ezermillió

univerzálivi vagyok már napok óta. minimum öt az egyben , ha nem hat, vagy hét vagy ha óvodás lennék ezermillió...
a ramaty idő ellénére annyi a munkám, mint a szar... rottyon vagyok minden este. tegnap a kisindiánok uff nagyvezére (vöröslő napsugár indián nevet kaptam tőlük) voltam. jó is lett volna, és élveztem is volna 100%-ban, ha közben nem nyomasztott volna az ezermillió más teendőm. de lelkesek voltak és nagyon édesek. féltettem őket, hogy a tornádó erejű szél el ne vigye a kis csapatot. színes gumicsellók, esőkabátok, satyekok futkostak a szélben, kincseket keresve, sorban állva a csúszókorongnál, esővel és a félelmükkel dacolva a zöldpálya csúszása előtt. közös melegedés a kemence előtt, gubbasztás a nagy falikép fölött, ami végül egy csodás álomfogó lett a kicsi indiánok által.
majd a nap végén miután szélnek eresztettem őket, átuniverzálódtam a nagy indiánok csapatához és egy remek éjszakai szentivánéjji túrát inditottunk a közeli kilátóhoz. csillagokat nem láttunk, de valóban világos éjszakánk volt, erős széllel,  kesze-kusza lámpafényekkel, üde mindenféle ezermillió illattal tarkítva.