadni, amikor csoporttal vagyok.
aztán persze van az érem másik oldala, amikor megtapasztalja az ember az ellenkezőjét. amikor valami kegyetlenül odavág, fáj, de azért még egyet odaszúr. pedig ha emberségesen állt volna hozzá és átgondolta volna, mielőtt bármit is kimond vagy tesz, rájöhetett volna, hogy van más kíméletesebb megoldás is. de talán legközelebb másképp teszi.
szóval próbáljunk minden napot úgy megélni, hogy figyelünk egymásra szívvel, lélekkel és becsüljük meg azt, amink van...