függés

nagyon ritkán, mondhatni soha nem történt velem még olyan, hogy elfogyott itthon a kávé. de most igen. foghatom a nyuszira, a nemzeti ünnepre, vagy a szösz se tudja mire, de elfogyott, ez a lényeg. vagyis én azt gondoltam, hogy van egy bontatlan a szekrényben, amit még jó anyám hagyott itt nekem legutóbbi látogatásakor. csak hogy, amit itt hagyott az koffeinmentes volt/van. gondoltam, csak nem lehet ez véresen komoly, és ha kellően megmantrázom magam, hogy az nem is koffeinmentes, hanem jó erős fekete, szívdobogtató, szemfelpattintós fajta, csak sikerül átverni magam. de az agyam csak nem vette be, a tudatalattim  és a tudatosam nagyon is tudta, hogy ez nem az, amit látni és érezni szeretnék. a hatása nem volt semmilyen, csak talán az íz emlékeztetett haloványan. a szemem csak nem akart felpattanni, a szívem is íppen hogy csak doborászott. ilyen kómás, állva-, tejetmelegítve-, mesét olvasva-, fejlebillenősen  elalvós másfél napot az ellenségemnek sem kívánok.