könnycsepp

elgyengültem. basszus pedig azt hittem nem fogok. kedves ismerős támogatólag, együttérzőleg, kedvesen elbeszélgetett velem. én meg elgyengültem és több könnycseppet is hullattam. pedig nem akartam. erősnek akartam tudni magam, de nem ment. pedig minden olyan jól indult. a kávém nem ömlött ki, jó édesen (mert, hogy az élet édes, ha nem fájdalom) elkortyoltam a teraszon, ahova tűzött a nap, bele az arcomba. ez már nagyon kellett, hogy kiülhessek a teraszra és hallgassam a madaraimat, akik persze genyamódon kiették a csodaszép, vidám, huncut kis árvácskáimat a virágládáimból, pedig mindig adok nekik elemózsiát, finomat. és még az sem tört le, hogy a cangám első kereke megint teljesen le volt eresztve és valami miatt a pumpám sem volt az igazi, de sikerült  és tekertem egyet a városba, miközben tűzött a nap és érezhetően meleg volt...meleg...és az se, hogy a szomszédnéni nem hozott nekem levest, pedig isteni leveseket tud főzni, ami gyógyító és lelket, testet melengető...így marad a zacskós változat, meg egy tábla csoki...és az esti közös vegaböjtifőzés társaságban.
és küzdök ellene, hogy elgyengüljek, tényleg...nyitok a világ és embertársaim felé...
valamint vettem vásznat, kettőt is, ami arra vár, hogy valami rákerüljön...
jókedvem picit meginogva töretlen!
vigyázz világ! jövök!