2015. augusztus 27.

ő az én tükröm

naponta megkérdezem az égtől, abárkitől, aki fentről vagy lentről irányítja ezt a nagy élet nevű játéktáblát, hogy mi a szándéka velem? mit kell megtanulnom, hogy még mindig ebben az egyedülküzdősegyedülmegoldós, mindenszerepetmagamravállalós helyzetben telnek a napjaim?
és tegnap a szokásos esti zuhanyzásra valahogy rávevős műsor alatt rájöttem valamire...  azt hiszem a fiam a türelem és még persze sok más mellett meg akar engem tanítani szeretni. és olyan jól csinálja.
tudom, tudjuk, hogy mennyire fontos a kimondott a szó, hogy nem elég tudni és számtalan tettel bizonyítani, hogy mennyire szereted a másikat, hanem ki is kell mondani, annyiszor, amennyiszer azt érzed, hogy kell.
ő ezt nap mint nap megteszi. olyan végtelen türelemmel és tele érzéssel tudja kimondani, hogy az maga a csoda. minden egyes helyzetet jól megválasztva, amikor úgy látja, úgy érzi, hogy ott és akkor kell azt velem közölnie. és most már nem csak kimondja és viszont várja, hogy kimondjam, hanem megölel, megszorít, magához húz. és kikéri magának és leteremt, ha talán mérgesen válaszolnék...
- anya! ne mérgesen, hanem kedvesen mondd, hogy szeretlek és hagyd, hogy megöleljelek. gyeje! és kulcsold is össze a kezedet a hátam mögött. és még hátra is néz, hogy úgy csinálom-e, ahogy kérte.
lehet eddig nem jól szerettem?

2 megjegyzés:

  1. Nem tudom Ivi, lehet, h addig kell egyedul lennunk, tars nelkul v akar tarssal, be nem vallottan maganyosan, róni a mindennapokat, amig tenyleg meg nem tanulnunk szeretni. Mert mi van, ha ezt is tanulni kell? Siman lehet, h ez is tanulas... es tudod mit? A Te Fiad meg engem is tanit. Koszonet neki erte. Es csok Nektek!!! P.s.: azert szerencsere nem vagyunk soha teljesen egyedul...

    VálaszTörlés