(rém)álom

évszakváltás van. lemerültünk, egyfolytában betegeskedünk. én egész jól tartom magam, de már villog a kijelzőm, hogy újratöltés, vagy épp teljes szoftverfrissítés szükséges a továbblépéshez. egyfolytában aludnék. a hétvégén, ha összeszámolnám, akkor biztos, hogy több lenne a vízszintesben töltött idő, mint a függőlegesben. bár sokat alszok, de nem jól, nem pihentetően. egyik este, amikor a gúz valamikor hajnalban megjelent mellettem sírva, fájlalva a pocakját, mondanom sem kell, hogy lőttek a pihentető alvásnak. csak forgolódtam. majd amikor sikerült elaludnom, a következő álomba zuhantam.

a helyi színház megbízott, hogy írjak egy darabot, amiben az egész társulat benne van, és sok-sok néző kíváncsi majd rá. viszont minderre két napom van, azaz még annyi se, mert a színészeknek meg is kellene tanulni, színpadra vinni, próbálni és a premier előadás már meg is lett hirdetve, bizony-bizony két nap múlva.

mondanom se kell mekkora terhet vettem ezzel a vállamra. bár az okot, okokat nem tudom, hogy vajon miért is vállaltam el, hiszen onnan indult az örült rémálom, hogy a feladat már megvan. halvány lila gőzöm sem volt, hogy mi a szöszről írjak, hogy az aztán siker is legyen. csak ültem, járkáltam, feküdtem, sétáltam és nem jött semmilyen ihlet. a színészek egyenként zaklattak, hogy ők milyen szerepre vágynak, és legyek velük jószívű és írjam meg nekik álmaik szerepét. aztán jött a díszlettervező, a kellékes, a jelmezes, a világosító, az igazgató, a marketinges, a portás, a büfés, hogy akkor mi van már... és az idő is csak ketyegett, én pedig úgy éreztem, hogy menten megörülök, és a körülöttem lévő millió post-it-ra írt ötlet és karakter megfojt... aztán megszólalt az ébresztő és én olyan mérhetetlen kimerülten és fáradtan másztam le az ágyamról, és álltam neki kávét főzni, mintha le sem feküdtem volna...