vallomás

igen, tartozom egy vallomással...

őszinteséget ígértem eme oldalon magamnak és azoknak, akik olvassák.

bár őszinte voltam, néhány dolgot, igen fontos dolgot elhallgattam. elhallgattam, mert volt, akit meg akartam kímélni. vagyis inkább nem akartam, hogy innen tudja meg. annál fontosabbnak érzem és szemtől-szembe akartam vele közölni. aztán ez nem így alakult. na mindegy, az élet nem mindig úgy alakul, ahogy azt akarjuk. vannak tényezők, amik, akik közbeszólnak.

lényeg, a lényeg, most már tudja. még nem volt alkalmam vele találkozni, de majd annak is eljön az ideje.

nem áprilisi tréfa a bejelenteni valóm: egy életet hordozok a szívem alatt. immáron 15. hete él és fejlődik, cseperedik egy picinyke élet, bennem, egy leendő anyában.

fura és izgalmas fordulat az élettől. új élmények, új érzések vesznek körül.

bevallom, csak az első pillanat, amikor megláttam a teszten a két csíkot, az keltett bennem pánikot. egy addig még ismeretlen érzés tört rám. mindez fél óráig tartott, aztán semmiféle választási lehetőség nem lebegett előttem, csak a tény és a tudat, hogy kisbabám lesz.

a helyzet fura fintora és ami apró csorbulást okoz eme nagy kerek tányéron, hogy egyedül vagyok. vagyis nem a legidillikusabb állapotban, szerelemben, boldogságban élem meg ezt a csodát. a szerelem elmúlt.

persze lesz apukája a születendő gyermekemnek, de most innen a toldozott, foltozott székemből nézve szinte kavicsnyi esélyt sem látok arra, hogy mi hárman valaha egy boldog családot alkossunk.

sokat tépelődtem ezen, hogy mi lenne a jobb, de azt hiszem így lesz jó. nem lesz könnyű, de eddig sem volt az semmi. remélem okosan helyt állunk majd ebben a feladatban így külön-külön is.

annyi szent, hogy amint érezni fogom, hogy megmozdul a pocakomban a kis kópé, onnantól biztos lehetek benne, hogy nem leszek többé egyedül. felelős leszek érte egy életen át.

szóval a kis kópé az oka, az eddigi étellel és jóleső falatozásokkal kapcsolatos bejegyzéseimnek.

a nagy éhség mára már elmúlt, minden visszaállt a régi kerékvágásba, annyi változással, hogy tudom, hogy rendszeresen és változatosan kell ennem. végre a mérhetetlen fáradtság is elmúlt és helyébe lépett az iszonyatos mozgáshiány.

minden vizsgálati eredményem remek, amit csakis a szervezetemnek köszönhetek. mindig remek jelzéseket adott, hogy éppen mire van szüksége és mit kell ennem.

figyelem az érzéseimet, megérzéseimet és próbálok mindenben helyesen cselekedni.

rengeteg feladat és teendő áll még előttem, amihez érzem meglesz minden erőm.

kicsit tartok a gonosz, genya, bajszos hormonoktól (ahogy egy kedves barátom nevezte őket), akik furábbnál furább helyzeteket teremtenek. pillanatok alatt képes vagyok elérzékenyülni és záporozó könnyeket hullatni, vagy hirtelen ingerültnek lenni, de hála ezek rövid pillanatok. meg aztán valljuk be, ezek a kis genya hormonok minden nőnek ismerősek, havonta legalább egyszer.

na, de minden kicsi nem túl jó, vagy kényelmes dolog ellenére boldogan élem meg ezt az állapotot. és ha komolyodnom is kell majd kicsit ehhez a feladathoz, azt hiszem nem fogok túlzottan megváltozni. maradok, aki voltam, vagyok, csak éppen lesz egy cinkostársam az életben.