2011. április 28.

gasztroszex

gasztroklub új taggal...
részemről a pálinka továbbra is kimarad... sajna, de az illatát legalább most már sokkal jobban értékelem, mint azelőtt. egy pohár sörike, aztán marad a szörpike.
viszont az este meglepetése egy remek film Mindent az orgazmusról.

a szitu vicces, két szexre éhes nőként ülünk a kanapén, látogatóm egy remek könyvet talált a polcomon (Agyszex) miközben kiválasztottuk a filmet, amit ma a palacsinta mellé elfogyasztunk. könnyed, franciás, szokásos hétköznapi szitukat és helyzeteket mutat be, amivel asszem már mindannyian találkoztunk és magunkra ismerhetünk. amikor őszintének kéne lennünk, akkor már csak azért se... és persze balul sül el a dolog, amikor meg őszinték vagyunk, akkor meg szintén nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnénk. hát mi akkor a megoldás? elhallgatni, tettetni... és ezt persze messze nem csak az orgazmusra értem... mint minden, ez is csak gyakorlás, kitartás és próbálkozás... miért futamodunk meg, amikor egy problémával vagy gázos szituval találjuk magunkat szembe? hiszen olyan helyzet még nem volt, amire ne lett volna megoldás.
hagyjuk elfolyni azokat a dolgokat, amik teherként vannak a vállunkon? ...vagy próbáljuk ki a mézgyűjtő méhecskét?... ki-ki ahogy gondolja...


2011. április 27.

napi szám

most már tuti, hogy fiút akarok... és egy remek, menő rapper kissrácot nevelek belőle...

The Life Of A Scholar_3 Titans

2011. április 25.

loccs

amit csak lehetett belesűrítettem ebbe az egy szabadnapomba. reggel korán kelés, mert kuglóffal készültem a locsolóknak. nem is égett meg, pedig azt hittem. locsolás megvolt. garantált a virulás jövő húsvétig.
az idő csudajó. négylábú megbízható társam és drága barátaim társaságában irány a Balaton. útközben fincsi citromos söri-möri, az utazás elringató jóérzése. nagy sárga pacák az útmentén, amiben legszívesebben jól megmártóztam volna. aztán meg a hullámzó, háborgó víz  látványa. kár, hogy a szél nem tudja elfújni a fejemből is azt a sok szart, ami megoldatlanul belefészkelte magát és akarva akaratlanul rám tör és mar...
de a kis marlakócskám bőszen kaparászik ám... most már egyre biztosabb vagyok benne, hogy Ő az és nem a beleim...

2011. április 24.

csak

a magányos esték ne lennének...

derű

na, jó, azért vannak körülöttem olyan emberek, akik megnevettetnek és jókedvre derítenek. tegnap este is annyit nevettem, hogy szerintem a kis marslakócskám egyfolytában bukfencezett a pocakomban.
és a húsvéti sunkaevés tormával is kipipálva! köszi mergő! ;)
na, meg aztán magam is képes vagyok arra, hogy felvidítsam a néha szomorkás és elkeseredett lelkemet.
csudaszép lampionsort szereltem fel a kicsiny teraszomra, hogy az esti jutalom söri-mörit vagy szörpimet ne csak a vidám virágaim és állatok társaságában fogyasszam, hanem eme remek izzósorocska is derítse kedvemet.
mindenki menjen ki a szabadba és felejtse al a húsvéti kényszer főzést és sütést.
ja, egy nyulat azé én is kitettem a asztalomra...

2011. április 22.

kicsit nagyon

berosáltam az egyedülléttől... talán ezt nem szégyen bevallani. de ezt is biztos a genya hormonok okozzák.
de talán, eccer, maj'csak... mert ez így valóban nem a legjobb helyzet...
egy újabb megérzésem lett valós, hogy a kis marslakóm a pocakom jobb oldalában úszkál. a magzat fekvése K/1. aztán majd ahogy nő, növekszik, elfoglalja az egész pocakomat... és továbbra is fiúra tippelek...

miii??

egyedülálló nő, egy szám és kosárral megnövekedett keblekkel, kerekedő pocakkal, benne egy fejlődő, növekvő marslakócskával... megosztaná...
beképzelt egykék, egók, átutazók, kalandorok kíméljenek...

... aztán majd csak megtudom eccer, hogy mi a fenéért történnek velem ezek a dolgok. de ha lehet egy kérésem attól a valakitől, aki odafönt, vagy a fene tudja hol, tologatja a kockáinkat a játéktáblán, ha lehet, akkor többet olyan férfival ne hozzon össze ezen a fene nagy játéktáblán, akitől aztán kapok valamit, amit egyedül kell cipelnem. ez most már tényleg nem ér!
de egyébként jól vagyok, minden klafa, csak azért rámtörnek néha ezek a genya, bajszos hormonok és összezavarnak a fejecskémben mindent.

2011. április 15.

napi jócselekedet

mert hogy abból is jut majdnem minden napra legalább egy. legalább is én törekszem erre. aztán vagy sikerül vagy nem. nem kell nagy dolgokra gondolni... leggyakoribb jó cselekedetem, ha egymás után több zebránál is megállok és átengedem a gyalogosokat, vagy adok aprópénz a kéregetőnek, vagy nagyon előzékeny, türelmes és segítőkész vagyok egy boltban. ezekkel már úgy érzem tettem valami jót. nyilván nem fogom ezeket folyamatosan közölni a közzel, elég ha magamban konstatálom a tényt, hogy fasza voltam. hurrá!
de ma, ma valami többet tettünk. drága kultúráért felelős barátném, kétségbeesve hívott, hogy a macskái és a kutyája megtámadtak a kismadarat, de éppen jókor ért oda, és a madár még él, de szerinte eltört a szárnya. valamit csinálni kéne. hmmm... ő már ivott bort, nem tud kocsiba ülni... én mint kismama, ma pont nem ittam ('mer hogy a sörnek nem tudok ellenállni) ne aggódjon mindjárt ott vagyok és megmentjük az a madarat.
kutyával haza, gyorsan kocsiba be, irány a madár... barátném persze megfogni sem merte a madarat, 'mer hogy hogyan kéne... simán mondtam. betettük a macskabuszba, aztán irány az állatkorház. az állatkorházban meg mondták valóban eltört a szárnya, meg még ki is lyukadt, de ne aggódjunk, elküldik Kőszegre a Chernel-kertbe és ott majd meggyógyítják, ezt a kölyök rigót. mert hogy védett madár és milyen hősök vagyunk, hogy behoztuk.
szóval ma nem csak jót, hanem hőstettet hajtottunk végre.

2011. április 7.

a magyarázat

oda a csodaparkom. eben és az én kedvenc helyem, ahol nyugodtan tudtunk frizbizni, bloggercimbimmel elmélkedni. a spirituális helyeimen töltekezni. oh jajjjj! szóval azok a fránya jelek, ezért lettek oda lehelyezve.
végül is az egyik tippem be is jött. bringautat építenek oda. az egyik szemem sír, a másik nevet. imádtam oda mindig kijárni, olyan nyugis volt, csendes és zöld. az elmúlt időszakom egy nagyon fontos helye volt az. terveztem is, hogy megjutalmazom valami kedves, nem feltűnő táblácskával. a magamban meghirdetett, melyikavároslegklasszabbparkja címmel tüntetem ki. egyelőre még nem vesztette el eme kitüntető címet, de most katasztrofálisan néz ki. valami új helyet kell keresnünk, ahova kijárhatunk. de az már nem lesz  ilyen közel, az bizti. azzal viszont tuti nyernek nálam egy jó pontot, ha a három ginkgo biloba fa tövébe elhelyeznek egy klassz, kényelmes padocskát. akkor megbocsátom, hogy messzebbre kell majd kijárnom frizbizni az ebemmel.

napi szám

nem tudok a mc srácról semmit, de ezt a számot nagyon csípem.

A Good Day_Abdominal / Dj Fase


2011. április 6.

ragacs

az életben a változások néha véletlenül történnek. nem számítunk rá, nem vagyunk felkészülve a változásra.
néha sokáig tart megemészteni a történteket, máskor meg egy pillanat is elég, hogy elfogadjuk az új helyzetet és tudjuk, hogy mit kell csinálnunk, mi a feladatunk.
de a változás mindig nyomot hagy. nyomot vagy sebet, amit akárhányszor felszakítunk, ugyanazok az érzések törnek ránk megállíthatatlanul. mintha mit sem ért volna az a tömérdek, vánszorgó idő, ami eltelt, ami beforrasztotta a sebeket. pedig azt mondják, az idő mindenre gyógyír. a frászt! az idő csak telik.
de a múlt mindig ott marad veled. kísért vagy éppen erőt ad.
azt is mondják, hogy el kell tudni és el kell szakadni a múlttól és csak a jelennek élni, a jelen eseményeit megélni a múlt hatásai, szokásai nélkül.
lehet ezt, sikerülhet...?
nyilván a pozitív emlékek azok, amik erőt adnak az embernek a jelenben és azokat miért kéne elfelejteni és hagyni porosodni valamelyik gyufás skatulyában, vagy egy bőrönd mélyén...
és nyilván a negatív emlékek és sérelmek azok, amelyek leragasztják az ember lábát, mintha egy bazi nagy rágógumiba lépett volna, ami minden egyes lépésnél újra és újra leragad és nem engedi haladni, megélni az új dolgokat.
pedig le kell valahogy szedni azt a nagy rózsaszín ragacsot és eltenni egy bőrönd mélyére, hogy az idővel majd tényleg csak egy szép emlék legyen, amiből erőt meríthetünk és haladhatunk előre...

2011. április 1.

vallomás

igen, tartozom egy vallomással...
őszinteséget ígértem eme oldalon magamnak és azoknak, akik olvassák.
bár őszinte voltam, néhány dolgot, igen fontos dolgot elhallgattam. elhallgattam, mert volt, akit meg akartam kímélni. vagyis inkább nem akartam, hogy innen tudja meg. annál fontosabbnak érzem és szemtől-szembe akartam vele közölni. aztán ez nem így alakult. na mindegy, az élet nem mindig úgy alakul, ahogy azt akarjuk. vannak tényezők, amik, akik közbeszólnak.
lényeg, a lényeg, most már tudja. még nem volt alkalmam vele találkozni, de majd annak is eljön az ideje.
nem áprilisi tréfa a bejelenteni valóm: egy életet hordozok a szívem alatt. immáron 15. hete él és fejlődik, cseperedik egy picinyke élet, bennem, egy leendő anyában.
fura és izgalmas fordulat az élettől. új élmények, új érzések vesznek körül.
bevallom, csak az első pillanat, amikor megláttam a teszten a két csíkot, az keltett bennem pánikot. egy addig még ismeretlen érzés tört rám. mindez fél óráig tartott, aztán semmiféle választási lehetőség nem lebegett előttem, csak a tény és a tudat, hogy kisbabám lesz.
a helyzet fura fintora és ami apró csorbulást okoz eme nagy kerek tányéron, hogy egyedül vagyok. vagyis nem a legidillikusabb állapotban, szerelemben, boldogságban élem meg ezt a csodát. a szerelem elmúlt.
persze lesz apukája a születendő gyermekemnek, de most innen a toldozott, foltozott székemből nézve szinte kavicsnyi esélyt sem látok arra, hogy mi hárman valaha egy boldog családot alkossunk.
sokat tépelődtem ezen, hogy mi lenne a jobb, de azt hiszem így lesz jó. nem lesz könnyű, de eddig sem volt az semmi. remélem okosan helyt állunk majd ebben a feladatban így külön-külön is.
annyi szent, hogy amint érezni fogom, hogy megmozdul a pocakomban a kis kópé, onnantól biztos lehetek benne, hogy nem leszek többé egyedül. felelős leszek érte egy életen át.


szóval a kis kópé az oka, az eddigi étellel és jóleső falatozásokkal kapcsolatos bejegyzéseimnek.
a nagy éhség mára már elmúlt, minden visszaállt a régi kerékvágásba, annyi változással, hogy tudom, hogy rendszeresen és változatosan kell ennem. végre a mérhetetlen fáradtság is elmúlt és helyébe lépett az iszonyatos mozgáshiány.
minden vizsgálati eredményem remek, amit csakis a szervezetemnek köszönhetek. mindig remek jelzéseket adott, hogy éppen mire van szüksége és mit kell ennem.
figyelem az érzéseimet, megérzéseimet és próbálok mindenben helyesen cselekedni.
rengeteg feladat és teendő áll még előttem, amihez érzem meglesz minden erőm.
kicsit tartok a gonosz, genya, bajszos hormonoktól (ahogy egy kedves barátom nevezte őket), akik furábbnál furább helyzeteket teremtenek. pillanatok alatt képes vagyok elérzékenyülni és záporozó könnyeket hullatni, vagy hirtelen ingerültnek lenni, de hála ezek rövid pillanatok. meg aztán valljuk be, ezek a kis genya hormonok minden nőnek ismerősek, havonta legalább egyszer.
na, de minden kicsi nem túl jó, vagy kényelmes dolog ellenére boldogan élem meg ezt az állapotot. és ha komolyodnom is kell majd kicsit ehhez a feladathoz, azt hiszem nem fogok túlzottan megváltozni. maradok, aki voltam, vagyok, csak éppen lesz egy cinkostársam az életben.