precíz vetemény

mindig is imádtam apukám precizitását, alaposságát. egyszerűen mindenre, amit csinál, ez a legjellemzőbb.

valamennyire én is örököltem eme remek tulajdonságát, bár én már kicsit zanzásítva egy kis csapodársággal. még a türelmemet kicsit gyúrni kell. de olyan sosem leszek, mint ő.

tegnap gyorstalpaló veteményező órát vettem tőle. az idő megfelelő volt, én is jelen voltam, mint plusz kéz és láb és talán már a fagyoktól sem kell tartani.

a parcellák felosztva, idén mi, hova kerüljön. persze a vetésforgót figyelembe véve, aztán jöhetnek a magok és a hagymák.

mindeközben persze a gyerekem sem tétlenkedett. természetesen ő is kikerült a kertbe. mire nem jó egy mobil gyerekágy. de azért a kicsiny tappancsok az anyafölddel is megismerkedtek.

magam már letettem arról, hogy az én kertem is elkészüljön, de jövőre talán már én is megcsinálhatom ugyanezt kicsiben. addig meg gyűjtöm az infót és a tapasztalatot.

férfiségek és f(h)iúságok

avagy mér' jó markolászni a zacsit?

még mielőtt azt remélnéd megtudod a választ, gyorsan kiábrándítalak, hogy erre sajna nem derül fény.

ugyan betekintést nyertem a férfi létbe, de minden tudás nem hull az ölembe. de rajta vagyok az ügyön rendesen...

kábé egy hete a gyerekem felfedezte, hogy van odalent neki egy cerkája és zacsija, ami kiáll a testéből és amikor lekerül a pelus és szabad a csupaszkodás, nem csinál mást, mit markolássza. és egyszerűen nem lehet leállítani. markolássza fürdés közben, markolássza, amikor totál kakis és próbálnám tisztába tenni, markolássza, amikor ül és mélyen belemerül annak vizsgálatába.

néha attól félek, hogy leszakítja, de nem, neki az akkor is kell, hiszen az az övé, hozzá tartozik.

valószínűleg ez lehet az oka legalább is a törpénél, hogy felfedezte, hogy ilyenje is van.

na, de a nagyok, a férfiak??? ők vajon miért csinálják? miért morzsolgatják, emelgetik, igazgatják, vakargatják...?

vannak férfiak jócskán a környezetemben, de nem sikerült még megfejtenem a titkot. akiket kérdeztem, csak a vállukat húzták, de indokot nem tudtak mondani...

talán van eset, amikor a férfiasságát jelzi a férfi a zacsi megemelésével vagy helyreigazításával vadászat idején, a másik nem meghódításakor...

vagy mert a frissen borotvált bőrfelület viszket ám, mint a nyavaja... meg aztán a férfiak (egy része) nem nagyon szeret fürdeni, és hát az is tud viszketést okozni... (húúú, de gonosz vagyok...)

vagy szimplán pótcselekvés, vagy mert megszokta és észre sem veszi, hogy ezt csinálja...

de annyi tuti, hogy ez valahonnan innen a kezdetektől fakad.

ha valaki tudja a titkot, elárulhatná... 

tavasz kétszer

a székhelyünk megint átkerült északra. sity-suty átszeltük az országot napsütésben, jókedvben és élvezzük a nyiladozó, kipattanó tavaszt idén másodszor.

az otthonunk és az itthonunk közötti csekély 500 km távolság és persze némi szintkülönbség eredményezheti ezt az időbeni, évszakbeli különbséget.

az otthonunkat úgy hagytuk ott, hogy az udvart már belengte az orgona illat. itt pedig még csak most nyílnak a tulipánok és az első tavaszi virágok. az erdőről meg nem is beszélve. napról-napra egyre több zöld folt jelenik meg körülöttünk a hegyoldalakon.

kalandok, tervek, túrák beélesítve... az eredményekkel, élményekkel jelentkezünk...

napi szám

hiányzik a napi sok-sok vezetés. ezt a részét baromira szerettem a munkámban. olyan szabad érzés volt... szabad... jó zenék, sok meló... mostanra csak a sok meló maradt, na jó, meg zene is van sok...

ma amíg kb. 20 percet töltöttem a kocsimban, hogy megtankoljam, mer' holnap megint emelik a benzin árát, és mert hazautazunk, akkor hallottam ezt a jó kis számot.

a fickó egy holland rapper. az első albumukat (Pete Philly&Perquisite_Mindstate) az egyik legjobb holland albumnak vélték, de Hollandiában mégsem futottak be annyira. a kritikusok szerint, mert túl jók Hollandiának... ez vicces... de nekem bejön... Hollandia is, a bicikli is, ami aztán tényleg szabad érzés... naná, hisz cangajó.

Pete Philly_Ocean

négykézláb mindenhol

az van, hogy kicsit elfáradtam.

a gyerekem ezerrel mászik és áll, ahol csak tud.

imádom, ahogy riszálja a popóját. villámgyorsan követ, bárhova is megyek. hangos sikollyal jelzi, ha elhagyom a nappaliétkezővendégszobagyerekszobát, hogy ho-ho-hóóó, látom ám hova mész, én is megyek. asszem ezt jelentheti amit mond a saját  kis nyelvén.

az ebem is elfáradt, mert folyton üldözi a kölök. mókásan köröznek néha a szobában...

én meg a kölköt próbálom követni, hogy óvjam a kobakját, mer'hát elég sokat koppan a kövön, padlón, játékokon, ahogy kibillen az egyensúlyából hol állva, hol ülve... apukám javasolta a bukósisakot, de asszem az azé' túlzás... valahogy meg kell tanulnia, hogy mi okoz fájdalmat és mi nem... sokszor elgyengülök, amikor keservesen sír... de nem tudok minden lépésénél ott lenni... ennyire én sem vagyok szuperanyu.

napközben szinte nincs is szabad percem. már a wc-n sem... zárt ajtót nem tűr meg, meg asszem úgy lecövekelne az ajtó előtt, hogy ki sem tudnék jönni... szóval mozgalmas minden nap...

családi kör

ma megint egymás kezébe adták a kilincset a vendégeink... szeretem, amikor jönnek hozzánk. hiszen, ha már én nem tudok társaságba járni, akkor jobb, ha a társaság jön hozzám...

vendégeim voltak kedves barátaim. egy szép kis család, pirinyó 7 hetes édes lánnyal. a gyerekemnek nagyon bejött. érdeklődő volt nagyon, mint mindig.

nekem meg nagyon jó volt látni azt, hogy milyen is egy család és annak védő köre. ahogy az anya, feleség tudja nincs egyedül, van, akire számíthat, van, aki megvédi... ahogy az apa, férj óvó, segítő, szerető mozdulatokkal veszi körbe szinte észrevétlen a családot.

igen, ez hiányzik, erre vágyom... 

őrült fejlődés

a gyerekem áll.

nem bírom ezt a tempót. még azt sem szoktam meg, hogy mászik és mindenhova követ engem vagy az ebemet a lakásban... ez őrület... nem akarom, hogy minden ilyen gyorsan történjen vele, mer' a végén azon kapom magam, hogy a barátnőjét fogja bemutatni... nem, nem, még akarom, hogy kicsi legyen... az én kicsi babám...

és, hogy mennyi energiája van... nekem meg úgy érzem egyre kevesebb. nem is csoda, hogy egyfolytában édességeket zabálok. valahogy tuningolnom kell magam, hogy bírjam szusszal.

reggel alig bírom magam összekaparni, hogy valamiféle lendületbe kerüljek, de olyan lendületem már nem lesz, mint az övé.

az egyetlen biztonságosnak tűnő hely eddig a kiságya volt, de most már az sem tűnik annak. de az ölemben mégsem tarthatom, hogy megóvjam az esésektől a kis buksi fejét.

asszem tényleg igaz az a mondás, hogy kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. egyre több az aggódás bennem... és a nagy csendek... na, akkor tuti a szemetes kosárba próbál belemászni, vagy az ebem etető vagy itatótálkájában matat... és amikor rámordulok, aztán rám néz... elolvadok nyomban és megzabálom a mosolyát.

napi szám

az imént küldte bloggercimbim ezt a remek kis lengyel hip-hop számot. a szerb hip-hop-ból már van egy kisebb gyűjteményem, de lehet a lengyellel kéne bővítenem... köszi Nyuszikám!

az életérzés és a bicajok... hmmm... óóó, igen, még emlékszem milyen érzés bringával átszelni a várost...

Molesta feat. Jamal, Grizzlee_Wszystko wporzo



asszem ez a Molesta Ewenement valami menő csapat lehet...

elveszve Táplánban

a medvehagyma szedése már a levegőben volt egy ideje. vagyis a gondolat már megszületett. a medvehagyma lelőhelye tudott, az ottani emberem kikérdezve, a hétvége alkalmas lesz a szedésre.

a gyerekemnek ezt az élményt is meg kell adni, gondoltam... (persze átaludta majdnem az egészet)

tavaly ugyan már érzékelhetett belőle valamicskét, mert pocakkal jártam itt utoljára...

drága messzibarátaimat láttam vendégül és mivel ők sem azok a tévézős, otthonülős típus, naná, hogy benne voltak a medvehagymázásban.

sajna a szárazság miatt, messze nem olyan sok és olyan dús levelűek, mint tavaly, de azért sikerült egy-egy zacskóval begyűjteni.

persze nem is az ipai mennyiségre mentünk, az együttlét volt a lényeg és, hogy süssön ránk a napocska.

hmm, a barátság, az barátság... most is bizonyítva lett. a kék kabátok nem egyenruhák, csak az ízlésünk hasonszőrű és mindketten nagyon bírjuk a színeket... ő ott, én itt, de valahogy egyre gondolunk...

a medvehagyma meg klassz. simán vajas kenyérrel, rálapogatva a leveleket, vagy pogácsába... frissen sütöttem ippen az imént, és még mindig van a zacsiban a holnapi, holnaputáni salátába is...

és erősen elgondolkodtam azon, hogy mi lenne, ha egyszer letelepednék Táplánban... élhető a hely és hát hagymája is van...

kibuc

kedvenc barátnőmmel és munkatársammal, aZibivel már többször elhatároztuk, hogy egyszer majd kibucban fogunk élni. neki már régóta ez a jövőképe.

ezt persze mindig megerősítjük, amikor náluk vagyunk többen, együtt, idillben. ilyenkor szépen megosztjuk egymás között a teendőket.

ma is így volt. ő takarított, mi főztünk, lányai a gyerekemmel játszottak, ebem a kutyájának udvarolt egész álló nap kitartóan, feladva minden férfiúi büszkeségét... de az ostromolt eb csak nem adta be a derekát... 

na, de vissza az emberekhez... igen tökéletes az összhang közöttünk, azt hiszem valóban működne a kibucunk, így együtt. néha egy-egy férfi persze jöhetne, ezt-azt megcsinálni, segíteni, a gyerekemnek a férfiképét formálni de alapvetően nagyon jól meglennénk, csak mi csajok.

nekem is jó lenne, mert végre nem lennék egyedül és nem lenne minden olyan nehézkes. mert most még sokszor az is nehéz és szinte kivitelezhetetlen, hogy netán kimenjek a kertbe, vagy kivigyem a szemetet. főleg, most, hogy már mászik a gyerekem... egyre több az őt érő veszélyforrás.

persze, mindezek orvoslására egy ember is megoldás lenne, de valljam csak be, sokkal egyszerűbb lenne megvalósítani, hogy a barátaimmal éljek együtt, mint egy valamire való, két lábbal a földön álló igazi férfit találni.

szóval működne a kibuc dolog, velük igen... talán még a lóval is összehaverkodnék és nem félnék tőle, mert olyan bazi nagy...