2016. április 8.

autóápolás

nem sokszor vállalkozom autómosásra, sőt mondhatni soha. rábízom az anyatermészetre és az esőre. illetve az évi egy-kettő iszonyat alapos fullszervizes csillogásban pedig jóapám részesíti mindig, amikor hazalátogatunk északra. mert persze nem bírja nézni, hogy milyen kívül belül. de ez az egész kocsimosásos mizéria valahogy férfidolog, szerintem. azt hiszem ez genetikailag kódolva lehet bennük, hogy vasárnaponként, teljes pompába rittyentik féltett kincsüket. na, mármost nekem erre kurvára nincs időm és fölös energiám. viszont a napokban megszállt valami lelkiismereti bizbasz, hogy gumicserére viszem a kis piros villámot, meg *némi szervizelésben is lesz része. szóval gondoltam nem árthat egy autómosón átgurulás, hogy ne legyen a kedves autószerelő keze az olaj mellett még koszos, poros is. na, meg persze a gúz, mint a jövő leendő remek férfiembere, részesüljön már ilyen élményben is, valamint a génjeibe bevésődött és kódolt, ez irányú tevékenységek egy kicsit meg legyenek birizgálva. és hát persze, hogy iszonyat élvezte, sőt még le is rajzolta.
na, de a lényeg a lényeg, hogy milyen az én szerencsém. este csillivillire waxoltatom a járgányt, hogy a másnapi szervizre tiszta legyen, és mire a szervizbe érek vele délután, ebből már semmi sem látszik, mert persze, hogy esik, naná, hogy esik és a por piciny pöttyökben tarkítja a csodás kis piros villámot.

*a gyorsabb kommunikáció érdekében ékezetek nélkül írok a modern kori chat-es világban, ami persze sokszor félreérthető, és amit félre lehet érteni, azt félre is szokták. véletlenek meg ugye nincsenek.
tegnap este a csajokkal közösen használt kommunikációs csatornán ment némi információáramlás, amiben megosztottam, hogy 1re megyek gumicserere meg nemi szervizre, ami ugye ékezetekkel értve némi szervizt jelent, persze imádott szőke barátném csak később csatlakozott be a csevejbe és naná, hogy félreértette. kérdezte is egyből, hogy miféle nemi szervizben lesz ma nekem részem? ugye-ugye a telihold...

1 megjegyzés:

  1. :D
    Szőnyegtisztíto gépet kölcsönöztem ma. Pasi kérdi: ha gondolja felviszem a gépet (a kölcsönzőből a kocsimig)

    VálaszTörlés