kop-kop... lakik itt még valaki?

azt hiszem elég a hallgatásból. nem így terveztem, nem akartam ennyit nem írni. nem sikerült. kipurcantam, elfáradtam, szétestem...

a decembernek úgy mentem neki, hogy na, akkor most megdöntöm a mindenidőklegtöbbbejegyzésűhónapját, hááát nem jött össze. pedig történés, lejegyzésre érdemes esemény volt bőven. csak a szavak nem jöttek. elfogyott az erő, az elszántság, az akarat, meg a minden. pedig a december valahogy úgy tűnt már lazább lesz, több idő jut amindenre, a készülődésre, a barátokra, magamra. így is volt, csak erre a szavakkal, gondolatokkal, érzésekkel töltött virtuális naplóra, erre nem jutott. sajnálom. 

egy ideje már éreztem, hogy valahogy semmi nem oké velem, körülöttem. a magam, magunk harmóniája valahogy felborult, különösebben nem változott semmi, minden a megszokott rendben, logisztikában, néha káoszban, telt. életünk és a magán(y) életem sem változott. feladat talán több volt, van, de egy olyan mozgékony, intenzív, nagyon élő gyerekkel, mint az én drága, imádott fiam, hát valljam csak be nyugodtan, igen csak embert próbáló feladat minden egyes nap. és talán itt a bibi, hogy sokszor érzem azt, hogy nem vagyok jó, nem vagyok elég egymagam, nem így kéne, nem adok elég figyelmet, nem adok eleget, mert annyi a minden más, amit meg kell csinálni, el kell intézni, jönni, menni, megfelelni, teljesíteni a kurva, elvárt óraszámot... hogy minden egyes nap végére úgy érzem magam, mint egy kifacsart citrom, ami a végén a kukában végzi.

csak a feladatok, időpontok kattogtak a fejemben, és a fejlődés, haladás, az én, a nőségem meg sehol. bár nőségről már régóta nem beszélhetek, az valahol nagyon rég elveszett és eltávolodott tőlem. és ez itt a másik bibi. azt hiszem már akkora a fal körülöttem, hogy ha füstjeleket küldenék a fehér lovon engem kereső lovag felé, akkor sem találna meg, mert a golf-áramlat elvinné a szöszbe délre. meg persze a csengőm sem jó továbbra sem. pedig körülöttem annyi csodálatos, igazi, ízig-vérig nő van, akiknek belepillanthatok az életébe, érzéseibe. velük vagyok a döntéseikben, nagy pillanataikban és persze kudarcokban is, és valahogy mégsem ragad rám semmi. lehet persze ez nem így működik? de akkor hogyan?

szóval ezek és a még sok más, köztük a még mindig nem véglegesített munkahelyi faszomtudjamitfogokcsinálni és a gyerek mellett hogyan nyolc órában. szóval ez nekem elég így év végére, meg már év elejére, hogy azt mondjam a világ bekaphatja! elhúzok északra és darabjaimra hullok, hogy aztán majd a sokszor szétszakadt, de megragasztott építési útmutató alapján összerakjam magam, a magam erejéből, és újult erővel vessem bele magam az életbe, az életünkbe.

ez van. néha semmi sem jó, semmi nem úgy működik, ahogy kellene, ahogy szeretném és néha padlóra kerülök. 

de már tavaly kijelentettem, nem tudom milyen előérzetből, indíttatásból, hogy 2015 a lehetőségek éve lesz. így legyen. és éljek minél több lehetőséggel, ami nekünk, nekem, az életünk, életem áramlásának jó lehet.

összegzésnek és újévi elhatározásnak legyen ennyi... feladat akad bőven.