e négy összetevő és hozzá három nem semmi nő (a kisSzösz, a miszőkénk, no meg én), bőven elegendő ahhoz, hogy egy remek hétvége kerekedjen, mindenféle kényszertől, faxnitól mentesen.
bár az elindulás sem ment könnyen a miszőkénkkel, akivel még be kellett térni egy gyógyszertárba is, ahol aztán nem kis gondot okozott neki a megfázás tüneteit enyhítő forró ital por értelmezése, de patikusi segítséggel ez is megoldódott. majd a semmiből előbukkanó, az utunkba vágtató és nem kis riadalmat, szívdobogást okozó szarvascsordának sem siketült megakadályoznia, hogy elhagyjuk a megyét. de sikerült, ha egy hangyafasznyira is, de megállt a kispiros a csorda előtt, aztán ahogy jöttek, egy szempillantás alatt el is tűntek a másik oldalon az erdőben. mi meg nagyon-nagyon megörültünk annak, hogy nem csak múltunk, hanem jövőnk is van még az életben.
irány a Bakony. a szálláshelyünk nem egy merő pompa és sok csillaggal ellátott luxushely volt. de az igényeinknek megfelelő volt, hiszen csak szállásnak és némi wellnessre használtuk. maga a település is inkább híres lehet az egy utcányira való barkácsboltokról és a majdnem minden üzletben kapható karnisokról, mint a lovakról. lovat egyet sem láttunk.
viszont rengeteg remek hely elérhető távolságon belül volt. nem terveztünk sokat, mert az sosem vezet jóra, hanem azt csináltuk, amihez éppen kedvünk volt. Pannonhalmára mindannyian vágytunk.
az a hely magával ragadó minden tekintetben. bár hármunk közül csak egyikünk vallásos, de mindannyiunkat elvarázsolt ott aminden. még a szerzetesek imáját is meghallgattuk az apátságban. olyan volt, mint egy mantra. és az a tiszacipős fiatal szerzetes... aki laza könnyedséggel halkította le az okostelóját és rejtette a reverendája alá, majd elmélyült a közös zsolozsmában.
persze, mi csacska nők le sem tudtuk venni róla a szemünket és azon rágódtunk, hogy vajon sosem rendült meg a hite, és, hogy biztosan, tuti biztosan szerzetes akar lenni örök életére?!... alkalmunk nem volt rá, hogy megkérdezzük, mert ahogy jött, úgy el is tűnt a kerengő valamelyik zárt ajtaja mögött...
majd az átszellemült, kilátózós, napon sütkérezős, igazi turistás, parkban kockás pléden termelői sajtot és sok más finomságot evős, együtt kávézós nap után visszaautóztunk a karnisok városába, hogy fejest ugorjunk a rántotthússzagba és egy szál szintivel nyomott élőzenére elfogyasszuk romantikus párocskák között a valentin napi vacsinkat. majd vacsi után még egy röpke wellness-re is tellett. a rántotthússzag pedig állandósult és beette magát mindenünkbe.
mivel előző este már felfedeztük a város szépségeit, karnisait, a hátralévő órákat inkább a szobánkban töltöttük és csokit majszoltunk az ágyban a csajokkal.
másnap a hazautazásunk napját sem szerettük volna tétlenül tölteni és rántotthússzagúan, nagy bőröndökkel elhagytuk a szállodát.
ha már az előző napot is egy apátságban töltöttük, akkor Zircet sem hagyhattuk ki. a napon sütkérezés itt sem maradt el, és szerzetessel is akadt dolgunk, aki az idegenvezetőnk lett a zirci apátságban. ez a hely már nem volt annyira magával ragadó, mint a pannonhalmi, de a 85 éves szerzetes érdekessé és emlékezetessé tette nekünk nem mindennapi előadásával. tőle már meg tudtuk kérdezni, amit a tiszacipőstől nem sikerült. hogy mindig szerzetes akart lenni? és azt válaszolta, igen, már gyerekkorában tudta, hogy ez lesz belőle. és ő egy nagyon boldog ember, mert az lett belőle, ami mindig is szeretett volna. majd kedvesen elköszönt tőlünk és szeretettel invitált egy legközelebbi látogatásra, amin majd még több érdekességet oszt majd meg velünk az apátság történelméről.
hát ilyen is van! csodás!
még egy közös ebéd a kedvenc zirci vendéglőnkben (ami bár egy annyira imádni való hely, de a szar, nem helyi vezetés előbb vagy utóbb tönkre fogja tenni) és egy vidám utazás keresztül a Bakonyon, hogy Veszprémben szétváljon a remek hármasunk karnisostól, rántotthússzagostól, sajátos wellnessünktől feltöltődve.
imádtam így ahogy volt, veletek együtt!
ésKarnis
irány a Bakony. a szálláshelyünk nem egy merő pompa és sok csillaggal ellátott luxushely volt. de az igényeinknek megfelelő volt, hiszen csak szállásnak és némi wellnessre használtuk. maga a település is inkább híres lehet az egy utcányira való barkácsboltokról és a majdnem minden üzletben kapható karnisokról, mint a lovakról. lovat egyet sem láttunk.
viszont rengeteg remek hely elérhető távolságon belül volt. nem terveztünk sokat, mert az sosem vezet jóra, hanem azt csináltuk, amihez éppen kedvünk volt. Pannonhalmára mindannyian vágytunk.
az a hely magával ragadó minden tekintetben. bár hármunk közül csak egyikünk vallásos, de mindannyiunkat elvarázsolt ott aminden. még a szerzetesek imáját is meghallgattuk az apátságban. olyan volt, mint egy mantra. és az a tiszacipős fiatal szerzetes... aki laza könnyedséggel halkította le az okostelóját és rejtette a reverendája alá, majd elmélyült a közös zsolozsmában.
persze, mi csacska nők le sem tudtuk venni róla a szemünket és azon rágódtunk, hogy vajon sosem rendült meg a hite, és, hogy biztosan, tuti biztosan szerzetes akar lenni örök életére?!... alkalmunk nem volt rá, hogy megkérdezzük, mert ahogy jött, úgy el is tűnt a kerengő valamelyik zárt ajtaja mögött...
majd az átszellemült, kilátózós, napon sütkérezős, igazi turistás, parkban kockás pléden termelői sajtot és sok más finomságot evős, együtt kávézós nap után visszaautóztunk a karnisok városába, hogy fejest ugorjunk a rántotthússzagba és egy szál szintivel nyomott élőzenére elfogyasszuk romantikus párocskák között a valentin napi vacsinkat. majd vacsi után még egy röpke wellness-re is tellett. a rántotthússzag pedig állandósult és beette magát mindenünkbe.
mivel előző este már felfedeztük a város szépségeit, karnisait, a hátralévő órákat inkább a szobánkban töltöttük és csokit majszoltunk az ágyban a csajokkal.
másnap a hazautazásunk napját sem szerettük volna tétlenül tölteni és rántotthússzagúan, nagy bőröndökkel elhagytuk a szállodát.
ha már az előző napot is egy apátságban töltöttük, akkor Zircet sem hagyhattuk ki. a napon sütkérezés itt sem maradt el, és szerzetessel is akadt dolgunk, aki az idegenvezetőnk lett a zirci apátságban. ez a hely már nem volt annyira magával ragadó, mint a pannonhalmi, de a 85 éves szerzetes érdekessé és emlékezetessé tette nekünk nem mindennapi előadásával. tőle már meg tudtuk kérdezni, amit a tiszacipőstől nem sikerült. hogy mindig szerzetes akart lenni? és azt válaszolta, igen, már gyerekkorában tudta, hogy ez lesz belőle. és ő egy nagyon boldog ember, mert az lett belőle, ami mindig is szeretett volna. majd kedvesen elköszönt tőlünk és szeretettel invitált egy legközelebbi látogatásra, amin majd még több érdekességet oszt majd meg velünk az apátság történelméről.
hát ilyen is van! csodás!
még egy közös ebéd a kedvenc zirci vendéglőnkben (ami bár egy annyira imádni való hely, de a szar, nem helyi vezetés előbb vagy utóbb tönkre fogja tenni) és egy vidám utazás keresztül a Bakonyon, hogy Veszprémben szétváljon a remek hármasunk karnisostól, rántotthússzagostól, sajátos wellnessünktől feltöltődve.
imádtam így ahogy volt, veletek együtt!
ésKarnis
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése